bezár
 

zene

2011. 09. 01.
A Beach Boys 45 év után kiadja a Smile albumot
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hatvanas években a csúcsra jutott kaliforniai Beach Boys még élő tagjai októberben megjelentetik a csapat 1966-67-ben készített Smile című albumát, amelyet akkor a tagok nem fejeztek be, és az azóta eltelt 45 évben sem adták ki az anyagot.

prae.hu

A tervek szerint a Beach Boys elveszett albuma, a Smile október 31-én kerül a boltokba. A csaknem fél évszázada elkezdett munkát az eredeti stúdiófelvételek alapján most a még élő három tag, az egyaránt 69 éves Brian Wilson és Al Jardine, valamint a 70 éves Mike Love fejezi be - jelentette a The Guardian című brit napilap.

Brian Wilson 2004-ben már készített egy szólóalbumot a Smile dalaiból, de azok az ő akkori változatai voltak a régi számokból. A mostani Beach Boys-verzió dupla CD-n, dupla vinylen és számos különböző dobozban lesz elérhető. A négylemezes változatban például benne lesznek a demók, a dalok többféle rögzített verziói, valamint mixek is.

Közben készülnek a Brian Wilson életét feldolgozó filmre is; a jogokat a River Road Entertainment szerezte meg. A zseniális dalszerző, Brian Wilson évtizedeken át harcolt komoly mentális betegségekkel, depresszióval; ennek okozója sokak szerint nem kis részben a Smile-album be nem fejezése volt. Az életrajzi film forgatókönyvét állítólag Oren Moverman írja, akit a The Messenger című filmért tavaly Oscar-díjra is jelöltek.

A Beach Boys a könnyűzene történetének egyik legsikeresebb zenekara, a hatvanas években a Beatles méltó amerikai válaszának tartották, különösen a Pet Sounds című 1966-os albumért, amelyet manapság is minden idők legjobb lemezei közé szoktak választani.

A kaliforniai zenekar 1961-ben alakult és az úgynevezett szörfrock mesterének számított. Harminchat daluk került fel az amerikai 40-es listára. Legutóbbi stúdiólemezük 1996-ban jelent meg, számos felállási variációban napjainkban is turnéznak. Az alapító tagok közül Dennis Wilson 1983-ban, Carl Wilson 1998-ban halt meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Folytatódik a szakmai egyeztetés
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.

Más művészeti ágakról

színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés