gyerek
2009. 05. 18.
Zsiga föstő fest
A kecskeméti Tintaló Társulás előadása az V. Gyermekszínházi Szemlén
A kecskeméti Tintaló Társulás öt Lázár Ervin-meséből gyúrta össze ovisoknak szánt, remek előadását. Badacsonyi Angéla egyedül játszik (alkotótársai voltak: Rumi Zsófia, Sipos Katalin és Sisak Péter). A díszlet egy lapozható, hatalmas „mesekönyv”, amelynek minden oldala újabb történetet tud.
Először a címadó, Zsiga föstő fest című mesét látjuk. A helyszín a házaspár, Zsiga és Bazsarózsa Mária otthona: egy barátságos, de színtelen szoba, ahol fehér képek lógnak a fehér falon - amiket nyilván a ház ura festett, fehér vászonra fehér festékkel. A színek felfedezéséről szól a történet. A nagyon szellemesen kitalált háttér lassan megszínesedik, ahogy Mária asszony haja is a végére. Badacsonyi Angéla olyan kifinomult realizmussal mozgatja a bábokat, hogy akár Bergman Jelenetek egy házasságból című darabját is játszhatná. Kis vállvonogatások, félrenézegetések jelzik a szereplők érzéseit – és a legjobb a dologban, hogy gyerekek veszik a lapot, nevetnek a finomságokon. Dramaturgiailag nagyon jó húzás az alkotóktól, hogy ebbe a történetbe szervesen beleszőttek egy másik Lázár Ervin-mesét: Zsiga föstő vásznán találkozik a két perlekedő festékpötty, a kék meg a sárga. „Csípőre tett kézzel” vitatkoznak és keverednek össze végül a színész ecsetje nyomán.
Eddig olyan egységes, izgalmas és vicces az előadás, hogy szinte sajnálom, mikor új mese kezdődik. Lapozunk a könyvben, és máris A zöld lific elevenedik meg. A kislány, akit a zöld lificcel, a konkóval, a bákásszal (mindegyik új rém-névnél nagyot rötyögnek a gyerekek) és a mumussal ijesztgetnek a buta felnőttek, a végén megbarátkozik az egyáltalán nem is olyan szörnyű szörnyekkel. Ez a mese csak lazán kapcsolódik az előadás vezérmotívumához, a színekhez – talán csak annyiban, hogy a lific zöld -, és ez egy kicsit mintha kárára lenne a figyelemnek. Még mindenki fel van dobva az előző mese szellemességétől, a gyerekek mintha várnák még egy darabig, hogy előjön újra Bazsarózsa Mária vagy Zsiga (ő elő is jön még, majdnem minden mesében, de már csak egy-egy pillanatra), de aztán beletörődnek, hogy ez most egy új mese. És a szájak aztán tátva maradnak, amikor Zsuzsika, a kislány kiszalad a kertbe, és feltárul a „mesekönyv” következő oldala, a gyönyörű, színes kert.
Ugyanitt játszódik majd nemsokára a virágok vetélkedése: vérre menő vita robban ki azon, hogy kinek a kékje hasonlít legjobban a Varga Julcsa szeméhez? Itt is Zsiga föstő a döntnök – ahogy a következő mesében pedig ő ad festéket a szegény nagyravágyó feketerigónak, hogy mindig újabb madárnak sminkelje magát.
Ha hibát akarunk találni az előadásban, akkor azt mondhatjuk: a végén kicsit kimerül a lendület, az előadóé éppúgy, mint a miénk. Elsüthetjük a bölcsességet, miszerint a kevesebb néha több, és Zsiga föstő meséje, kicsit kibővítve, talán önmagában is megállta volna helyét.
De aztán jön a befejezés, amikor Zsuzsika, az otthon hagyott kislány aranyosan ücsörög ölében a zöld lificcel, a barátra vágyó kisfiú pedig mellételepszik a feketerigóval. Odacsüccsennek a többiek is, Zsiga föstőék – sőt, a gyerekek is lassanként a mesekönyv köré gyűlnek. Nyilván már érzik ők is, mi a fontos: hogy együtt lenni jó.
A bábelőadás részletei megnézhetők itt:
Zsiga föstő fest: http://mese.tv/page/zsigafosto_2
A kék meg a sárga: http://mese.tv/page/kek_meg_sarga
Virágszemű: http://mese.tv/page/viragszemu
A nagyravágyó feketerigó: http://mese.tv/page/nagyravagyo
Eddig olyan egységes, izgalmas és vicces az előadás, hogy szinte sajnálom, mikor új mese kezdődik. Lapozunk a könyvben, és máris A zöld lific elevenedik meg. A kislány, akit a zöld lificcel, a konkóval, a bákásszal (mindegyik új rém-névnél nagyot rötyögnek a gyerekek) és a mumussal ijesztgetnek a buta felnőttek, a végén megbarátkozik az egyáltalán nem is olyan szörnyű szörnyekkel. Ez a mese csak lazán kapcsolódik az előadás vezérmotívumához, a színekhez – talán csak annyiban, hogy a lific zöld -, és ez egy kicsit mintha kárára lenne a figyelemnek. Még mindenki fel van dobva az előző mese szellemességétől, a gyerekek mintha várnák még egy darabig, hogy előjön újra Bazsarózsa Mária vagy Zsiga (ő elő is jön még, majdnem minden mesében, de már csak egy-egy pillanatra), de aztán beletörődnek, hogy ez most egy új mese. És a szájak aztán tátva maradnak, amikor Zsuzsika, a kislány kiszalad a kertbe, és feltárul a „mesekönyv” következő oldala, a gyönyörű, színes kert.
Ugyanitt játszódik majd nemsokára a virágok vetélkedése: vérre menő vita robban ki azon, hogy kinek a kékje hasonlít legjobban a Varga Julcsa szeméhez? Itt is Zsiga föstő a döntnök – ahogy a következő mesében pedig ő ad festéket a szegény nagyravágyó feketerigónak, hogy mindig újabb madárnak sminkelje magát.
Ha hibát akarunk találni az előadásban, akkor azt mondhatjuk: a végén kicsit kimerül a lendület, az előadóé éppúgy, mint a miénk. Elsüthetjük a bölcsességet, miszerint a kevesebb néha több, és Zsiga föstő meséje, kicsit kibővítve, talán önmagában is megállta volna helyét.
De aztán jön a befejezés, amikor Zsuzsika, az otthon hagyott kislány aranyosan ücsörög ölében a zöld lificcel, a barátra vágyó kisfiú pedig mellételepszik a feketerigóval. Odacsüccsennek a többiek is, Zsiga föstőék – sőt, a gyerekek is lassanként a mesekönyv köré gyűlnek. Nyilván már érzik ők is, mi a fontos: hogy együtt lenni jó.
A bábelőadás részletei megnézhetők itt:
Zsiga föstő fest: http://mese.tv/page/zsigafosto_2
A kék meg a sárga: http://mese.tv/page/kek_meg_sarga
Virágszemű: http://mese.tv/page/viragszemu
A nagyravágyó feketerigó: http://mese.tv/page/nagyravagyo
Szerzők
-- Szabó Borbála --
További írások a rovatból
gyerek
Az MTA Művészettörténeti Tudományos Bizottságának tiltakozása
Más művészeti ágakról
irodalom
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
