Új filmes hagyomány születőben

Bár Székesfehérvár kulturális programkínálata sokszínű, a kifejezetten dokumentumfilmekre épülő rendezvény még viszonylag új kezdeményezésnek számít a városban. A FEDOK első alkalommal 2025-ben várta a látogatókat, a folytatásra pedig 2026. október 8. és 10. között került sor. A rendezvényt mindkét évben a Kodolányi János Egyetem épületében rendezik meg.

A fehérvári filmes hétvége célja, hogy a dokumentumfilm műfaján keresztül mutasson be emberi sorsokat, társadalmi kérdéseket és tragikus vagy éppen felemelő élethelyzeteket.

A vetítések mellett a közönségtalálkozók is fontos szerepet kaptak, hiszen a nézők a filmek megtekintése után közvetlenül az alkotóktól kérdezhettek a filmek hátteréről és a forgatás tapasztalatairól. A program nem korlátozódott a mozira, kiállításokkal és koncertekkel is várták az érdeklődőket. A három nap így a filmek mellett más művészeti ágaknak is teret adott.

A fesztivál nyitófilmje és egyben magyarországi premierje Wéninger Ákos Az utca lelkésze (2025) című munkája volt. A film olyan ember munkájába enged betekintést, aki a lelkészi, karitatív és lelki segítségnyújtást a templom falain kívül is fontosnak tartja.

A történet középpontjában Turbucz Béla református lelkipásztor áll, aki a gyülekezeti szolgálata mellett az utcán élő, nehéz élethelyzetbe került embereknek igyekszik támaszt nyújtani. Hétköznapokon az utcákat járja, beszélget az emberekkel, és lehetőségeihez mérten segít nekik, hétvégén pedig a gyülekezete előtt áll. Két különböző közegben végzi ugyanazt a hivatást: odafigyel azokra, akiknek erre a legnagyobb szükségük van.

Az utca lelkésze

A film egyik legfontosabb kérdése, hogy hogyan tekintünk azokra, akik az utcára kerültek. A hajléktalanság mögött gyakran összetett személyes és társadalmi problémák húzódnak meg, amelyek egyetlen pillantásból nem feltétlenül érthetők meg. Az alkotás az egyéni sorsokon keresztül próbál közelebb hozni egy sokszor láthatatlan világot a nézőkhöz.

Wéninger Ákos rendezésének különlegessége, hogy teljes egészében mobiltelefonnal forgatta. Ez a technikai megoldás közvetlenebbé teszi a történetmesélést és közelebb viszi a nézőt a bemutatott, legtöbbször tragikus, de megváltással kecsegtető hajléktalan vagy annak határán élő emberek sorsához.

A vetítés után a közönség Wéninger Ákos rendezővel, Turbucz Béla lelkésszel és a szereplőkkel is találkozhatott.

A fesztivál második napján Podhradská Lea Apám lánya (2025) című dokumentumfilmjét tekinthették meg a jelenlévők. A 77 perces alkotás személyes történetből indul ki, a rendező mindössze nyolcéves volt, amikor nővére, Deni eltűnt a család életéből. Huszonhét évvel később levél érkezett tőle, ám ez nem hozta el a várt megnyugvást, az eltűnt családtag holléte továbbra is rejtély maradt.

Lea úgy dönt, hogy maga indul a keresésre és kamerával követi végig a folyamatot. A kutatás azonban nem csupán Deni megtalálásáról szól, a múlt felidézése során a rendező saját családi emlékeivel, feldolgozatlan múltbéli eseményekkel és önmagával is szembesül.

Apám lánya

A film egyik legizgalmasabb rétege, hogy a bensőséges nyomozás közben a családi emlékezet működéséről is kérdéseket vet fel.

Mit őrzünk meg a múltból, mit hallgatunk el? Hogyan befolyásolják a múltban meghozott döntések a jelenünket? A nővér keresése során nemcsak egy eltűnt családtag története bontakozik ki, hanem az is, hogy milyen nehéz szembenézni azokkal az elfojtott emlékképekkel, amelyek hosszú éveken keresztül megválaszolatlanok maradtak.

Az Apám lánya egyszerre műfaji filmes narratívát követő nyomozás és személyes önismereti út drámai keveréke. A nyomozás során fokozatosan feltárulnak a családi múlt elhallgatott részletei, miközben a film érzékletesen mutatja meg, milyen nehézségekkel járhat a hozzánk legközelebb állók megismerése, a kimondatlan sérelmek feldolgozása és a családi traumákkal való szembenézés.

Tolvaly Ferenc Szent Ignác útja című műve négy fiatal zarándok spanyolországi útját követi végig, miközben Loyolai Szent Ignác életén és zarándoklatútján keresztül a hit, az önismeret és a belső változás kérdéseit járja körül.

A film témaválasztása kifejezetten izgalmas lehetőségeket rejt magában.

Egy hosszú zarándokút nemcsak fizikai utazás, hanem egyben lelki folyamat is, amely során a résztvevők szembesülhetnek saját félelmeikkel, kérdéseikkel és életük meghatározó döntéseivel.

Az egyik erőssége éppen ezeknek a személyes pillanatoknak a bemutatása a fiatalok gondolatain, vívódásain és a hithez való viszonyukon keresztül.

A film rendezésében ugyanakkor érezhetően jelen van egy előre meghatározott üzenet közvetítésének szándéka, ami időnként a dokumentumfilmes hitelesség rovására megy. A didaktikusan felépített szituációk és a helyenként túlságosan irányított jelenetek azt az érzetet keltik, mintha a szereplők nem egyszerűen megélnék és megosztanák saját tapasztalataikat, hanem egy előre kijelölt rendezői gondolati ívet követnének. Emiatt a film bizonyos részein háttérbe szorul a dokumentumfilmek egyik legfontosabb sajátossága, a spontaneitás és a valós emberi reakciók megfigyelése. Ahelyett, hogy a történet természetes módon bontakozna ki, egyes jelenetek inkább a szerző által közvetíteni kívánt spirituális gondolatokat támasztják alá.

Szent Ignác útja

Mindez azonban nem von le a film személyes pillanatainak értékéből. A zarándokok hit megélésével kapcsolatos kérdései és az önmagukkal való szembenézés folyamata olyan témákat érintenek, amelyek túlmutatnak a vallási kereteken. A Szent Ignác útja így elsősorban azokban a jelenetekben válik igazán érdekessé, amikor teret enged a személyes történeteknek, és megmutatja, miként képes egy hosszú utazás az ember gondolkodását és a világhoz való viszonyát is befolyásolni.

A fesztivál zárófilmje, A boldogság ügynöke (2024) Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai magyar–bhutáni dokumentumfilmje volt. A 94 perces film Bhutánban, a Himalája hegyei között fekvő, a világ egyik legelzárkózottabb országába kalauzolja a nézőt. Az ország területe Magyarországénak körülbelül a fele, lakossága pedig nem éri el az egymillió főt, így a filmnek köszönhetően a rendezvény látogatói egy kevéssé ismert ország mindennapjaiba is betekinthettek. Bhutánban a boldogság nem csupán személyes érzésként, hanem a társadalmi fejlődés egyik fontos mércéjeként is megjelenik. A film forgatása több, mint négy éven át tartott, a folyamatot azonban a Covid–19-világjárvány megszakította és jelentősen hátráltatta.

A történet főszereplője Amber Gurung, aki a Bhutáni Boldogság Kutatóintézet munkatársaként járja az országot. Feladata, hogy kérdőívek segítségével felmérje az emberek életkörülményeit és boldogságérzetét. Az így összegyűjtött adatok az ország fejlesztési terveinek kialakításában is szerepet játszanak. Amber személyes élete azonban korántsem olyan kiegyensúlyozott, mint amilyennek a munkája alapján gondolhatnánk. Legnagyobb vágya, hogy párra találjon, ám ez nem bizonyul egyszerűnek. Helyzetét tovább nehezíti, hogy a nepáli kisebbség tagjaként nem rendelkezik bhutáni állampolgársággal, ami társadalmi és személyes lehetőségeit is korlátozza.

A boldogságügynök munkáján keresztül egészen eltérő élethelyzetben lévő emberek mindennapjaiba is betekinthetünk. Megismerhetünk például egy vidéki családot, ahol egy édesanya két lányával él, miközben az anya alkoholproblémákkal küzd. Egy másik történet egy jómódú férfit mutat be, akinek három felesége van, míg egy további szereplő egy transznemű férfi, akinek legfontosabb emberi kapcsolata a halálos beteg édesanyjához fűződik. Ezek a sorsok jól érzékeltetik, mennyire különböző élethelyzetekből és körülmények közül közelíthető meg a boldogság kérdése.

A boldogság ügynöke

Amber munkája során mások boldogságát próbálja felmérni, miközben saját vágyai és hiányérzetei is egyre hangsúlyosabbá válnak. A szerelem és a személyes boldogság keresése így a társadalmi kérdések mellett egy nagyon is emberi történetet bont ki.

A film egyik legfontosabb felvetése, hogy vajon valóban számszerűsíthető-e a boldogság? Egy kérdőív képes lehet felmérni az életkörülményeket, a vágyakat és az elégedettséget, de mennyire tudja megragadni azokat az érzéseket, amelyek az emberi életet igazán meghatározzák?

A film a bhutáni példán keresztül egyetemes kérdéseket tesz fel, amelyekre minden néző a saját tapasztalatai alapján keresheti a választ.

A vetítést követően Zurbó Dorottya rendezővel közönségtalálkozót is tartottak, amely során az érdeklődők a többéves forgatás tapasztalatairól, hátteréről is többet megtudhattak.

A kulturális esemény egyik különösen érdekes programját a Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező szakos hallgatóinak rövidfilmjei jelentették, melyek közös pontja, hogy a hallgatók kutatómunkájának helyszíne ezúttal Székesfehérvár volt, így mindegyik film a városban készült. A vetítés során a következő filmes generáció látásmódjával ismerkedhettünk meg.

A programban Tamásfalvi Hanna és Palkó Péter Bendegúz Takarásban, Benkó Bernadett és Repcsák Angelika Pre-loved, Tánczos Lilian és Szabó János Completorium, valamint Czifrik Eszter Lilla és Nagy Borbála Kocsmaváros című alkotása szerepelt.

Beszélgetés a vetítés után az SZFE hallgatóival

A háromnapos esemény kapcsolódó rövidfilmpályázata a fiatal alkotók bemutatkozását is segítette. A szervezők amatőr középiskolások és felsőoktatásban tanuló hallgatók számára hirdették meg a pályázatot, amelyre összesen harminc jelentkezés érkezett. A munkákat két kategóriában értékelte a szakmai zsűri.

A zsűri tagjai Kovács Szilvia, Burján Zsigmond, Preszter Elemér, Aracsi Norbert és Ferenczy-Nagy Levente Ákos voltak. A középiskolás kategória győztese Kruska Lídia Pislákoló fény című filmje lett, míg az egyetemisták között Farkas Rebeka Kapcsolat című alkotása nyerte el az első helyezést. A további díjazottak között szerepelt Kertész Luca és Rácz Liliána Tűzföld népe című filmje, amely második helyezést ért el, valamint Pajor Korina A csend című szerzeménye, amely a harmadik helyen végzett.

A dobogós helyezések mellett két különdíjat is átadtak, a tragikusan fiatalon elhunyt székesfehérvári újságíró, Látrányi Viktória emlékére alapított díjat, valamint a Varga Gábor-különdíjat, amely a környezetvédelem és a fenntarthatóság témáját feldolgozó dokumentumfilmeket ismerte el.

Több, mint három nap filmnézés

A FEDOK programja a vetítéseken túl kiállításokkal és zenei eseményekkel is kiegészült. A Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola diákjainak alkotásai a képzőművészet felől kapcsolódtak a vetítéssorozathoz, a zenei programban pedig három koncert is helyet kapott. Az Alma Latina együttes világzenei összeállítással várta a látogatókat, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duója jazzkoncertet adott, a fesztivált pedig a székesfehérvári Los Andinos együttes dél-amerikai népzenével zárta. A koncertek a filmvetítések mellett a kötetlenebb találkozásokra is lehetőséget teremtettek.

Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola diákjainak alkotásai

A második Fehérvári Dokumentumfilm Fesztivál változatos alkotásokon keresztül mutatta be, milyen sokféle történetet képes feldolgozni a dokumentumfilm műfaja, az utcán élők helyzetétől egy család múltjának feltárásán és a boldogság jelentésén át egészen a zarándoklat személyes tapasztalatáig.

A FEDOK második alkalma ismét bizonyította, hogy a dokumentumfilm a mozivásznon jól működő, a nézők számára izgalmas és értékes műfaj, amelynek helye van a hagyományos mozifilmes kínálatban. Örömteli látni, hogy Budapest mellett más városokban, így Székesfehérváron is egyre inkább formálódik a filmes fesztiválélet és a helyi filmkultúra. Az ilyen kezdeményezések nemcsak a dokumentumfilmek szélesebb körű megismertetéséhez járulnak hozzá, hanem lehetőséget teremtenek az alkotók és a nézők találkozására, valamint a közös gondolkodásra is. A FEDOK folytatása ezért fontos lépés lehet abban, hogy a fővároson kívül is egyre erősebb és sokszínűbb filmes közeg alakuljon ki.