bezár
 

irodalom

2018. 12. 31.
Mennyi minden
Két lemezről (Szűcsinger: Ennyit tudtunk segíteni, Háy János–Beck Zoltán: Háy Come Beck)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Rájátszás mára kifulladt. Az is lehet, hogy megszűnt. Nagyon nehéz ma már felidézni vagy elképzelni a legelső, 2011-es Rájátszás-műsort, de még, mondjuk, egy 2016-os koncertfelvételt is legalábbis furcsa, még akkor is, ha az ember a kezdetektől követte és még kedvelte is. Mintha ez az egész nem lett volna olyan nagyon kitalálva, de akkor, néhány éve, mégiscsak működött valahogyan, és sikeres is volt. Még egy olyan közismert dalt (anakronizmussal: slágert) is köszönhetünk neki, mint a generációs himnusszá emelkedő Ezt is elviszem magammal. Most úgy tűnik, meghalt a dolog. De ne legyünk szomorúak emiatt.

Nagyon nagy dolgot köszönhetünk neki: a Rájátszás legnagyobb (egyetlen) invenciójának ugyanis ma már egyértelműen az a tulajdonképpen faék-egyszerűségű ötlet látszik, hogy egy helyre terelt egymástól egyébként távoli területeken működő kreatív embereket, zenészeket és költőket, hogy csináljanak valami jót együtt. Nagyon úgy tűnik, hogy nem maguk az alkotások emelkednek ki, hanem az a gesztus, amely létrehozta a teret, amiben ezek az alkotások létrejöhettek.

Az első lemez+könyv kiadvány (Rájátszás, 2013) még határozottan alkotópárokban gondolkodott, és nemigen lépett túl a versmegzenésítések vagy meglévő dalokhoz új dalszövegírások hagyományos keretein. A második anyag (Szívemhez szorítom, 2015) azonban már sokkal inkább úgy készült (legalábbis megnyugtatóbb így képzelni), hogy bezárták az alkotókat egy szobába, hogy közösen írják meg a dalokat. Zenekarnak csak jobb híján lehetne nevezni ezt (egyébként is a visszatetsző „projekt” szóval szokás általában a Rájátszásra hivatkozni), de az biztos, hogy a páros alkotáson, vagyis egy zenész és egy költő együttműködésére alapozó felfogáson túllépve sokkal magasabb fokon lehetett megvalósítani a második lemeznél azt, ami egy ilyen „projektben” potenciálisan bennefoglaltatik. Hogy még a projektnél is visszataszítóbb kifejezéssel éljek, sikerült „kimozdítani a komfortzónájukból” a résztvevőket: Grecsó Krisztián dalokat írt és énekelt, utóbbit Erdős Virág is kipróbálta, a zenészek nem a megszokott hangszerükön játszottak (Beck Zoli basszusgitáron?!) és így tovább. Mindenesetre jó és értékes anyag született belőle.

Aztán most egy igencsak meglepő fordulattal épp a párosokhoz való visszatalálás az, ami képes rámutatni – visszamenőlegesen is! – a Rájátszás eredetiségére és valódi fontosságára. Ehhez pedig, szomorú vagy sem, túl kellett lépni a Rájátszás néven, a „projekt”-szerűségen, Valuska László negédes előszavain, Kemény István és Karafiáth Orsolya a fellépéseken már megszokott, de igen kellemetlen felolvasásain. A Rájátszás így már valóban alkotótérként, műhelyként funkcionálhat, ahonnan sokfelé nyílik kilátás. Hagyni kellett a jól működő párokat, hogy a szabadon engedés után is dolgozzanak.

Most fogunk rátérni az írás tulajdonképpeni tárgyára, de ehhez szükségesnek látszott röviden felvázolni a kontextust. Ugyanis nem lehet véletlen, hogy két Rájátszás-gyökerű páros is mostanra jutott el közös anyaguk megjelentetéséig. Szálinger Balázs és Szűcs Krisztián (Szűcsinger) Ennyit tudtunk segíteni, illetve Beck Zoltán és Háy János Háy Come Beck című kiadványáról van szó. Előbbi október közepén jelent meg, utóbbi pedig a napokban lett elérhető. Előbbi hanglemez és könyvecske, utóbbi „hangoskönyv”. (Igazságtalan volna nem megemlíteni egy jóval korábbi, szintén a Rájátszásból kinőtt páros anyagot, Kollár-Klemencz László Legesleges című Erdős Virág-versmegzenésítéseket tartalmazó lemezét, amely 2014-ben jelent meg, de az imént vázolt folyamatban túlzás volna ennek nagy jelentőséget tulajdonítani. Az a lemez minden tekintetben sokkal inkább illeszkedik Kollár-Klemencz műveinek sorába, mint a Rájátszás körének terméseibe.)

Mindkét lemezen hallhatók a Rájátszásból vagy az énekes tagok zenekarától már ismert dalok, a Háy Come Beck­en jóval több ilyet találunk (Nátrium-benzoát, Aktmodell, Szívemhez szorítom, Öltöztetnéd megint, Egy perccel tovább), mint az Ennyit tudtunk segítenin (Vidámház, Vigasztalós). Hasonlóképp találkozhatunk már ismert szövegekkel, akár felolvasva (például Háy: Jubileumi koncert, A kéz), akár a könyvecskében (például Szálinger kommentárja a Javulási szándék című Petőfi-vershez, amit a második Rájátszás-könyvben is olvashattunk már). Alapvető különbségek rajzolódnak ki, ha a két kiadvány összeállítását és szerkezetét nézzük: a Szűcsinger meglepően sok vendégszöveggel dolgozik (Petőfi, Kosztolányi, Karinthy, Tömörkény, magyarországi napilapok, Beatles, Háy János), míg a Háy–Beck páros inkább saját magát hasznosítja, értelmezi újra.

HCBborito

Beck Zoltán és a 30Y eddigi életműve egyébként is valahogy úgy képzelhető el, hogy az egyes dalok szabadon vándorolhatnak innen oda, az egyik megszólalási formából a másikba, albumból koncertre, Szentimentálé-műsorból a Rájátszásba és vissza és így tovább. (Mellékszál: Háy János versszövegei is gyakran közlekednek a 30Y és a Rájátszás között.) Közhely, hogy az előadott dalnak nincs két identikus előadása, de a Beck-féle formai kísérletezések ezt a közhelyet kitágítják, és sok esetben szerencsés módon vonják kétségbe a dal stabilitását; ebből a folyamatos ön-újraértelmezésből és önmagára-épülésből ugyanis szinte mindig kimondottan izgalmas és értékes eredmények születnek. A Háy–Beck duó egyébként is, úgy tűnik, nagyon egymásra talált: a legutóbbi, két évvel ezelőtti 30Y-album dalaiban tematikusan is közeledik a Háy-univerzum világához és világképéhez (kapuzárási pánik, magánéleti tragédiák mikrotörténeteinek elbeszélése, lásd Nincs másik élet, Révbe ér stb.). Most pedig, hogy lehetőségük nyílt egy kimondottan hosszú közös anyag elkészítésére, még látványosabb ez a közelség. Nincs szétválasztva a két személy, a két életmű, ahogy nincs szétválasztva irodalom és zene sem – ez még olyan látványos megoldásokban is felfedezhető, mint amikor Háy (valóban hangoskönyvre illő) felolvasása alá Beck gitáron vagy zongorán kísér valami visszatérő dallamot, ami nem aláfestés, hanem a két hangzó médium szerves összekapcsolásának jele. Pontosan ez az, ami miatt a 30Y-dalok újrafelvétele is indokolt: a prózai és zenei részek folyamatosan újraértelmezik magukat és egymást a vissza-visszatérő motívumok, zenei témák segítségével is. A Háy Come Beck tulajdonképpen két nagyon egyszerű tematikus receptet ötvöz. Egyrészt az egész lemez a párkapcsolatokról szól: boldog és boldogtalan, beteljesült és beteljesületlen szerelmeket, az intimitás elkerülhetetlen tragikumát járja körül. Ennek az ívnek két csúcspontja van, az egyik az alig másfél perces Mit tudna értem tenni című dal, amely megkapóan egyszerű zongoratémát párosít egy megkapóan anaforikus szöveggel („Mennyi minden van bennem / mennyi minden / van bennem mennyi minden / van bennem mennyi minden”) , a párosítás eredményeképpen pedig eldönthetetlen, végtére is a legszomorúbb vagy a legvidámabb dal-e az, amit épp hallottunk. A másik csúcspont az Ennek a kőnek, amelynek szövege szintén egyszerű elemekből, de ezúttal metaforákból építkezik, a dallam pedig gitárral és zongorával hozza a keringők egyszerre megnyugtató és felzaklató hangulatát. A szerelmi–párkapcsolati tematika mellett másrészt az emberi élet különböző szakaszai adják az album ívét: a gyerekjátékoktól a kamaszkori szomorkodásokon át a felnőttkori traumákig, majd az öregkori érzelmekig jutunk el. Amennyire egyszerű, annyira működik is, mert a koncepció szépen építkezik saját magából és mert önmagukban is magas színvonalú darabokból áll.

szucsinger

Szálingernek és Szűcsnek az ilyenfajta, átgondolt, esztétizált együttműködés már kevésbé az asztala. Egészen másfajta kreatív energiák szabadultak fel náluk, mint Beckéknél. Ők hülyéskedni akarnak, és hülyéskednek is, ami a legtöbb esetben valóban szórakoztatóan hat. Persze akadnak kimondottan kínos, erőltetett és már a második meghallgatáskor sem vicces elemek is, de szerencsére több a minőségi anyag. (Minőség alatt viszont itt egy nagyjából Bödőcs Tibor-i szórakoztatóipari minőséget kell érteni. Vagyis túl komolyan azért ne vegyük.) Mindkét alkotó a legönironikusabb, legönparodisztikusabb énjét mutatja meg, magukat a Szűcsingeren kívüli munkáitól szinte teljesen függetlenítve. A már emlegetett ön-újraértelmezés itt tehát nem Szálinger vagy Szűcs eddigi életműve felől vetődik fel, hanem elsősorban zeneileg: a Vidámház és a Vigasztalós is máshogy (sokkal jobban) hangzik ezen a lemezen, mint a Rájátszás-albumon. Ezek a dalok itt már nem megzenésítések vagy rájátszó jópofáskodások, hanem átgondolt és jól megcsinált popdalok. Akadnak nagyon jó ötletre építő dalok is: a 14–15 például egy boroscímkéből lett dalszöveggé, de A betyárok temetője ballada-popja is kiemelkedik. A kísérő könyvecske szövegei is hasonlóan épülnek fel: innen-onnan összeválogatott szövegek, képek, kedves-vicces írások, amelyek a Szűcsinger működését mutatják be meglehetősen ironikus módon: fiktív lemezborítók, interjú a rajongókkal, válogatás a vidéki sajtó Szűcsinger-beszámolóiból, de még térkép is van a turnéállomásokról. (Az irónia persze mindig tragikumot leplez: emiatt nehéz elengedni azt a benyomást, hogy Szálinger és Szűcs valóban szomorkodik a világhírnév elmaradása miatt.) A lemezen felolvasott szövegek a legtöbb esetben nem a szerzőpáros művei ráadásul sok esetben nem ők, hanem Kovács Krisztián és Bödőcs Tibor olvassák fel őket. (Utóbbi személy ilyen minőségbeli szerepeltetése sajnos az album legkiábrándítóbb pontjának bizonyul.) Ezek a szövegek általában az irodalomról szólnak (Petőfi a rossz költőkről, Kosztolányi Virág Benedekről stb.), és mintha mindegyik a szerzőpáros – elsősorban valószínűleg Szálinger – valamiféle ars poeticáját volna hivatott közvetett módon bemutatni, ahogyan saját szerzeményeik egy része is magával az alkotással és a befogadással foglalkozik (pl. A mű, Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót). Mindez pedig egyszerre tűnik túlzóan eklektikusnak és a közönséggel kellemetlenül összekacsintósnak („ők a rossz költők, mi vagyunk a jók, érted?”), valahogy úgy, ahogyan a könyvecske öniróniája igazából szomorú. És azt hiszem, ezzel függ össze az Ennyit tudtunk segíteni legnagyobb problémája, a koncepció átgondolatlansága. Hiába nagyon jók magukban a dalok és a prózai részek megoldásainak többsége is, hiába van tele sziporkázóan jó és szórakoztató ötletekkel, egymás mellé helyezve ezek mégsem állnak össze semmilyen egységgé – az ugyanis igen nehezen nevezhető koncepcionális egységnek, ahogy két wannabe örökifjú zenét csinál, és közben poénkodó és szubjektív Bevezetés a szépirodalomba-kurzust tart Petőfi Útirajzairól meg az Ady-kultusz ellentmondásosságáról.

Két tanulság van. Az egyik, hogy a Rájátszás, úgy tűnik, ma már hívószóként, márkanévként képes működni, olyan térként, ami lehetőséget teremt az ilyen projektek megvalósítására. A másik pedig az, hogy a Rájátszás e térben megrendezett háziversenyét – kihívója előtt épp csak egy orrhosszal – most a Háy Come Beck nyerte.

nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

Mennyi minden Mennyi minden
Két lemezről (Szűcsinger: Ennyit tudtunk segíteni, Háy János–Beck Zoltán: Háy Come Beck)
irodalom

Mai szövegvalóságom - hiteles vagy realista? Mai szövegvalóságom - hiteles vagy realista?
A kortárs próza újabb fejleményei konferencia 2. napja
irodalom

Egy furfangos örmény kalandozásai Erdélyben Egy furfangos örmény kalandozásai Erdélyben
Pálffy Gyula Szenkovits Marci mókái című anekdotagyűjteményének újrakiadása elé (Romanika Kiadó, Budapest, 2018.)

Más művészeti ágakról

Császi Ádám 12 dühös ember-rendezése az Átriumban
Molnár T. Eszter legújabb könyvének bemutatója a Bartók Pagonyban
A győri RÉV Színház előadása a Három Holló Kávézóban
gyerek

Te hogyan folytatnád? - A Blahánál Te hogyan folytatnád? - A Blahánál
Mészöly Ági része


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés