bezár
 

irodalom

2019. 05. 28.
Helyzetjel: Delfinek és mókusok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Valamikor múlt héten vágtam bele a hajamba, vagy már az előtte levőn, nem pontosan emlékszem, csak arra, hogy végig tudtam, semmit sem tudok arról, amit éppen csinálni próbálok, igyekeztem véletlenszerűen, még ha ennek így nem sok értelme is van, ennek a szándékoltságnak, vagy talán egyáltalán az igyekvésnek úgy általában, és mégis úgy érzem, és már az előző alkalommal is úgy éreztem, hogy az én kezemben kell legyen, mármint az olló, a gyönyörű húsz lírás gém alakú olló, amitől mindig erősnek és törékenynek érzem magam, ha az ujjam köré fonom, és most látom, de már az előző alkalommal is láttam, látnom kellett, hogy ezek a hosszok semmilyen értelmezhető mintázatot nem adnak ki, végeredményben.

Hogy a bal oldalon mintha elfelejtene véget érni ott, ahol a jobb oldalon véget ér, és mintha ehhez a felejtéshez viszont nekem semmi közöm nem volna, és próbálok rájönni, hogy nem az történik-e vajon, hogy folyamatosan kissé oldalra billentem a fejem, de miközben erre próbálok rájönni, a koncentrációtól akaratlanul is oldalra billen, és akkor eltűnik a viszonyítás, bár inkább az van, hogy soha nem is volt jelen.

madár01

Most már máshogy tévedek el. Nem azért, mert fogalmam sincs, hol vagyok és mihez képest, hanem mert sikerült ebben valahogy megnyugodnom. Egy kontinens szélén, két kontinens szélén. A teraszról átlátok Ázsiába, egyszerre érzem magam a világ közepén és a végén is. Nem tudom viszont, a világ maga hol érzi magát. Erre nem volna igazságos rákérdeznem. Először is, délre vándoroltam. Együtt. Nem a hideg vagy bármi elől, vagy a melegért. A légáramlatok és a szárnyaim, úgy értem, belekapott valami a tollaimba és repített. Hogy én tudok-e repülni, az ennél kicsit bonyolultabb, de az elsődleges válasz az, hogy tudok. Minden madár tud repülni, virágom, virágom.

Kiskoromban sokáig az volt a kedvenc mondásom, hogy ha három madár lennék, felülről nézhetném, ahogy magam alatt repülök. Csak később jöttem rá ennek az egésznek a jelentőségére.

tenger

Álmomban uszályhajó vagyok, két tenger között élem le az életem, óvatos lejtéssel kúszok a szoroson oda és vissza, átadom a Márvány-tenger üzenetét a Fekete-tengernek, visszaindulok a válasszal, tavasz van, ilyenkor lelkes és előremutató dolgokról van szó, recepteket cserélnek, régi történetek első felét, nem esik szó halottaikról, a mókusok, sirályok és delfinek csatájának értelmezhetetlen áldozatairól, hanem színeket próbálnak szavakba, hullámokba önteni, olyan dolgokhoz hasonlítják, amikről csak remélhetik, hogy jelent valamit a másik számára is.

Nem nézek bele a dobozokba a fedélzetemen, de mindig próbálom kitalálni, hogy mi lehet benne, a legutóbb például mintha óriási jégkrémeket feszítettek volna oszlopaim közé, egészen elképesztő dolgokat feltételezek, remélek, ez egy jó időszak, most, éppen, és próbálok nem visszaemlékezni arra, amikor sirályoknak gyártott harci eszközre bukkantam annak idején az egyik ott felejtett dobozban.

macskák

De valójában minden mechanizmus és mozzanat a macskákon múlik. Csak ők tudnak igazán hitelesen (mármint a saját téveszméiket elég cinizmussal és nemtörődömséggel kezelve) mesélni errefelé a múltról, a jelenről és a jövőről. Egyik sem érdekli őket eléggé ahhoz, hogy hazudjanak róla.

nyomtat

Szerzők

-- Nagy Hajnal Csilla --

1992-ben született Szlovákiában, az egyetemet Budapesten végezte Összehasonlító irodalom- és kultúratudomány szakirányon, Isztambulban él. Az első kötete Miért félünk az őrültektől címmel 2016-ban jelent meg, jelenleg a második verseskötete és az első regénye befejezésén dolgozik, a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj támogatásával.


További írások a rovatból

Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója

Más művészeti ágakról

Somorjai Réka: BOJZ című drámája a Szkéné Színházban
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés