bezár
 

irodalom

2019. 11. 05.
Súlytalanul nehezedik
Moesko Péter, Megyünk haza, Műút, 2019.
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Súlytalanul nehezedik Moesko Péter első kötetében kilenc novella kapott helyett, amelyek külön történetekben beszélnek el hasonlóan rezonáló életdarabokat. Életdarabok, mert mindegyik novella olyan, mintha egy hosszú filmből kiszakított fókuszjelenetet látnánk, lelassítva. A történetek nem a novellában kezdődnek, és semmiképp sem ott érnek véget.

A novellákban különböző perspektívák szólalnak meg egyes szám első személyben, mégis, mintha az egész kötetet áthatná egy egységes narratíva, amely különböző szituációkon keresztül ugyanúgy szemléli a világot, legyen a főhős kisfiú, kamasz, elvált, meleg, apuka vagy nő. Az individuum a novellákban keretet ad a feltárható valóságnak, érzelmeknek, viszonyulásoknak, ugyanakkor nem ás le mélyebben, ezt az olvasónak kell megtennie. A nyelvezet egyszerűsége felnyitja ezeket a mélységeket, amelyek súly nélkül, de ránehezednek a befogadásra.

A történetek úgy beszélnek traumákról, hogy közben nem válnak giccsekké. A Pótbúcsú és A heg című novellákban két kiskamasz mutatja be a körülöttük lévő világot. Míg az egyik megéli saját lelki és testi változását, „amióta mutálok, mindig rám szól, hogy nem kell kiabálni, mindenki hallja” (10.), addig a másik hirtelen hozzánő a problémához, „A nagypapám már egyedül tud járni. Másfél hónapig gyakoroltunk a járókerettel…” (73.). Mindkét novellában a gyermeki ártatlanság nézőpontjából látunk bele a számunkra hétköznapi családi, történelmi traumákba. Az apai nézőpont is kétszer jelenik meg a kötetben, részben kicsit ellenpontozva egymást. A kutya című novella a kötet egyik legjobban felépített szövege, amely egy apa-fiú viszonyt mutat be az édesapa szemszögéből. A novellában megjelenik, hogy hogyan válik ennek a kapcsolatnak az egyetlen kritériumává a férfivé-nevelés . Mit jelent a csonka család egyéni szinten, mit jelent elhagyottnak és magányosnak lenni. Feldolgozatlan sérelmek, láthatatlan bosszú, ugyanakkor tenni akarás és tanítani vágyás. „Miért nem segítettél, kérdi egyszer csak a fiam.” (33.), és persze mit jelenet a segítség. A félrecsúszott nézőpontok és az egymás mellett elmenő szólamok valósága, ami súlytalanul torkollik egy mindennapi tragédiába. A Leginkább szükséged című novella szintén egy apa története, amelyben a kegyetlenség nem fajul tettlegességig, csak a kommunikáció hiánya szüli azt. Talán ez az egyetlen novella, amelyben az egyik karakter megpróbálja felhozni a mélyen lent hagyott sérelmeket, amely esetén a zárlat valamiféle megnyugvást is adhat. Ugyanakkor ez néhol már-már giccsessé, túlhajtottá válik.

A kötet címadó novellájában egy kamasz fiú szemszögéből látjuk a történetet, ahogy a záró, Szilveszter című szövegben is. A címben a megyünk folyamatot ír le, mozgásban levést, valahová tartást, a cím meg is jelöli: haza. Haza mint otthon. A kötet borítója is erre a folyamatra játszik rá, ahogy négy gyerek kutyával mozog elfelé. Az alakok dinamikája és a táj mozdulatlansága egyszerre megnyugtató és kizökkentő. A Megyünk haza című novellában egy kamaszfiú szemszögéből jelenik meg a hazaút, ahol neki kell nyakába vennie családja, szülei traumáját, „Közben végigméri anyámat, aztán engem is. Végül a kettőnk közötti üres helyre bámul, és egy ideig szótlanul ül.”(13.). De a hazaútnak nem lesz vége, legalábbis a szövegben nem, nem történik meg a megérkezés. A kollégista fiú, akinek már-már nosztalgia az otthon, egy leheletnyit próbálja visszazökkenteni a diszharmóniát, de „csak rám ordított, hogy menjek haza”(15.).  A tér az anya számára tágul, minél messzebb megy el, fia számára meg szűkül, ahogy a kocsiban vár rá. Vajon hol lehet a haza? Hova lehet megérkezni, mi az otthon? A kötetben végighúzódik ez a kérdés, ami szintén összefűzi a novellákat. Kimondatlan hiányállapotok: idegenben, identitásban, múltban, magányban, függőségben, hol lehet otthon lenni?

A kötetben a felmerülő problémák spirálisan gyűrűznek át egymásba. Persze az elbeszélők jól kategorizálhatók, mégis a hangsúly nem az életkoron, nemen, identitáson vagy a szexuális orientáción van, hanem a traumán és annak megélésén. Mindegy, hogy egy kisfiú vagy egy apa éli meg az egyedüllétet, egy férfi vagy egy nő az otthontalanságot/ idegenséget. A kötet nyelvezete, az elbeszélői hangok közönye univerzálissá teszi az egyénit. Igen, neki, neki és neki is fáj. Ő is megélte, meg én is. Ugyanazt érezzük, mégsem találkozunk. A kimondatlan szavak, nemcsak a novellákon belül, de az olvasóban is benne rekednek. Súlytalanul lebegnek az ismerős helyzetek, viszonyulások, mégsem történik feloldozás. Mert, ahogy a novellákban is, nincs végük. Mennek tovább. Mennek. De valójában hova?

Moesko Péter, Megyünk haza, Műút, 2019.

Kép: Moesko Péter Facebook 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Martzy Réka --


További írások a rovatból

irodalom

Az izoláció tematikája az izlandi irodalomban Az izoláció tematikája az izlandi irodalomban
Margó 2019 - Jón Kalman Stefánsson és Sigríður Hagalín Björnsdóttir
irodalom

Leülni vagy nem ülni? Leülni vagy nem ülni?
A 2019-es Margódíj-átadó
irodalom

Mosoly, sellők és sorok Mosoly, sellők és sorok
Margó 2019 – Umami, Darvasi László, André Aciman

Más művészeti ágakról

„Mire való ez a gomb?” – Egy este Bruce Dickinsonnal, Budapest Kongresszusi Központ, 2019. november 2.
Október 30-án fellépett a Yellow Mood és a Folksteps a Három Hollóban
Kortárs ifjúsági és YA irodalom a középiskolában
Familie Flöz a CAFé-n


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés