bezár
 

színház

2020. 07. 04.
Karantén-Szentivánéj: korlátozott pezsgés és szerepkavalkád
Shakespeare Szentivánéji álma a londoni Bridge Theatre előadásában és a National Theatre közvetítésében
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Karantén-Szentivánéj: korlátozott pezsgés és szerepkavalkád A járvány megváltoztatta világunkat, és egyben színházi élményeinket is: újra kell gondolnunk, mire is való a színház, mit tud (és nem tud) egy akármennyire is professzionálisan felvett valamikori előadás átadni mindabból, amit az alkotói el akartak érni, és amit a felvételen láthatóan elvarázsolt közönség átélt. A Bridge Theatre bátor újításokkal és képlékeny, mozgékony színházi térrel gondolta újra Shakespeare egyik legnépszerűbb drámáját – a képernyő előtt ülve mégis inkább hiányérzet és kérdések maradnak a nézőben.

Az eredeti programfüzetben Ayanna Thompson arról ír, hogy nemcsak Nick Bottom (Arany Jánosnál Zuboly, Nádasdy Ádám fordításában Tompor Miki) „fordítódik le”, azaz alakul át a szamárfejjel átélt erdei szerelmi-szexuális élmény hatására, hanem az alkotók szándéka szerint mindannyian átalakulunk az előadás végére. Sok szempontból: nemcsak a szerelmet értjük meg jobban, hanem épp a produkció szokatlan változtatásai kapcsán a darabot is másképp kell látnunk, sőt a nemek viszonyait is. Hiszen ebben az előadásban a mesteremberek fele nő, másik fele férfi, s bár ugyanolyan munkásoverallt hordanak, bőrük színe is eltér. A kortárs angol színházban közmegegyezéssel elfogadott, nemre és bőrszínre „vak” (gender-blind, colour-blind) szerepkiosztás és a jelentéssel bíró nem- és szerepcserék azonban keverednek az előadásban, ami sok komikus helyzetet és hálás nézőtéri nevetést eredményez, de nem tűnik tudatosan végiggondolt koncepciónak.

Szkéné színház

A Tomport/Pyramust alakító Hammed Animashaun valóban nagyszerű. Bumfordi, nagydarab, egyszerre okoskodó szamár és lelkes bolond, aki szeretnivalóan földhözragadt és emberi marad még a potenciálisan zavarba ejtő pillanatokban is, egy habos fürdőkádban lubickolva a meztelen Tündérkirállyal, Oberonnal. Az előadás ugyanis a szokványos szerepkettőzéseket megtartva (az athéni uralkodó párt és a tündérekét ugyanazok játsszák, Puck és Theseus ceremóniamestere, Philostratus ugyanaz), egy érdekes csavart visz a történetbe azzal, hogy Titánia (Gwendoline Christie) és Oberon (Oliver Chris) szövegeit és szerepeit megcseréli. Így a Tündérkirály mesél könnybe lábadt szemmel a kis váltott gyermek elhunyt anyjáról, ő birtokolja a kisfiút (aki ebben az előadásban meg sem jelenik, nem fontos), és Titánia lesz az, aki nemcsak az athéni fiatalok ügyeit szeretné elrendezni, hanem a saját házasságában is rendet rak – bosszúvágytól tüzelve, cseppet sem szimpatikusan.
Valahol érthető a női dac. Az előadás elején Gwendoline Christie kendővel fején, csúnyán egyszerű munkásosztálybeli női ruhában jelenik meg Hippolytaként egy üvegkalitkában: az amazonkirálynő a rideg és hideg, öltönyös Theseus kiállítási tárgya, győzelmi trófeája. Hippolyta a kalickán belül reagál csak Hermia szerelmi-házassági tragédiájára, némán – ez az amazonkirálynő legyőzetett és betöretett az első jelenet alapján. Nem csoda, hogy Titániaként bosszúra éhes, és szinte zsigeri kéjjel kívánja, hogy a szerelmi varázslat eredményeként Oberon valami undok, taszító szörnnyel essen szerelembe. Azonban ez a terve félresiklik, akárcsak az eredetiben Oberoné: a Tündérkirály sokkal emberibb, szimpatikusan esendőbb lesz a szamárfülű Tomporral, zenével-fürdéssel-szerelmes bolondozással fűszerezett homoszexuális kaland után. Kibékülnek, de ettől Titánia nem lesz emberibb: hatalmi helyzetből irányítja nemcsak a fiatalok útját, hanem a saját házasságát is. Egyforma magas és erőteljes a nő és a férfi ebben a kettős (halandó-tündér) kapcsolatban, de míg az egyik emberibbé válik a végére, a másik áldozatból elkövetővé torzul. Persze komédiában maradunk, nem zavaróan komoly ez a következtetés, csak ott lebeg felettük. Mégsem tudok szabadulni az érzéstől, hogy a dráma bonyolult férfi-női kapcsolatrendszerét, összetett hatalmi játékait kicsit leegyszerűsítette ez e megoldás.

Valahogy a fiatalokat sem tudjuk igazán megszeretni a cserfes, talpraesett de egyben naivan bízó Hermia (Isis Hainsworth) kivételével. A fiúk (két jóképű, izmos fekete legény) nem különböznek egymástól szinte semmiben, nincs saját egyéniségük, Helénát (Tessa Bonhom- Jones) pedig a sértettsége teszi olyannyira erőszakossá a legelejétől fogva, hogy bár komikussága megmarad, nem tudunk együttérezni fájdalmaival. Ennek ellenére ott felizzik a levegő (még a képernyő előtt is), amikor a legnagyobb kavarodást okozza Puck, és mindkét fiú épp Helénába szerelmes, sőt még egy-egy leszbikus és homoszexuális csók is elcsattan. De mint az Oberon-Tompor kaland esetében, itt sem lesz ennek a nemiséggel való játéknak sem eredménye sem tétje, így nem válik helyénvalóvá. A Vízkereszt, az Ahogy tetszik valóban ilyen kérdéseket is feszeget, de a Szentivánéji álom valami mást mond a szerelemről és a szerelmi házasságról, mélyebben és rítusokba ágyazottan. A kordivat nem feltétlenül tesz jót az előadásnak.

S ha már divat: sok a táncos, mozgásos, zenés elem, amelyek néha jelentéstelien hatnak, például mikor az előadás végén egy nagy közös Beyoncé-dalban (Love on Top) és körtáncban egyesül a színpad körüli közönség és a színészek, sokszor azonban csak szórakoztatnak musical- és cirkuszelemekkel. Puck (David Moorst) az egyetlen, aki mindent be tud építeni karakterébe a lelógó szalagokon való akrobatikus gyakorlatoktól a gyermeki-állati testtartáson és gesztusokon át a gyönyörűen artikulált, de százszínű és -hangú dikciójáig: ez a punk-fiú az előadás egyik nagy csodája. És maga a tér: a Bridge Theatre nézőtéri galériákkal körbevett, elemenként mozgatható színpadán egyszerre mozog a lila virágokból font koszorúkat viselő közönség, a színészek, az emeletes ágyak, emelkedő-süllyedő platformok, énekes és táncos akrobaták. A tér, a fények, a látvány megteremti végül a Szentivánéji-hangulatot, és együtt élvezi az egykori (2019-es) és a mindenkori képernyőhöz szögezett közönség a mesteremberek kacagtató előadását és hiphoptáncát, Tompor és Puck játékát a nézőkkel. Szép is lenne, ha ez az érzés maradna meg csupán, de valahol ott motoszkál a kritikus/néző fejében a gondolat, hogy ennyi tehetség és színházi csoda ellenére Nich Hytner rendezése nem az a Szentivánéji, amelyik valóban átváltoztat minket és véleményünket a szerelemről. 


William Shakespeare: A Midsummer Night's Dream. Szereposztás: Oliver Chris – Oberon / Theseus. Gwendoline Christie – Titania / Hippolyta. Kevin McMonagle – Egeus. David Moorst – Puck / Philostrate. Paul Adeyfa – Demetrius. Tessa Bonhom-Jones – Helena. Isis Hainsworth – Hermia. Kit Young – Lysander. Hammed Animashaun – Bottom. Jermaine Freeman – Flute. Ami Metcalf – Snout. Jamie-Rose Monk – Snug. Felicity Montagu – Quince. Francis Lovehall- Starveling. Charlotte Atkinson – Moth. Chipo Kureya – Peaseblossom. Lennin Nelson-McLure – Mustardseed. Rachel Tolzman – Bedbug. Jay Webb - Cobweb. Rendezte: Nicholas Hytner. Látvány: Bunnie Christie. Link. Bridge Theatre, London, eredeti előadás: 2019. National Theatre Live ingyenes közvetítés: 2020. június 25. - július 2. Fotók: medium.org, guildhall.org, ntlive.nationaltheatre.org.uk

nyomtat

Szerzők

-- Pikli Natália --

Gyerekként a könyvekbe, kamaszként a színházba, egyetemistaként Shakespeare-be és a tanításba szerelmesedtem bele. Szerencsés vagyok, mindezekkel máig foglalkozom: régebben mint gimnáziumi magyartanár, most mint egyetemi docens, kutató és időnként amatőr rendező különböző diákcsapatokkal.


További írások a rovatból

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...
színház

Az ÖrkényKÖZ 1,5 ezrelék bemutatójáról

Más művészeti ágakról

Az Ugyanakkor, ugyanott című kiállítás megnyitójáról
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Kis Hajni filmjeiről – részlet a szerző megjelenés előtt álló könyvéből
Kiss Judit Ágnes: Tujaszörny és nyírfakobold, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés