bezár
 

irodalom

2018. 08. 02.
Játékbaba a strandon
Elena Ferrante: Nő a sötétben; Ford.: Balkó Ágnes, Park Könyvkiadó, 2018. 175 oldal, 3490 Ft
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyár van, mindenki fürdik. A Balatonban, a tengerben, a folyóban vagy medencében. Az is, aki a szabadság érzésére, függetlenségre vágyik, és az is, aki a fürdés állandó (rituális) ismétlésével szeretné magát a megszokás biztonságába ringatni. Együtt fürödnek, akik még jobban akarnak egymáshoz kötődni, és fürdenek, akik elválásra, magányra vágynak. A rejtélyes olasz sikerszerző, Elena Ferrante Nő a sötétben című regényének narrátora mindkettőt szeretné: a szoros összetartozást és az erős, mindenkitől független női létet is. Nagy dilemma.  

Ferrante Amikor elhagytak, eredeti nyelven, olaszul, 2002-ben publikált regénye azt a pár hónapnyi folyamatot követte nyomon, ami egy többgyerekes, középkorú nő lelkében és életében lejátszódhat, akit férje egy jóval fiatalabb nőért váratlanul elhagy. Izgalmas, lebilincselő, lélektanilag hiteles olvasmány Ferranténak ez a viszonylag korai, 2002-es regénye is. Ezt a második regényt követte az eredeti nyelven 2006-ban megjelent, Nő a sötétben. Ennek olasz címe, a La figlia oscura szó szerint azt jelenti, hogy „Valakinek a lánya a sötétben”. Ráadásul az olasz oscuro szó nemcsak a fizikai sötétséget, de a szellemit is jelenti, illetve, hogy valami zavaros, tisztátalan, koszos. Már a magyar és az olasz cím jelentésének különbözősége, eltérése is előrevetíti a regény egyik kérdését (kérdéseit): egybe forrhat-e, eggyé válhat-e az anya a gyermekével. Baj az, ha egy anya nem vágyik minden percben a gyermeké(i)vel való közösségre? Anyának lenni folyamatos terhet és bűntudatot is jelent? Az anya félelmeit valóban a lánya viszi tovább, ahogy Ingmar Bergman Őszi szonáta című filmjében teszi fel a kérdést a lányt alakító Liv Ullman az anyát játszó Ingrid Bergmannak?

prae.hu

A Nő a sötétben című regény egyik erénye, hogy számos, főleg az anyaságra, női létre vonatkozó kérdést tesz fel, és vitathatatlannak tartott bűnöket – például azt, ha egy anya elhagyja gyerekét – próbál megérteni, a bűnhöz tartozó sztereotípiák mellőzésével.  

A regény narrátora, a közel ötvenéves, egyetemi tanár Leda egy hónapra a nápolyi tengerpartra utazik nyaralni. Csinos, öntudatos, sok nyelven beszélő, biztos egzisztenciával, már felnőtt gyerekekkel bíró, okos nő. A strandon mégis (vagy épp ezért?) megirigyel egy szegény, egyszerű társaságba tartozó, fiatal anyát. Napokon át figyeli, ahogy az anya a kislánnyal bánik, és egyszerre vonzza őt a két, harmonikus kapcsolatban élő lény, és taszítja az, ahogy mindketten a kislány kedvenc babájához beszélnek. A látvány saját, lányaihoz fűződő emlékeit hívja elő, mintegy levetítteti önmaga előtt a múltat, azt, amit és ahogyan a saját anyjával és lányaival tett vagy elmulasztott. Kívülállóként nézi a strandon játszódó jeleneteket, ezért egy idealizált anya-gyermek kapcsolat filmkockái peregnek le előtte. Az, ahogyan „kellene” egy anyának a lányához viszonyulnia, az, amit az emberek egy anyától (vagy az ember saját magától anyaként) elvár: vagyis, hogy olvadjon, váljon eggyé vele, létezzen vele harmóniában: „A fiatal nő önmagában is szép volt, de anyaságában volt még valami kitüntető többlet, úgy tetszett, semmi másra nincs szüksége, mint a kislányára.”

Ezzel szemben Leda emlékei a saját „valóságos” anyaságát hívják elő. És ezek távol állnak a harmóniától. A második gyermekére nem is vágyott igazán, csak „beprogramozta” őt a saját hasába, mondván, hogy az elsőnek társ kell. Kidobta a lánya kedvenc babáját az ablakon, amikor a kislány elutasította az anya gyermekkori rongybabáját, és meg is ütötte a gyereket. Egyszóval gyakran elvesztette az önkontrollt, ahogy az megesik minden szülővel. Amikor a lányok kudarcai gyötörték őt, a saját elégtelen szeretetével magyarázta serdülőkori önbizalomhiányukat. De a (saját maga és a társadalom számára) legnagyobb hiba, amit anyaként elkövetett, hogy a négy- és hatéves gyerekeket egy időre otthagyta egy újabb, izgalmas élet és szerelem reményében.

Ennek a múltban elkövetett bűnnek a jelenben, vagyis a strandolás alatt is lesz egy megfelelője. A kis Elena elveszíti kedvenc babáját a strandon, és azt Leda találja meg. De ahelyett, hogy visszaadná azt a kislánynak, elteszi, és elhallgatja anya és lánya előtt, hogy nála van a játék. A hasában koszos vizet és sarat hordozó baba válik Leda bűntudatának és rossz anyaságának képviselőjévé. De a baba, akihez mindenki csak gügyög, jelképezi azt is az életben, amit mások várnak el tőlünk, amit ránk erőltetnek, ami nem „valóságos”, sőt, még magát az erotikát is ez a baba testesíti meg Leda számára. Egy baba nem valós lény, ezért bármit bele lehet vetíteni.

A férjes, kisgyerekeket nevelő Leda egy konferencián beleszeret egy kollégájába. Akkor próbál meg először úgy tekinteni az emberekre, a kapcsolatokra, az érzésekre, a testi szerelemre, mint „valóságosakra”, tehát képletesen ekkor hajítja el a babát, amit egész életében szorongat: (e találkozásig) „a szexuális kapcsolatot nagyon ingoványos területként értékeltem, mint a realitás végső fokát, mint a legkevésbé közvetett kapcsolatot egy másik testtel. Ebből a tapasztalatból kiindulva meggyőztem magam, hogy egy kapcsolat nem más, mint a képzelet szélsőséges produktuma. Minél nagyobb a gyönyör, a másik annál inkább csupán álom: a has, a mell, a száj, a bőr minden egyes négyzetcentiméterének éjszakai válasza egy, csak a pillanat diktálta meghatározottságban létező, definiálhatatlan lény simogatásaira és mozdulataira.”

A regény legalapvetőbb, végső dilemmája tehát nem is az, hogy lehetünk-e, illetve hogyan lehetünk jó anyák, hanem ennél sokkal összetettebb. Mit tekintünk az életünkben valóságnak? Felismerjük-e a hamis szólamokat, az árnyakat? Összetévesztjük-e a valós gyereket, valós szerelmet egy képzeletbelivel? Akár úgy, hogy a „valósat” degradáljuk bábuvá, babává, nem ismerve fel az „eredetiség” jegyeit, de akár úgy, hogy egy bábnak, báb-érzésnek tulajdonítunk emberi formát?

A Nő a sötétben című regényben nemcsak elmélkedéseket olvashatunk, de sodródik előre egy – akár tragikussá is fajulható – esemény. Hogy ez a tragédia bekövetkezik-e, most nem áruljuk el, csak annyit, hogy a végén minden a helyére kerül: a kontytű és a koszos baba is.

 

nyomtat

Szerzők

-- Kovács Rita --


További írások a rovatból

Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
Szubjektív esszé egy koreai költészeti könyvbemutatóról
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025

Más művészeti ágakról

art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés