bezár
 

irodalom

2019. 07. 25.
Az önsajnálat és lustaság sorai
Dékány Dávid: Dolgok C-hez
Tartalom értékelése (7 vélemény alapján):
Az önsajnálat és lustaság sorai Dékány Dávid lusta. Persze távol álljon tőlem, hogy ismeretlen emberek pszichés kondíciót minősítsem, de e kötet hibáira aligha találhatnék pontosabb okot. Ezeknek a verseknek ugyanis a legnagyobb problémája a vázlatosság, a formátlanság és az olcsó megoldások, röviden a kidolgozatlanság – ami köztudottan nem a verejtékes munka hozadéka.

Kezdjünk mindjárt a címmel. A C-hez címzés egyszerre keltheti a magyar episztolikus hagyomány megidézésének és valamiféle émelyítő trendiségnek az érzetét; nekem az utóbbit sikerült. Ennek ellenére bíztam benne, hogy Dékány megtölti majd valamiféle jelentéssel – a fülszöveg lózungjain túl („Ez a magyar nyelv hetedik személyes névmása, a többes szám első személy következménye”) –; persze, hiába. Gondoltam valamiféle Petri-allúzióra is (Magyarázatok M. számára), de a dolog kihagyott ziccer marad, hasonlóképp a fent említett episztolikussághoz: bár a háttérben felfedezhetőek egy szerelem kontúrjai, ezek nem állnak össze egy súllyal rendelkező, élő-lélegző romantikus kapcsolat sebeivé – helyettük be kell érnünk a felszínes, ugyanakkor nagyon hangzatos tumblr-apátiával és önsajnálattal.

Az önsajnálattal, ami (nem is olyan) kis túlzással a kötet szervezőelve. Csak két emblematikus sort emelnék ki az Eseményhorizont (56.) című opusból: Ha végiggondolom az eddig történteket / csoda, hogy élek. Félreértés ne essék, én sem kedvelem, mikor a különféle műhelyeken, beszélgetéseken és egyéb diskurzustereken a bölcsészdoktorból avanzsált költők önsajnálatnak nyilvánítva fitymálják le a depressziójukat megszövegező költők munkáit, hogy aztán nyakukba tekerve a progresszió sálját verset olvassanak fel a poszthumán deixisről; de ettől függetlenül, ha olyan súlyos és sajnos általános problémákról írunk, mint a borderline meg a depresszió, mondjunk már valamivel többet, mint hogy odalent zsákokban áll a kerti zöldhulladék vagy hogy az ablakba tett oszlopkaktusz fél centit nőtt tegnap óta – merthogy Dékány kötetében a szubjektum lelki sérüléseiről sokkal több nem derül ki. Pedig én örülnék a legjobban, ha a vers után magamnak kéne feltennem a kérdést az emberi tűrőképesség határairól, és nem a költő dugná az orrom alá a saját a lírai én nehéz sorsát.

A téttelen apátián túl – ami a kötet, ha úgy tetszik, tematikai-hangulati vázát adja – a versek nyelvi-technikai gerince a már az első kötetben is kifogásolt bombasztikusság. Ennek az esztétikailag igencsak kifogásolható trükknek a lényege, hogy a költő – jelen esetben Dékány Dávid (de idecitálhatnám Simon Márton gyengébb pillanatait is) – a művészi tartalom hiányát valamiféle megdöbbentőnek szánt képzettársítás, megfigyelés szentenciózus odamondásával igyekszik palástolni. Az olyan instant like-generáló sorok, mint hogy Olyan sokáig fürödtem, / hogy a telefonom ma már nem fogja / felismerni az ujjlenyomatomat vagy hogy Lehet, hogy ezek nem / személyiségjegyek, hanem egy tünetegyüttes (Eseményhorizont) kiválóan példázzák ezt. Ennek az egész blöffnek a kvintesszenciája, mikor Dékány a mára sajnálatos mód clickbait-halmazzá devalválódott Tudtad-e posztjaira emlékeztető természettudományos kisszíneseket rak az olvasó elé: Az ősrobbanást követő első tíz másodpercben / több minden történt, mint azóta (Szülinap – 57.); Az önvilágosító piros akkor látható, / ha sokáig zöld felületet nézünk, majd fehéret. (Tiltott színek – 29.). A szerzőnek már a debütkötete kapcsán is felrótták, hogy ezen bombasztikus sorok mögött nem igazán fedezhető fel akár kompozíció, akár koncepció – az önmagukban nagyot szóló sorok valójában véletlenszerűen felcserélhetőek. Dékány érthetetlen mód ahelyett, hogy korrigálta volna ezt a profizmusnak ható dilettantizmust, a kötet kurzivált és roppant egyedinek vélt módon jobbra szedett szövegeiben inkább versszervező erővé emelte. Tulajdonképpen az összes ezen ciklusba (?) tartozó verset (?) bepötyöghetném ide; de megkímélve az olvasót inkább csak bemásolom ide az egyik véletlenszerűen kiválasztott vers első sorait (?) – érthető lesz, miről beszélek. Ma három olivabogyót ettem és egy mangót. // Az évszázad holdfogyatkozását felhők takarják. // Valakik hite szerint világvége is lesz, / fél óra múlva kezdődik, azt még megvárom. (Minden – 51.)

Meglátásom szerint ezek nyers jegyzetek, nem irodalom.

A kötet értékelhető intenciói közt tartom számon a versek tetemes részét átszövő kísérletező irányt. Ennek egyik fő alkotóeleme az alkotó szubjektumra és az alkotás aktusára való nyelvi reflexió. Ezzel a legfőbb gondom, hogy túl a posztmodernen nem igazán kelt nagy megütközést a befogadóban, hogy egy vers tudatában van saját megalkotottságának, vagy hogy egy történet alakulása az azt létrehozó instancia önkényének függvénye. Az pedig még nagyobb baj, hogy ezek az irányok sokszor erőltetetté válnak. Ennek példája a November 71 (54.) című vers, ami egy körülbelül vállalható vers az alacsony érzelmi intelligenciáról, s amit a szerző egy frappánsan egyszerű, s közben a témára csuklókönnyeden rímelő sorral zárhatna: Bután szeretek. Természetesen Dékány nem elégszik meg ezzel; feltétlenül valami bombasztikusat,  megdöbbentőt akar a vers végére rakni – mindez azonban egy abszolút redundáns versszak keretében sikerül: Műhold halad el fölöttem. Rám sötétedett. / A zsebeimben keresgélek, / az alanyt próbálom kitapogatni / egy hiányos mondat mögött. Grammatikai szakszavak egy versben. Micsoda szubverzió!

A fenti példa nem csak a nyelvi önreflexivitás – sajnos – sokszor izzadtságszagú irányát demonstrálja, hanem a csillagászati motivikát is, a kötet másik nagy koherenciateremtő alakzatát. De nem csak csillagászati, hanem – némileg jobban sikerült – orvostudományi (Lelet – 40.) és atomfizikai (Toboz – 41.) kapcsolódásokat is találunk szépszerivel. A fent említett Tobozban például a szerelmeseknek a szubatomi részecskékkel való párhuzamba hozatala kicsit frissebben fogalmazza meg azt az amúgy elcsépelt gondolatot, mely szerint a szerelmesek egy entitást alkotnak. Üröm az örömben, hogy a vers kiemelkedően jó sorai (ahol / a virágok örökké nyílnak és néhány pillanat kilóg az időből) kivétel nélkül (Mallarmé- és Weöres-) idézeteknek bizonyulnak. Ennél azonban sokkal nagyobb probléma, mikor a koncepciózusan felvállalt asztrológiai motívumrendszer csak technikai melléfogásokat, képzavarokat eredményez. A Szülinap című versben például ezt olvassuk: A naplemente vonala / hangsebeséggel [sic!] söpör végig a bolygó felszínén.. És akkor még szemet hunytunk az olyan, a méltán népszerű Hiro-t idéző sorok felett, mint hogy ugyanolyan vagy, mint az összes többi. (Borderline – 27.)

Szerencsére akad a kötetnek néhány jobb mozzanata is. Ilyen például a Töltés (30.) című szöveg, melyben egy egészen banális szituációt látunk: az alany egy emlékekkel teli helyre téved. Innentől a legtisztább, jó értelemben vett nosztalgikus melankólia viszi tovább a fókuszt. Meg az olyan megszűrt, sallagmentes sorok, hogy Nem tudom, hogy hívják ezt az érzést, / egy emlék meglátogatása, / szinte boldogság. Vagy hozhatnám példának a Legó (49.) című verset is. Párkapcsolat és kommunikációs hiányok, evokatív, könnyen átérezhető vershelyzet, koherens motivika – kompakt, teljes műegész. „Ezek a versek akkor jók, mikor nem akarnak jók lenni” – írja Toroczkay András nagyon pontosan, még a Darwin Motel  verseiről.

A gond, hogy Dékány a legtöbbször míg mindig „nagyot akar szólni”; és azt kell mondjam, képtelen azt a nyelvteremtő erőt, amivel egyébként mindenképp rendelkezik, tartalmas, értékelhető gondolatokkal megtölteni – képtelen elkezdeni irodalmat írni. Ez viszont már szimpla lustaság, semmi egyéb. És ez sokkal nagyobb bűn, mint a tehetségtelenség.                                                                          

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Locker Dávid Mátyás --


Más művészeti ágakról

Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
Interjú Alföldi Róberttel pályakezdésről, a fiatalok helyzetbe hozásáról, lehetőségekről, nyitottságról
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés