bezár
 

irodalom

2018. 10. 31.
OGM fotónaplója – 2018. október
Tartalom értékelése (4 vélemény alapján):
Kiírják a pályázatot. Elgondolkodom, hol tartok. Mim van eddig, mit akarok. Csak fotózni, még ha csak a fióknak is. Egy oldalban meg kell fogalmaznom magamat és a projektet, hát köszönöm szépen. Tudom, hogy nem sikerült, akkor már legyen semmitmondó a címe is: Budapest feketén, fehéren. Beadom. Egy hónap múlva anyukám lelkes esemest küld, kérdőjel, válaszolom, mostanában nem lehet túl sok mindenhez gratulálni. Aztán leesik, megköszönöm. Lemegyek a Bambi eszpresszóba, nyugodtan végigolvasom, mire kaptam alkotói ösztöndíjat. Túl szépeket blöfföltem a bizottságnak, most aztán futhatok a geometria és a véletlen együttállások után, amiket beígértem nekik. Picit megijedek, de hagytam magamnak néhány kapaszkodót, nem kell egy évig a sötétben botorkálnom. 

Pár nap múlva megint Bambi. Rájövök hogy elseje van, elkezdődött, munka lett a hobbymból. Én hülye. Tehát fel kéne állni a pamlagról. Na de merre. Menjünk délnek, azt az ember ilyenkor tudja lejtőnek érezni. Már az Erzsébet hídnál járok, és sehol egy véletlen. Elindulok a hídon, a szél az utolsó jó érzést is kifújja belőlem. Átérek Pestre, illetve csak majdnem; gyerekkorom óta megvan az a jó szokásom hogy sokat nézek lefelé is, alattam most a rakpart lépcsői, a csíkos sáv kellős közepén egy fekete ruhás nő ül és nem csinál semmit. Hármat kattintok, más és más kivágásban, mind a három kép teljesen mást jelent. De ez nem stimmel, ez túl tökéletes, a nő pont jó helyen ül, a nap vele szemben pont jó helyen megy le, minden mintha csak miattam. Túl kerek a valóság, ezért leeresztem a gépet, nem szabad túl sokat kilopni belőle. Percekig állok némán, és nézem, hogy ez tényleg megtörténik-e. Unni kezdem az egészet, hátrálok egy kicsit, a korlát rácsain át is lefotózom, de elszégyellem magam, elég baja van így is. 

A korlátra könyökölve nézem a nőt, direkt nem nevezem el magamban, de halkan beszélni kezdek hozzá. Álljon fel vagy üljön arrébb, ez így nem maradhat. Egy perc múlva fel is kel, talán mert négy egyetemista közeledik és telepszik a közelbe, boroznak. A nő elindul, lassan a folyó felé lépeget, hopp, sok lesz, ott már vizes a kő, suttogom, de nem figyel, átlépi a nagy fűcsomót. Akkor ez mégsem a valóság, nézek körbe, a diákok sem látják, pedig ott ülnek húsz méterre, a víz már derékig ér neki, már mellig, és már el is tűnt. A fiatalok röhögnek, de látom, hogy csak egymáson. A kezem remegni kezd, ahogy visszanézném a képeket, de megnyugszom. A memóriakártyám teljesen üres.

 

-

nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

Helyzetjel: Terepszemle 2. Helyzetjel: Terepszemle 2.
Út Lyukóból
Szabó Magda: Csigaház, Jaffa Kiadó, 2018.
irodalom

huszonegyedik #1 huszonegyedik #1
Mire jó a történetmondás? Katasztrófafilmek, iPhuck és az irodalom
irodalom

Sokoldalúság az egysíkúság ellen Sokoldalúság az egysíkúság ellen
Átadták a Kemény Zsigmond-díjat Kolozsváron

Más művészeti ágakról

Kiss Csaba Othello-rendezése a Nemzetiben
színház

Ha cenzúrázzuk magunkat, az egésznek nincs értelme Ha cenzúrázzuk magunkat, az egésznek nincs értelme
Interjú Jankovics Péterrel a Megfigyelők kapcsán
színház

Otthonos boldogtalanság Otthonos boldogtalanság
A Patika az Örkény Színházban
A győri RÉV Színház előadása a Három Holló Kávézóban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés