Bodzsár Márk az Isteni műszakkal már letette a névjegyét a hazai műfaji filmkészítésben: bátor témaválasztásaiért kedvelt, a fekete humortól sem elriadó, de a kis magyar valóságot jól ismerő – és örömmel kifigurázó – rendező most történelmi témával keveri a filmművészet rajongott vámpírkliséit.

Bodzsár ismét kiváló munkát végzett a színészek kiválasztásával és vezetésével egyaránt: Nagy Zsolt vámpírja úgy tud új és üde lenni a vásznon, hogy közben megidézi a filmes vámpírtradíciót, Rába Roland Kádárja merész telitalálat, sajnálhatjuk, hogy nem jutott belőle több, Walters Lili fiatal kora ellenére máris egy díva, aki mindenhol megállja a helyét. Itt például gond nélkül hisszük el neki, hogy szépségét és báját csak a hiánygazdaság Skála áruházának termékkínálata – no meg a kor frizuradivatja – tartja vissza a teljes kibontakozástól. Nagy Ervin egyszeri munkásparaszt rendőre pedig még sosem volt ennyire szánni valóan együgyű. A kisebb szerepekben is brillíroznak a magyar színházi élet legkarakteresebb figurái, úgy mint a társbérlet földszintjén lakó, jó káder Znamenák István vagy Kerekes Éva, a virágkorán jócskán túlhaladt BM-es titkárnő.

Az ötlet, hogy hozzunk egy vámpírt Kádárék belső köreibe, vitathatatlanul pazar. Az elmúlt években Magyarországon dúlt a retróláz, most, hogy a kommunizmus korszaka kezd vitathatatlanul a történelem részévé válni, távolságunk tőle pedig évről évre nő, egyfajta új nosztalgiahullám emelte fel ismét a kádári mindennapokat, az örök túlélő magyar kisembert a maga abszurd-nevetséges tárgykultúrájával együtt – nézzünk csak körül bármilyen bolhapiacon.

A forgatókönyv gyors egymásutánban sorjázza az eseményeket, amint Fábián elvtárs, a harminc éve nem látott, egykori testi-lelki jó barát visszatér Magyarországra, háta mögött a kubai forradalommal és valamiféle különös napallergiával. A hős kommunista magyar nép véradó mozgalmának díszvendégeként érkezik, de kizárólag napszállta után lehet neki programot szervezni. Az öregedésnek gyanúsan ellenálló, vonzó idegenre természetesen azonnal rááll a kémelhárítás, és az ifjú Máriát küldik első éles bevetésére, hogy kísérje az elvtársat, és mihamarabb, szisztematikus módon férkőzzön a bizalmába.

A cselekmény előrehaladtával minden, a kor reminiszcenciáit őrző ikonikus helyszínt megjárunk Budapesten a Gellért Szállótól a Május 1. Ruhagyáron át az Úttörővasútig. Csaknem minden percre jut egy poén nyelvi vagy karakterhumor formájában, még ha többnyire nem is fogjuk a hasunkat a visítva nevetéstől. Míg az említett humorfajták cizelláltabbak, jobban kidolgozottak is lehetnének, addig kétségtelen, hogy az egész filmből – stílusból, fényképezésből, jelmezekből, díszletből – árad a hetvenes évek Magyarországának kisszerűségéről alkotott, nagyon pontos értelmezés némi nosztalgikus hangulatba és már-már szeretetteljes, megbocsátó gúnyba csomagolva. Ez a mégoly különös kevercs az, ami igazán eredetivé és szórakoztatóvá teszi a filmet, miközben fel-felvillantja a vámpírkarakter évszázados irodalmi és filmes hagyományát, melyhez a Drakulics elvtárs is kapcsolódni kíván. Ez itt, kérem, a magyar vámpír. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de…

Drakulics elvtárs, magyar vígjáték, 95 perc, 2018. Rendező: Bodzsár Márk. Forgatókönyv: Bodzsár Márk. Operatőr: Reich Dániel. Producer: Pék Csaba, Tőzsér Attila. Színészek: Nagy Ervin, Walters Lili, Nagy Zsolt, Rába Roland, Thuróczy Szabolcs, Bödőcs Tibor. Bemutató dátuma: 2019. október 31. Forgalmazó: InterCom. Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott!

Képek: InterCom