PRAE.HU: Mi volt 2017 nagy könyve számodra a magyar irodalomban és a világirodalmiak közül?

Térben és időben eléggé összevissza olvasok, most például Jókait. A 2017-es könyvek közül főként azokat ismerem, amiket én szerkesztettem vagy nálunk jelentek meg a Scolarnál. Nagy felfedezés számomra Mécs Anna első novelláskötete, a Gyerekzár, szintén jó és a témája miatt – alkoholizmus a családban – fontos is Karafiáth Orsolya Szirénje. A fiaim idei kedvence a norvég Håkon Øvreås Barnija – ez egy amolyan északi, minimalista stílusban megírt történet gyászról és igazságkeresésről. Én pedig, ha épp nem találom a Jókait, most épp a Dióhéjba zárvát olvasom Ian McEwantől, Lukács Laura remek fordításában. A fordító nemcsak bravúros, de nagyon alapos is – külön szórakoztatóak a már-már mániákusan precíz lábjegyzetek.

PRAE.HU: Melyik irodalmi program volt idén a legizgalmasabb?

A FISZ Jókai-sétája. Kétszer is elmentem megnézni. Hihetetlen sok munka és lelkesedés áll mögötte: a szervezők korabeli naplókból, levelekből, fotókból és más dokumentumokból rakták össze, hogy a szerző mikor hol élt Budapesten; honnan és miért költözött akkor épp oda; miféle egzisztenciális gondok gyötörték; mit gondolt a barátairól, a barátai barátairól, az irodalomról, a politikáról, az ingatlanpiaci kilátásokról, az állattartásról, a körtetermesztésről és hasonlókról.

PRAE.HU: Milyen folyóiratokat, lapokat, blogokat olvastál idén?

Hát, a szokásosakat. Litera, Alföld, Prae, Könyvesblog, Élet és Irodalom, Hévíz, Jelenkor. Biztos van, amit kifelejtettem.

PRAE.HU: Van-e kedvenc irodalmi helyed?

Nem nagyon van időm bármilyen helyekre járni, de ha már, akkor mondjuk a Kelet kávézó, a Magvető café, és persze a Nyitott műhely a kedvencem. Főleg a harmadik. Az ottani bulik mindig emlékezetesek valamiért, nem is tudom, talán a hely utánozhatatlan atmoszférája miatt, vagy talán csak amiatt, hogy mivel ritkán jutok el bárhova, igyekszem akkor menni, ha az aktuális programon túl is van valami értelme – például ha olyan emberekkel találkozhatom, akiket rég láttam, és fontosak nekem.

PRAE.HU: Mit neveznél az év műfajának?

Évek óta tartja magát nálam a novella, de egyre izgalmasabb dolgok történnek a nem fikciós irodalomban és annak határterületein is. Naplók, levelezések, önéletrajzi regények, riportkötetek, interjúkötetek. Mintha azzal párhuzamosan, hogy a nyilvánosság egyéb tereit maga alá temette a kontrollálhatatlan fikció, újra keresni kezdenénk az irodalomban a valóságot.

PRAE.HU: Milyen szerzőt hoznál Magyarországra?

Két angolt. Matt Haiget a fiaim kedvéért, és Kazuo Ishigurót a sajátomért.

PRAE.HU: Milyen újrafelfedezésnek örülnél?

Újra fel kéne fedezni Lewis Carrollt. Egyáltalán, fel kéne fedezni. Varró Zsuzsa és Varró Dániel Aliz-fordítása szerintem az elmúlt időszak legfontosabb újrafordításainak egyike, mégis eléggé visszhangtalan maradt – különféle könyvpiaci okokból. Pedig nagyon fontos könyv, és a mai magyar (gyerek)irodalomból fájdalmasan hiányzik ez a fajta nyelvközpontú, abszurd-filozofikus attitűd.

PRAE.HU: Volt idén kedvenc borítód?

A kollégánk, Papp Rita borítói voltak idén számomra a legizgalmasabbak. Főként azok, amiket a Scolar Live! sorozathoz készített.

PRAE.HU: Mi volt szerinted a legjobb illusztráció?

Nagyon szeretem Nagy Norbert munkáit. Idén az ő illusztrációival jelent meg a Csimotánál Szokács Eszter a bibliai József történetét feldolgozó mesekönyve, tegnap fejeztük be a gyerekekkel, jó volt.

PRAE.HU: Milyen magyar és külföldi szerzőt ültetnél egymás mellé? Miért épp őket?

Thomas Pynchont és a fordítóját, Széky Jánost. Mivel a feladat kivitelezhetetlen, igazi világszenzáció lenne. És engem személy szerint még az is érdekelne, miről beszélgetnek.