bezár
 

irodalom

2018. 04. 22.
Szívlapát versszínház
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Szerinted mi a vers? Neked mi a kedvenc szavad? Írtál valaha szerelmes levelet? És kaptál? Félsz a sötétben, mikor becsukod a szemed egy verset hallgatva? Emlékszel-e még a helyekre, ahol gyerekként jártál? Vissza tudsz-e menni oda?  És vajon képes-e együtt verset írni több mint hetven ember? – ezekre a kérdésekre keresi a választ a Szívlapát versszínház.

A Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna rendezésében megvalósult produkció április 11-én, a költészet napja alkalmából debütált a Bethlen Gábor Téri Színházban.

Az előadás szövegkönyve a Tilos az Á Könyvek kiadó Szívlapát című antológiája alapján született. Az antológiából a nekik legjobban tetsző verseket választotta ki Igó Éva és Zoltán Áron, a darab két előadója. A szövegeket kategóriákra osztották, és ezek szerint próbálnak felidézni és átélni a közönséggel együtt olyan pillanatokat, amikor szerelmesek voltak vagy gyerekek, hogyan jöttek rá, hogy már nem azok, milyen is az, amikor elmúlik a szerelem és mennyi bajunk van a kommunikációval, amikor szó szerint nem engedelmeskedik a nyelvünk az akaratunknak.

vers

"Kevesen vannak, akik nem veszítik el a bátorságukat és folytatják útjukat a labirintus belseje felé. És ott a labirintus középpontjában, Isten várja, hogy fölfalja őket." – Simon Weil így fogalmazta meg saját elképzelését a labirintusba tévedők sorsáról és valami hasonlót érezhetett a közönség is, betévedve az előadásra, ahol a rendezők és a színészek invitálták be őket függönyöket félrevonva egy sokkal tágasabb terembe, mint amire kívülről számítottak volna.

A nézők a számukra leginkább tetsző idézettel ellátott asztalt választhatták, ez alapján alakultak ki kisebb csoportok a közönségen belül is, melynek a későbbi közös játékoknál volt jelentősége. Sokan vannak, akik ódzkodnak az interaktív színháztól, a jelen előadásban azonban a színészek igyekeztek már a darab kezdetétől olyan légkört teremteni, melyben mindenki biztonságban érezhette magát. A közönség feloldódva, bátran vett részt a közös játékokban.

vers

A játékok valójában maguk is a darab részévé váltak. A nézők közösen alkottak mondatokat kedvenc szavaikból, együtt fogalmaztak szerelmes levelet, megkísérelték úgy körbesúgni egy vers sorait, hogy a végeredmény hasonlítson az eredetihez, közösen írtak verset és együtt szavaltak. A legbátrabbak saját  szerelmes levelekkel kapcsolatos történetüket is megoszthatták a közönség többi tagjával, és végül megtudhattuk azt is, kinek melyik szöveg, mely sorok tetszettek az előadás alatt a legjobban.

Amellett, ami mind a rendezők, mind a színészek érdeme, hogy az előadást megpróbálták mindenki számára személyessé változtatni, különleges élményt nyújtanak a multimédiás eszközök felhasználásai is. Az előadók a róluk készült felvételeken saját gyerekkorukról, a hazájukhoz, a hithez való kapcsolatukról mesélnek. De van, hogy csak "live stream-en" látjuk őket, kiszaladnak a teremből és telefonjukon keresztül szavalják el a sötétből a soron következő szöveget.

Szerencsésnek mondhatják magukat, akik ezt a programot választották a Költészet napja alkalmából. Az alkotók méltóképpen emlékeztek meg mind a jelenkor, mind a régi idők költőiről az előadással.

vers

nyomtat

Szerzők

-- Tardi Zsuzsanna --


További írások a rovatból

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét

Más művészeti ágakról

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés