Az eredeti programfüzetben Ayanna Thompson arról ír, hogy nemcsak Nick Bottom (Arany Jánosnál Zuboly, Nádasdy Ádám fordításában Tompor Miki) „fordítódik le”, azaz alakul át a szamárfejjel átélt erdei szerelmi-szexuális élmény hatására, hanem az alkotók szándéka szerint mindannyian átalakulunk az előadás végére. Sok szempontból: nemcsak a szerelmet értjük meg jobban, hanem épp a produkció szokatlan változtatásai kapcsán a darabot is másképp kell látnunk, sőt a nemek viszonyait is. Hiszen ebben az előadásban a mesteremberek fele nő, másik fele férfi, s bár ugyanolyan munkásoverallt hordanak, bőrük színe is eltér. A kortárs angol színházban közmegegyezéssel elfogadott, nemre és bőrszínre „vak” (gender-blind, colour-blind) szerepkiosztás és a jelentéssel bíró nem- és szerepcserék azonban keverednek az előadásban, ami sok komikus helyzetet és hálás nézőtéri nevetést eredményez, de nem tűnik tudatosan végiggondolt koncepciónak.

A Tomport/Pyramust alakító Hammed Animashaun valóban nagyszerű. Bumfordi, nagydarab, egyszerre okoskodó szamár és lelkes bolond, aki szeretnivalóan földhözragadt és emberi marad még a potenciálisan zavarba ejtő pillanatokban is, egy habos fürdőkádban lubickolva a meztelen Tündérkirállyal, Oberonnal. Az előadás ugyanis a szokványos szerepkettőzéseket megtartva (az athéni uralkodó párt és a tündérekét ugyanazok játsszák, Puck és Theseus ceremóniamestere, Philostratus ugyanaz), egy érdekes csavart visz a történetbe azzal, hogy Titánia (Gwendoline Christie) és Oberon (Oliver Chris) szövegeit és szerepeit megcseréli. Így a Tündérkirály mesél könnybe lábadt szemmel a kis váltott gyermek elhunyt anyjáról, ő birtokolja a kisfiút (aki ebben az előadásban meg sem jelenik, nem fontos), és Titánia lesz az, aki nemcsak az athéni fiatalok ügyeit szeretné elrendezni, hanem a saját házasságában is rendet rak – bosszúvágytól tüzelve, cseppet sem szimpatikusan.
Valahol érthető a női dac. Az előadás elején Gwendoline Christie kendővel fején, csúnyán egyszerű munkásosztálybeli női ruhában jelenik meg Hippolytaként egy üvegkalitkában: az amazonkirálynő a rideg és hideg, öltönyös Theseus kiállítási tárgya, győzelmi trófeája. Hippolyta a kalickán belül reagál csak Hermia szerelmi-házassági tragédiájára, némán – ez az amazonkirálynő legyőzetett és betöretett az első jelenet alapján. Nem csoda, hogy Titániaként bosszúra éhes, és szinte zsigeri kéjjel kívánja, hogy a szerelmi varázslat eredményeként Oberon valami undok, taszító szörnnyel essen szerelembe. Azonban ez a terve félresiklik, akárcsak az eredetiben Oberoné: a Tündérkirály sokkal emberibb, szimpatikusan esendőbb lesz a szamárfülű Tomporral, zenével-fürdéssel-szerelmes bolondozással fűszerezett homoszexuális kaland után. Kibékülnek, de ettől Titánia nem lesz emberibb: hatalmi helyzetből irányítja nemcsak a fiatalok útját, hanem a saját házasságát is. Egyforma magas és erőteljes a nő és a férfi ebben a kettős (halandó-tündér) kapcsolatban, de míg az egyik emberibbé válik a végére, a másik áldozatból elkövetővé torzul. Persze komédiában maradunk, nem zavaróan komoly ez a következtetés, csak ott lebeg felettük. Mégsem tudok szabadulni az érzéstől, hogy a dráma bonyolult férfi-női kapcsolatrendszerét, összetett hatalmi játékait kicsit leegyszerűsítette ez e megoldás.

Valahogy a fiatalokat sem tudjuk igazán megszeretni a cserfes, talpraesett de egyben naivan bízó Hermia (Isis Hainsworth) kivételével. A fiúk (két jóképű, izmos fekete legény) nem különböznek egymástól szinte semmiben, nincs saját egyéniségük, Helénát (Tessa Bonhom- Jones) pedig a sértettsége teszi olyannyira erőszakossá a legelejétől fogva, hogy bár komikussága megmarad, nem tudunk együttérezni fájdalmaival. Ennek ellenére ott felizzik a levegő (még a képernyő előtt is), amikor a legnagyobb kavarodást okozza Puck, és mindkét fiú épp Helénába szerelmes, sőt még egy-egy leszbikus és homoszexuális csók is elcsattan. De mint az Oberon-Tompor kaland esetében, itt sem lesz ennek a nemiséggel való játéknak sem eredménye sem tétje, így nem válik helyénvalóvá. A Vízkereszt, az Ahogy tetszik valóban ilyen kérdéseket is feszeget, de a Szentivánéji álom valami mást mond a szerelemről és a szerelmi házasságról, mélyebben és rítusokba ágyazottan. A kordivat nem feltétlenül tesz jót az előadásnak.

S ha már divat: sok a táncos, mozgásos, zenés elem, amelyek néha jelentéstelien hatnak, például mikor az előadás végén egy nagy közös Beyoncé-dalban (Love on Top) és körtáncban egyesül a színpad körüli közönség és a színészek, sokszor azonban csak szórakoztatnak musical- és cirkuszelemekkel. Puck (David Moorst) az egyetlen, aki mindent be tud építeni karakterébe a lelógó szalagokon való akrobatikus gyakorlatoktól a gyermeki-állati testtartáson és gesztusokon át a gyönyörűen artikulált, de százszínű és -hangú dikciójáig: ez a punk-fiú az előadás egyik nagy csodája. És maga a tér: a Bridge Theatre nézőtéri galériákkal körbevett, elemenként mozgatható színpadán egyszerre mozog a lila virágokból font koszorúkat viselő közönség, a színészek, az emeletes ágyak, emelkedő-süllyedő platformok, énekes és táncos akrobaták. A tér, a fények, a látvány megteremti végül a Szentivánéji-hangulatot, és együtt élvezi az egykori (2019-es) és a mindenkori képernyőhöz szögezett közönség a mesteremberek kacagtató előadását és hiphoptáncát, Tompor és Puck játékát a nézőkkel. Szép is lenne, ha ez az érzés maradna meg csupán, de valahol ott motoszkál a kritikus/néző fejében a gondolat, hogy ennyi tehetség és színházi csoda ellenére Nich Hytner rendezése nem az a Szentivánéji, amelyik valóban átváltoztat minket és véleményünket a szerelemről. 

William Shakespeare: A Midsummer Night's Dream. Szereposztás: Oliver Chris – Oberon / Theseus. Gwendoline Christie – Titania / Hippolyta. Kevin McMonagle – Egeus. David Moorst – Puck / Philostrate. Paul Adeyfa – Demetrius. Tessa Bonhom-Jones – Helena. Isis Hainsworth – Hermia. Kit Young – Lysander. Hammed Animashaun – Bottom. Jermaine Freeman – Flute. Ami Metcalf – Snout. Jamie-Rose Monk – Snug. Felicity Montagu – Quince. Francis Lovehall- Starveling. Charlotte Atkinson – Moth. Chipo Kureya – Peaseblossom. Lennin Nelson-McLure – Mustardseed. Rachel Tolzman – Bedbug. Jay Webb - Cobweb. Rendezte: Nicholas Hytner. Látvány: Bunnie Christie. Link. Bridge Theatre, London, eredeti előadás: 2019. National Theatre Live ingyenes közvetítés: 2020. június 25. - július 2. Fotók: medium.org, guildhall.org, ntlive.nationaltheatre.org.uk