bezár
 

irodalom

2017. 10. 15.
Mint villanyradiátorból a meleg
A JAK Műfordító tábora, 2017, hetedik és nyolcadik nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A JAK 2017-es műfordító táborának, utolsó naplója, melyben a szövegteremtés hetedik és nyolcadik napja összevonatik, mintegy érzlkeltetve a befejezettséget és a továbbélést. Vagy egyszerűen praktikus okokból, döntse el ki-ki maga.

Márton László szombaton a Faustról beszél. Szó esik a műegész problémájáról, ez itt sem triviális, ahogy Vogelweidénál sem volt az: egy műnek tekintjük-e a Faust két részét vagy két különálló műnek? Laci amellett teszi le a voksát, hogy egynek. És ha valakinek, hát neki vakon hiszek, nála jobban senki nem ismeri a művet, nála többet senki sem tud a Faustról ma Magyarországon. És valószínűleg minden idők Magyarországán. Sőt, ha már itt tartunk, van-e, aki a fordítónál szorosabban ismeri a szöveget? Esetleg a filológus. Ha pedig valaki a kettő egyben, ahogy Márton László az, akkor talán a világon senki nem tud nála többet.

Márton László felolvas a Faustból

Ha nincs Schilling Árpád, nincs a Faust II. új fordítása sem – az ő felkérése nélkül ugyanis Lacinak talán soha nem jutott volna eszébe nekiülni a fordításnak. A közös munka során jelenetenként küldte el Schillingnek a szövegeket, „Kedves Árpád”, így kezdte, majd összefoglalta, miről is szól az adott jelenet, és elbúcsúzott a levelek végén: „Barátsággal, Laci”. Az azóta a Kalligramnál könyv formában is megjelent Faust-könyvben ezekből a levelekből lettek aztán az egyes jelenetek bevezetői.

Hatalmas ismeretanyagra teszünk szert a két óra alatt, mi, az előadás hallgatói. A kedves olvasóval meg sem kísérlem megosztani mindezt, már csak azért sem, mert az említett kötet utószavában – mely könyv a két Faust mellett tartalmazza az Ős-Faustot és a Faust-népkönyvet is –, egy nagyszerű stílusú tanulmányban hozzáférhető ez a hatalmas tudás. Mit ad a Faust fordítása a fordítónak? Laci szerint egyfelől hihetetlen tapasztalatgyarapodást  – a szöveg nyelvi, stilisztikai és formai heterogenitása miatt; másfelől a Goethe szellemével való találkozást. Hatalmas, összetett univerzum ez, amelybe be lehet jutni és ott szabadon mozogni. Ugyanakkor sorról sorra tapasztalni, hogy Goethe a közhiedelemmel ellentétben nem egy isten, hanem egy szerző. Akit fordítani kell, mint bárki mást.

Márton László előadása

Vasárnap délelőtt epika a téma Laci előadásán: Gottfried von Strassburg Tristanja. Laci ma tulajdonképpen nyomozni tanít. A szerzőről itt annyit sem tudunk, amennyit Vogelweidéről tudtunk, de a szövegben a nyomába eredhetünk. Nem az autofikció vezet bennünket, ezúttal másképp dolgozunk. Az a nevéből is tudható, hogy valami köze volt Strasbourghoz, a történet többi német feldolgozásához képest több francia szót, mondatot szőtt a szövegbe, és bár a latin nyelv kevésbé hangsúlyosan van jelen, tudható, hogy több nyelven beszélt. Kiderülhet számunkra, hogy polgári születésű lehet, nem nemesi, és az is, hogy az udvart jól ismeri, méghozzá magas rangú tisztviselőként. Nagyon romlott környezetből nő ki nála egy nagyon romlatlan szerelem. Ahogy a szerelemről beszél, abból az is biztosra vezető, hogy nem lehetett klerikus.

Abból, amilyen kevéssé részletezi a csatákat, és amilyen részletességű leírást ad egy kutya szőréről (amely kutyáról a szövegre támaszkodva kinyomozzuk, hogy a keresztes hadjáratokon, mondjuk, Bizáncból szerzett plüsskutya volt feltehetőleg), sejthető, hogy miként gondolkodott a háborúról. A háború Gottfried művében mindig nagyon groteszk. Esszészerű részleteket is találni a műben, ezekben a legerősebb a szerzői jelenlét. Kifejti bennük a véleményét a nők őrzéséről, a gyanakvásról és a bizonytalanságról – most csak ezeket említjük.

Márton Laci

Míg minden Tristan-változatban varázsital hatására egy csapásra alakul ki a szerelem, Gottfried fontosnak érezte, hogy a szerelmet folyamatként ábrázolja. Bár nála is szerepel a varázsital, de az inkább mintha egy nyelvi fogódzót nyújtana ahhoz, hogy aztán lehetővé váljon a szerelem artikulálása. Rájön, hogy a szerelem egy narratív struktúra, mely azáltal is kiteljesedhet, hogy elbeszélik. Nagyon hasonló kettejük szerelme Julien Sorel és de Rênalné szerelméhez, de Gottfried Laci szerint nemcsak ennyiben a modern regény előfutára, hanem abban is, hogy nála megvan az, ami még 200 évvel később is csak nyomokban van jelen: a pszichológiai motiváció.

Lapis József a kortárs líráról tart előadást. A kortársat irodalomtörténeti szempontból nehéz – valószínűleg lehetetlen – átlátni, de közelíteni lehet, méghozzá azáltal, ha megértjük az előzményeit. Jóska tehát felvázolja a fontosabb irányokat a lírafordulat előtt kezdve, összefoglalja magát a lírafordulatot is, a mögötte álló szemléleti változást a nyelvhez és a hagyományhoz való viszony tekintetében, hogy aztán könnyebben értsük meg a kortárs líra ma látható, fontosabb irányait. A kortárs költészetben fontos a személyesség és a személytelenség dinamikája, mondja; a személy problematizálása és az, hogy valamilyen viszonyrendszerben lehet csak gondolkodni az énről. Jellemző a radikálisan nem emberin keresztüli közelítés, hangsúlyosan jelennek meg az idegenség mintázatai. Fontossá válik a test és a tér poétikája, az intermedialitás és a performativitás, és akár a prózában, itt is megjelenik a közéletiség, valamint a gyerek hangja. A fontosabb tendenciákat illusztráló verseket, versrészleteket is hozott nekünk.

Lapis József

A Lapis József előadásában elhangzottakat aztán megerősítik esti vendégeink is, Ferencz Mónika, Fenyvesi Orsolya, Deres Kornélia és Mezei Gábor költők is. Jóska remek kérdései mentén a kortárs líra párbeszédbe kezd önmagával, egymásra reagál és közben önmagát mondja. Azaz a jelen lévő költők mindegyike válaszol a feltett kérdésekre, és hozzátesz valamit a másik által mondottakhoz is, mindegyikük kivétel nélkül roppant nyíltan, őszintén és okosan – öröm köztük lenni.

A traumákról, a nyelvtalálásról, az idegenségtapasztalatról, az „én” tematizálásáról, a személyességről szólnak a kérdések, a válaszokból – és így az estéből – most csak fragmentumokat mutatok fel.

„Nekem a trauma a halál. Vagy az élet? Az a temérdek fájdalom, ami azzal jár, hogy élünk és meg kell halnunk. A versírásban a tudásvágy is benne van, a vágy, hogy megértsek általuk valamit. Előtte és utána homály van, közben szokott lenni valami megvilágosodásszerűség. Az a tapasztalat, hogy otthon vagyunk a világban, legalább olyan kegyelmi állapot, mint egy vers.” (Fenyvesi Orsi)

„Mindünk szövegeire gondolva – mi más késztetne írásra, mint az, hogy az idegenségtapasztalatot saját magunk számára is lefordítsuk? Nincs ennek konkrét terápiás célja, de szublimációnak talán nevezhetjük. Talán az életkorunkból is adódik, fiatal felnőttek vagyunk mindannyian, az egyetem után valamit kezdenünk kell magunkkal, ez egyfajta transzformáció: szembesülünk azzal, hogy mi van, ha az, amit elképzeltünk, nem működik. Nem gondolom ezt generációs tapasztalatnak, de mindezekből adódóan nálunk talán erősebben megjelenik.” (Deres Kornélia)

mai magyar költészet

„Én ezeken a szövegeken keresztül jutok közel ahhoz, amire énként rá tudok találni. Megpróbálok olyan nyelvet találni, amely által közel tudok kerülni valamihez, amit hívhatok énnek, de hívhatnék másnak is. Az ismerősség–idegenség tapasztalatának személyes tétje számomra az lenne, hogy konkrét ismerős helyeket képes legyek idegenként észrevenni. Valahogy telelakni egy teret. A jelenlét olyan lehetőségeit keresem, amelyeket elfelejtettem. Az ismerősségben elfelejtettem érzékelni azt, ami körülvesz.” (Mezei Gábor)

„Nagyon nehéz nem rejtőzködni. Mégis kell, mert e nélkül klisés volna minden, amit leírok. De kerülöm a csak rólam szóló személyességet. Arra törekszem, hogy közben a világot is vizsgáljam. Ahogy a filozófia, például. Másrészt rejtőzködni is nehéz, hiszen mindegyikünknek egyéni a hangja, az észlelésmódja. Az írás önfeltárás mindenképp.” (Ferencz Mónika)

„Kérdés, mennyire tudjuk, akarjuk az ént fix pontként látni. Én egyfajta színörvényként vagy hangörvényként folyamatos változásban látom. Ez a folyamatos keresés és mozgásban maradás egyszersmind teher is, mert mindannyian vágyunk az otthonosságra, de az nincs – a változás folyamatosan újrastrukturálja a valóságokat.

Szeretnék hinni a bátrabb megszólalásban és abban, hogy annak lehet tétje – ez a mi felelősségünk, hogy arról tanúskodjunk, amit mi látunk.” (Deres Kornélia)

esti beszélgetés

Lapis Jóska utolsó kérdése egészen zseniális: mely költők verseit ajánlanák a jelen lévő költők fordításra, és mit gondolnak, mi lehet a legfontosabb a saját szövegeik fordításakor.

Móni Sopotnik Zoltán Moszkvics című kötetét ajánlaná, mert a „magyarságérzést” tudja közvetíteni. Egy skót fordítóval való munka során Móni verseivel kapcsolatban nehézségként az merült fel, hogy ő szeret olyan szavakat összerakni, amelyek egyébként összetételként nem léteznek. Talán a színekkel való játék sem lehet könnyű, megtalálni bizonyos árnyalatokat.

Orsi azt mondja, még csak nem is az ő generációjukkal kezdené, akkora hiányok vannak a lírafordításban. Ha hirtelen kell egy név, legyen Takács Zsuzsáé. „Amikor fordítókkal dolgoztam együtt, azt vettem észre, hogy a ritmus volt az, amihez a legjobban ragaszkodtam. Sokszor javasoltam, hogy találjunk inkább ki valamit, ami tartalmilag más, de a ritmus maradjon meg.”

Kori Gál Ferencet említi, aki szerinte van akkora hatással a fiatalokra, mint Kemény István, noha a magyarországi recepció is le van maradva műveinek feldolgozásában, a fiatalok közül pedig Izsó Zitát ajánlaná. Ami a saját szövegeit illeti, a címek lehetnek problémásak; olyan szótalálások ezek, melyek nincsenek benne a szöveganyagban, mégis színre viszik, hogy mi a szövegek tétje.

Gábor Kemény István nevét említi, valamint  Téreyét, aki nagyon közel tudja hozni az olvasót bizonyos terekhez, és aki jó exportcikk lenne Amerika felé. Saját verseinek osztrák fordítása során az volt a tapasztalata, hogy van, amit németül sokkal jobban is meg lehet csinálni, mint ahogy neki magyar nyelven sikerül. Legutóbbi kötetében, a Natúr öntvényben szereplő összetételek sokkal jobban mutattak félsornyi szóöntvényként.

kortárs költők és műfordítók

Kissé csapongtam az időben, és tekintve, hogy a vasárnap már csak amolyan csonka nap volt, a naplót a szombat estével zárom. Mivel a költők maradtak estére, folytatódik a beszélgetés, ezen nem vagyok jelen, mert Melindával elmegyünk tűzifáért, aztán Márton Lacival gyűjtünk venyigét, hogy a tegnap elfújt ÉS megmaradt lapjai segítségével végül tábortüzet gyújthassunk ismét.

Imreh Andrással beszélgetünk sokat, akinek a szemináriumai nem kaptak elég hangsúlyt ebben a naplóban. Mentegethetném ezt azzal, hogy nehéz számot adni arról, amit ő szemináriumvezetőként csinál, azt ugyanis átélni kell. A tűz melege mellett is inkább abban sütkérezem, hogy ezzel a sugárzóan okos emberrel beszélgethetek, és örömmel élem meg, mennyi mindenben hasonlóan gondolkodunk; a fordításon és a szövegeken keresztül eljutunk a hermeneutikáig, a hermeneutika a joghoz vezet, a csillagos ég egyszerre a tudományokhoz és az Istenhez, és mindez remekül megfér egymás mellett, Isten csillagos ege alatt, a balra csavarodó csiga, az irodalom, és a jog.

Dalolásba fogunk Kareem biztatására, megidézzük a népdalokat, Koncz Zsuzsát, Janis Joplint, de még VIII. Henriket is, kiderül, hogy a zöld erdőben, sík mezőben kezdetű népdalnak más-más változatát ismerjük, Melinda és én, az egyikben elmegy a népdali én a csábítóval, a másikban nem, és arra jutunk, milyen fontos, hogy milyen szövegekkel találkozik az ember gyerekkorában. Márton Lacinak és Imreh Andrásnak megmutatom, milyen fűtőtest is található az előadások helyszínéül szolgáló szín mellékhelyiségeiben: 13 nyelven van rajta a felirat – a magyar nincs közöttük. Mintha a tábor metaforája volna ez a kis villanyradiátor: különböző nyelvű szövegek születnek, melyek között nincs ott, csak belőlük sugárzik, mint villanyradiátorból a meleg, a magyar irodalom.

fűtőtest

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dúll Kata --


További írások a rovatból

irodalom

Egy óra Zemlényi Attilával Egy óra Zemlényi Attilával
A Csonthéj című verseskötet bemutatója
irodalom

A legtöbbet a régiektől tanultam A legtöbbet a régiektől tanultam
Interjú Horváth Viktor íróval inspirációról és motivációról, a történelmi regényről, kritikáról és tanításról
irodalom

Huszonegyedik #11 Huszonegyedik #11
Történetmondás 2.0 - Játéktudomány és transzmedialitás
irodalom

Irodalmi határátlépések Irodalmi határátlépések
Margó 2019 – Borges: Tangó, Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete és kortárs kínai science fiction

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Martina Matlovicovával a Virányosi Közösségi Házban
színház

Az ember, a polgár és a diák Az ember, a polgár és a diák
Petőfi és Az apostol mint tantermi dráma a k2 Színház előadásában
Október 30-án fellépett a Yellow Mood és a Folksteps a Három Hollóban
Kortárs ifjúsági és YA irodalom a középiskolában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés