bezár
 

Felhasználói adatlap

-- Szemes Botond --

felhasználói adatlapja

Szemes Botond - irodalmár, kultúratudós. Az ELTE BTK Általános Irodalomtudományi Doktori Iskolájának tagja.

Szemes Botond által feltöltött cikkek:

Huszonegyedik #15
A huszonegyedik új része Christopher Nolan Tenet című filmjéhez fűz rövid kommentárokat. A filmet elsősorban  a fenyegető jövő képzete, és az időtengelyt maniplulálni képes médiumok felől közelíti meg - lehetőleg spoiler-mentesen.
huszonegyedik #10
Nem a tudománytörténet tűnik a legizgalmasabb témának, ami szembe jöhet a neten, pedig (ígérem!) tanulságos lehet, ha közelebb akarunk kerülni ahhoz, hogy mi is van . A huszonegyedik tízedik része ezért arra vállalkozik, hogy röviden bemutassa és kommentálja a humántudományok legújabb fordulatait. A felvázolt folyamatok során szükségszerűen nagyvonalúan bánok a részletekkel, csakúgy, mint a tárca végén a poszthumán emberről szóló vízió esetében – de remélem, amit ezzel elvesztünk, azt tágabb összefüggések leírásával visszanyerjük.    
huszonegyedik #4
Az emberi jelenlét által okozott ökológiai problémák nem megoldhatóak vagy kezelhetőek. Éppen ellenkezőleg: a dolgok kezelésének ilyen igénye termeli ki magukat a problémákat. Ebből a szomorú felismerésből indul ki a sorozat legújabb része, hogy aztán egy politikai utópiáig is elmerészkedjen; végül pedig egy másfajta kezelés ötletét veti fel, ami ugyanannyira emberekre irányuló, mint emberek által végzett cselekvést jelölhet. 
huszonegyedik #1
Amikor a könyvek használatának egyik leggyakoribb módja projektorok alátámasztása és beszintezése, jogosnak tűnik az irodalomra irányuló kérdésfeltevés. A huszonegyedik ehavi része messziről indít: azt vizsgálja, hogy napjainkban milyen külön tétekkel és lehetőségekkel rendelkezik a történetmondás; és ezután tér ki arra, hogy milyen potenciállal rendelkezik mindebben a prózairodalom. Fontos példánk Viktor Pelevin új regénye, a magyarul idén ősszel megjelent iPhuchk10 lesz.
huszonegyedik #0
Egy jelenkorunkat leírni kívánó tárcasorozat abból a felismerésből táplálkozik, hogy környezetünkkel való viszonyunk hagyományos elképzelése ilyen leírásra nem alkalmas. Úgy értem, egyre nehezebb megmondani, mi van. A zsebünkben lapuló, hétköznapjainkat strukturáló okostelefonok, vagy a fenyegető ökológiai katasztrófa nem érthető meg a dolgokat a saját céljai érdekében használó ember felől. Napjainkban, úgy tűnik, már nem függetlenségünk és kitüntetettségünk válik fontossá: ha csak nyelvben és jelentésekben gondolkodunk, és efelől határozzuk meg a művészeteket, akkor elveszítünk valami valóságosat.
Szövegek párbeszéde, emberek párbeszéde, oda-vissza
Arról a kézről és arról a mozdulatról, ahogy az a kéz barátságosan és a lehető legtermészetesebben felkínálja az utolsó szem, mindenki által szemérmesen meghagyott sajtospogácsát, pedig a többi darab eltűnéséből ítélve más is éhes, és a pogácsa is jó, erről kellene írni, a barátságosságról és a természetességről, a mozdulatokat és a dolgokat is szóhoz juttatni, ahogyan azt a Nádas-próza (éppen a pogácsás jelenet alatt újradefiniált) realizmusa teszi...
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés