bezár
 

irodalom

2020. 04. 08.
A kontingencia új poszthumán rezsimje – Politikai válaszkísérletek a COVID-19 idején
A Poli-P sorozata
Tartalom értékelése (8 vélemény alapján):
A kontingencia új poszthumán rezsimje – Politikai válaszkísérletek a COVID-19 idején Jelen sorozatunk a poszthumanizmus kapcsán létrejövő cikksorozat, mely a fiatal kutatók Poli-P nevű csoportja köré szerveződik, külső szerzők bevonásával, a Poli-P tagjainak és a prae.hu művészeti portál munkatársainak szerkesztésében. Az első írás az új típusú koronavírus okozta járványra adott politikai válaszkísérletek elemzésére tesz kísérletet, a poszthumanizmus aspektusából.

A koronavírus kiváltotta járvány és az általa kiváltott felfokozott médiaragály átformálni látszik azt a társadalmat, amelyben élünk. Önmaga korábbi formáitól is eltávolodva idegenné alakul. A vírus általi átfertőzöttség rejtőzködő jellege, majd a hirtelen megjelenő, félelmetes tünetek a fenyegetés két oldalát jelentik; az egyiket nevezhetjük epidemikus vagy medikális válságnak, míg a másikat a valóság észlelésének egészét átjáró egzisztenciális, gazdasági, lételméleti vagy kulturális krízisnek, sokkélmények. Természetesen a kétféle idegenség nem elválasztható egymástól. Szó szerint átfertőzi egymást a ragályosság két formája, mégis jelen tanulmány elsősorban az utóbbi idegenséggel kíván foglalkozni. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a vírus bekapcsolódása miként formálja át a társadalmat, továbbá hogy milyen poszthumán politikai lehetőségek rejlenek a kialakult helyzetben.

A Kínai Népköztársaságból induló COVID-19 járványhoz való hozzáállás alapvetően érinti az idegenséghez való viszonyulásunkat is. „Idegenség” kifejezésen ebben az esetben a meghatározhatatlant, a leírhatatlant, a korlátozhatatlant, egyszóval a „kontingenst” értjük. Az „idegenség” mindazt jelöli, amit az önmagukat emberiként körülhatároló alakzatok kormányzatai problematikus külsődlegességként határoznak meg. Egy olyan furcsa természetkulturális jelenséggel állunk szemben a vírus kapcsán, amely meghaladja a bináris gondolkodást, hiszen egyszerre természeti és kulturális, egyszerre természetes és mesterséges, sőt egyszerre élő és élettelen is.

A járvány társadalmi konstrukció is, mivel a különböző intézmények válaszlépései – vagy éppenséggel ezek elmaradásai – éppúgy hozzájárulnak a járványképződéshez, mint a vírus saját terjedése.

HIRDETÉS

banner

Jean-Luc Nancy pandemikus biológiai, számítógépes-tudományos, kulturális „virális kivétel állapotáról” beszél, amely azt jelenti, hogy az idegenség nem különválasztható vagy lehatárolható jelenségekre, hanem jelenség-együttesekre, különös elrendeződésekre, kísérteties hibriditásokra lesz jellemző.[1] Amikor a koronavírusról értekezünk, egy átformálódó világról kell számot adnunk, olyan, az emberi jelenléttől kiüresedett jelenségegyüttesről, amelyre az idegenség fátyla terül.

Az idegenség egyben az esetlegességre való megnyílás is. Bizonytalanság uralkodik, és ez beárnyékolja a döntéshozói horizontot. Az idegen megközelítése olyan elemzési módszert kíván meg, amely nem zárkózik el az objektumok önmagukba való visszahúzódásától vagy a valóságot alkotó jelenségek az emberi felfogóképességet meghaladó jellegétől. Az antropocénben való élet együtt jár a különböző katasztrófáknak való kitettséggel, amely megköveteli tőlünk, hogy kitettek maradjunk a katasztrófa számára, tehát engedjük, hogy észleljük vagy megéljük őket. A poszthumanista szemléletnek tisztán kell látnia azokat a biopolitikai téteket, amiket a vírus felvet. Olyan teoretikus viszonyulást jelent a járványhoz, amely a kontingenciának való kitettségből indul ki. Mint írásunk második felében igyekszünk kimutatni, a neoliberális biopolitika a kontingencia instrumentalizálására irányuló játék. A koronavírus mint mém vagy virtuális szimulákrum – a tüdő mellett – a gondolatainkat és töprengéseinket is átfertőzi. Ez a ragály-elmélet viszonyulást követel meg, továbbá a helyzet reális felmérését. Rocco Ronchi a vírus kapcsán annak megannyi tematizálhatóságát emeli ki, amelyeken keresztül a koronavírus elhelyezhető posztmodern valóságunk jobban elképzelhető vagy leírható értelemmezőiben vagy valóságszintjein. Ronchi szerint a vírus immateriális tulajdonsága és felgyorsult terjedése egyértelműen hasonlítható a tőke felgyorsult mozgásaihoz. A vírusokat több teoretikus már a 80-as, 90-es években – többek között Jean Baudrillard – is a virtuális valósághoz és a szimulációs technológiák működéséhez hasonlította. Ma is könnyen adja magát a hasonlat COVID-19 és a digitális vagy online kommunikáció ragályossága kapcsán. Azonban ezen felvetésekkel az a probléma – állapítja meg Ronchi helyesen –, hogy „túlságosan is érthetőek és megalapozottak ezek a töprengések”.[2] Az idegenséget mintegy rövidre zárja, ha csupán szimulákrumként tekintünk a vírusra.

Jelen tanulmány célja elsősorban nem az, hogy szembehelyezkedjen a korábbi elemzésekkel, hanem hogy rámutasson arra, a jelen járvány újszerűsége formabontó elméleti megközelítéseket követel meg, amelyek az idegenséget is képesek leírni, ugyanakkor van mit mondaniuk arról a típusú kormányozhatóságról, ami kialakulni látszik. Alapvetően négy csoportra oszlanak a COVID-19 pandémia kapcsán felmerült elméleti értelmezési kísérletek. Az első csoport, amit összefoglalóan „nacionalista populizmusként” jellemezhetünk, egyértelműen a posztmodern globalizált jelenünket és a nemzetközi kapitalizmust kárhoztatja a vírusért, egyfajta bezáródásra vagy politikai és kulturális záródásra vagy befelé fordulásra szólítva híveit. A járványban mintegy igazolni látják izolacionista nézeteiket.[3]

A másik válaszkísérlet éppen egy globális, szakértői világállam vízióját veti fel, amely a nemzetállami keretek felett tudná kezelni a COIVD-19-hez hasonló válsághelyzeteket. Ezt a reakciót bizonyos fokon értékelhetjük a globalizáció jelenlegi tendenciáinak egy technokrata-autoriter keretbe való modernista ágyazásaként, még ha ideológiailag teljesen eltérő megközelítések sejlenek is fel. Legyen szó marxistákról vagy technokrata beállítottságú centristákról, a világkormányra vonatkozó igény legalább olyan népszerű pozíciónak tűnik, mint az izolacionista bezárkózás, sőt önmagát az utóbbi „ellenszereként” szorgalmazza.[4] [5]

A harmadik megközelítést nevezhetnénk a COVID-19-hez való spekulatív viszonyulásként, amely magával a jelenséggel mint megközelíthetetlen mássággal foglalkozik, amely az antropocentrikus megközelítések végességére és az emberi hatóképesség korlátoltsága mellett egy virális teória lehetőségét veti fel. Levi R. Bryant The World is Ending című esszéjében töredékes gondolkodásra szólít fel bennünket, amely a világ megtörtségéhez és önmagába történő visszahúzódására utal.[6] Nemcsak a halál bujkál a csomagolópapíroktól a kilincseken át, egészen a különböző ruhák felszínéig, sőt a levegőben, hanem egy olyan másság is, amelyet elgondolhatóvá tehet egy poszthumanista szemlélet. Bryant szerint kimondhatatlanná vagy elgondolhatatlanná változott a világ, olyan idegen hellyé, amely mégis új sajátosságait fedi fel. Ugyanakkor nehezen lehet elképzelni ennek politikai vetületeit. A spekuláció lefordítása pragmatikára bizonytalan, ám távolról sem lehetetlen vállalkozásnak tűnik, ami a jövő politikai filozófusai előtt álló feladat.

Mi egy negyedik alternatívát is elképzelhetőnek tartunk, ami nem kevéssé poszthumanista implikációkat rejt magában. Ez a neoliberális kormányozhatóság kiterjesztése az emberen túli tartományok irányába. Tézisünk szerint a neoliberalizmus bal- és jobboldali kritikusai egyaránt figyelmen kívül hagyják a piacgazdasági szemlélet alkalmazkodóképességét. Egy

poszthumán állapotot konstatálhatunk, amiben a kormányzás kénytelen számolni a nem-emberi szereplőkkel, tevékeny ágensekként és nemcsak környezeti elemek gyanánt.

Rosi Braidotti szerint a poszthumán állapot alapvető változást jelent az emberről és annak társas kapcsolatairól, valamint környezetéről való gondolkodásban.[7] A koronavírus egyértelműen mutatja a természet passzív háttérként való kezelésének tarthatatlanságát, valamint a nonhumán létezők letagadhatatlan jelentőségét a társadalmi életünkben. Azáltal, hogy az emberek otthonaikba zárkóztak, teret adtak, hogy megnyilvánuljon a valóság nonhumán heterogenitása, amely jelen esetben riasztó idegenségével szembesít minket saját nehezen korlátozható erejével. A poszthumanizmus olyan többrétegű gondolkodás, amely a viszonyok sokféleségére utal, non-dualista, poszt-hierarchikus módon terjesztve ki figyelmünket a nem emberi valóságok felé, ugyanakkor megkérdőjelezve az ember elsőbbségének eszméjét. [8]

Márciusban a nemzetközi sajtóban jelentős visszhangot kapott a brit kormány tudományos megbízottjának, Patrick Vallance-nek a mondata, miszerint „fel kell építenünk egyfajta nyájimmunitást.” Azóta is jelentős viták dúlnak arról, mennyire célszerű a nyájimmunitás-stratégia. Röviden, ez a megközelítés abból áll, hogy hagyjuk a vírust szabadon terjedni, amíg ki nem alakul a lakosság körében a természetes védettség.[9] Egy szakaszban az Egyesült Királyság és Hollandia kormányai hivatalos pozícióként vallották a nyájimmunitást, majd a felháborodás hatására visszakoztak, ám Svédország egészen április elejéig ezt a sokak által kockázatosnak vélt utat követte.[10] Nézetünk szerint a nyájimmunitás egy negyedik típusú, neoliberálisként jellemezhető biopolitikai rezsimet jelent, és akarva vagy akaratlanul komoly „poszthumán” téttel bír.[11] Michel Foucault az 1970-es évekbeli előadásaiban egy új típusú hatalmi technológia megjelenéséről beszél. Míg hagyományosan a hatalom mint szuverenitás elsősorban az alávetett „megölésének jogát” jelentette, addig a 19. századtól kezdődően megjelenik a „biohatalom”, amit Foucault „az életre kényszerítés és a megengedni meghalni” kettőseként definiál.[12] Szemben a diszciplináris hatalmi formákkal, amik az egyéni test fegyelmezésére irányulnak, a biohatalom létrehoz egy „népességet”, amit a demográfia és egyéb technikák felhasználása révén ellenőriz.

A biohatalom elsődleges alanya tehát már nem az egyén, hanem egy statisztikailag megkomponált sokaság, amin belül a kormányzás igyekszik csökkenteni a „véletlenszerű” vagy irányíthatatlan események valószínűségét.[13]

A szabályozás itt a népességen belüli folyamatok ellenőrzését, valamint befolyásolását jelenti. Noha intenzitását tekintve enyhülni látszik a diszciplináris hatalomhoz képest, a biohatalom még kiterjedtebb társadalmi kontrollhoz vezet, továbbá – miként ezt a huszadik századi totalitarizmusok, kiváltképp a nemzeti szocializmus mutatják – ez a modern biohatalmi forma a megöléshez való joggal képes keveredni.

Az 1979-es előadássorozatában Foucault igyekszik azonosítani a neoliberalizmus biopolitikáját. Itt és most nekünk az a fajta elmozdulás érdekes, amit Foucault az 1968-ban publikált, Gary Becker közgazdász által jegyzett Crime and Punishment: An Economic Approach című tanulmánynak tulajdonít. Ellentétben az addigi kriminológiai konszenzussal, Becker úgy tartja, hogy a bűnözés lényegét tekintve eliminálhatatlan sajátossága egy szabad társadalomnak. Sőt, a homo penalis” racionális cselekvő, a bűnöző is homo oeconomicus-ként működik, mivel válaszol azokra az „árakra”, amikkel az igazságügyi rendszer ellát bizonyos cselekedeteket.[14] A történelemben először az 1960-as évek Amerikájában születik meg az a megengedő szellemiségű gondolat, miszerint létezik a bűnözésnek egy elfogadható, társadalmilag optimális mértéke. Azaz a bűnözés többé nem kiirtandó, abszolút rossz. Létezik a bűnözéskínálat és büntetés mint kereslet közötti „optimális egyensúlyi állapot”, amit a bűnözés által okozott veszteség és a büntetés költsége közötti görbék különbségével adhatunk meg.[15] Foucault szerint ennek a felismerésnek nagyon komoly következményei vannak, hiszen „a bűnözéspolitika (...) feladja a bűnözés megszüntetését mint célkitűzést.”[16] Ellentétben a diszciplináris hatalommal, ami az egyéni testet korlátozza, a neoliberális biopolitika mindenekelőtt egy „környezeti típusú beavatkozást” jelent, ami az össznépesség szintjén operál.[17]

A neoliberalizmus megengedi a kontingencia eddigieknél szélesebb spektrumát: számára a kontingencia válik újabb mozgósítható elemmé, amivel megannyi hatalmi játszmát lehet űzni.[18]

A bizonytalanság fenntartása állandó kormányzati eszközzé válik. Foucault szerint ennek egy másik példáját szintén tetten érhetjük a munkanélküliség megengedésében. Szemben a keynesiánus jóléti államok teljes foglalkoztatottságra irányuló törekvéseivel, a neoliberalizmus elfogadja a viszonylag nagyobb mértékű munkanélküliséget a piacgazdaságot kísérő szükséges rosszként.[19] Jól látható, hogy az Egyesült Államok jelenlegi vezetése sem zavartatja magát az 1930-as évekbeli világválságot közelítő munkanélküliségi adatok láttán. A káosztermelés nélkülözhetetlen elemét képezi a neoliberális kormányzás eszközkészletének. Mit jelent ez a poszthumanizmus szempontjából? Becker alapállása az, hogy integrálnunk kell a homo oeconomicus struktúrájába az addig nem egészen emberiként kezelt bűnözőt. Dezantropomorfizálható a bűnöző figurája, mivel ő is haszonmaximalizáló ágens. Ugyanolyan racionális, mint bárki más.[20] Ezt a folyamatot, a bűnöző szubjektivitásának zárójelezését és a bűnöző bevonását a racionális gazdasági számítás birodalmába, nevezi Foucault „a bűnöző antropológiai eltörlésének.”[21] Azok a kritikák, amik a homo oeconomicust mint figurációt absztraktként, a hús-vér emberi valóságtól elidegenedett struktúraként bírálják, félrevezetőek, hiszen pontosan az absztrakció a lényege a „gazdasági ember” képzetének. Pontosan amiatt működik hatékony operátorként, mert képes zárójelbe helyezni az egyén sajátosságait.

A nyájimmunitás mint hatalmi stratégia a neoliberalizmus apoteózisa. Egyszóval, a vírus is becsatlakoztatható a haszon/veszteség számítás kalkulusába.

Nem túlzás azt mondanunk, hogy a vírus is reagálóképes szereplőként kerül elfogadásra. Elvégre az egyéni racionalitással nem rendelkező szereplők is működhetnek gazdaságilag hatékony és „észszerű” módon. Bármi „racionális” gazdasági értelemben, ami „elfogadja a valóságot”, fogalmaz Becker.[22] Foucault számára azért fontos ez a belátás, mert rámutat arra, hogy potenciálisan határtalan a piaci perspektíva. Szó szerint akármire kiterjeszthető a homo oeconomicus figurációja által szavatolt haszonelvű gazdasági szemlélet. Ez adja ennek a képzetnek a különleges virulenciáját.[23] A nyájimmunitás olyan típusú stratégia, ami a vírust kiiktatandó, külsődleges tényező helyett, endogén gazdasági szereplővé avatja. Még a gondolkodás teljes hiánya sem teszi elkerülhetetlenné a koronavírus reagálóképességének regisztrálását, sőt a kórokozó jelenlétének össztársadalmi elfogadását. 1976-os előadássorozatban Foucault felveti a biofegyverekben rejlő korlátlanul destruktív potenciál kapcsán „egy olyan biohatalom lehetőségét, ami túl van minden szuverén hatalmon.”[24] Végső soron az emberi hatalom számára nem domesztikálhatóak többé az önsokszorosítás bizonyos formái. Elképzelhető olyan ökonómia is, ami a szó szoros értelmében kidobja magából az emberi összetevőt. Elérkezhet az az idő is, amikor a gazdasági kalkuláció alanya mintegy lecserélődik, azaz kiiktatásra kerül a homo oeconomicusból az előtag.

 

Irodalom

Becker, Gary S. (1962) “Irrational action and economic theory”, Journal of Political Economy 70/1 1962: 153–168.

Becker, Gary S. (1968) “Crime and Punishment: An Economic Approach”, Journal of Political Economy Vol. 76, No. 2 (Mar. – Apr., 1968), pp. 169-217.

Békés Márton (2020) Megrendült a világrend itt: https://mandiner.hu/cikk/20200314_megrendult_a_vilagrend,

Benvenuto, Sergio (2020) Welcome to Seclusion Itt: Published in Italian on Antinomie, https://antinomie.it/index.php/2020/03/05/benvenuto-in-clausura/; https://time.com/5803225/yuval-noah-harari-coronavirus-humanity-leadership/

Braidotti, Rosi (2013) The Posthuman (Cambridge, UK és Malden, MA: Polity Press), 1–2.

Bryant, Levy R. (2020) A World Is Ending itt: https://identitiesjournal.edu.mk/index.php/IJPGC/announcement/view/21

Dillon, Michael (2007) “Governing Through Contingency. The Security of Biopolitical Governance”, Political Geography 26 (2007): 41–47.

Dugin, Alexander (2020) A posztglobalista korszak eljövetelének elkerülhetetlensége itt: http://szentkoronaradio.com/blog/2020/03/27/alexander-dugin-a-posztglobalista-korszak-eljovetelenek-elkerulhetetlensege/

Ferrando, Francesca (2018) Poszthumanizmus, transzhumanizmus, antihumanizmus, metahumanizmus és az új materializmusok, in: Helikon 2018/4: 394-404, ford. Lovász Ádám

Foucault, Michel (2003 [1997]) Society Must Be Defended”. Lectures at the Collège de France 1975-1976, ford. David Macey (New York: Picador), 241.

Foucault, Michel (2008 [2004]) The Birth of Biopolitics. Lectures at the Collège de France 1978-1979, ford. Graham Burchell (New York: Picador), 250.

Frank, T. A. (2020) “The Coronavirus Crisis Was Built for Insurgent Information”: Why Some Early MAGA Adopters Went Against Trump’s Virus Doctrine itt: https://www.vanityfair.com/news/2020/03/why-some-early-maga-adopters-went-against-trumps-virus-doctrine;

Inkei Bence (2020) Megosztottak a svédek a lazaság miatt, ahogy az országukban kezelik a járványt itt: https://24.hu/kulfold/2020/03/24/koronavirus-svedorszag-jarvany-anders-tegnell/

Nancy, Jean-Luc (2020) Viral Exception itt: https://www.journal-psychoanalysis.eu/coronavirus-and-philosophers/, a cikk korábban olaszol jelent meg az Antinomie-n: https://antinomie.it/index.php/2020/02/27/eccezione-virale/

Onfray, Michel (2020) Európa vált az új harmadik világgá itt: https://mandiner.hu/cikk/20200404_michel_onfray_a_koronavirusrol

Regalado, Antonio (2020) What is herd immunity and can it stop the coronavirus itt: https://www.technologyreview.com/s/615375/what-is-herd-immunity-and-can-it-stop-the-coronavirus/

Ronchi, Rocco (2020) The Virtues of the Virus itt: https://www.journal-psychoanalysis.eu/coronavirus-and-philosophers/

Zizek, Slavoj (2020) Global Communism or the Jungle Law, coronavirus forces us to decide itt: https://www.rt.com/op-ed/482780-coronavirus-communism-jungle-law-choice/

 


[1] Nancy, Jean-Luc (2020) Viral Exception itt: https://www.journal-psychoanalysis.eu/coronavirus-and-philosophers/, a cikk korábban olaszol jelent meg az Antinomie-n: https://antinomie.it/index.php/2020/02/27/eccezione-virale/

[2] Ronchi, Rocco (2020) The Virtues of the Virus itt: https://www.journal-psychoanalysis.eu/coronavirus-and-philosophers/

[3] Békés Márton (2020) Megrendült a világrend itt: https://mandiner.hu/cikk/20200314_megrendult_a_vilagrend, Onfray, Michel (2020) Európa vált az új harmadik világgá itt: https://mandiner.hu/cikk/20200404_michel_onfray_a_koronavirusrol; Frank, T. A. (2020) “The Coronavirus Crisis Was Built for Insurgent Information”: Why Some Early MAGA Adopters Went Against Trump’s Virus Doctrine itt: https://www.vanityfair.com/news/2020/03/why-some-early-maga-adopters-went-against-trumps-virus-doctrine;

Dugin, Alexander (2020) A posztglobalista korszak eljövetelének elkerülhetetlensége itt: http://szentkoronaradio.com/blog/2020/03/27/alexander-dugin-a-posztglobalista-korszak-eljovetelenek-elkerulhetetlensege/

[4] Zizek, Slavoj (2020) Global Communism or the Jungle Law, coronavirus forces us to decide itt: https://www.rt.com/op-ed/482780-coronavirus-communism-jungle-law-choice/

[5] Benvenuto, Sergio (2020) Welcome to Seclusion Itt: Published in Italian on Antinomie, https://antinomie.it/index.php/2020/03/05/benvenuto-in-clausura/; https://time.com/5803225/yuval-noah-harari-coronavirus-humanity-leadership/

[6] Bryant, Levy R. (2020) A World Is Ending itt: https://identitiesjournal.edu.mk/index.php/IJPGC/announcement/view/21

[7] Braidotti, Rosi (2013) The Posthuman (Cambridge, UK és Malden, MA: Polity Press), 1–2.

[8] Ferrando, Francesca (2018) Poszthumanizmus, transzhumanizmus, antihumanizmus, metahumanizmus és az új materializmusok, in: Helikon 2018/4: 394-404, ford. Lovász Ádám

[9] Regalado, Antonio (2020) What is herd immunity and can it stop the coronavirus itt: https://www.technologyreview.com/s/615375/what-is-herd-immunity-and-can-it-stop-the-coronavirus/

[10] Inkei Bence (2020) Megosztottak a svédek a lazaság miatt, ahogy az országukban kezelik a járványt itt: https://24.hu/kulfold/2020/03/24/koronavirus-svedorszag-jarvany-anders-tegnell/

[11] Az is érdekes kérdéseket vet fel, hogy vajon miért vált politikai értelemben mégis lehetetlenné ennek a stratégiának a következetes véghezvitele, ám ennek vizsgálatára itt és most nincsen lehetőség. Többféle magyarázat képzelhető el, és távolról sem egyszerű feladat a mögöttes motivációk, közéleti megfontolások feltérképezése. Talán még nem vagyunk kellő mértékben „poszthumánok” politikai és morális érzékenységeink tekintetében?

[12] Foucault, Michel (2003 [1997]) Society Must Be Defended”. Lectures at the Collège de France 1975-1976, ford. David Macey (New York: Picador), 241.

[13] Uo., 246.

[14] Foucault, Michel (2008 [2004]) The Birth of Biopolitics. Lectures at the Collège de France 1978-1979, ford. Graham Burchell (New York: Picador), 250.

[15] Becker, Gary S. (1968) “Crime and Punishment: An Economic Approach”, Journal of Political Economy Vol. 76, No. 2 (Mar. – Apr., 1968), pp. 169-217.

[16] Foucault The Birth of Biopolitics, 256.

[17] Foucault The Birth of Biopolitics, 260

[18] Dillon, Michael (2007) “Governing Through Contingency. The Security of Biopolitical Governance”, Political Geography 26 (2007): 41–47.

[19] Foucault The Birth of Biopolitics, 207.

[20] Becker “Crime and Punishment: An Economic Approach”, 2

[21] Foucault The Birth of Biopolitics, 258.

[22] Becker, Gary S. (1962) “Irrational action and economic theory”, Journal of Political Economy 70/1 1962: 153–168.

[23] Foucault The Birth of Biopolitics, 269.

[24] Foucault Society Must Be Defended, 254.

 

Poli-PA Poli-P csápjainak száma tetszőleges, arca nincsen. A Poli-P fiatal kutatók és művészek heterogén csoportja, akik a kortárs filozófia, kultúratudományok és művészetelmélet poszthumán vonulataihoz kapcsolódnak. A poszthumanizmusra nem egységes irányzatként tekintenek, hiszen a gondolatrendszer erejét éppen sokszínűségében látják – így a legkülönbözőbb irányok ütköznek elméleti és gyakorlati munkásságuk során. Ennek részét képezik az egyes non-humán irányzatok is: a spekulatív realizmus, a tárgyorientált ontológia, az újmaterializmus, a posztantropocentrikus ökológia-elméletek, a médiumarcheológia vagy a cselekvőhálózat-elmélet. A csoportot jellemző nyitottságot a tagok már önmagában poszthumán gyakorlatként értelmezik: a kizárás és a kizárólagosság hagyományos eljárásaival szemben igyekszik hangot adni mindannak, ami nem emberi. A Poli-P az erre reflektáló „poli-poszthumanizmus” rövidítése. Részletek a Poli-P Facebook-oldalán

Fotó: Németh Dániel, Magyar Narancs

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Horváth Márk --

-- Lovász Ádám --


További írások a rovatból

irodalom

Beleolvasó egy alternatív Trianonba Beleolvasó egy alternatív Trianonba
Nézzünk bizakodva a múltba! című novelláskötettel jelentkezik a Cser Kiadó
irodalom

Miért hányhat vért a fülemüle? Miért hányhat vért a fülemüle?
Válasz Nényei Pálnak

Más művészeti ágakról

gyerek

Mesél az erdő Mesél az erdő
Gyereknapra, szeretettel
Színház a karanténból: Milo Rau LENIN című előadásáról
Interjú Rab Gyula tenor énekművésszel az énektanulmányok adta lehetőségekről, szerepeiről, hatásról és sikerről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés