bezár
 

220VOLT

2017. 09. 08.
1965 – Erőszak vs. kamaszröhej
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Pihenőóráiban a derék tiszt hihetetlen dolgokat művelt: civil ruhában előállt egy Panni robogóból átalakított háromkerekű – és így már motoros – triciklivel, amit saját kezűleg kerítészöld színűre mázolt. A szerkezet üzembe helyezve síron túli hangokat adott ki – mi, kölykök el is neveztük pöcsköszörűnek. A két első kerék kockaforma ládát fogott közre, abba beleállítva két hordó, azokban csurig a moslék. Udvardi rendőr minden háznál ismert figura volt, de elsősorban az iskolák moslékjára szakosodott. A derék tiszt udvarában egymást támasztva zsúfolódtak a disznóólak, előttük mindenfelé baromfiak rohangálnak.

Az iskola a játéknak is teret adott – azaz, pontosabban, azt a teret mi kiragadtuk magunknak, ha adta, ha nem. Nagyon szerettünk golyózni: aki nem golyózott, azzal nem is haverkodtunk rendesen. A golyózás szabályai nagyon egyszerűek voltak: kb. 2 méter távolságból kellett a golyókat begurítani a cipőnk sarkával erős forgatónyomatékkal létrehozott lyukba. A nem lyukra dobott golyókat a következő játékos saját golyóval érintve a lyukba gurítva megszerezhette. A sztár egy fényes, nagy acél csapágygolyó volt, a tömegesen használt kisebb üveggolyók hitványnak minősültek. Ilyen lyukakat természetesen tilos az iskolaudvaron létrehozni, mert állítólag veszélyesek és úgymond „nem esztétikusak”. A lyukfúrás tilalmának betartatása iskolánk gondnoka, Kovácsné felelőssége volt: ő felügyelte, mit művelünk az udvaron. Akit sikerült lyukfúráson rajtakapnia, azt jó fegyverével: vizes felmosórongyával jó erősen hátba csapta. Mindezek együtt adták ki a a játék teljes izgalmát: játszani a tilosban, közben állandóan szemmel tartani a Kovácsnét, és rettegni a vizes felmosórongy csattanásának fenyegető rémétől…


A golyók
A golyók


A golyózás maga után vonta teljes büntetőeljárás abszolút igazságtalan volt: mintha nem lett volna elég a vizes felmosórongy, az áldozat ráadásképpen még intőt is kapott! Nyilván az jár a legrosszabbul, akit otthon az intő miatt még a szülei is jól elkalapáltak. Ilyen pechvogel volt például az én Karcsi barátom is, akit az apja az efféle esetekben vasalózsinórral kötözött az asztalhoz, hogy zavartalanul ütlegelhesse a seprűnyéllel. Mi akkoriban mindezt szinte természetesnek, hétköznapi dolognak tartottuk: a „poroszos nevelés” korszakában az effajta gondnoki vagy atyai büntetések még nem számítottak gyermekbántalmazásnak. 

Az egész város tele volt agresszióval. A görögöket például azzal vádolták (erős a gyanú, hogy alaptalanul), hogy borotvapengét pöcköltek mások arcába, szörnyű sérüléseket okozva áldozataiknak. A szomszédos Wekerle telepről meg átjártak verekedni a pezsgővérű fiatalok, akik így dolgozták le a csalódásukat, hogy ők nem lakhatnak a mi telepünkön. Ugyanis azt ígérték nekik, hogy ők is itt fognak lakni, a mi kényelmes, távfűtéses József Attilánkon… Hamarosan át is adták a telep új, jól felszerelt rendőrőrsét, teljes létszámú állománnyal, járőrkocsikkal, kerékpárokkal felszerelve. És minden rendőrnek volt gumibotja. Ezt a kézi harci eszközt 1957-ben rendszeresítették Magyarországon, régebben nem létezett. Akkortól fogva viszont vagonszámra importálta az állam a szomszédos Csehszlovákiából. Hazánkban a beszédes Kádár-kolbász gúnynevet kapta.

Kerékpáros rendőr Kádárkolbásszal a József Attila lakótelepen
Kerékpáros rendőr Kádárkolbásszal az oldalán

Az őrs parancsnokának egy Udvardi nevű derék tisztet neveztek ki. Ez az Udvardi kettős életet élt. Az egyik természetesen a szolgálat volt: kocsmai verekedéseknél csak úgy pörgött a kezében a Kádár-kolbász, kerékpárjával körbe-körbe járőrözött, mindenhol ott volt, ahol kellett, igazoltatta a gyanús alakokat, adatokat gyűjtött a házmesterektől. A lakótelep szélén, az utolsó tömbházon túli kertes családi házban lakott, itt kezdődött a szolgálat után a második élete. Pihenőóráiban a derék tiszt hihetetlen dolgokat művelt: civil ruhában előállt egy Panni robogóból átalakított háromkerekű – és így már motoros – triciklivel, amit saját kezűleg kerítészöld színűre mázolt.

Panni robogó
Panni robogó

A Panni volt az első olyan moped, amit nőknek találtak ki. A hátsó kerék szoknyabarát kialakítású, hosszabb szoknyában is veszélytelenül lehetett vezetni, a ruha nem kerülhetett a küllők közé. A hátsó csomagtartón elfér egy bevásárló kosár. A két első lábvédő között kialakítottak egy szatyortartó bilincset, így egy szatyor is elfért a két lábvédő közötti tágas helyen. Indítása is nőies, mert nem pedállal kell berúgni, hanem egy húzókar működteti az indítást.

Az Udvaridnak a Panniból eszkábált háromkerekűje üzembe helyezve síron túli hangokat adott ki – mi, kölykök el is neveztük pöcsköszörűnek. A két első kerék kockaforma ládát fogott közre, abba beleállítva két hordó, azokban csurig a moslék. Udvardi rendőr minden háznál ismert figura volt, de elsősorban az iskolák moslékjára szakosodott. A derék tiszt udvarában egymást támasztva zsúfolódtak a disznóólak, előttük mindenfelé baromfiak rohangálnak.

Egyszer döbbenten láttam, ahogy iskolánk agilis gondnoknőjével, Kovácsnéval csevegnek kedélyesen: Udvardi a pöcsköszörűn feszít, Kovácsné vele szemben állva hajbókol neki… Később aztán egy alkalommal személyesen is találkozhattam Udvardival. Valami csíntevésen ért minket, szolgálati biciklijével érkezett a helyszínre, mindenkitől megkérdezte, ki a házmester a lakóhelyén, és feljegyezte ezt a kiskönyvébe. Rám került a sor, és én bátran mondtam, hogy a mi házmesterünk Göthér Károlyné Marika néni. Udvardi rendőr azonban ezt az egy nevet nem írta bele a noteszába. Nem tudtam mire vélni a dolgok, mígnem később összeállt a kép: az Udvardi rendőrt és a házmester Marikát gyengéd szálak fűzik egymáshoz! Többször láttam a szolgálati biciklit a házunk előtt dekkolni, és a pletykák is a gyengéd szálakat erősítették. Nem értettem, sőt kifejezetten érdekesnek találtam a tényt, hogy a büdös füstöt eregető, éktelen hangú, kerítészöld pöcsköszörű egyetlenegyszer sem áll a házunk előtt: hogy Udvardi sosem bukkan fel a Marika néni körül a szolgálat utáni második életéből…

Hiába, a rendőrtiszt is csak ember… És Udvardi nemcsak nyájas lovag volt: azt sem tudta megállni, hogy ne térjen be olykor az Ezüst Sirály étterem presszójába, ahol benyalt egy-két felest, de nem kizárt, hogy érdekelte az éttermi hulladék is. Egy alkalommal a vakáció unatkozásában valami kis izgalmat kereső kamaszbanda fogta és elcsente a rendőrbiciklit az Ezüst Sirály elől. Tévedhetetlen rendőrünk, a presszóból kilépvén és konstatálva a helyzetet, levette tányérsapkáját, és zsebkendőjével a homlokát törölgetve, sóhajtozva indult el a bicikli felkutatására a nyári melegben. A srácok a hivatalos járművet a rendőrőrs kapujában tették le, amivel elég nagy káoszt okoztak: hiszen most úgy állt a dolog, hogy van bicikli, de nincsen Udvardi… Míg a beosztottjai őt keresték, Udvardi maga a biciklijét. A rend éber őrei többször is körbejárták az őrs épületét, hátha a főnök valahol a ház mögötti fűben vágódott el, és most ott hortyog. De nem. A kamaszbrancs egy közeli tömb lépcsőházablakából figyelte röhögve a kutyakomédiát. A derék tiszt csak estére érkezett vissza az őrsre, holtfáradtan, végképp nekikeseredve. Bajtársai faggatására, miszerint vajon hogyan hagyhatták el így egymást ő és hű kerékpárja, váltig állította, hogy ő, bármi is történt vele a nap folyamán, az egészből az égvilágon semmire nem emlékszik. 

A lakótelep közepén igazi nagy grund terpeszkedett. Itt állította fel sátrát és táborát a vándorcirkusz, ami menetrend szerint minden nyáron megérkezett. Az összes gyerek ott őgyelgett, figyelt, lábatlankodott – minden érdekes volt, bámészkodtunk, kíváncsiskodtunk, teli lett velünk a grund. A sátrat egy nap alatt felállították, már első nap estére minden kész volt, kezdődhetett az előadás. Természetesen a rend fenntartása érdekében (és hogy a külső ponyvát felhajtva s belopódzva a gyerekek nehogy beszökjenek a padsorok alá) megjelent a rendőrség. Már az előadás megkezdése előtt felálltak a cirkusz köré, pár méterenként, a ponyvának háttal, így felügyelték, hogy ne szökhessenek be a kölykök. De mindig alaposan elkéstek: ha bármelyiküknek eszébe jut, hogy felhajtsa a sátorponyvát, bizony elcsodálkozott volna, mert a padsorok alatti sötétben eddigre már megszámlálhatatlanul sok gyerekszempár csillogott. A sátor felhajtható alsó pereme nagyjából a rendőrök derekáig ért, és, mint írtam, ők háttal álltak a ponyvának. Így történhetett meg a baj. Valamelyik vásott bitang ugyanis kinyúlt a fedezékből, lecsatolta az Udvardi rendőr gumibotját, és eltűnt vele a cirkusz belsejében. Szegény Udvardira azon a nyáron ugyancsak rájárt a rúd! Ráadásul nem zárhatta rövidre az ügyet úgy sem, hogy elrekvirálja valamelyik beosztottja botját, mert az őrsön a sok fekete közt összetéveszthetetlenül, egyes-egyedül neki volt szürke színű Kádár-kolbásza! Később azt vallotta, hogy ő már csak az előadás befejeztével fedezte fel a súlyos hiányt, és ez az eset, ha lehet, még inkább megtörte őt… A kikérdezés során mi, kölykök egyhangúlag ragaszkodtunk ahhoz a verzióhoz, hogy minden valószínűség szerint a bohóc volt a tolvaj, aki a cirkusz távozása előtt biztosan visszaadja majd tulajdonosának a megkülönböztetett színű gumibotot – addig azonban, a mi mulattatásunkra, azzal szándékszik parádézni az esti előadásokon.

Cirkusz a lakótelep közepén 1965
Cirkusz a lakótelep közepén 1965

A képre katintva zene szól. ElektroKreutz: Drunken rumba

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Kreutz László --


További írások a rovatból

220VOLT

Danubia, egy Danubia, egy
(életrajzi töredékek)
220VOLT

Palicsi anzix Palicsi anzix
Hét emlék (életrajzi töredékek)

Más művészeti ágakról

irodalom

Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot
Ilyen volt a III. Nyolc Ág Művésztábor
Mészöly Ágnes - Molnár T. Eszter: Az Emberek Országa
színház

A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük
Háttérbeszélgetés Kulcsár Edit fesztiválszerzővel a MITEM létrejöttéről, létjogosultságáról, egyedi, sikert generáló ismertetőjegyeiről, motivációról, célokról
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés