bezár
 

art&design

2020. 06. 09.
A nosztalgia megreped, mint a beton
A Pá kis panelom! című animációs rövidfilmről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Darabos Éva Pá kis panelom! című animációs rövidfilmje nem a megszokott nagyvárosi szorongásról, inkább az ahhoz való kötődésről szól. A készítő egy különös létösszegzést tár elénk hol gondosan, hol kissé homályosan. A lélek személyes dimenziója helyett egy kollektív térben – a lakáson és az énen kívül – zajlanak az események, így a rövidfilm a panellakótelepek általános életérzését ragadja meg. De milyen ez az életérzés?

A történet elején az erkélyen álló figura kap egy telefonhívást, amely szerint vevőt találtak panellakására, így búcsút kell vennie a lakóteleptől. A hívást követően a figura könnyezni kezd, könnye pedig betoncseppé változik zuhanás közben. Emiatt a búcsú absztrakt és személyes természete olyan metamorfózison esik át, amely fizikai tárgyként konkretizálja magát az érzelmet is – tehát egyfajta elvont tárgyiasságról van szó. A betonkönnycseppnek nincs ráhatása a világra, amelybe kerül, nem veszik észre, csak kallódik, mintha a nosztalgiában lévő személy lelki állapotára nyújtana allegóriát sorsával. Amikor a könnycsepp halmazállapotváltozása megtörténik, mind metafizikailag, mind fizikailag/képileg nagyon is összeér a képzelet és a valóság, sőt katalizálják egymást – olyan körútra indul ezután a néző, amely a kettő mezsgyéjén pozícionálja magát.

Fotó: Darabos Éva - Pá kis panelom!

Adott tehát egy nézőpontkarakter, akihez nem kerülünk közel az események történése közben, hiszen az általa láttatott töredékes mikro-történetek nem rá reflektálnak, nem őt jellemzik, hanem a panellakótelepek hétköznapi miliőjét ragadják meg. Olyan lelki utazás részesei leszünk, amely noha nem az énen belül zajlik, mégis az én pszichéjét érjük tetten a külvilágban. A személyes és a külső tér találkozása révén a nosztalgikus képsorok nem szentimentálisak, nem intimek – tisztes távolságtartás van a búcsúzó személy és a panellakótelep képsorai között, hiszen a bensőség már korábban levált és tárgyiasodott a betonkönnycsepp által. Nem a helytől való elválás egzisztenciális pozíciója és hangulata határozza meg a látottakat, a búcsú nem telepszik rá a panellakótelep mikro-univerzumára, Darabos természetes létállapotában, élethelyzeteiben szemlélteti. Figurája ebből kényszerül kiválni és nem elhanyagolható, hogy épp emiatt nem válik mesterkeltté a Pá kis panelom! stílusa. A nosztalgia, mondhatni, kívülre kerül, ekképpen az én lélektanának absztraktsága rátelepszik a valóságra. Így a nyitóképek realizmusával szemben a könnycsepp átváltozása után szürreális, abszurd és groteszk ábrázolási stratégiák mentén ismerjük meg a panellakótelepek életképeit. Ettől maga a nosztalgia is keserédessé válik, hiszen az expozícióból nyilvánvaló a befogadó számára, hogy a búcsú képeivel szembesül, ám ezek a képek az említett, fikciós megjelenítés révén gyakorta karikírozottan mókásak, ez pedig oldja a groteszkségből adódó szorongásérzetet a nézőben, könnyedebbé teszi a bizarr képeket is. Ebből a kettősségből származik a nosztalgia veleje Darabos rövidfilmje kapcsán: a befogadó magával hozza a melankóliát a búcsú tudatában, míg a Pá kis panelom! ellensúlyozza ezt egy „idillibb” – de nem bensőséges – hangulatvilággal. Ami rendkívül dicséretes, hogy a nosztalgiát mint létállapotot, létösszegző állapotot nem egyoldalúan kezeli Darabos, nem romantizálja a játékidő során az alkotás.

A rövidfilm egyik esztétikai jellegzetessége, hogy fiktív természete ellenére kicsinyített szociológiai látleletként foglalja magába a kelet-európai életérzést. Hiszen a lakótelepek és panelházak jellegzetes karakterisztikáját részletgazdag módon és hiteles kidolgozottságban tárja elénk a készítő egyfajta szubkultúrát rögzítő gesztusként. Az egyik kisebb szcénában egy panelépület egy heggyel kerül azonosításra, mely remekül mossa össze a természet világát az ember által konstruált világgal, mintegy kihangsúlyozza, hogy egy kelet-európai város természetrajzában többnyire a panel testesíti meg azt a térbeli csúcsot, amelyet a természetben egy hegy. A panelépület és a hegy összeolvadása is a szociografikus látásmód szerves, mi több szimbolikus része, például a kisfilmben látott lakótelepet is betondzsungel helyett füves terület, fák díszítik. Ekképpen a kelet-európai panellakótelepek általános életérzéséhez szervesen hozzátartozik a mesterséges táj és a természetes táj egysége, kibékítése (alább egy western-elem is szóba kerül majd, amely részlegesen szintén idekapcsolható).

A Pá kis panelom!-nak nincs főszereplője, de az elbeszélés töredezett stílusa nem is kíván központi figurát a történetben, hiszen a narratív töredezettségből adódó fókuszvesztettség miatt, bárki megtalálhatja a maga szeletét ebben a nosztalgiában, a kollektivitás a nézőre is kiterjed. A töredezettséggel és a fókuszhiánnyal viszont kicsit nehezen működik együtt a narratíva tempója és a gyakorta kizökkentő képek sűrítése: azt is mondhatnánk, hiába hívja játékra a nézőt a fókuszhiány, hogy az magának határozza meg, mit emel ki az ábrázolt világból, a kizökkentő képek szabotálják ebben a befogadót. Ilyen kép például egy rágógumizó fiatal, aki sétálás közben felszáll és berepül az egyik panel ablakán, vagy az a szürreális szcéna, melyben egy éjjel bicikliző tinédzsert látunk, akit egy szotyi héja(?) követ, majd magába zárja/elrabolja őt. Kizökkentő átkötésként szolgál az a kép is, amelyben a panelek hirtelen piramisszerű képződménnyé formálódnak, majd kiemelkednek a földből, de említhetnénk még más elemeket is. Hiába szuggesztív és kreatív tényezők, nem kapnak olyan kontextust a narratívában, amely felől értelmezhetővé válnának, leginkább csak öncélúan megzavarják a töredezettség és képsűrítés miatt amúgy is nehézkes befogadást.

Fotó: Darabos Éva - Pá kis panelom!

A betonkönny jelképként is csak közvetlenül a zárlat előtt definiálható, amikor metaforává válik annak révén, hogy egy villámcsapás hatására megreped – akár egy tojás a születés pillanatában, vagy mint egy sajátos Frankenstein-parafrázis – és a búcsúzó figura „szelleme” bújik ki belőle, mintha maga a búcsúzó személy születne újjá általa. Mindez mintha az én felszabadulása lenne a nosztalgia alól, hiszen a „szellem” kiszabadul a számára idegen fizikai/objektív börtönéből és a Hold felé ugrik, majd eggyé válik vele, egy ugyanolyan mértékben mitikus, mint amekkora mértékben alogikus és giccses képben. Az addig tapasztalható bágyadt hangulatból újjászületik, egyfajta emelkedett, felszabaduláshoz kapcsolható érzetté válik a búcsú (a kisfilm terében és a befogadói valóságban egyaránt), mintha a betonkönnycseppel együtt maga a nosztalgia is törést szenvedne. Az eseménysorok végül egy emelkedett és szentimentális búcsúba torkollnak, amely sajnos súlytalan marad, mivel az előtte lévő egymáshoz még csak laza koherenciával sem kapcsolódó életképek/történetek sűrítése nem tud azonosulást kiváltani a befogadóból, így – maga a lényeg – a búcsú közömbössé válik.

Fotó: Darabos Éva - Pá kis panelom!

Akadnak viszont olyan momentumok, amelyek kétes érzetet hagynak maguk után. A munkából hazafelé tartó aktatáskás férfi fabulája például ilyen, aki kukacmozgással csúszik-mászik a lakásából ki, majd a nap végén vissza. Gyakorlatilag képtelen járni az ülőmunka fáradalmai után, ami az irónián is túlmutat, eleve mozgása is a szürke munkanapok monotonitására utal, egészen szatirikus és társadalmi kommentár értékű kiszólás, egyfajta görbe tükör. Munkából hazaérve, éjjel is látjuk a karaktert, amint összekucorodó testével kitölti teljes panellakásának formáját: e kép kapcsán az az igazán érdekes, hogy bár a szubjektumnak nincs tere, hiszen panel-klausztrofóbiás érzetet tükröz vissza az illusztráció, ehhez mégsem kapcsolódik szorongásérzet, jóllehet, könnyedség sem. Darabos azzal fosztja meg a jelenetek többségét a szélsőséges érzettársítástól, hogy figurái személytelenek maradnak számunkra (nem beszélnek, maximum halandzsát hallunk), közömbösség, távolság marad a befogadó és a szereplők között. A szubjektum és a tér együtt kezelése az egész rövidfilm egyik legizgalmasabb mozzanata, de ez mindösszesen csak pár másodperc erejéig kerül felmutatásra. Pedig a panellét és a panellakótelepi tematikának vezérmotívuma is lehetne. 

Maga a tér pedig a kameramunka révén sem válik jelentőségteljessé. A rövidfilm legnagyobb hiányossága, hogy bár a miliő kínálja a térrel való játszadozást, Darabos nem él ezzel. A kameragesztusok túl általánosak, ahogy a képi kompozíciók is. Maga az animáció szép és gördülékeny, de az éjszakai lila égboltot leszámítva az alkotás színvilága felejthető, a szürrealista ábrázolás is inkább bizarr (és csak néha mókás) tartalmi elemekben merül ki, a színvilág nem fordul ki magából, így az atmoszféra is gyenge. Mindez miatt Darabosnak nem sikerül érzékeltetnie, hogy a panelok miképpen „uralják” a tájat. Térkezelés szempontjából egyetlen igazán izgalmas kép tárul elénk, amikor a történet elején boltba induló idős néni a sztorija végéhez közeledve óriás tacskója hátán lovagol a naplemente felé. Sajnos mindhiába a westerneket idéző tartalom és beállítás. Bár a horizontot a panelházak keretezik, ekképpen oppozícióba kerül a zártság a végtelenséggel, a mesterséges világ is a természetessel, de egyrészt a kép nincs kitartva, ez is csak egy villanásnyi momentum, ami ugyancsak elillan a sűrű narratívában. Másrészt pedig ez a sajátos, westernekre hasonlító, mégis szocreál romantika az elvágyódás eszményével nem igazán ágyazódik bele a nosztalgikus légkörbe, nem előzi meg a képet olyan tartalom a narratívában, amely mélyítené jelentését, vagy egyáltalán indokolná.

Fotó: Darabos Éva - Pá kis panelom!

Összességében úgy érzem, Darabos Éva Pá kis panelom! című munkája bár nem érdektelen darab, kiválóan megragad egy állapotot, egy hangulatot, a nosztalgiát, mégis beleesik abba a tipikus hibába, mely a túlságosan szerzői filmeket jellemzi: kicsit több marad benne, mint amennyit sűrűsége ellenére adni tud, mert a szerzői személyesség a befogadónak nem hozzáférhető – talán emiatt is tűnik több kép homályosnak, értelmezhetetlennek. A befogadó nem tud kapcsolódni Darabos világának logikájához, inkább egy rendszertelenségbe csöppen – de kellő intimitás ellenében még utóbbi sem lenne probléma, hiszen akkor az alogikus attitűd szüntelen érzelmi dózisokkal tudna együttműködni. Témáit tekintve pedig mindez azért szomorú, mert tét és tétnélküliség határára sodródunk. A szürreális csavarások és az üzenet absztrakttá tétele nem ad hozzá sokat, az ábrázolt világ tárgyából inkább elvesz (még ha ötletként nem is funkciótlan a „tárgyra” vetített lélektan). A szociografikus látásmód adott, viszont a Pá kis panelom! szociografikus látlelet-jellege bizonytalan, így nem egészen érthető, Darabos miért inkább a realizmus, mintsem a szürrealizmus felől ragadta meg a színvilágot. Vagy ha már a fikció módozatán belül járunk, szükséges lett volna egy egységesebb szimbólumrendszer lefektetése, amiben a sűrű képek együtt is értelmet nyernek. Hogy milyen is a panellakóteleppark életérzése és attól milyen búcsút venni, mindezekről inkább sekélyes benyomásaink lehetnek a kisfilm abszurd logikája miatt. Maga az abszurd is csak egy giccs marad, nem a panellakótelepek létállapota, hanem inkább valami, mely túlságosan eltereli a figyelmet az ábrázolt világról.

Pá kis panelom! instagram oldala
Darabos Éva instagram oldala

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Dárió --

Magyart és filozófiát hallgattam Pécsett. Diákéveim alatt Tar Sándor prózaművészete foglalkoztatott, valamint a prózaköltemény-jelenség elméleti és műfaji anomáliái. Két évig az Új Bekezdés online kulturális felület szépírásait szerkesztettem (Részeg hajó); számos lapnál közlök rendszerességgel film- és sorozatkritikákat, mozgóképvilággal kapcsolatos esszéket. Annak idején aktívabban publikáltam szépírásokat is (főként lírát), megjelentem többek között a Hévíz, a Tiszatáj, a Csillagszálló, a Pannon Tükör, a Műút és a ContextUs hasábjain/oldalán is. Nemrég még a Goal.com honlapjára futball taktikai cikkeket is írtam.


További írások a rovatból

art&design

Létjel-aktualizáció Létjel-aktualizáció
A magyar performansz története 1966–2018 (2): 1968, Bauer Sándor (1969), Galántai György és a Balatonboglári Kápolnaműterem (1970–73), Hajas Tibor (1974–79)
art&design

Az idő csapdájába zárt festészet Az idő csapdájába zárt festészet
Fehér László kiállítása a Hegyvidék Galériában
art&design

A 76 éve kihűlt világ A 76 éve kihűlt világ
Megemlékezés Farkas Istvánról
art&design

A nemzeti védőfelszerelés körülményeiről A nemzeti védőfelszerelés körülményeiről
Interjú Molnár Judit Lillával

Más művészeti ágakról

Horvát Lili: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre
Gondolatok a Prometheus és az Alien: Covenant című Scott-filmekről
gyerek

A világ legelső története A világ legelső története
Interjú Catarina Sobrallal, a Hihetetlen szerzőjével
Halmai Tamás Kint lények járnak című kötetének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés