Ezért aztán lelkesen próbáltam a nyomába eredni Farkas Róbert könyvének, illetve akkor még az IndieGogo-n folyó kampánynak. Farkas Róbertről, a szerzőről is kiderült egy csomó nagyon szimpatikus dolog. Egyrészt az, hogy nagyon jó rajzokat készít, hogy menő pólókat, ruhákat díszít ezekkel, és hogy annak ellenére, hogy már külföldön is felfigyeltek a tehetségére, ő mégis itthon él és dolgozik.

Ezért amikor meghallottam, hogy végre magyarul is megjelent a „rókás könyv”, vagyis az Első könyvem az univerzumról a Kolibri kiadónál, azonnal lecsaptam rá. Azóta többször is végigforgattam, nézegettem, olvasgattam, de az örömöm nem teljes. Mintha csak egy kicsit viharvert kazettán jutottam volna hozzá a kedvenc együttesem egekig magasztalt albumához.

A rajzok itt is gyönyörűek, a történet kedves. A kötet alakja gyerekkorom Boribon-könyveinek formátumát idézi – miközben ez a téma, még ha leegyszerűsítik is, semmiképp nem annyira egyszerű, mint egy eltévedt kismacska története. Az égboltot csodáló rókacsalád történetébe egy-egy rövid, fizikáról szóló leírás ékelődik, amelyek ugyanakkor meglehetősen próbára teszik az olvasó figyelmét. Nehezen hiszem el, hogy elég, ha a zsongító asztrofizikai kifejezések önmagukban állnak, mindenféle magyarázat nélkül. Amolyan axiómaként vagy őskövületként, pl. húrelmélet, teória, elektronok, meteor, részecske, Higgs-bozon, stb.

Valahogy az arányok tűnnek csalókának: vagy egy nagyobbacskáknak szóló kötet hosszabb szövegekkel és több magyarázattal;  vagy a kis formához igazodó minimáltartalom jobbat tett volna neki. Ha viszont a témát komolyan véve (akár leegyszerűsítve is) a csillagászaton van a hangsúly, talán érdemes lett volna nagy formátumban megjelentetni a könyvet. 

A történet tagolása nem teljesen érthető: mi az, ami a keretes részbe, mi az, ami azon kívül kerül. Mintha a kereten kívül eső részek lennének a tudományos(abb) szövegek, ugyanakkor azt várnánk, hogy ezeket a nehezen emészthető mondatokat majd feloldja az a kisrókáknak szánt párbeszédes vagy épp „magyarázó” rész a keretben, de legalábbis valamilyen összefüggést gyanítunk a két rész között – pedig ezek egymással párhuzamosan futó történetek, és a párhuzamosok, ezt matekóráról tudom, ritkán találkoznak… Ami szintén nehezen érthető, hogy legtöbbször sehol nem kerül kifejtésre a már emlegetett 17 részecske vagy a Higgs-bozon. Így viszont félő, hogy az információ éppúgy elkallódik, mint anno a rendezetlenség fogalmát leképezni hivatott méhecskék esetében.  

A galaxist egy lappal később magyarázzák meg: „a galaxisok hatalmas csillagvárosok, amikben csillagok és bolygók, holdak és meteorok örvénylenek szüntelen, akár a víz a folyóban.” Habár a felnőtt (fel)olvasónak világos, hogy a kereten belüli történet folytatódik tovább, de ez a koncepció mégis eggyel bonyolultabb, mint azt a lapozó-formátum alapján gondolhatnánk. Arról nem is beszélve, hogy a "kozmikus háttérsugárzás" vagy a "14 milliárd év" fogalma szerintem egy átlagolvasót is blokkol.

A kétféle szöveg nagyon eltérő korosztályhoz tartozó olvasót feltételez, de nem tudom, vajon azok számára, akik az apróbetűst már maguk olvassák, nem furcsa-e, hogy csak információmorzsákat kapnak a valódi magyarázatok helyett. Szóval itt is kisebb keveredést érzek: a kétféle nyelv nehezen passzítható egymáshoz, vagy több mesét, vagy hosszabb magyarázatot várnánk, így csak mutatóba jut mindkettőből. A könyv illusztrációi, a nagyon szerethető színek és rajzok valahogy a párbeszédes irányt erősítik, vagyis a rókagyereket és a kérdéseket várnánk hangsúlyosabbnak. A magyarázatokat jó lenne kicsit ehhez a tónushoz közelíteni, mert nem hiszem, hogy az már gügyögés, ha az ember (bocsánat, róka) a Planck-hossz helyett a szabad szemmel láthatatlan, elképzelhetetlenül icikepicikéről beszél. Az apróbetűs rész így csak a bogaras bácsika emléke, aki mindig ott volt a sétáinkon, de sosem igazán értettük, miről is motyog a szakállába.

A könyvecske nagy erénye – a végig élvezetes rajzok mellett – az a szemlélet, ami tulajdonképp a panteizmussal rokon: mindannyian a nagy egész részei vagyunk, ugyanazokból az anyagokból épül fel minden nagy és kicsi dolog a világon. Ez az ismerősség-érzet a legnagyobb hiányom a fizikával kapcsolatban: szinte sosem tudták közel hozni a tanított dolgokat, mert mindig a definíciók, az elképzelhetetlen fogalmak helyettesítették a hétköznapi élményeket. Nem mellesleg a filozófiát teljesen kihagyják az iskolai fizikából, mintha tényleg nem lenne összefüggés a távoli csillag és a kisróka között. Az Univerzum-könyvek ebből a szempontból hiánypótlók, ha nem is mindig értjük, de legalább érezzük a mondandóját.

A hibákkal együtt szerethető, és ahogy mások írják, belefeledkezős könyv lett Farkas Róbert meséje, de számítson rá mindenki, hogy itt-ott lábjegyzetekkel kell ellátnia a szöveget. Már kapható a második rész is, melynek címe: Első könyvem a fénysebességről.