bezár
 

zene / hírek

Balaton Sound: telt házra számítanak
A Balaton Sound első és utolsó napján is telt házra számítanak a szervezők, akik a Zamárdiban csütörtökön megkezdődött fesztiválra összesen mintegy százezer vendéget várnak.
Liszt egyetlen operája Bayreuthban
Csütörtökön este tartják a Don Sanche című Liszt-opera előzetes, majd pénteken a "rendes" premierjét a bayreuthi Stadthalléban; az utóbbin várhatóan ott lesz az ünnepi játékok egyik intendánsa, a Liszt-leszármazott Katharina Wagner is - mondta Bátor Tamás, a darab színpadra állításában koprodukciós partnerként közreműködő Miskolci Nemzetközi Operafesztivál igazgatója az MTI-nek.
Fellépőkkel fogott össze a Hegy' a diákjegyért
Nem növekedtek a tavalyiakhoz képest a Hegyalja Fesztivál bérlet- és jegyárai. Ráadásul idén már diákjeggyel is látogatható a fesztivál, ennek az érvényes diákigazolvány a feltétele. A szervezők a fellépőkkel fogtak össze, hogy ne kelljen a belépők árát növelni, így a reggae-től a rockig változatos hazai kínálat erősíti az energikus külföldi fellépők sorát.
Jövő kedden búcsúztatják Petrovics Emilt
Jövő kedden, július 12-én 12 órakor búcsúztatják Petrovics Emil zeneszerzőt Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben - tudatta a család az MTI-vel.
A magyar dal napja
Zalaegerszegtől Nyíregyházáig, a magyar dal idei fővárosáig eddig nyolc vidéki település és tucatnyi budapesti helyszín csatlakozott a magyar dal napjához, amelynek koncertsorozatát szeptember 11-én tartják meg országszerte.
Taio Cruz lép fel szombaton a Coke Club-ban
Július 9-én újabb szupersztár érkezik a Coke Club színpadára: az utóbbi évek legnagyobb nyári slágereit szolgáltató Taio Cruz. A brit r&b énekes, szövegíró és producer most lép fel először Magyarországon.
Hegyaljások tervezik saját furmintjuk cimkéjét
Fesztiválozó dizájner címkéje kerül a Hegy’ welcome furmintjára. A fesztivál szervezői és a Tokaj Kereskedőház pályázatot indított a kreatív bor- és zenerajongóknak: a tét a fesztivál hivatalos borának vizuális megjelenése.
Heineken Balaton Sound: már csak kettőt kell aludni
Ismét egy kihagyhatatlan hosszú hétvége: július 7-től beindul a Heineken Balaton Sound, a Balaton hangja. Idén – mások mellett – Snoop Dogg, David Guetta, Tiesto, Armin van Buuren, Mika, a Portishead és az Underworld társaságában lehet bulizni és lubickolni! Idén még az időjárás felelős is a pártfogásába vette a fesztivált.
Támad a Mars! - Jared Leto zenekara a VOLT után a Szigeten
Jared Leto a Thirty Seconds To Mars zárónapi VOLTos koncertjének végén ünnepélyesen bejelentette, hogy zenekarával az idei Szigeten térnek vissza Magyarországra. A világhírű amerikai zenekar augusztus 13-án Amy Winehouse helyett lép fel 21:30-kor a Sziget Nagyszínpadán.
Botrány a Dubrovniki Nyári Játékok körül
A Dubrovniki Nyári Játékok kezdete előtt mindössze két héttel menesztették a nyitó előadás alkotói csapatát, beleértve a rendezőt is; a botrányt alig egy héttel a július 10-i megnyitó előtt szellőztette meg a horvát sajtó.
994   995   996   997   998   999   1000   1001   1002 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés