bezár
 

irodalom

2019. 04. 28.
Emlékezés, élmény, tapasztalat és psziché
Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja, 2019. 04. 27.
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
A 26. budapesti nemzetközi könyvfesztivál harmadik napjának egyik ígéretes eseménye egy rendhagyó pódiumbeszélgetés volt, amelynek során huszonnégy olyan szerző munkásságába volt lehetősége a résztvevőknek betekinteni, akik ugyan mindannyian az első könyvüket jelentették meg, ám kiadásukkal máris hatalmas érdeklődésre tettek szert. Az alkotók Európa legkülönbözőbb szegleteiből látogattak el a fesztiválra, így az angol nyelű diskurzus valóban egy nemzetközi, interkulturális hangulatot teremtett meg, és „minifesztiválként” gazdagította a rendezvény szombati programját.

A beszélgetés két szekcióból állt, amelyeket további két  alegységre bontottak, így összesen négy kerekasztal-beszélgetésen voltunk, mindegyik esetben hat-hat szerzővel, akiket alapvetően műveik tematikája alapján csoportosítottak. Eközben a két moderátor, Gács Anna, illetve Forgách András kiválóan egészítették ki egymást: az első két beszélgetés ugyanis jellemzően egy akadémiai perspektívájú, diszciplináris és absztrakt vonalat képviselt, aminek keretében egyenként fejtették ki és foglalták össze műveiket a szerzők, amíg a második két diskurzus inkább kötetlen, interaktív, kérdezz-felelek típusú koncepcióra épült némi humorral kiegészülve, amiben a kölcsönös reflexió is nagyobb szerephez jutott.

A szerzők nemcsak eltérő kulturális, hanem a legkülönfélébb szakmai háttérrel és tapasztalattal is rendelkeztek: egyesek közülük teljes mértékben debütánsnak számítottak, mások viszont korábban is jelentettek meg már versesköteteket vagy esszégyűjteményeket - ami viszont közös volt mindannyiukban, hogy az első olyan munkájuk jelent meg, ami a szépprózához kapcsolódik. Ezen belül is hatalmas különbségeket észleltünk: a szerzők egy része inkább a klasszikus regényt választotta narratív struktúrának, mások inkább párhuzamos cselekményszálakkal dolgoztak, vagy pedig novellák laza szövedékeként, epizodikus módon alkották meg történeteiket, de egymástól független, vagy látszólag független történetek, Örkény egyperceseit idéző groteszk karcolatok, fiktív levelek és riportok is előfordultak a szerzői törekvések között, amelyeket vagy utólag rendeztek el egy adott kérdéskör mentén, vagy pedig eleve tudatosan fűztek egymással össze.

Az írók végzettségük és érdeklődési körük alapján is széles skálát jelenítettek meg: akadtak közöttük pszichológusok, szociológusok, matematikusok, műfordítók, újságírók, riporterek, esztéták, médiaszakemberek és szabadúszó irodalmárok is, ami az adott művek keletkezési körülményei és szemléletmódja miatt is lényeges volt, hiszen szinte valamennyi alkotónál igen intenzíven voltak jelen a saját szakmai és személyes élményeik inspirációként, és a legtöbb esetben, ha nem is egészen önéletrajzi ihletésű volt az adott regény vagy novella (például egy klasszikus értelemben vett alteregóval), akkor is nagyon erősen beépültek a valóságból átszűrődött elemek a cselekménybe, és majdnem mindegyik művész esetében megjelent néhány autentikus, egyéni mintázat.

Ennek kapcsán többször is visszatérő megjegyzés volt a program során, hogy az individuum lelki világa, énképe, pszichéje, emléktöredékei milyen erőteljesen képesek befolyásolni a kreatív írási folyamatot, akár tudatosan törekszik erre az alkotó, akár a tudattalanban lerakódott tapasztalatok formálják meg a karakterek főbb tulajdonságait, a konkrét cselekményt, a perspektívát, az elbeszélői modort vagy éppen a központi üzenetet. A fikció és a nem-fikció kettőssége is ugyanilyen meghatározó jelentőséggel bírt szinte minden esetben, hiszen noha egyértelműen törekedtek arra, hogy új kontextusba helyezve, néhány adatot megváltoztatva, vagy akár teljesen átértelmezve fiktívvé tegyék a történeteket, eközben gyakran előzte meg aprólékos kutatás, dokumentáció, illetve tényfeltárás az írói munkát.

A szereplők nevének kérdése több alkalommal is felmerült, különösen amiatt, mert a biblikus személynevek (pl.: Éva, Ráchel, Jákob, Lea) sokszor szimbolikus jelentőséggel rendelkeztek - máskor azonban épp azt a célt szolgálták, hogy összekössék egymással a különböző történetek egyazon könyvben jelenlévő karaktereit. A nevek ugyanakkor irodalmi vagy popkulturális utalással is rendelkezhettek, de az is előfordult, hogy azzal kívánta az adott szerző életszerűbbé, valóságosabbá, természetesebbé tenni a művét, hogy hétköznapi neveket választott a hőseinek ezzel is hitelesebbé téve a történetét, amit úgy is értelmezhetünk, hogy minden esetben nyilvánvalóan fikcióról volt szó, de az írók apró rezdülések révén érzékeltették az olvasóközönséggel, hogy ne felejtsük el: a legtöbb történetnek van valamiféle konkrét alapja, és a könyvekben szereplő fikciók akár elő is fordulhatnak a való életben.

Az írói műhelytitkok némelyikét is megosztották a résztvevőkkel az alkotók: például az említett névválasztás kapcsán azt, hogy sokszor egy-egy szereplőnek a személyisége mintegy determinálja, hogyan fogják hívni, amíg néhány szerző kifejezetten szórakoztató elemként tekintett a névkeresésre. Sőt, a Svájcból érkezett Donat Blum kijelentése általánosságban is megfogalmazta, hogy mennyire komplex célokat szolgálhat az alkotás minden egyes mozzanata, illetve, hogy a társadalmi jelenségek visszacsatolása mellett milyen fontos a puszta önkifejezői szándék is. A beszélgetés végén ugyanis úgy fogalmazott, hogy ő „az írás során magát az alkotói folyamatot élvezi a leginkább, hiszen eközben érzi azt, hogy a legközelebb van magához az élethez.”

Abba is lehetőségünk nyílt betekintést nyerni, hogy milyen körülmények között a legfogékonyabb és a legproduktívabb az írói elme: itthon vagy külföldön, a világtól elzártan, vagy pedig egy ingerekben gazdag környezetben, nappal vagy éjszaka, illetve az írólét örök egzisztenciális problémáit is megemlítették: így azt, hogy az mennyire összeegyeztethető egy hagyományos szakmával, hogy milyen lehetőségei vannak valakinek egy alkotói ösztöndíjra, vagy, hogy milyen kilátásokról beszélhetünk valójában a művészi szabadság kapcsán, így például, hogy mennyire az író szuverén döntése a címválasztás vagy a marketingstratégia.

A személyes inspirációk mellett a szakmai inspirációk is terítékre kerültek, hiszen a példaképként megemlített írókon kívül sok esetben a filmek, az iskolai tanulmányok, olykor pedig a zeneművek vagy a helyszínek (Berlin, Tokió, New York) is szorosan átjárhatják azt a légkört, amelyet a műalkotás igyekszik megteremteni, miközben a költészet, valamint a próza- és drámaírás közötti különbségekre is szélesebb rálátást kaphattunk a meghívottak révén. Felmerült az eredetiség és a szerzői jogok kérdése is, vagyis az, hogy mi számít pusztán élményforrásnak, és mi az, ami már átlépi a határt és plágiumnak minősül; hogy mennyire kell felvállalni, ha döntően befolyásolta a munkánkat egy-egy példakép, és az is, hogy „van-e még új a nap alatt”, azaz képesek-e még forradalmit alkotni a mai szerzők és mennyire van erre egyáltalán szükség, vagyis egyenértékű művészetnek tekinthető-e az újító szellemmel egy már jól ismert történetnek az átdolgozása, az egyéni interpretációja vagy adaptációja.

A könyvek sikerének a titka talán mindegyik esetben az lehet, hogy olyan témákat járnak körül, amelyek a mai európai társadalmakban és diskurzusokban kulcsjelentőséggel bírnak, és amelyek valamennyi aktuális és örökzöld motívumot lefednek: a bevándorlás, az integráció, saját identitásunk és kultúránk megőrzése vagy éppen elvesztése, a társadalom perifériájára került mélyszegények és hajléktalanok kiszolgáltatottsága, a felnőtté válás, illetve a gyermekkori traumák kérdése, a vállalati nepotizmus, a karrierizmus, a feminizmus, a #metoo-mozgalomra is reflektáló szexuális kizsákmányolás témaköre többek között ide sorolhatóak, ám egyes szerzőknél a családok elkeseredett összefogása és széthullása, a nagyszülők, szülők és gyermekeik kapcsolata, az elidegenedés, a közöny, az útkeresés, a múlt megidézése, az idő múlása, az élet és a természet ciklikussága, az emberi érzelmek, mindenekelőtt a szerelem helye és szerepe napjainkban, illetve az otthon, a hagyományok, a  régi és modern értékrendek ütközése mind felbukkantak a beszélgetések folyamán, ami szintén bizonyítja, hogy mennyire sokrétű és sokszínű volt az a közeg, amelyet a szerzők személyisége és az általuk bemutatott szemelvények együttesen hoztak létre.

A legfontosabb gondolat, ami az egész kerekasztal-sorozat lényegét a legjobban illusztrálta, az az, hogy az eltérő kulturális és egyéni tapasztalatok ellenére mégis mennyi közös elem és szimbólum van ezekben a történetekben, hiszen alapvetően Európa bármely részéről is érkezünk: alapvetően hasonló érzelmek, vágyak, remények, félelmek fordulhatnak elő a mindennapjaink folyamán, ez pedig rokonná teszi az egyes nemzetek és individuumok művészetét is. Így lehetővé válik a kölcsönös szolidaritás és megértés, amíg azok a pszichológiai eltérések és kulturális sajátosságok, amelyek verbális úton nem feltétlenül közvetíthetőek, rétegezettebbé és árnyaltabbá is teszik azt az irodalmi közkincset, amelyen egymással osztozunk.

Fotó: Vörös Szilárd (első), és Oláh Gergely Máté (második)

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ocsovai Ferenc --

Zenész, költő, vilagjáró újságíró, végzettsége szerint pedig nemzetközi politológus. 1995-ben született, diplomáját az ELTE Társadalomtudományi Karán szerezte. A blues- és a rockzene, valamint a latin kultúra szenvedélyes rajongója, hobbiszinten olykor filmekkel és építészettel is foglalkozik. Három kötete jelent eddig meg magánkiadásban, a Két világ határán (2016), az Oroszlán a ködben (2018), és a Huszonkét év zarándoklat (2019).


További írások a rovatból

irodalom

Leülni vagy nem ülni? Leülni vagy nem ülni?
A 2019-es Margódíj-átadó
irodalom

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
irodalom

Elég gazdagok már nem leszünk sosem Elég gazdagok már nem leszünk sosem
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 4. nap
irodalom

Saját utat törni Saját utat törni
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 2. nap

Más művészeti ágakról

Interjú a FOMO című film rendezőjével, Hartung Attilával
art&design

Arcátlan Arcátlan
Klímariadó! - 19. ARC Közérzeti Kiállítás
Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
Adrian Grunberg: Rambo V – Utolsó vér


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés