bezár
 

film

2017. 11. 17.
Manír és giccs az Orient expresszen
Kenneth Branagh: Gyilkosság az Orient expresszen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sokan várhatták Kenneth Branagh Agatha Christie-adaptációjának moziba kerülését. A rendező-főszereplő mindent meg is tett annak érdekében, hogy egy kortárs szemeknek kedves filmet adjon a közönségnek még karácsony előtt. Ám valószínűleg épp ezért sikerült harmatgyengén vállalkozása. Az új Gyilkosság az Orient expresszen nem csupán giccses, hanem teljesen érdektelen és felszínes is.

Megannyi nagy művésznek, nagy rendezőnek nehéz belépni a 2010-es évek mozijába. Sorra látjuk a kilencvenes évek és az ezredforduló alkotóit bukdácsolni, kifáradni a posztmodern művészfilm egysíkúsága és a mainstream látványmozi súlytalansága között. Különösen az olyan klasszikus stílusú rendezőknek adhat komoly fejtörést a múltat és jelent minden mélységétől megfosztó, mézeskalács házzá mázoló kortárs populáris filmkultúra, mint amilyen Branagh is. A brit színészóriás filmjei nem a vizuális forradalom jegyében születtek, ugyanakkor a világ több tájára elvittek valamit abból, amit a szigetország színháza, különösképpen Shakespeare jelent. Az új korszak beköszönte azonban alaposan megrendítette a színházias küllemű, klasszikus drámaiságra épülő filmjeinek létjogosultságát. Branagh-nek döntenie kellett, hogy merre tovább, és lévén, hogy mégsem bújhat ki saját bőréből, ezúttal egy sajátosan angol és talpig romantikus stílusú történet mellett tette le voksát. Aminek a címe mindenki számára ismerősen cseng, és ami a blockbusterekkel szembeni minden előzetes várakozást teljesít. Sztárparádé, modoros poénok és olykor egészen lenyűgöző látvány várják a nézőket. Csakhogy ez a művészi ars poetica két alapvető problémát is felvet. Egyrészt erre épül a kortárs filmek minimum fele, tehát egy eleve sablonos irányba mutat. Akad viszont egy sokkal súlyosabb gond is: az a világ, amelyet ez az opusz és sok másik manapság divatos, múltidéző film mutat, soha nem létezett. A húszas-harmincas években nem kifogástalan öltözködésű, irodalmi stílusban kommunikáló emberek mesés élete zajlott, finom swing zenével a háttérben. A Gyilkosság az Orient expresszen a nosztalgiázás legsötétebb oldalát mutatja: részletekig menően idealizál egy korszakot, és megpróbálja igaznak eladni ezt a kitalált világot.

Gyilkosság az Orient expresszen

A karaktereknek egy cseppnyi mélységük sincs, kizárólag a megírt szituációkat játsszák el. A dialógusokat valahogy úgy gyárthatták le, hogy az eredeti szöveget nem találták eléggé megfelelőnek a mai kor harmincas évekről kialakított ideáljának, így aztán létrehoztak egy olyan beszédstílust, olyan nyelvezetet a vásznon, amit a történelem folyamán egy ember se használt soha. A legkiáltóbb minden a nézőket ingerlő külsőség közül viszont maga a főhős. Mielőtt pálcát törnénk az alkotók fölött, el kell ismernünk, hogy Poirot karakterét pokoli nehéz ügyesen megformálni. Sokan próbálták a regények szerethetően szellemes, ám rigolyás belga nyomozóját magukra ölteni, változó sikerrel. A tökéletes alakítás egyértelműen David Suchet-é (aki hetven epizódon át forrt össze Poirot figurájával az Agatha Christie's Poirot sorozatban), ezért is volna öngyilkosság az ő szerepfelfogását másolni. Ha az 1974-es, Sidney Lumet-féle adaptációra gondolunk, amely a 2017-eshez hasonló, ám egy sokkal jobban sikerült nagyprodukció volt, Albert Finney játéka szintén kellemes emlékként élhet bennünk. De még Peter Ustinov kevéssé sikerült Poirot-alakítása is egyedi éllel bírt. Érthetetlen, hogy Branagh, aki nem kisebb színész a felsorolt nagyságoknál, miért volt képtelen bármiféle színt vagy tartalmat adni karakterének. Affektáló beszédmódja és nyájas nárcisztikussága kifejezetten idegesítő, gigantikus műanyag bajuszán pedig szinte látni, ahogy a smink részleg szakemberei felhelyezik orra alá a felvétel előtt fél perccel. 

Gyilkosság az Orient expresszen

A maníros külcsín mellett még egy divathullámot – amit jobb helyeken csak vizuális orgiának neveznek – kiszolgál a rendező. Az összhatás valamelyest még emlékeztet is Wes Anderson mesefiguráira, csakhogy ebből a filmből teljességel hiányzik az eredetiség és a kreativitás. Kiváltképp fájdalmas, hogy az egész két órát átlengi egy üres moralizáló szándék. Agatha Christie-nek nem ez az egyetlen műve, amelyben direkt módon társadalmi-erkölcsi kérdéseket vet fel (ld. A vád tanúja című színdarabot, amelyből Billy Wilder készített nagyszerű filmet). Ez a forgatókönyv azonban nem tud, de valószínűleg nem is akar felnőni a történet morális síkjához. Ha viszont nem célja az alkotóknak ebbe az irányba vinni a filmet, mindannyian csak azt kívánhatjuk, hogy ne terheljék falvédő bölcsességekkel és patetikus monológokkal a jeleneteket. Hogy a végeredmény mégis fel nem tett morális kérdésekre adott hosszú válaszokat rejt, a filmnek egyáltalán nem erénye.

Gyilkosság az Orient expresszen

Sovány vígasz, hogy a rendezés a külsőségeket tekintve professzionális, ha a képek mögött nincs semmi. A színészekre nem szólhatunk egy rossz szót sem, a műanyag karaktereket rutinból játsszák. A filmes (és nem filmes) megformálása bármilyen történetnek azonban több kell hogy legyen annál, mintsem hogy jelenetről jelenetre eljátsszák a leírtakat. Ilyen alapon bármikor összeülhetne egy alkalmi társulat, hogy felvegyen néhány snittet. Látszik, hogy Branagh-nek nincs célja, nincs mondanivalója ezzel a filmmel. Így aztán könnyen csúszik bele az érdektelenség és az átlagos szürkeség kategóriájába. Pusztán Michelle Pfeiffer vagy Judi Dench erőteljes színre lépése nem fogja élvezhetővé varázsolni a látottakat. Jóllehet, imponálóan merész húzás Johnny Deppet a film harmadánál kiírni a történetből, ennél többre nem tellett az alkotóktól. Pedig általánosan közismert regények újrajátszása aligha fog izgalmakat kiváltani a moziban. Igazán megpróbálhattak volna legalább egyet csavarni a sztorin, Branagh-ék ellenben még kísérletet sem tettek arra, hogy bármilyen különleges, egyedi vagy izgalmas dolgot felmutassanak. Jóformán csak a finálé csúcsjelenete menti meg a filmet a teljes unalomba fulladástól. Nagy kár, hogy az utolsó jelenetek semmitmondó moralizálása és kínos marketing-húzása lerombolja azt is, ami legalább kicsit kellemesebb érzésekkel bocsátaná útjára a nézőket. Az utolsó snittben ugyanis meglebegtetik egy esetleges folytatás lehetőségét: a havas téli hegyek között egy küldönc invitálja Poirot-t Egyiptomba, hiszen haláleset történt. Halál a Níluson, mondja. Itt érkezik el az a pont, amikor az ember végleg megbizonyosodik afelől, hogy a várható széria következő darabjának megtekintését nem fogja elsietni.

Gyilkosság az Orient expresszen

A Gyilkosság az Orient expresszen az a film, amiről senki nem fog kifejezetten rossz szájízzel kijönni a moziból, ugyanakkor villámgyorsan feledésbe merül majd a Christie-klasszikusok mellett. A rendező végletekig kiszolgálja a kordivatot: manír és gyönyörű Wes Anderson-os képi- és színvilág ötvöződik, aminél rosszabb egyveleget keresve se nagyon találhatnánk. Teljesen fölösleges ünnepelt színészeket felsorakoztatni, ha nincs a karaktereknek jellemük, valódi mélységük. Sikerült a kortárs mozit megörvendeztetni egy újabb nagyköltségvetésű, túlklasszicizáló, ám tökéletesen felszínes és tartalom nélküli alkotással. Így leginkább a kora hatvanas évek mára elfeledett nagyromantikus filmjeihez hasonlítható az egyébként briliáns Kenneth Branagh Poirot-adaptációja. Bőven akad pillanatnyilag jobb film is a moziban, mint a Gyilkosság az Orient expresszen.

 

A jelenetképek forrása: Fórum Hungary.

 

Gyilkosság az Orient Expresszen (Murder on the Orient Express)

Színes, amerikai krimi, 115 perc, 2017

Rendezte: Kenneth Branagh

Írta: Agatha Christie regényéből Michael Green

Szereplők: Kenneth Branagh, Penélope Cruz, Willem Dafoe, Judi Dench, Johnny Depp, Josh Gad, Leslie Odom, Jr., Michelle Pfeiffer, Daisy Ridley

Operatőr: Haris Zambarloukos

Vágó: Mick Audsley

Zeneszerző: Patrick Doyle

Producer: Kenneth Branagh, Mark Gordon, Judy Hofflund, Simon Kinberg

Bemutató: 2017. november 9.

Forgalmazó: Fórum Hungary

Korhatár: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Burillák B. Marcell --


További írások a rovatból

Frédéric Tellier: A tűzön át
Interjú Bucsi Réka animációs rendezővel a közönség szeretetéről, Amerikáról és a női nézőpontról
Sajtótájékoztató Enyedi Ildikó új filmjéről, A feleségem történetéről

Más művészeti ágakról

Tamás Zsuzsa válaszai a prae.hu körkérdésére
art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés