bezár
 

színház

2019. 05. 16.
Hősök, árulók, bohócok: Coriolanus és a művészet egyesítő ereje
Az ukrán Ivan Franko Nemzeti Drámai Színház vendégjátéka a MITEM-en
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Shakespeare Coriolanusa nem kellemes ember, a róla szóló tragédia sosem ígér könnyű színházi sikert. Az ukrán nemzeti színház alkotóinak kezében azonban e véres, kegyetlen és – sokszor bizony szövegében is száraz – mű felfénylik, sötét és véres valóságában is költői és filozofikus színeket nyer, igazi katartikus élménnyel ajándékozza meg a nézőt. Egyszerre szól az ókori Rómáról, a mai Ukrajnáról, egyben bármely politikai rendszer és háború embertelenségéről.

A magyar közönség elsősorban Petőfi fordításában és Illyés Gyula átigazításában ismeri Shakespeare e kései tragédiáját, mindhárman a „nép gyermekei”, a népé, mely ebben a műben bizony nem a legszebb képét mutatja. Örökké éhes, telhetetlen és állhatatlan, mint a szélkakas forog jobbra-balra, annak megfelelően, hogy Menenius, a bölcs politikus le tudja-e csillapítani, vagy erkölcsi megfontolások nélküli hataloméhes néptribunok manipulálják. Akárhogy is: tudni kell beszélni vele. 

Szkéné színház

Sajnos Petőfinek a kisújszállási választásokon ez nem sikerült, mint ahogy a Rómát védő hős katona, Caius Martius Coriolanus is képtelen jól kommunikálni az egyszeri emberekkel, mikor szavazatukat kéne megvásárolni értük szerzett sebei megmutatásával. Coriolanus ízig-vérig katonaember: sem hajlani, sem megalázkodni nem tud, a néppel szembeni gőgje egyszerre taszító – és érthető. A nép nem érti őt, sem ő a népet, akiket védelmez, pedig szükségük van egymásra. Róma elesik, ha Coriolanus nem védi meg a volszkoktól, de a hősiesség is értelmetlen, ha nincs nép, akit védelmezni kell. 

Miután a város védelmezőjét a politikusok és a nép elűzi, és sértettségében az ellenség volszkokhoz menekül, akikkel együtt most Rómára támad, értelmét veszti minden. A hős válhat árulóvá, de vajon lehet-e még egyszer hős a hazaáruló? Coriolanus lehet jó fiú, anyjának büszkesége, de aztán Róma árulója lesz, majd ismét irányt és lojalitást vált, és megállítja a város elleni volszk támadást anyja és felesége könyörgésére. Utolsó fordulatával a jó fiú, a hős, az áruló mind elenyészik. Coriolanus, az ember, magára marad, és a volszkok szétszabdalják testét.

Keserű ez a végkicsengés, és kisebb fajta csoda kell ahhoz, hogy a színházban jól tudjon működni e darab. Az ukrán rendező, Dmitro Bogomazov rendezői víziója révén, fia, a látványt és díszletet megalkotó Petro Bogomazov és a szinte folyamatos érzelmi hangkulisszát adó zene (Olekszandr Kohanovszkij), valamint a sokrétű és pontos színészi alakítások segítségével azonban megszületik a színházi csoda – a közönség három óráig lélegzetvisszafojtva lesi, mi történik Rómában, a volszkoknál, a csatamezőn, a politikai csatározásokban és a főhős otthonában. 

A díszlet egyszerű, és egyben rétegzett jelentésre képes: a színen végighúzódó vasállványzat áttetsző hatalmas üvegablakai előtt és mögött játszódnak az események, időnként fönn, a „tribünön” is végigsétál néhány hatalmasság, előtte egy római katonaszobor áll, melytől Coriolanus egy ponton elveszi majd a kardot. A modern technika gond nélkül simul bele a helyszínteremtésbe: néha egyszerűen állványzatra kivetített feliratok tájékoztatják a nézőt a helyszínről, máskor költőien használja az előadás a háttérvetítést, ahogy tengert látunk hatalmas hullámaival, vagy vérvörös háttér előtt ókori domborműveket idéző árnyékok festik graffitiszerűen az ablakokra a ’halál’-t jelentő latin szót: MORI.

A jelmezek is sokrétűek, akárcsak Shakespeare korában: kortársian modern és egyben és elemelt, időtlen. Coriolanus (Dmitro Ribalevszkij) erőteljes és átélt alakításához nagyon sokat hozzátesz, ahogy látjuk macsósan felnyírt frizurájában egyszer csuromvéres katonanadrágban és trikóban, aztán a kandidátusi szavazatgyűjtés szerény, szürke köntösében, ideiglenesen politikusként kiöltözve (nem is áll jól neki a frakkhoz tartozó ing), majd mindent elveszítve végül meghalni katonai díszben. A néptribunok chaplini bohóctréfákhoz öltöztek, mozgásuk, vicces frizurájuk és elemelt, burleszkszerű gesztusaik a próbafolyamat révén megszülető közös munka eredményeként jött létre, mint ezt elmesélték az előadást követő beszélgetésen. Egyszerre viccesek és taszítóak, ahogyan próbálják a népet manipulálni.

A nép, a római „plebs” az előadás egyik legnagyobb meglepetése. Ahogy Dmitro Bogomazov fogalmazott, „mi szeretjük a népet”, és ez kitűnik abból, hogy ez a nép bár rongyos, állhatatlan, ide-oda csapódik a szerint, ki mit ígér neki, nem gonosz és nem rosszindulatú. Egy tömegként mozognak, kifehérített arcukkal, olcsó hangszereikkel egyszerre esendőek, szeretnivalóak és nyomorultak: ők ugyanúgy inkább elszenvedői az eseményeknek, mint okozói.

Az ukrán Coriolanus nem akar egyszerű üzeneteket átadni, kétség nélkül valaki(k)re hárítani a bajt – itt, ebben a világban senki nem ártatlan, de nem is egyértelműen bűnös. Ahogy az előadás alkotói fogalmaztak: „sok Coriolanus van manapság Ukrajnában”. Anyák, akik harcba küldik fiaikat, majd kétségbeesetten könyörögnek nekik, hogy ne folytassák – ez a Volumnia, Natalija Szumszka erős és érzelemteli alakításában nem a rideg római matróna, hanem sokkal emberközelibb, szívszorítóbb alak. A vágások és az apró változtatások mind afelé mutatnak, hogy ez a dráma itt és most rólunk szól, a tét a mi sorsunk, a mi jövőnk. Coriolanus felesége még kisfiát méhében hordva narrálja a férjének nevet és dicsőséget hozó véres csatát, majd már újszülött kisfiával együtt könyörög férjének, hogy vessen véget a Róma elleni ostromnak. Mi lesz a kisfiuk sorsa? Milyen jövő vár a gyerekekre? Nem tudni.

A MITEM nagyszerű alkalmat ad arra, hogy együtt gondolkodjunk a színház kapcsán a világról, az emberekről. Nemcsak az ukrán helyzethez vagy Shakespeare tragédiájához hozta közel a magyar közönséget ez az előadás, hanem arra is rávilágított, hogy egy világban létezünk, küzdünk, remélünk és veszítünk, ukránok, magyarok, rómaiak vagy bárki a világon. Hatásos példát adott arra a színpadon és a színpadon túl is, hogy amit a politika elválaszt, a művészet képes összekötni.

Fotók: Nemzeti Színház

William Shakespeare: Coriolanus. Caius Marcius Coriolanus: Dmitro Ribalevszkij. Menenius Agrippa, Coriolanus barátja: Bohdan Benjuk. Cominius, konzul és a hadsereg főparancsnoka: Vaszil Basa /Oleg Sztalcsuk .Titus Lartius, római tábornok: Olekszandr Begma. Szenátor: Volodimir Koljada/Vaszil Mazur. Sicinius Velutus, néptibun: Szerhij Kalantaj/Osztap Sztupka. Junius Brutus, néptribun: Nazar Zadnyiprovszkij/Ivan Saran. Volumnia, Coriolanus anyja: Natalija Szumszka. Virgilia, Coriolanus felesége: Anasztaszija Rula/Marina Koskin. Valeria, Virgilia barátnője: Szvitlana Koszolapova/Hrisztina Fedorak. Első polgár:  Oleksandr Petcherytsia/Olekszandr Pecseritszja, Oleksandr Rudyns`kyi/Olekszandr Rudinszkij. Második polgár, Első aedil, követ: Vitalij Azsnov, Volodimir Nikolajenko. Harmadik polgár, Második aedil: Vjacseszlav Hosztyikojev, Pavlo Spegun. Polgár, cselédlány: Kszenyija Basa-Dovzsenko, Dana Kuz. Első katona, polgár: Roman Sepelj. Második katona, polgár: Dmitro Lukjanyenko. Harmadik katona, polgár: Olekszij Szanzsak. Negyedik katona, polgár: Jaroszlav Bondarenko. Ötödik katona, polgár: Vitalij Mahov. Tullus Aufidius, volszk vezér: Olekszij Bogdanovics. Aufidius  alvezére: ifj. Volodimir Abazopulo/Jaroszlav Gurevics. Szenátor: Arszen Tyimosenko/Anatolij Csumacsenko. Kotus: Pavlo Moszkalj/Dmitro Csernov. Őr: Dmitro Zavadszkij/Ivan Zaluszkij. Lány: Kszenyija Vertyinszka/Vira Zinevics. Első katona, római cselédlány: Nataliia Neshva/Natalija Nesva. Második Katona: Anna Markovych/Anna Markovics. Harmadik Katona: Volodymyr Zbaras`kyi /Volodimir Zbaraszkij. A rendező munkatársa: Andrij Szaminyin. Díszlet-és jelmeztervező: Petro Bogomazov. Zeneszerző: Olekszandr Kohanovszkij. Hangtechnikusok: Olekszandr Kristal, Pavlo Natalusko. Videótervező: Olekszandr Rozskov. Rendezőasszisztens: Maria Szavka. Rendező: Dmitro Bogomazov. 2019. április 24., Nemzeti Színház, MITEM

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Pikli Natália --

Egykori magyartanár, jelenleg egyetemi oktató, kutató, örök szerelemben a színházzal - akit a színház és színházcsinálás füstje egyszer megcsapott kamaszként... Most épp a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke is.


További írások a rovatból

színház

Karantén-Szentivánéj: korlátozott pezsgés és szerepkavalkád Karantén-Szentivánéj: korlátozott pezsgés és szerepkavalkád
Shakespeare Szentivánéji álma a londoni Bridge Theatre előadásában és a National Theatre közvetítésében
Interjú Tompa Gáborral a különböző országokban szerzett tapasztalatairól, az oktatás és intézményvezetés örömeiről és nehézségeiről
Interjú Rab Gyula tenor énekművésszel az énektanulmányok adta lehetőségekről, szerepeiről, hatásról és sikerről
színház

Haláltól születésig Haláltól születésig
Requiem otthon: Mozart gyászmiséje Castellucci rendezésében

Más művészeti ágakról

irodalom

Agyadra megy az irodalom Agyadra megy az irodalom
Nézzünk bizakodva a múltba! – Alternatív Trianon. Szerkesztette Cserna-Szabó András és Fehér Renátó. Cser Kiadó, 2020.
Bodor Ádám – Sinistra körzet
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására. A 2021-es kiírás már elérhető az alapítvány honlapjáról
art&design

Mi lesz a kultúrával a pandémia után? Mi lesz a kultúrával a pandémia után?
A változás egy lehetséges útja


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés