bezár
 

irodalom / hírek

Az én mesém: meseíró pályázat kicsiknek és nagyoknak
ÍRJUNK EGYÜTT MESEKÖNYVET! felkiáltással a volt Pataky Művelődési Központ immár ötödik alkalommal hirdet meseíró pályázatot 4 korosztályi kategóriában. Ehhez a pályázathoz a későbbiekben egy illusztrációs pályázat is kapcsolódik majd, és ezen írásos és képes anyagok összességéből készül a már hagyományosnak mondható "Az én mesém" című mesekönyv, amely 2011-ben már a 4-es sorszámmal büszkélkedhet majd.
Tovább zsugorodott a hazai könyvpiac
Több mint négy százalékkal csökkent a hazai könyvforgalom 2009-hez képest – derül ki a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) legfrissebb összesítéséből. Zentai Péter László, a legnagyobb könyvszakmai szervezet igazgatója szerint a Márai-programon kívül nem látszanak bíztató előjelek 2011-re sem.
Délvidéki magyar írók a Lipcsei Könyvvásáron
Vajdasági magyar írók is részt vesznek a Lipcsei Könyvvásár Középpontban Délkelet-Európa című rendezvénysorozatán a jövő héten.
Az olaszok a könyvesboltot szeretik
Hiába terjed az internetes könyvkereskedelem, Olaszországban egymás után nyílnak a könyvesboltok és reneszánszukat élik a könyves szakmára felkészítő tanfolyamok.
Ingyenes magyar irodalmi lap New Yorkban
Ötvenezer példányban jelentetné meg kortárs magyar szerzők angolra fordított műveit New Yorkban a Megint Nobel Alapítvány.
Felolvasószínházban Szegedi-Szabó Béla Halál Argoszban című drámája
Csatornavilágban gunnyad Oresztész. Készülődik. Vagy úgy tesz. Mert a tett annyit várat magára, hogy lassan lehetetlenné lesz. „Bosszú dacból” helyett így marad egy „kávé zaccból.” Oresztész és Elektra öröm és élelem híján csócsálják a múltat, örökké ugyanazt a madárlátta rágógumit – melyet bárhogy rágnak, nem tudnak megemészteni. Nemes (?) bosszúvágyuk a tegnapi rágóban ragadt. Ők meg a föld alatt. Az állandósult mozdulatlanságban egyre sürgetőbb kérdés visszhangzik: „új retikült vagy a régi bosszút”?
Az irodalom a helyét keresi
Árkok, bokrok, lövészárkok: második menet címmel folytatódott csütörtökön a Hadik Kávéházban a magyar irodalom helyzetével foglalkozó vita a Szépirodalmi Figyelő című folyóirat szervezésében.
Stephen King a Kennedy-gyilkosságról ír
Megtörtént esemény, a John F. Kennedy amerikai elnök elleni halálos dallasi merénylet adja Stephen King legújabb regényének vázát - közölte a "horror királyaként" emlegetett író kiadója.
Költészet vására szombaton az Urániában
Koncertek, versek és könyvvásár várja az Uránia Nemzeti Filmszínházba szombaton ellátogató érdeklődőket a VIII. Költészet vásárán.
Holnemvolt Fesztivál - Mesék felnőtteknek
Budapesten, 2011. március 12-13-án kerül sor a Holnemvolt Fesztiválra, Magyarország első nemzetközi mesemondó fesztiváljára az Evangélikus Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet székhelyén. A közönség többek között magyar, székely, észak-európai, kreol, cajun és osztrák meséket ismerhet meg a kétnapos rendezvényen, kreatív tolmácsolással. Az esemény elsősorban a felnőtt korosztálynak szól, célja, hogy más kultúrák mesemondó hagyományait és a kortárs „storytelling” műfaj jeles képviselőit megismertesse a magyar közönséggel.
629   630   631   632   633   634   635   636   637 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés