bezár
 

irodalom

2018. 11. 03.
huszonegyedik #0
Tizenkilencedik: John Ruskin és William Morris
Tartalom értékelése (6 vélemény alapján):
Egy jelenkorunkat leírni kívánó tárcasorozat abból a felismerésből táplálkozik, hogy környezetünkkel való viszonyunk hagyományos elképzelése ilyen leírásra nem alkalmas. Úgy értem, egyre nehezebb megmondani, mi van. A zsebünkben lapuló, hétköznapjainkat strukturáló okostelefonok, vagy a fenyegető ökológiai katasztrófa nem érthető meg a dolgokat a saját céljai érdekében használó ember felől. Napjainkban, úgy tűnik, már nem függetlenségünk és kitüntetettségünk válik fontossá: ha csak nyelvben és jelentésekben gondolkodunk, és efelől határozzuk meg a művészeteket, akkor elveszítünk valami valóságosat.

Ez a jelenre fókuszáló projekt mégis egy visszatekintéssel kezdődik. Egyrészt azért, mert érdemes látni, hogy minden, ami adva van, történetileg alakult ki. (Azaz érdemes látni, hogyan jöttek lére és változnak pl. az emberről, természetről, nemzetről, társadalomról való elképzeléseink.) Másrészt azért, hogy olyan alternatív hagyományokat fedezhessünk fel, amelyek egykor még léteztek a mára rögzült elképzelések mellett. Hogy mi rögzült, és mit kell felfedezni: ez is tanulságos lehet szempontunkból.

Ami ma van, sok szempontból a 19. századból indul. Ez az időszak a kezdete az egyre globálisabbá váló fogyasztói logikának, a természet jelentős átalakításának, az életet szervező technológiák elszaporodásának és az egyre inkább magába forduló művészet képzetének is. A 21. században többnyire ezeknek a folyamatoknak a sokszoros nagyítását éljük. Két frissen megjelent fordításkötet viszont a 19. század ilyen elképzelését árnyalhatja, és segíthet gondolkodásunk átállításában is.[1] Ennek megfelelően ebben a nulladik (pilot) részben a Typotex és a Kijárat kiadó vállalkozásai és a kötetbemutató tanulságai mentén fogunk haladni.

John Ruskin és William Morris munkássága a modernista gondolkodás és a fent jelzett folyamatok térnyerésével jóformán feledésbe merült Magyarországon. A fordítók, Keresztes Balázs és Csuka Botond számára éppen ezért fontosak ezek a 19. századi szerzők: egyre nagyobb szükség mutatkozik ugyanis ilyen elfeledett hagyományok feltérképezésére. És valóban, már a Morris-kötet címe is az egész tárcasorozat egyik hívószava lehetne – Kézműves esztétika. Kézműves, azaz belátja a technikának a művészetekben és társadalomban betöltött szerepét; közelíti egymáshoz a szellemet és a gyakorlatot, a használat és a szépség kategóriáit. A szerzők számára az esztétika tehát nem a művészetfilozófia megfelelője, hanem egyszerűen az anyagi környezetünk (és alakításának) milyensége és annak leírása. A kérdés tehát az, hogy hogyan kapcsolódunk a környezetünkhöz, illetve az hogyan alakítható és hogyan alakulunk mi is a kapcsolatok során. A környezet itt egyszerre jelenti a természeti és dologi környezetet – de látnunk kell azt is, hogy a 21. századra a kettő valójában ugyanaz. Timothy Morton példájával, az érintetlen táj képzetét már régen ellehetetlenítette a föld alatt futó olajvezetékek hálózata; de gondolhatunk a szabadban tartott technobulikat árammal ellátó, erdőbe rejtett aggregátorok békés brummogására is. A közkeletű elképzeléssel szemben a természet mindig is itt van. És persze a természet és technológia ilyen összefonódásából az ember se marad ki, ugyanúgy részt vesz a hatások és ellenhatások áramkörében, mint más elemek. A kérdés eszerint átfogalmazva úgy hangzik, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz a különnemű (szerves-szervetlen, humán-nemhumán) elemek.

Ez lesz Ruskin esztétikájának az alapja – nála a szépség nem csak a dolgok megjelenésére vonatkozik, hanem arra a módra is, ahogyan azok működnek, egymással kapcsolatba lépnek és különféle kompozíciókká állnak össze. Az esztétikát úgy felfogni, mint kapcsolatok rendszerét, megfontolandó akkor, amikor világossá vált, hogy végzetesen össze vagyunk kötve a természettel (ha nem figyelünk, baj lesz – azaz nem figyeltünk és baj van), vagy a zsebünkben lapuló okostelefonokkal mindennapjaink során. Innen kell kiindulnunk: a világunk kapcsolatok és kapcsolódások rendszere; azaz nem független létezők milyensége és belső tartalma határozza meg. Ezért sem véletlen, hogy Ruskin gyakorlatilag mindenről ír: a korban lenézett iparművészetről, viharfelhőkről, kövekről, társadalomról, lehetőleg mindenről több kötetet. Mindez mintája lehet annak a projektnek, amely során megpróbáljuk visszaírni az embert a természetbe, vagy az ipart a művészetbe – és fordítva, illetve a lehetséges kombinációk szerint (pl. a természetet az iparba). Ezért lesz tétje annak, ha Ruskin kövekről beszél: mert a kapcsolatok és kapcsolódások rendszere afelől is feltárható. Sőt, Bruno Latour meggyőzően érvel amellett, hogy ha nem emberi főhőse van történeteinknek, ezek a kapcsolatok és összefonódások sokkal jobban kirajzolódnak, mint az emberközpontú narratívákban. A vas szerepe például kiemelt az iparban és gépeinkben, de ugyanígy felépítője a természetnek és az embernek is (Ruskin szavaival: „Nem különös, hogy ezt a rideg és erős fémet azon kapjuk, hogy olyan kifinomultan keveredik össze emberi életünkkel, hogy segítsége nélkül még elpirulni sem tudunk?”), megtalálható a művészetekben (építészet, szobrászat, a vas bíborszíne) és a társadalomban-politikában is (Ruskin hosszan ír a kard és az ekevas szerepéről – ez utóbbi kultúrtörténetéhez lásd Cornelia Vismann Kultúrtechnikák és szuverenitás tanulmányát. A tanulmány itt nemcsak azért jön kapóra, mert szintén Keresztes Balázs fordította, hanem mert egy olyan logikát érvényesít, amely szerint a nagy fogalmak és társadalmi kategóriák egyszerű eszközök és velük végzett technikákból eredeztethetőek.)

Miközben minden mindennel összefügg, 19. századi szerzőink felhívják arra is a figyelmet, hogy az együttélés nehézségekkel jár. Ez azt jelenti, hogy az egyes elemek a hálózatban olyan cselekvők, amiknek ellenállása is van. Az összeillés mellett tehát a dolgok önértéke is hangsúlyt kap. Azaz azt kell csinálni egy dologgal, amit az a dolog megenged vagy lehetővé tesz. Így a cselekvés, csinálás már nem a független, értelmes ember kiváltsága, aki azt csinál, amit akar – hanem egy összjáték, ami más elemek cselekvőképességét (így ellenállását is) figyelembe véve működik. Az anyag ilyen tisztelete egyfelől segíthet, hogy telefonainkkal (laptopjainkkal, könyveinkkel, stb.) egy reflektáltabb viszonyt alakítsunk ki; másfelől gátat szabhat a természet gyakran öntudatlan kizsákmányolásának.

Az ilyen alapokon nyugvó cselekvés mintája lehet a design, vagyis a semmiből teremtés helyett a komponálás művészete – erre példák lehetnek akár a Morris által készített, szövevényességükben csodás tapétaminták. Itt már nem a gondolatok, a jelentések és a nyelv (mint az embert kitüntető tulajdonság) válik egyedül fontossá, hanem a kapcsolatok felismerése és létrehozása, a jól működő, odafigyelésen alapuló szimpátia is. Az esztétikai tehát ott van az így létrejött kompozíció szépségében, az egyes elemek működésében, és annak a kézművesnek a működésében, aki ezeket egymáshoz segíti.

A továbbiakban ilyen hálózatokban szeretnék én is gondolkodni. Hátha ezek a havonta megjelenő tárcák maguk is kapcsolatba lépnek egymással, és kirajzolnak valami izgalmasat. Aktuális események és megjelenések kapcsán szó lesz tárgyakról, amik fontos csomópontjai cselekvési rendszereinknek, a művészet lehetőségeiről a 21. században, alkotások előállításainak és a tudástermelés gyakorlatairól - mindebben pedig avatott vendégszerzők is a segítségünkre lesznek.

Irodalom:

John Ruskin, A XIX. század viharfelhője. Válogatott írások, ford. Csuka Botond és Keresztes Balázs, Typotex, Budapest, 2018.

Kézműves esztétika. William Morris válogatott írásai, ford. Keresztes Balázs, Kijárat, Budapest, 2018.

Cornelia Vismann, Kultúrtechnikák és szuverenitás. Tiszatáj, ford. Keresztes Balázs, 2017/ 2. 60-67.

Bruno Latour, A Cautious Prometheus? A Few Steps Toward a Philosophy of Design (With Special Attention to Peter Sloterdijk)

 Bruno Latour, Visualisation and Cognition: Drawing Things Together[2]

Timothy Morton, The Ecological Thought, Harvard University Press, 2010.

 


[1] A tárcasorozat tehát nem saját tanításokat közöl, alapját korunk működését leírni kívánó szerzők rendszerezése képzi. A legfontosabb felhasznált irodalmakat az egyes részek után tüntetem fel. 

[2] A hivatkozott, és egyéb Latour-szövegek egy már megjelenés előtt álló fordításkötet részei, amelyen szintén Keresztes dolgozik.

nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

Helyzetjel: A világ vége Helyzetjel: A világ vége
Világom kezdete
És boldogan éltek? Mesehősnők utóélete, szerk. Szederkényi Olga, Budapest, Cser Kiadó, 2018
irodalom

Masni a művészeten Masni a művészeten
A Margó 4. napjáról
irodalom

A lényeg, hogy a nő dönthessen A lényeg, hogy a nő dönthessen
Hangulatjelentés a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár harmadik napjáról

Más művészeti ágakról

Hogyan találtak egymásra a nők és a férfiak az Ódry Színpadon
Keressük az interaktivitás megvalósíthatóságának a kereteit
színház

Felfüggesztett ártatlanság Felfüggesztett ártatlanság
Büchner Woyzeckje a Szkénében Hegymegi Máté rendezésében
A 15. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés