színház / hírek
2016. 10. 26.
Frissen mosolyogva érkezik az öltözős próbára, pedig hajnalban már forgatott, és előző este volt anyaszínházának bemutatóját nézte. A Jóban Rosszban és a Beugró Plusz produkciókból is ismert Debreczeny Csaba idén ősszel eljött az Örkény Színház kötelékéből. Többek között erről is beszélgettünk vele az Egy, kettő, három bemutatójára készülődve.
2016. 10. 25.
Idő előtt, már 2018-ban távozik a londoni Globe színház művészeti igazgatója, Emma Rice, mert az igazgatótanács túl modernnek találta az első évadjában színpadra állított műveket.
2016. 10. 25.
Két kortárs felolvasószínházi darabot mutatnak be a délvidéki magyar színjátszás napja alkalmából Szabadkán október 27-én, csütörtökön.
2016. 10. 25.
Életének 89. évében, hosszan tartó súlyos betegség után keddre virradó hajnalban elhunyt Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő, az 1950-1960-as évek egyik legnagyobb magyar filmcsillaga - erősítette meg a család az MTI-nek.
2016. 10. 23.
Az évek múltával visszafizetett adósságnak minősítette a WSieci lengyel konzervatív hetilap a budapesti Nemzeti Színház Tóth llonka című darabját, melynek ősbemtutatóját pénteken tartották meg Varsóban.
2016. 10. 18.
Jövő év januárjában indul a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének építése a Millenáris parkban; a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda tervei szerint megvalósuló beruházás 2018 februárjára készül el.
2016. 10. 15.
Bűn és bűnhődés címmel új osztályterem-színházi előadást mutat be a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház október 17-én, hétfőn a Kolibri Pincében.
2016. 10. 15.
Az Ifjú Szivek Táncszínház, a Szegedi Kortárs Balett, a Győri Balett és a Cipolla Collectiva premierjeivel és budapesti bemutatóival várja az érdeklődőket novemberben a Nemzeti Táncszínház.
2016. 10. 15.
Endrődy Krisztián színész és M. Kapornaki Rita rendezőasszisztens kapta idén a szombathelyi Weöres Sándor Színház szenátusa által alapított Holdbeli csónakos-díjat - közölte honlapján a teátrum.
2016. 10. 14.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából mutatja be péntek este a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata a Szélfútta levél című színdarabot, amely a Debrecenben történt eseményeket idézi fel - közölte a sínház szóvivője az MTI-vel.




