Az angol Sally Cookson rendezte előadás Charlotte Brontë regényének hű adaptációja, amennyiben a hűségen azt értjük, hogy a regénybeli történetet adja vissza. Látjuk-halljuk, ahogy Jane Eyre megszületik, nagybátyjához kerül, aztán árvaházba, majd a titokzatos Mr. Rochesternél lesz nevelőnő Thornfield Hallban. Megtörténik a nagy szerelmi egymásra találás a szűkszavú, sokat tapasztalt érzelmes férfival, aztán meghiúsul az esküvő. A férfi majdnem bigámiát követ el, ám az erkölcsös társadalom megóvja e bűntől, Jane is meg tudja tartani tisztességét. Jane elmenekül, majd visszatér a látását ideiglenesen elvesztő Rochesterhez. A zárókép a gyermekáldásról is tájékoztat. Vagyis boldogan élnek, míg meg nem halnak.

A történetet nagy becsben tartja a rendező, az előadásból a szöveg és a történet tisztelete rajzolódik ki (az alkotók közösen dolgozták fel a regényt, és ebből alakították ki a szövegkönyvet), de ezzel meg is határoztuk az adaptáció fő irányvonalát. Mást igazán nem lehet állítani róla. Egy szép, tisztességesen megcsinált, nagyszínpadi előadás. Különösebb egyediség nélkül. Azt lehet érezni rajta, hogy nagyon sokat akar mutatni, és az eredményen ebből egy feszültséggel teli ellentmondásosság keletkezett. Ez abban is megmutatkozik, hogy keretes a felépítés (az első és utolsó mondat is ez: „Ez egy lány.”). A rendezőnő fontosnak tartotta kihangsúlyozni tehát, hogy női történetet dolgoz fel. A gesztus szép, csak érzékelhetően ezzel a nőiségre akart ráerősíteni, ami azért felesleges, mert a történet önmagában is női történet.

Az attrakciószerű, monumentális, egyszerűen felfejthető látványosságot erős színészi játék ellensúlyozza. Torzított előadásmóddal kell játszaniuk, senki sem mozog természetesen, ami ebben a nagy térben nem is lenne igazán lehetséges. A felvételen látható szereposztásban (ez az eredeti szereposztás) a főhősnőt alakító színésznő kimagaslóan teljesít. Madeleine Worral Jane-je éktelenül mérges, dühös a világra, amiért csak annyi jutott neki, amennyi. Azt játssza, hogy csúnya, aki mégis csak érdemes erre az életre. Mindezt a színésznő kiabálással, dühöngéssel teszi egyértelművé. A nagynénjével való ordító jelenete lenyűgöző. Mr. Rochester (Felix Hayes) gáláns egy lovag. Jó a humora, és ő is tájszólásban beszél. Van valami udvariatlanul nehézkes és vaskos a jelenlétében, ahogy ebben a vidéki angol atmoszférában általában is.  

Több más maradandó színészi alakítással is találkozhatunk. A nagynéni a házvezetőnő és a gonosz mostoha is (Maggie Tagney). A színésznő gazdag arcjátékának jobban áll a „jó szerep”. Az árvaházbeli legjobb barátnő a Thornfield Hall-i nevelendő lány. Nyúlánk alak, érdekes jelenség, elnagyolt, torzított, figyelemfelkeltő ő is (Laura Elphinstone). Emellett jelentős még az árvaház cilinderes, szigorú, kíméletlen vezetője, aki narrátori feladatot is kap. Egyben ő játssza Mr. Rochester kutyáját is (Craig Edwards) – szintén némi megmagyarázhatatlan túlzásként az alkotók részéről. A szerepkettőzések azt mutatják meg, Jane a különböző életszakaszaiban ugyanazokkal a „szerepekkel” találkozik. Illetve kapcsolati hálójának fontos elemei így vagy úgy betöltődnek. Ez az anyaszerepnél világos és egyértelmű értelmezési lehetőség, a fiatal húg/intim barátnő esetében már megbicsaklik. A kutya esetét pedig nem igazán lehet hova tenni. 

Egyszerű az, amit látunk. Hiába monumentális a díszlet faszerkezete és gyönyörűek a képek, például amikor Jane elé kereteket helyeznek a többiek, és ő „kinéz az ablakon”, lebeg a ruhája, vagy a tragikus esküvő előjeleként a kettévált fátyol a vörös fényben siklik. Hiába mozgalmas a színpad, sok a szereplő, a mozgás, a helyben futás. Annak ellenére, hogy ereje van az előadásnak, túl könnyen dekódolható.

Charlotte Brontë: Jane Eyre
Bessie/Blanche Ingram/Diana Rivers: Simone Saunders
Jane Eyre: Madeleine Worrall
Rochester: Felix Hayes
Mrs Reed: Mrs Fairfax: Maggie Tagney
Helen Burns/Adele/St John/GracePoole /Abbot: Laura Elphinstone
Mr Brocklehurst/Pilot / Mason: Craig Edwards
Bertha Mason: Melanie Marshall
Zenész: Benji Bower
Zenész: Will Bower
Zenész: Phil King
Díszlettervező: Michael Vale
Jelmeztervező: Katie Sykes
Fénytervező: Aideen Malone
Zene/Zenei vezető: Benji Bower
Hangzás tervező: Mike Beer & Dominic Bilkey
Koreográfus: Dan Canham
Speciális mozgás (verekedés) koreográfus: Renny Krupinski
Dramaturg: Mike Akers
Súgó: Richard Ryde
Színpadmester: Ellen Havard
National Theatre Live – Bristol Old Vic
Internet, 2020. április 9-16.
Bemutató: 2014.
Képek forrása: https://www.facebook.com/pg/nationaltheatre/photos/?ref=page_internal