bezár
 

irodalom

2017. 10. 16.
A kulturális élet zombifikálódása - előtt?
KULTOK konferencia, második nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy konferencia másnapján a reggel tíz órai kezdéstől eltekintve is kissé kényelmetlen dolog a létezés, hiszen az első nap előadásai, problémái és vitái még erőteljesen dolgoznak az ember agyában. Lassításra azonban nincs idő, sem lehetőség, a debreceni KULTOK 2017 szombati napján pedig jöttek is futószalagon az újabb nézőpontok, igényes tálalással.

Az előző naphoz képest talán több esettanulmány-jellegű előadásra került sor, de a nap végére az elméleti kérdések és a leghétköznapibb dolgok átesztétizálása vette át a főszerepet. Zelei Dávid, a Horizontok sorozatszerkesztője a szombat délelőtti program nyitányaként Írható-e kritika egy naplóról címmel vetette vizsgálat alá Király István nemrég megjelent naplójának recepcióját. A szocializmus egyik legmeghatározóbb és legnagyobb hatású irodalomtörténésze – mint a szocialista Magyarország kultúrideológusa – megosztó személyiség, s Zelei pont arra mutatott rá, hogy a naplóról született recenziók szerzői – például Révész Sándor, Rónay László, Radnóti Sándor – sokkal inkább Király István személyéről, mintsem a naplók irodalmi olvashatóságáról szóltak szövegeikben. Ezek az etikai olvasatok nagyrészt abból fakadnak, hogy az említett kritikusok személyesen is kapcsolatban álltak Királlyal. Zelei előadásának legfőbb tanulsága metakritikai szempontból egy érdekes – nem feltétlenül reprezentatív, de elgondolkodtató – generációs szakadék felmutatása volt; a naplóról tíz 60 év feletti szerző írt kritikát, míg három 30 év alatti – a két véglet között pedig tátongó űr keletkezett.

Visy Beatrix a tegnapi szekcióelnöki ténykedése után előadóként is helytállt, mégpedig egy újabb múlt századi irodalomtörténész, Balassa Péter munkásságát, kritikusi maszkjait véve górcső alá. A posztmodern magyar próza kánonjának kialakításában kulcsszerepet játszó irodalomtörténész a ’70-es években, főképp Esterházy és Nádas Péter feltűnése idején a bába szerepében felkarolta az újpróza kivételes tehetségeit, innentől pedig szűk közösséghez, sőt, sokszor szinte csak a szerzőkhöz szóló kritikai esszéivel lassan, de biztosan kivonta magát a kortárs irodalomkritikából, melyből a kilencvenes évek elején – írásai által – sértődötten ki is vonult. Balassa a bába pozíciójából Visy megfogalmazása szerint a sértődött, moralizáló apa szerepébe bújt pályájának utolsó éveiben.

Visy Beatrix

Weiner Sennyei Tibor is maradt az eddig terítéken lévő történelmi korszaknál, a szocializmus vaskorszakában B-listázott Hamvas Béláról tartott előadást, pontosabban bontott ki egy klasszikus irodalomtörténeti vitát. A Drót főszerkesztője egy, a Magyar Nemzet épp aznapi számában megjelent publicisztikájának felolvasásával kezdte monológját, mely hatásos retorikai húzásnak tűnt. Kifejezetten negatív, lenéző hangvételben szólt a magyar kritika évszázados múltjáról, s jelenéről, melyet a lövészárkok ásása szerinte manapság éppúgy jellemez, mint bő 200 éve a Kölcsey-Berzsenyi vita idején. Weiner Sennyei ezután Lukács György lesújtó, megbélyegző, Hamvast kertészkedésre ítéltető kritikáját kárhoztatta, s a kettejük közti, irodalomtörténeti berkekben talán már túl sokszor is hangoztatott közhelyes ellenpontokat elemezte, mondván: a kánonból kimaradt Hamvas munkásságához már sosem fogunk tudni a mai napig heves vitákat szülő utóéletétől és fogadtatástörténetétől mentesen közelíteni.

Ebédszünet előtt Hutvágner Éva, az ELTE Irodalomtudományi Iskola doktorandusza tűnt úgy, mint aki nem „esettanulmánnyal”, hanem egy valódi, aktuális metakritikai témával hozakodott elő, méghozzá a színházkritika sok szempontból sanyarú helyzetéről. Hutvágner a színházkritika védőbeszédét hajtotta végre, rávilágítva, hogy a kortárs színházi életben a negatív kritikák sokszor diszkriminatív viselkedést váltanak ki az alkotók részéről. Hutvágner előadása a programfüzetben ígértek ellenére nem hasonlította össze a színházkritikát az irodalomkritikával, és a rendezők vs színházkritikusok sokszor közéletbe is befurakodó vitáinak toposzait vette számon – inkább problémaleíró, mintsem megoldó jelleggel.

Feszültség volt

Dél előtt pár perccel befutott a Modem Multimédia termébe Nemes Z. Márió is, aki az Identitáslehetőségek szekció utolsó előadója volt. Az ELTE Esztétika Tanszékének adjunktusa a művészeti ágak kritikai mezőinek aktuális állapotáról beszélt elsőként – a szépirodalmi kritikát az elmúlt egy nap olvasatában némileg meglepően pozitívan értékelve. Szót ejtett arról a kettősségről, ami az ő szerepét illeti, hiszen ezen a konferencián, illetve az egyetemen, mint kritikus/esztéta van jelen, ám költő is egyben. Nemes Z. ezt nem meghasadásként, ellenben az irodalom szempontjából nem feltétlenül egészséges tünetként határozta meg. A kicsit hosszúra nyúlt bevezető után előadása eredeti címét (A pszeudo-személyes mező) kibontva a magyar költészet utóbbi 15 évének antropológiai elmozdulását hangsúlyozta, melyet identitáspolitikai trendnek vél. Nemes Z. szerint a pszeudo-alanyi, önmaga alanyiságát minduntalan leleplező költészet az intimitás, a magánmitológiák (privát történetek) felé mozdult el. A szubjektum-pozíciók alternatív lehetőségét szerinte a poszthumán, szökésvonalakat kínáló költészete jelentheti, s a meggyőző retorika jegyében épp a Prae idei, Antropocén számát a kezében tartva fejtette ki álláspontját (melyben előadása alapvetései írva vannak - a szerk).

Takács Dalma

A tavaszt idéző kellemes időben a pénteki naphoz képest megfogyatkozó előadói csapat ebéd után nézett, hogy utána le is sétálja azt. Az egy órás lazítás után Közös terek, válaszutak címmel, Zelei Dávid vezénylésével következett az utolsó előadássorozat. Elsőként a Kulter popKULT rovatának szerkesztője, Takács Dalma lépett pódiumra, hogy a punk szubkultúra kritikai érvrendszereit a punkra irányuló társadalmi – elsősorban morális alapokon megalkotott – kritikával próbálja összevetni. A szubkultúra kezdeti szimbólumai, és a többségi társadalom felé közvetített mondandója Takács szerint mára kiüresedett pózzá és dalszövegekké váltak, de például az Antiflag-féle punk zenekarok továbbra is olyan liberális, mintapolgári értékeket képviselnek, melyek paradox módon a punk ’70-es évekbeli ideológiájára vezethetők vissza. Az előadásból az is kiderült, hogy a mai magyar közbeszéd látóköréből szinte teljesen kiesett a punk szubkultúra, így valódi párbeszéd nincs is a szubkultúra képviselői, illetve a szubkultúrát magán viselő társadalom között.

A konferencia egyetlen zenei témájú prezentációja után a délelőtti szekció elnöke, Balázs Imre József a kritikaműfaj online térbe lépését, s metamorfózisának tendenciáit vizsgálta. Belátása nem forradalmi, miszerint az online nyilvánosság „demokratikus” jellege alapjaiban változtatta meg a kritika műfaját. Szóba kerültek az azonnali visszacsatolási lehetőségek, a Facebookon zajló kommentháborúk, s minden, ami egy kortárs kritikus mindennapjait meghatározza. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem docense alapos vizsgálódása szép kórképet nyújtott a magyarországi online-kritikáról, s alakulásának lehetséges irányvonalairól.

Balázs Imre József

Váradi Nagy Péter, a Kulter vizuálrovatának vezetője is a megváltozott mediális körülmények által átalakult kritikaírásról beszélt, de nem irodalmi, hanem filmkritikai körképet adva. A képi fordulat gyakran hangoztatott kulturális jelenségével magyarázva az online platformok térnyerését Váradi a filmes vloggerekkel kezdte előadását, közülük is kiemelve – az egyébként Chicagóban filmszakon végzett – Szirmai Gergely csatornáját, melynek közel 400 ezer feliratkozója van. A filmmel foglalkozó blogok és honlapok látogatottsága ennél jóval szerényebb, de ezeknek az oldalaknak a kapacitása is véges. Itt tértünk rá a konferencián vissza-visszatérő problémára, miszerint a kritikus-utánpótlás kifejezetten gyér. Egyik legfőbb tanulsága a délutáni előadásoknak, hogy akár az irodalom-, de legfőképp a zene és a filmkritikának is fel kell vennie az online médiakultúra által diktált tempót saját folytonossága érdekében.

Nagy Gergely, az ArtPortal főszerkesztője következett, aki a tegnapi (mű)kritikai kerekasztal tanulságait, s a beszélgetés alatt is pedzegetett problémáit fejtette ki. Elsősorban az intézményrendszer hézagait és a magyarországi kultúrpolitika szellemölő hozzáállását kárhoztatta. A „strukturális cenzúra” szerinte néhányszor effektív cenzúra is, hiszen előfordult a sajnálatos jelenség, mikor konkrét műveket kellett leakasztani galériák faláról. A kritikus helyzetben lévő magyar képzőművészet demokratizált körülmények között történő továbbépülésében szerinte a konferencián jelen lévő értelmiségi rétegnek van talán a legnagyobb felelőssége. Kérdésére, miszerint meg lehet-e valósítani kortárs képzőművészeti eseményt állami támogatás nélkül, saját maga válaszolt egy kövér igennel. Példának a jelenleg is zajló Off Biennálé Budapestet említette. Nagy szerint egyre nagyobb és nagyobb szerepe van a kurátoroknak, míg a kritikusoknak annál kevesebb – talán azért is, mert a kortárs képzőművészethez nem feltétlenül elég az a nyelvi eszköztár, ami a hagyományos képzőművészet-kritikát jellemzi. Az előadás egyik utolsó, s talán legfontosabb tanulsága: a képzőművészeti alkotásokhoz kell pénz. Sok pénz. Több pénz, mint az irodalomhoz. Ezért is van a többi művészeti ágnál borúsabb helyzetben a képzőművészet, melynek egyik legaktuálisabb jelzője a kiszolgáltatottság.

Nagy Gergely

Horváth Márk és Lovász Ádám előadása zárta a Közös terek, válaszutak szekciót. Az Absenthology Műhely alapító szerkesztői már több kötettel bombázták a magyar társadalmat. Fenyegető, apokaliptikus előadásmódjuk merőben új nyelvet hozott be a végéhez közeledő, beálmosodó konferenciára. A kihalás esztétikája. Élő organizmusok találkozása a robotköltészettel. A kulturális élet zombifikálódása. Antropocén mint hipertárgy. Önfelszámolás. Ezek voltak az eksztatikus előadás főbb hívószavai. Hogy rácsatlakozzanak a konferencia központi témájára, amerikai szerzők (például Colin Whitehead Zone One, vagy Paul Auster In the Country of Last Things című posztapokaliptikus, antropocén regényei) mentén építették fel filo-antropocén performanszukat. Horváth és Lovász munkássága figyelemre méltó, s elnézve lendületüket még sokszor, sok helyen fogunk találkozni nevükkel, feltéve, ha nem pusztít el mindent a jelenleg is Nagy-Britannia felé tartó szuperhurrikán.

Lovász Ádám és Horváth Márk

Az idei KULTOK záróakkordjaként – a konferenciákon szinte előre beprogramozott csúszások miatt – egy rövid, ám annál tartalmasabb kerekasztal-beszélgetés szolgált. A Test-tér-mozgás címmel ellátott tanácskozás az addig eltelt órákban, napokban többnyire figyelmen kívül hagyott szempontokat villantott fel, elhagyva az irodalom- a színház-, és a képzőművészeti kritika határait. Fodor Péter, a Debreceni Egyetem média tanszékének adjunktusa a sport kritikai megközelítését, pontosabban megközelíthetőségét segített megfejteni, Berta Erzsébet adjunktus az építészetkritika létező, ám radar alatti helyzetébe engedett némi bepillantást a hallgatóság számára, Nemes Z. Márió pedig esztétikai belátásaival próbált közelebb kerülni a performanszművészet, illetve a hibrid művészeti produktumok kritikai nyelvkereséséhez. Fodor párhuzamot lát a sport és a performanszok között pillanatnyiságukban, illetve azon sajátosságukban, mellyel szinte minden emberi érzékre képesek hatni. Ismételhetőségük hiányában viszont rendkívül nehéz kritikus magatartást, s kritikai nyelvet találni hozzájuk. Berta Erzsébet sok lehetőséget lát az online építészetkritikában, hiszen minden eddiginél jobban képes megjeleníteni saját kritikájának a tárgyát, de a szöveg és képek alkotta reflexiók felvetik a többszörös közvetítettség problémáját. A kerekasztal végére egy olyan közös nevező kezdett kirajzolódni, mely nem félt a kritika nyelviesített formáját is lebontani, minimum megkérdőjelezni. Nemes Z. Márió Kele Fodor Ákos Echolália című multimédia-installációja kapcsán pedzegette, hogy ideje új kritikai nyelveket találni, hogy a hibrid műfajok recepciója több aspektust vegyen figyelembe, hiszen maguk a produktumok is – megalkotásuk, vagy épp bemutatásuk pillanatától kezdve – több érzékszervre hatnak.

Jelen cikk szerzője mint moderátor, Nemes Z. Márió, Berta Erzsébet és Fodor Péter

A kellően tömény szellemi muníció után két kísérő, egyben záróprogram kényeztette a konferencia közönségének a szemét és fülét: Szoboszlai Lilla tárlatvezetése Nagy Gabriella debreceni képzőművész kiállításán, illetve a Banzaj experimentális zenei sorozat line-upja a Zion’s Fiction, a Flexible Juice és a Halál;orgazmus koncertjeivel. Progresszív, a kritikai kultúra kihívásait tematizáló, a problematizált területek feltérképezését, s válaszutakat is javasló kétnapos konferencián vagyunk túl. Elnézve az idei KULTOK témáját és – Vigh Levente főszervező által koordinált – lefolyását, a korábbi évekhez képest is magasabbra tette a lécet a Kulter és a József Attila Kör. 

Fotó: Áfra János

nyomtat

Szerzők

-- Énekes András Előd --


További írások a rovatból

Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma
Lengyel riportirodalom - Prae 2023/2 lapszámbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés