bezár
 

irodalom

2015. 10. 19.
Szövegek párbeszéde, emberek párbeszéde, oda-vissza
Pontos észrevételek. Mészöly Miklóstól Nádas Péterig és vissza, Pécs, 2015. október 9-10.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szövegek párbeszéde, emberek párbeszéde, oda-vissza Arról a kézről és arról a mozdulatról, ahogy az a kéz barátságosan és a lehető legtermészetesebben felkínálja az utolsó szem, mindenki által szemérmesen meghagyott sajtospogácsát, pedig a többi darab eltűnéséből ítélve más is éhes, és a pogácsa is jó, erről kellene írni, a barátságosságról és a természetességről, a mozdulatokat és a dolgokat is szóhoz juttatni, ahogyan azt a Nádas-próza (éppen a pogácsás jelenet alatt újradefiniált) realizmusa teszi...

Erről a közegről, ahol mindenki kívülről, oda-vissza (Mészölytől Nádasig) ismeri a szerzők szövegeit, a Kerényi Szakkollégiumról, de mindenek előtt arról kellene írni, hogy ebben a közegben ezeknek a szövegeknek tétje van, a barátságosság nem azt jelenti, hogy nem a mi bőrünkre menne a játék, éppen arról van szó, hogy ez a „mi”, vagy az azt alkotó „én” hogyan jöhet létre, hogy hova tartanak a párhuzamos történetek, hogy Saulusból lesz-e, lehet-e Pál, vagy egyáltalán önmaga, erről kellene írni, hogy mire tanít minket egy példázat, ami nem is példázat.

Hogy hogyan jöhet létre egy közösség a Nádas-szövegekben, ha azok éppen a közösségi narratívák hiányáról számolnak be, és ha minden interperszonális kapcsolat az „én” azonosságát kezdi ki, ha nem egyértelmű meddig terjed a szerelem és a barátság hatóköre, hiszen Hildi sem érti, mert nem értheti meg Bálintot, ahogy Krisztián sem a névtelen elbeszélőt, Saulus pedig önmagát; nem beszélve arról (azaz éppen hogy erről beszélve, egy konferencián, egy jól működő/összehangolt közösségben), ha a térségben uralkodó diskurzus a szimuláció, a nem-kimondás kultúrájára épül – már csak ezért is kell az elfedett dolgokat szóhoz juttatni. Körbeérünk, az előadások egymást értelmezik: ahogyan mi is, a szövegek is.

Várható megjelenés novemberben

Hogy hova tartanak a párhuzamos történetek, ha azok mégis keresztezik egymást (mert nemcsak így épülnek fel az egyes szövegek, hanem a két szerző írásai is válaszolnak egymás kérdéseire), ha azok hirtelen megszakadnak (Saulust is magára hagyjuk a damaszkuszi úton), ha még azt sem tudjuk meg, ki a gyilkos (és ha ehelyütt csak annyit mondunk, hogy lásd: Film, Saulus, Párhuzamos történetek, Megbocsátás stb., akkor azt mindenki érti – még a satöbbit is), és hogy nem is ez a kérdés, mert a lényeg az, hogy a gyilkosság megtörténhetett és meg is történt, és hogy erről számot kell adni.

És hogy mégis hogyan, ha a múlt variációkban él és a nézőpontok keverednek; egyáltalán: az egyes elemek „vajon miért rendezhetőek el tetszőlegesen”, miközben itt van „inzultáló jelenlétük”. Mert a dolgok, kétséget kizárólag, jelenlévővé válnak: a két szerző legfontosabb kapcsolódási pontja a hallottak alapján éppen ez az érzékiség lehet, a damaszkuszi út (Camus tengerpartjáról érkező) fénye, vagy az elhíresült szeretkezés-jelenetek, vagy csupán egy antik falikép leírása.

De a dolgok nyelvén túl is felmerülhet az objektivitás kérdése, lehetősége. Köthetjük-e csak egyetlen szubjektumhoz az ábrázolt világot, ha arról egyetlen szubjektum számol be, vagy léteznek-e rések, amin át valami közösség „objektív” hangját hallhatjuk. Létezik-e ilyen objektivitás, léteznek-e ilyen közösségek. Körbeértünk, ismét. Oda-vissza.  

A közeg

Mindez persze majd részletesebben olvasható lesz (és itt lehetne nyitni egy zárójelet egy tanulmánykötet zaklatott megjelenési körülményeiről, (és még egyet, ahogyan a konferencián többször is, Közép-Kelet Európáról, de Közép-Kelet Európa már biztos nem férne bele egy-két zárójelbe) (mindenesetre lásd: szimuláció kultúrája)), vagy már olvasható a tematikus Jelenkor számokban (július-augusztus, szeptember); most arról a kézről kellene írni és arról a pogácsáról, melyet, hiába jó, lehetetlen lenyelni egyben, folyadék nélkül, de hát én nem is nyeltem le, mert udvariasan visszautasítottam, nem fogadtam el, és hogy miért nem, amikor el akartam, amikor a kezem már nyúlt volna, de nem hagytam szóhoz jutni – erről kellene írni.

Plakát

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szemes Botond --


További írások a rovatból

irodalom

A mindenség ernyőjére kivetítve A mindenség ernyőjére kivetítve
A Kortárs folyóirat, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Veres Pálné Gimnázium közös Ottlik-regénykonferenciája
irodalom

Egy ember, egy színész és a nyolcadik kerület Egy ember, egy színész és a nyolcadik kerület
Pál Dániel Levente: Egy ember nyolcadik kerülete, Athenaeum Kiadó, 2019
irodalom

Feloldódni a performanszban Feloldódni a performanszban
Terítéken Erdély Miklós

Más művészeti ágakról

Nagy Zoltán: Szép csendben
art&design

Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje
Slavko Matković: Kerék, a Bosch+Bosch csoport festője*
Jennifer Lee- Chris Buck: Jégvarázs 2.
A Zeneakadémián


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés