bezár
 

színház

2018. 12. 13.
A színtelen és szívtelen Don Juan
Ödön von Horváth darabja a Jurányi Házban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Jurányi Házban láthattuk a drámairodalom sokadik Don Juan-értelmezését. A Don Juan visszatér című darabot a Füge Produkció mutatta be Ödön von Horváth azonos című darabja nyomán. Szürke a díszlet, a jelmez, a hangszín, még az arcok is hamuszínűek – közvetlenül a második világháború végén más szín nincs. Ez az előadás viszont épp eléggé kilóg a sorból ahhoz, hogy újszerű megközelítésével üde színfolt lehessen a Don Juan-feldolgozások közt, igen messze esik az eredeti spanyol legenda koncepciójától.

Hősünk visszatér a frontról, és lelkiismeret-furdalástól hajtva első dolga megkeresni elhagyott szerelmét. Bolyongása közben különböző sorsú, életkorú és habitusú nőkkel találkozik, megpróbálja visszahozni régi életének hangulatát, de az új szerelmek gyenge utánzatok. Keresése nem intenzív, nem fókuszált, kötelességnek érzi, mint – kis túlzással – más a bevásárlást, a drámát nem ebben a tekintetben látjuk. Mintha nem volna annyira fontos a lány megtalálása, az odavezető út lassú, kacskaringós, már-már unalomba fullad, jelleme sem változik. Az előadás lerántja a leplet a „donjuanságról”: szó sincs pezsgős, rózsás udvarlásról, csábítási tudományról, de még arról sem, hogy minden szembejövő nőt le akarna fektetni. A szerelmi kapcsolatok jönnek-mennek, megtörténnek. Sodródik, jobbára kikezdenek vele, kvázi tehetetlen. Mindez a darabon túlmutat: a legtöbb férfi-női viszony csak úgy lezajlik, szinte törvényszerűen, nincs bennük különleges. Szomorú belegondolni, hogy nemcsak a főhős, mi sem vagyunk urai a kapcsolataink alakításának, hiába hisszük, és ez így drámai felismerés lehet. Szürke. Don Juan kényszerpályán mozog, menekül egész életében, kicsit sem irigylésre méltó, nem a gyönyör hajhászója. „Nincs itt semmi látnivaló, tessék szépen továbbmenni!” – üzenik az alkotók.

Szkéné színház

Klem Viktor a Don Juanoktól megszokott vonzó külsője ellenére elhiteti, hogy bármelyik férfinéző lehetne a szerepében. Szándékoltan egysíkú, leegyszerűsített a játéka. Jól hozza a gyötrődő hőst, talán túlzottan is esendő, csupán palástszerű kabátja láttatja őt különleges képességűnek. A húsz különböző női szerepet öten játsszák, kapkodjuk is a fejünket, hát még a színésznők! Nem könnyű a feladatuk, de kiválóan szerepelnek. A fiatal és csinos Sztarenki Dóráért méltán lelkesedik a szakma, apácaként ugyanúgy hiteles, mint prostituáltként. Hajdu Lujza, Török-Illyés Orsolya szintén könnyeden alakítanak, Nagy Mari remek karakterábrázolásait, mondhatni, megszoktuk már, ahogy Kerekes Éva profizmusát, érzékeny, élettel teli megformálásait is.

A díszletből elsőként a sok vállfára aggatott ruhát vesszük észre, melyek különféle magasságból lógnak. Mindegyik szürkés vagy barna, más-más színűek, mégsem színes az összkép. Egy részüket a jelenetekben föl is veszik vagy kelléknek használják, egyébként Don Juan korábbi és mostani nőit jelképezik. A színpad hátsó részében három létra harmadolja és osztja fönt-lentre a teret. Alig látszanak a ruháktól, hogy aztán a végén, az öltözékek színpadias lehullásakor a falábak kopársága még szembetűnőbb legyen a csupasz vállfákkal együtt. Nem tudunk nem az elmúlásra gondolni. Így múlik el Don Juan dicsősége is?

A színésznek megismert Kovács Ádám rendező törekszik örök érvényűvé tenni a produkciót azzal, hogy a nő-férfi kapcsolat időtlen problémáit tárja elénk, például az alá-fölé rendeltségi viszonyt (ezt is szimbolizálhatják a létrák), a hűtlenséget – bűntudattal vagy anélkül – és a nők kiszolgáltatottságát, áldozati szerepét. Még a metoo-ra is utal a főbérlő lányának elcsábításával. Kovács első nagyszínpadi rendezése bátor vállalkozás, új színt visz a mára kissé megkopott szívtipró imázsába, ugyanakkor kellő hangsúllyal érzékelteti Ödön von Horváth művének szociálkritikáját. Óvatosan kell egyensúlyoznia a létrán, nehogy a színtelenség unalomba csapjon át, ezen a téren találunk hibát. A kóborlásnak nincsen igazán izgalmas ellenpontja. Alapesetben távol állna, hogy pozitív példaként A szürke ötven árnyalatával hozakodjam elő, de huszonötödször leírva a cikkben a szürkét, már-már kikívánkozik: jót tett volna, ha amolyan hollywoodi ledér izgalom árnyalja a színt. A produkció így is van annyira jó – a kiváló szövegnek, az érdekes megközelítésnek és a hölgyek szereplésének köszönhetően –, hogy ne érezzük nyolcvan percét időfecsérlésnek.  

 

Ödön von Horváth Don Juan visszatér című darabja nyomán

Kőváry György és Márton László fordításának felhasználásával.

 

Don Juan: Klem Viktor

Nők: Hajdu Lujza, Kerekes Éva, Nagy Mari, Sztarenki Dóra, Török-Illyés Orsolya

 

Díszlettervező: Schnabel Zita

Jelmeztervező: Szlávik Juli

Zeneszerző: Kalotás Csaba

Dramaturg: Tóth Réka Ágnes

 

Rendező: Kovács Ádám

Bemutató: 2018. november 25.

Jurányi Produkciós és Közösségi Inkubátorház

Füge Produkció  

 

 

Fotó: Petrucz Krstan

nyomtat

További írások a rovatból

A győri RÉV Színház előadása a Három Holló Kávézóban
színház

Az artisztika fellegvára Az artisztika fellegvára
A Fővárosi Nagycirkusz története a kezdetektől napjainkig
színház

Nincs az a hatalom, ami nem torzít Nincs az a hatalom, ami nem torzít
Interjú Szikszai Rémusszal, a Macbeth rendezőjével
színház

Tévés valóság Tévés valóság
A Csatorna a Jurányi Házban

Más művészeti ágakról

Szendi Nóra: Természetes lustaság, Pesti Kalligram, 2018
Radu Jude: Bánom is én, ha elítél az utókor


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés