bezár
 

zene / hírek

Győri Filharmonikusok: évadzáró száz koncert után
Kereken száz koncertet adott a most véget érő hangversenyszezonban a Győri Filharmonikus Zenekar, és a fellépések száma nem lesz kevesebb a következő évadban sem, amikor világhírű vendégkarmesterekkel és szólistákkal koncertezik az együttes.
Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus
Kodályné Péczely Sarolta jóváhagyásával a Somogyi-Tóth Dániel-vezette intézmény a 2011/2012-es évadtól felveszi a Kodály Filharmónia Debrecen nevet.
Liszt és Szent Szaniszló
Befejezetlen és szinte ismeretlen Liszt-mű, a lengyel vértanúról, Szent Szaniszlóról írt oratórium hangzik el vasárnap este a budai Szent Imre-templomban a magyar EU-elnökség hivatalos programjaként, egyben az uniós stafétát átvevő Lengyelországot köszöntve.
Művészetek Völgye: 10 napon át 2000 program
Összesen több mint 2000 program, köztük Kaláka Versudvar, Hobo retrospektív sorozat, Palya-udvar és néprajzi filmfesztivál is várja a látogatókat a 21. Művészetek Völgyében, amelyet idén három faluban rendeznek meg július 22. és 31. között.
Amy Winehouse törölte teljes európai turnéját
Botrányba fulladt belgrádi koncertjét követően Amy Winehouse törölte teljes európai koncertkörútját - jelentette be menedzsere kedden. Így a Sziget Fesztiválra sem jön.
Roger Waters a The Wallt adja elő a Sportarénában
Igazi rocklegenda lép szerda este a Papp László Budapest Sportaréna színpadára: Roger Waters, a Pink Floyd egykori alapító tagja tavaly szeptemberben Amerikában indult turnéja magyarországi állomásán is egykori zenekara 1979-ben megjelent, The Wall című dupla albumának anyagát adja elő.
Szikince Fesztivál a felvidéki Zalabán
Július 3-án, vasárnap hatodik alkalommal rendezik meg a Szikince Fesztivált a Párkányhoz közeli, lévai járásbeli Zalabán - írja a Bumm.sk révkomáromi hírportál.
Hubay Jenő emléktábláját avatták fel Brüsszelben
Hubay Jenőnek, a Brüsszeli Királyi Zenekonzervatórium hegedűtanszéke megalapítójának az emléktábláját avatták fel hétfőn Brüsszelben, egykori lakóhelyén, a Chaussée d'Ixelles 116. számú házon.
Utcazenész-demonstráció Pécsen
Utcazenészek demonstráltak hétfőn Pécsen, mert nehezményezik, hogy az önkormányzat a jövő hónaptól korlátozná tevékenységüket; a csütörtöki közgyűlés elé kerülő, a környezeti zajvédelemről szóló rendeletet lakossági jelzések, igények alapján készítették elő - közölte az önkormányzat pénzügyi és gazdasági referatúrájának jogásza.
Új nevet vesz fel a Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus
Az intézmény megújulásának jegyében ősztől Kodály Filharmónia Debrecen néven folytatja működését a város filharmonikus zenekara és a kórus - jelentette be Somogyi Béla alpolgármester hétfőn a cívisvárosban.
926   927   928   929   930   931   932   933   934 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés