bezár
 

film

2020. 05. 16.
Miért szeretünk rettegni?
Lichter Péter – Máté Bori: A horror filozófiája
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Az emberiség, illetve a művészet egyik örök kérdése, hogy miért vonzódunk azokhoz a dolgokhoz a fikció világában, amelyek undor- vagy félelemkeltők? Erre adott egy lehetséges választ Noël Carroll amerikai filozófus The Philosophy of Horror című könyvében, amelyet Lichter Péter és Máté Bori kísérleti filmjükben dolgoztak fel.

Bár a horror már a film megjelenése előtt is létezett, a fotórealisztikus látvány, a mozgás és a mozi sötétje által megteremtett rendkívül intenzív valóságillúzió miatt vált igazán testközelivé a horrorélmény. Igaz, Lugosi Béla Drakulája aligha okozhat tenyérizzadást a mai néző számára, sokkal inkább megmosolyogtató, de lehet, sokan már a 35 éves Rémálom az Elm utcában Freddy Kruegerjét is nevetségesnek tartják. Ám a német expresszionizmus emblematikus filmje, az 1920-ban bemutatott Dr. Caligari túlsminkelt címszereplője vagy az általa hipnotizált, pantomimjátékosnak tűnő Cesare hiába nyújtanak groteszk látványt, a rémálomszerű díszletek, a színvilág  vagy a hipnózis borzalma olyan hangulatot teremtenek, ami miatt Robert Wiene némafilmje máig rendkívül nyomasztó. Ezen a téren felveheti a versenyt a Valami követtel, a Sóhajokkal vagy a Fehér éjszakákkal. De miért jó az nekünk, ha egy horror nyomasztó, undor- vagy szorongáskeltő? Az amerikai filozófus, Noël Carroll 1990-ben megjelent The Philosophy of Horror or Paradoxes of the Heart című könyvében ad egy lehetséges magyarázatot erre az örök kérdésre. Lichter Péter és Máté Bori legújabb műve, A horror filozófiája ezt az elméletet fordítja le a képek nyelvére.

Lichter Péter - Máté Bori: A horror filozófiája

Lichter Péter nem először kísérletezett a látszólag ellentétes minőségek „kibékítésével” vagy inkább ütköztetésével. A The Rubban William Shakespeare Hamletje címszereplőjének monológjait vágta össze a kertben elásott, elrohasztott, kiszínezett, populáris filmekből származó képkockákkal. Az Üres lovakban a Hollywoodban karriert csinált Kertész Mihály és a magyar neoavantgárd, illetve a posztmodern képviselője, Bódy Gábor találkoztak, és vitáztak a mozira hasonlító túlvilágon. A Fagyott májusban pedig kifejezetten a nem narratív avantgárd film és az alapvetően történetmesélő horrorfilm kényszerültek „szimbiózisra”. Lichter többek között azt tanulmányozza kísérleti filmjeiben, hogy lehet-e az experimentális filmek eszközeivel (például nonfiguratív képekkel vagy „talált”, archív felvételek felhasználásával) valamilyen történetet mesélni. Vagy más megközelítésben, éppen ellenkezőleg: a történetmesélő filmekből kiragadott részleteket hogyan lehet más kontextusba helyezve teljesen más jellegű, nem narratív alkotásokhoz felhasználni. Ennek a kutatásnak a következő állomása A horror filozófiája.

Lichter Péter közelmúltban készült filmjeiben a történetmesélő és az experimentális film igen közel kerültek egymáshoz, sőt a kettő között el is mosódtak a határok a Fagyott májusban és az Üres lovakban, amelyekben az érzéseket, hangulatokat közvetítő képek, illetve montázsszekvenciák egy cselekménnyé vagy karakterrajzzá álltak össze. A horror filozófiája ezeknél még merészebb vállalkozás, mert egy nem fiktív, teoretikus munkából építkezik, ennek állításaiból, fejezeteiből kell, hogy kialakuljon egy kerek, 60 perces film. Igaz, a tudományos és a fiktív történetmesélő művek között azért vannak hasonlóságok, kiváltképp Noël Carroll könyve esetében. A Carroll-féle elméleti munkákra és a horrorfilmekre egyaránt jellemző, hogy van bennük egy fő koncepció (tézis, premissza vagy „üzenet”), amelyre az egész mű épül, és amelyet úgy bontanak ki a szerzők, hogy az információt lassan, lépésről-lépésre adagolják, így fenntartva az olvasó / néző érdeklődését. A filozófusnak az a fő tézise, hogy a horror paradoxona éppen az ismeretlennel és az undorkeltő szörnnyel szembeni nézői-olvasói kíváncsiságból fakad. Noël Carroll pedig maga is úgy építi fel tanulmányát, ahogy a horrorírók és rendezők filmjeiket: miként a horrorfilmek késleltetik a szörny feltűnését, majd eredetének bemutatását, úgy Carroll is sokféle magyarázattal áll elő, mielőtt a saját elméletét felvázolná, ezzel fenntartva olvasója folyamatos érdeklődését a horrorhatás „nagy titka” iránt. Ilyen módon a The Philosophy of Horror alkalmas arra, hogy filmre adaptálják.

Lichter Péter - Máté Bori: A horror filozófiája

Lichter Péter és Máté Bori elegáns módszert választottak a könyv feldolgozásához. Természetesen meg sem kísérelték ennek a komplex munkának a szó szerinti filmre ültetését, hanem annak fő gondolatait transzformálták egy-egy, a könyvben is feltűnő hívószóvá, ezek alapján osztották kvázi fejezetekre a „cselekményt” (például: Kozmikus félelem, Kíváncsiság, Elragadtatás, Paradoxon). Az alapkoncepció miatt fennállt a veszélye, hogy A horror filozófiája csupán illusztrálni fogja Carroll elméletét, ám erről szó sincs. Sőt, bizonyos esetekben (például a Kíváncsiság című fejezetben) inkább azt nehéz megfejteni, hogy az előttünk pergő képek hogyan kapcsolódnak az epizódcímek által kijelölt témakörhöz. Ám szerencsére ez nem jellemző Lichterék művére, az alkotóknak sikerült audiovizuális formában nagyon következetesen bemutatnia a The Philosophy of Horror kulcsszavain keresztül a horror eszenciáját és paradoxonát.

A fejezetekre tagoltság mellett más szempontból is nagyfokú következetesség tükröződik A horror filozófiája szerkezetéből: a „cselekményt” mintegy keretbe foglalja az éjszakai, tipikus amerikai kertvárosi ház képe, amelyen fekete foltok cikáznak. Tehát erről a nyugvópontról indulunk, és ide is térünk vissza a film végén. A keretezés, a különböző ritmusú és (szín)tónusú jelenetek tudatos variálása, valamint a megfelelő helyre, megfelelő időben beszúrt szünetek miatt Lichter Péter és Máté Bori műve valóban olyan, mint egy horrorszimfónia, azaz képsorai szinte zenélnek akkor is, ha lenémítva nézzük a filmet.

Lichter Péter - Máté Bori: A horror filozófiája

Az alkotók hasonló módszerrel dolgoztak, mint a The Rubban, azaz klasszikus zsánerfilmek (ezesetben a Rémálom az Elm utcában 1–2.) képkockáit karcolták össze, különböző eljárásokkal roncsolták és színezték ki azokat. Így bár kiszúrhatunk néhány ismerős arcot, helyszínt, láthatjuk a pengés kesztyűjével támadó Freddy Krueger sziluettjét és a rém pincéjének részleteit, azonban akár Lichter Péter korábbi műveiben, az ismerős anyagokból A horror filozófiájában is teljesen új minőség jön létre. Ehhez pedig jelentősen hozzájárulnak a hangeffektusok (szintén néhány klasszikus horrorból származnak: Zombit gondoztam, Panoptikum – A viaszbabák háza, A testrablók támadása, A fekete lagúna szörnye, Ház a Kísértet-hegyen) és Horváth Ádám Márton (Fagyott május, The Rub) újfent zseniális filmzenéje, szóval bár a képek önmagukban is horrorszimfóniát alkotnak, nem érdemes lenémítva nézni A horror filozófiáját.

A zene és a hang külön bekezdést érdemelnek, nélkülük pusztán az eltorzult emberalakok és képkockák látványa kevésbé lenne nyomasztó és félelmetes. Horváth elektronikus és ambient hatású zenét komponált: a gyorsabb ritmusú, sokkhatású jelenetek alatt főleg dinamikus, pszichedelikus zene szól, míg a lassabb tempójú, inkább szorongáskeltő epizódokban különböző zajokkal és zörejekkel, illetve tipikus, de eltorzított horror-hangeffektusokkal dúsította fel a film legtöbb képsora alatt hallható túlvilági hangulatú „alapmorajlást”. Az Érzelem és a Kozmikus félelem című epizódokban például fojtogatások hangjai, szörnymorgásra emlékeztető effektusok és vágó-szeletelőeszközök nyikorgását idéző hangok hallhatók. Mindegyik hátborzongató, ugyanakkor éppen azt a hatást érik el, amelyről Noël Carroll is írt a könyvében: egyrészt nyomasztók, szorongáskeltők, akárcsak a horrorfilmek, másrészt felismerhetően horrorfilmekből származnak, vagy a zsáner jellegzetes effektusait imitálják. Így azon túl, hogy a szorongáskeltő zajok feszült izgalomba hozhatják a nézőt, a műfajra jellemző hangklisék felismerése örömet is okozhat a befogadónak.

Lichter Péter - Máté Bori: A horror filozófiája

A horror filozófiájában tehát a filmhang egyenrangú a képekkel, sőt olykor még izgalmasabb is magánál a látványnál. Lichter Péter és Máté Bori már nem először dolgoztak hasonló „képroncsolási” módszerekkel, így ezen a téren filmjük korántsem eredeti. Azonban az ismerős eljárások éppen ehhez az alkotáshoz illenek a leginkább, például egy sikoltó arc torzóján megjelenő vörös színfoltok olyan hatást keltenek, mintha a monstrum által megsebesített áldozat vérezne. A Fagyott május másként érte el a horrorhatást, abban az éjszakai, téli erdő és az elhagyatott tábor konvencionálisabb, könnyen dekódolható képei árasztottak magukból túlvilági, nyomasztó hangulatot. A horror filozófiája viszont önreflexív módon magát a képet, a filmnyersanyagot torzítja el (az önreflexivitást erősíti, hogy szinte végig látható a filmszalag mint keret), és ezzel éri el a horrorhatást. A Rémálom az Elm utcában akkor igazán ijesztő és szorongáskeltő 35 év távlatából is, amikor a főszereplők álmaiban Freddy Krueger még nem lép színre, csak bizonyos jelekből sejthet, hogy hamarosan lecsap. A horror filozófiája is ezt a hatásmechanizmust alkalmazza, hiszen a hangok és a sok esetben nonfiguratív roncsolt képek végig sejtetik a borzalmakat, és olyan érzést keltenek, mintha egy ismeretlen monstrum közeledne felénk, a képcsonkok és a színkáosz mögül.

A kísérleti film abban a tekintetben tovább is lép, hogy a slasherklasszikus cselekményében a határsértések (Freddy álombeli tettei hatással vannak a valóságra is) ellenére világosan elválasztott ébrenléti és álomjeleneteket, a normális és az abnormális világot a képroncsolással teljes mértékben összemossa. Ilyen módon a Rémálom az Elm utcában emberalakjai, hősei maguk is a pengekesztyűs Kruegerhez hasonló, torz monstrumokká változnak, főleg ha arcukat kitakarja egy fekete folt, vagy testüket fehér és színes pontok lepik el. Sőt, Lichter Péterék művében maga a médium válik a borzalom forrásává. Az első fejezet vége felé A horror filozófiája felgyorsul, és a képeken már csak színkavalkádot látunk, kivehető alakokat nem. Azaz éppen az a félelem válik valóra ebben a formában, ami minden horrorban kisebb vagy nagyobb mértékben jelen van: a határok elmosódása a „normális” és az „abnormális” között. A Rémálom az Elm utcában-filmek emberi karaktereit úgy kebelezi be Lichter Péter és Máté Bori filmje, ahogy az Freddy Kruegernek soha nem sikerült. Lehet, hogy a jó öreg Freddynek is tanácsosabb lett volna kísérleti filmekkel, és nem álmokkal próbálkoznia?

A horror filozófiájában tehát megjelenik Noël Carroll minden fontos állítása a horrorral kapcsolatban. Éppen azért vonzó, magával ragadó a film, amiért Carroll szerint az egész horrorműfaj, szóval Lichterék gyakorlatilag a zsáner esszenciáját ragadták meg 60 percben. Ám van egy fontos különbség a klasszikus horrorok és a horrorfilmesszé között. A tradicionális horrorok általában elvezetik a főhőssel együtt a nézőt is a borzalom forrásához, és megadják neki a lehetőséget, hogy a monstrumot (legyen a túlvilági szörny vagy nagyon is evilági, elmebeteg gyilkos) elpusztítő hőssel azonosulva szimbolikusan helyreállítsák a rendet, a status quót „normális” és „abnormális” vagy az „élő” és „halott” között. Lichter Péter és Máté Bori filmjében azonban a holtak (ebben az esetben a roncsolt celluloidkockák) valóban életre kelnek, egyre közelednek felénk, és ahogy egyre inkább elmerülünk A horror filozófiájának audiovizuális szimfóniájában, úgy kebelez be minket is ez a színes káosz, ez a Freddy Kruegerként kacagó-tomboló, mégis nagyon vonzó „filmzombi”.

 

A horror filozófiáját a film gyártócégének, a Mindwaxnek az oldalán leírtak szerint lehet beszerezni, illetve online megtekinteni.
A horror filozófiája részletei a közelmúltban megtartott Go Short – International Short Film Festival Európai Versenyprogramjában és a német goEast Film Festival Wiesbaden Anarcho Shorts programjában szerepeltek.  Mozibemutatók ősszel várhatók.
A horror filozófiája (The Philosophy of Horror), színes, magyar kísérleti film, 2020, 60 perc. Írta és rendezte Noël Carroll könyve alapján: Lichter Péter, Máté Bori. Zene: Horváth Ádám. Producer: Nedeczky Dóra.

A cikkben szereplő képeket Lichter Péter bocsátotta rendelkezésünkre.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Az HBO Otthon című karanténsorozatának finn kiadásáról
Interjú Pohárnok Gergellyel külföldi munkákról, az operatőri pálya sikereiről és – egyebek mellett – a Taxidermia izgalmas utóéletéről
Burhan Qurbani: Berlin, Alexanderplatz
Háttérinterjú Deák Dániellel nemzetköziségről, a fesztiválok és pitchfórumok szerepéről, valamint gondolat és forma viszonyáról

Más művészeti ágakról

art&design

Karanténba zárt vizuális napló Karanténba zárt vizuális napló
Birtalan Zsolt 40 nap (Karantén napló) kiállításáról
irodalom

Meghalljuk-e a mieinket? Meghalljuk-e a mieinket?
Szabó Ádám: Valakik beszélnek
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Minden egy Excel-táblázattal indult Minden egy Excel-táblázattal indult
Interjú Puklus Péter fotográfussal képzőművészetről, nemzetközi kapcsolatépítésről, a szabad alkotás lehetőségeiről és jövőbeli tervekről
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről, Magvető, 2020


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés