bezár
 

gyerek

2020. 01. 21.
Ki akartam írni magamból
Interjú Nyáry Lucával
Tartalom értékelése (6 vélemény alapján):
Vajon a boldogságon van lejárati dátum? Mégis hogyan élheti túl egy fiatal a depressziót és egy családtag elvesztését? Ezekre a kérdésekre ad választ a tizennyolc éves slammer, író Nyáry Luca Vigyázat, törékeny! című regénye. Könyvének célja a gyászfeldolgozás, a depresszió legyőzése és a segítségnyújtás. A regény hitelességéhez hozzájárul, hogy az írás során önmagán is szeretett volna segíteni anyukája elvesztésének feldolgozásával. Viszont elsődleges figyelmet fordított arra, hogy mindez az olvasók számára ne legyen ártalmas. Pszichológiai háttérismeretekkel, szakértői véleményekkel és saját érzelmi tapasztalatokkal töltötte meg bátor és őszinte sorait. 

PRAE.HU: Milyen cél vezérelt a regény írása során? 

Az szokott lenni a sztenderd válaszom, hogy szeretném láthatóbbá tenni ezt a betegséget, ezt az állapotot. Szeretném, ha kevésbé lenne stigmatizálva Magyarországon. Nemcsak a depressziót, hanem általában minden lelki problémát értve ezalatt. Ez önzetlenül hangozhat, mintha nagyon szeretnék segíteni az embereknek. Az utóbbi időben viszont az őszintébb kiegészítő válaszom az szokott lenni, hogy azért csináltam, mert magamon szerettem volna segíteni. Ki akartam írni magamból, szerettem volna feldolgozni. Persze közben figyeltem arra, hogy ez másoknak semmiképpen se legyen káros. Elolvastattam pszichológusokkal, pszichiáterekkel, hogy biztosan ne legyen benne semmi, ami esetleg az öngyilkosságra biztatná az olvasókat. 

PRAE.HU: A könyved írása során pszichológiai szempontokat is figyelembe vettél a depresszió kapcsán, ahogy például azt is, hogy az öngyilkosságra nem szabad kidolgozott ötletet adni. 

Igen. Leginkább az Amerikai Pszichológiai Társaság útmutatásait vettem figyelembe, ezek főleg filmekre, sorozatokra vonatkoznak, hogy mit nem szabad a történetekbe beleírni. Annál a korosztálynál, akinek ezt a könyvet szántam, külön oda kell figyelni, hogy ne romantizáljuk, ne szépítsük az öngyilkosságot. Ami leginkább fontos, hogy nem szabad a módszert és az utóhatását megmutatni. Például ha egy történetben valaki megöli magát, akkor nem szabad megírni a családja reakcióját. A tinédzsereknél sok esetben bosszúfantázia az öngyilkosság. Azt hiszik, ha meghalnak, akkor majd szeretni fogják őket.  Ezt a fantáziát pedig nem szabad igazolni. Ez volt a fő szempontom, hogy ha jól nem is sikerül a könyv, ha nem is segít az embereknek, káros semmiképpen se legyen. 

PRAE.HU: A regény első fejezetében, a temetésen erősek az érzéki asszociációk, például ahogy a kétségbeesés nő Zsófiban, úgy nőnek a sírok szobrainak árnyai is. De ugyanígy az emlék megjelenítéséhez az érzelmi állapotokhoz illő látványok és érzékletek kerülnek a leírásba, mint a fagyott rózsák, a szomorúfűz és a nagymama csontos ujjai. Szerinted a világról alkotott képünkre milyen mértékben hat az érzelmi állapotunk? 

Valószínűleg azért írok így, mert amilyen hangulatban vagyok éppen, úgy látom az egész életemet. Emellett azért is használom a vizuális kifejezést Zsófi érzelmi tapasztalataira, mert filmben gondolkozom. Mindig úgy látom a történetet, mintha filmben jelenne meg. Egy filmen nem írnád le, hogy hogy érzi magát a szereplő, hanem csak mutatnál valamit képileg. Mindkettőt alkalmazom, amikor írok. 

PRAE.HU: A belső világunk megváltoztatása elég egy boldogabb élethez? 

Az az egyik legnagyobb tanulságom az életben, hogy amit te hiszel magadról, azt más is el fogja hinni. A viselkedésed nagyban hatással van arra, hogy a világ hogyan kezel téged. Tulajdonképpen igaznak tartom, hogy elég magadon változtatnod ahhoz, hogy elhidd, hogy minden megváltozott, és ehhez nem kell feltétlenül megváltoztatnod az egész környezetedet. 

PRAE.HU: Végül is a könyvednek ez is az egyik célja, hogy segíts az embereknek megváltoztatni a belső világukat. 

Azt hiszem, igen. Ha lenne valamilyen nagyobb célkitűzése, akkor azt mondanám, hogy társadalmi célja van, hogy kevésbé érezzék magukat egyedül az emberek, hogy kevésbé legyen ez az érzelmi állapot stigmatizált.

PRAE.HU: Az első fejezetben megjelenő érzelem irányította szelekciós illúzióteremtés a temetés során a legerősebb. Ez az édesanya halálának felfoghatatlanságából adódik? 

Azért írtam Zsófi gondolkodását kicsit meseszerűnek, és nagyon színesnek, mert én is így éltem meg ezt az időszakot. Belekerültem egy elképzelhetetlen helyzetbe, és emiatt minden mást is ebben a szürreális fényben láttam. 

PRAE.HU: A főszereplő, Zsófi elveszettségének egyik oka, hogy egy új identitást próbál találni magának, amelyet új barátok, élmények és új életstílus keresésével szeretne felépíteni. Többször is küzd a gondolattal, hogy elveszítette azt a régi Zsófit, aki még az anyukája mellett volt. Ennek a személyiségvesztésnek és keresésnek a megírásához pszichológiai előismeret vagy esetleg saját tapasztalat vezetett? 

Az írás folyamán igyekeztem megragadni a depresszió, a gyászfolyamat, a tagadás általános jeleit. Én nem egy szokványos esete vagyok ennek a valóságban. Nyilván mindenkinek eltérőek a tapasztalatai, de próbáltam minél általánosabban megfogni ezt az élményt, hogy jól felismerhető legyen. A gyerekeknek még nincs kiforrott személyiségük, így a szüleikhez viszonyítva nézik magukat, és a saját részüknek érzik őket. Az, hogy Zsófi egy ilyen embert vesztett el, azzal a személyes identitása is megingott. Az ember ilyenkor szeretne elfelejteni és hátrahagyni mindent, ami ehhez kapcsolódott, nem akarja, hogy bármi is emlékeztesse arra, hogy volt előtte egy másik élete. Nagyon szeretne elmenni egy másik irányba azért, hogy ne legyen köze ahhoz az élethez, amelyből ezt a traumát kapta. 

PRAE.HU: Olvasás közben azt tapasztaltam, hogy a fejezetek végén kimerevített pillanatokat kapunk azáltal, hogy Zsófi megállítja a cselekményt és belső, elemző monológgal zárja a fejezetet. Ez olyan érzést kelt, mintha az utolsó látott emlékkép megdermedne, mintha a húgnak írt levélben fényképek is lennének. Ez jellemző a fiatalok mindennapjaira, hogy fényképekkel dokumentálják az élményeiket és megosztják az ismerőseikkel. Szerinted a generációdnak a technika és az életvitel változásából kifolyólag vannak elvárásai az íróval szemben, aki hozzájuk szól? 

A generációmat állandóan bombázni kell valamivel ahhoz, hogy ne unatkozzon, mert nekik már nagyon magas az ingerküszöbük. Hozzászoktunk ahhoz, hogy megy a tévé, de közben telefonozunk, folyamatosan multitaskingolunk. Például észrevettem, hogy az én generációm már nem vevő hosszabb tájleírásokra. Ha a kezükbe vesznek egy hosszú könyvet, amelyben leírások is vannak és túl ingerszegény, akkor nem fogják élvezni. Azt várják olvasás közben, hogy folyton stimulálva legyenek valamilyen élménnyel, vagy ha azzal nem is, akkor olyan erős érzelmi töltetet kell nekik adni, amely elég ahhoz, hogy kizökkentse őket abból, hogy éppen nem pörög semmi a szemük előtt. 

PRAE.HU: A narrációd hitelességét az adja, hogy a tervezett öngyilkosság előtt egy levél formájában írja meg Zsófi a depressziója történetét a húgának. Folyamatosan megjelennek az E/2-es megszólítások, miközben a húg is részese a történetnek, aki, mint kiderül, szintén ugyanazt az érzelmi utat járja be, mint a nővére. Ezzel megteremted azt az atmoszférát az olvasó számára, aki esetleg hasonló érzelmi állapotot él át, mint a regény szereplői, hogy részese legyen a történetnek, hogy ő válhasson a megszólított húggá. Ez mennyire volt fontos szempont a regény írása során? 

