A poznani sportarénában vagyunk. A küzdőtéren lézengenek az emberek, kezükben legyező vagy legalább egy újság a nagy meleg ellen. Elsőre nem könnyű eldönteni, hogy vajon a közönséget mutatják, vagy a szereplőket. Másodikra sem… Stanisław Moniuszko Paria című operáját a zeneszerző születésének századik évfordulóján különleges környezetben és formában mutatták be.

Koromsötét van. A zenekar hallgat. Szélzúgás hallatszik, lassan szétnyílik a függöny. A ködfelhő előtt a színpad nagy részét betöltő szikla jelenik meg, majd Aida, egyszerű kék ruhában, mezítláb. A rendező ezzel az előjáték előtti jelenettel felszólít: Engedd el az elvárásaidat! Engedd meg magadnak, hogy megérintődj! A La Monnaie előadása zavarba ejt, megijeszt, borzongat, elgondolkodtat, egyes pontokon azt is megengedi, hogy hibáztassuk. Tulajdonképpen az orrunknál fogva vezet, és mire észbe kapunk, már teljesen bevont a történetbe.