Azt biztosan tudtam, hogy szeretném, ha E/1-ben lenne, mert szerintem egy ilyen témáról belső monológ nélkül fura lenne írni. A legtöbb könyv, amelyet ebben a témában olvastam, naplóformátumú volt, ettől sokkal személyesebbnek éreztem. Hogy külön kiszóljon az olvasónak, az nálam az Egy különc srác feljegyzései című könyv miatt alakult ki. Ebben a főszereplő végig egy másik fiúnak ír levelet. Nagyon tetszett, hogy nem tudjuk, ki ez a másik srác, akinek ír, ezért olyan, mintha egy másnak szóló levelezésbe néznél bele. Valahogy van egy amolyan „nem bírok nem odanézni” érzésed attól, hogy nem neked szól, de valahogy mégis. Ezért gondoltam, hogy legszívesebben ilyen formátumban írnám meg. Szerettem volna, ha valakinek szólna az emlékirat. Meg tetszett, hogy ez lehetőséget ad kiszólogatni. 

PRAE.HU: A regény végén, amikor arról ír Zsófi, hogy milyen értékes ember a húga, szinte az olvasót éri ez a pozitív érzelmi töltés. 

Ez a rész volt az első, amelyet megírtam. Ezzel az volt a célom, hogy amíg Zsófi, mint egy mentálisan beteg ember magát kívülről rossznak és értéktelen látja, közben ott van a testvére, akinek ugyanilyen problémái vannak, és őt mégis képes szeretnivalónak és értékesnek tartani. 

PRAE.HU: Telefonon írtad meg a könyved kéziratát.Úgy a hetven százalékát, a maradékot pedig ipaden. Az se sokkal jobb.  

PRAE.HU: Eredetileg hosszabb is volt az így sem vékony végleges könyvhöz képest. 

Igen, körülbelül az egyharmada ki lett vágva. 

PRAE.HU: Mégis kellemesen, töretlenül áramlik a szöveg a folyamatos átkötések által. Ehhez hozzájárult valamifajta ihlet? 

Azért írok telefonon, mert ha eszembe jut valami, bárhol meg tudom írni; a buszon vagy az éjszaka közepén. Ha valóban áramlik a szöveg, annak azért örülök, mert akkor nem látszik, hogy mennyi minden ki lett vágva belőle. Azt gondoltam, amikor elkezdtem írni ezt a könyvet, hogy biztos nagyon rövid lesz, mert a világ egyik leglustább embere vagyok. Aztán közben rájöttem, hogy félek attól, hogy valamit kihagyok, ezért írtam mégis hosszan. Nagyon fontos egy ilyen történetnél, hogy legyen ok-okozati irány, hogy a szereplő mit miért csinál. Még ha nem is szimpatikus a főszereplőm az olvasónak, akkor is érthetőnek kell lennie, hogy mit miért tesz. A kiszedett részek miatt aggódtam, hogy esetleg lukak keletkeznek. Tök jó, ha ez nem látszik. Szerintem még jobb flow-ja volt a hosszabb változatnak, de nem volt szükség minden részre. A szerkesztőm érdeme, ha ebből a szempontból gördülékeny. 

PRAE.HU: Slameket is írsz. Van különbség egy slam és egy regény ihlete között? 

Ha egy slamnél eszembe jut egy ötlet egy adott hangulatban, akkor abból azonnal kialakítok valamit. A regénynél lineárisan haladtam, mégis előre megírtam néhány részt, amelyek illettek az írás közbeni hangulatomhoz. Aztán, ahogy egyre többet befejeztem, muszáj volt megírni a hiányzó maradékot, akkor már nem érzelemből csináltam. Végig azzal szórakoztam, amit nem szabadna senkinek, hogy amikor jó kedvem volt, szándékosan elszomorítottam magamat, hogy visszakerüljek a témához illő hangulatba. Ha egy slamhez nincs hangulat, akkor egyszerűen nem írok, de egy regényt be kell fejezni, ezért muszáj fenntartani egy konzisztens hangulatot. 

Fotó: Szalmás Krisztina

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ágoston Enikő --

Az ELTE magyar alapképzésén és irodalom- és kultúratudomány mesterképzésén diplomázott. Jelenleg az ELTE összehasonlító irodalomtudományi doktori programjának doktorandusza. A 20. századi és kortárs líra képezi érdeklődési területét. Ezen belül kiemelten a költői ihlet kutatásával foglalkozik.


További írások a rovatból

Interjú Nyáry Lucával
Tom Hooper: Macskák
Interjú Kárpáti Tiborral könyvről, a pixelek mai felhasználásáról és külföldi munkáiról
gyerek

Szeressétek a gyerekeket! Szeressétek a gyerekeket!
Nora Fingscheidt: Kontroll nélkül

Más művészeti ágakról

A FISZ Változó örökség című irodalmi délutánja
irodalom

Múlt időben a JAK-ról Múlt időben a JAK-ról
Késelés villával a Nyitott Műhelyben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés