bezár
 

színház

2020. 07. 29.
Vendégségben Patikánál
4. emelet, 66-os csengő
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Az Egykutya olyan előadás, ahol négy színésszel arra keressük a választ, miért érdemes reggel nekiindulni a napnak, hogy miért érdemesebb élni, mint meghalni. Ha akarjuk, a hamleti kérdést fogalmazzuk újra éppen most egy kolitali keretében.

Bár az Egykutya (PopUp Produkció és a HPS Kultszalon) című előadás bemutatója 2020. március 2-án volt, a második előadás után nem játszották négy hónapon keresztül a veszélyhelyzet és a színházak bezárása miatt, ezért a július 9-i előadás szinte tekinthető újabb bemutatónak. A második bemutató pedig rendkívül sikeresre kerekedett, az előadás végén rengeteg hajlongást kellett a színészeknek kibírni, olyan sokat tapsolt a közönség. A tetszésnyilvánítás nemcsak annak szólt, hogy a közönség nyilván már kiéhezett egy old-school, analóg embertől-emberig előadásra a négy hónapos diéta után, hanem annak is, hogy ennek a 90 perces előadásnak részese lehetett mindenki a közönségből, minden bizonytalanságunkkal, a kereséseinkkel, bajainkkal és örömeinkkel. Ne rohanjunk azonban ennyire előre, nézzük csak, mi tette különlegessé az előadást.

Szkéné színház

Először is a helyszín. A színpad a Hold utca 21. 4. emeletén helyezkedik el, és a házba történő belépéshez a 66-os csengőkódot kell bepötyögni a kaputelefonnál. A színpadot a hozzávetőlegesen 40 szék U-alakban veszi körül. A díszletül pedig a szoba-színházterem stílusához igazodó néhány szék, dohányzóasztal, szekrény, poharak és borosüvegek szolgálnak. Minden megtalálható, ami egy belvárosi szép bérházban való vendégeskedéshez kell. A nézők a szobaszínházhoz hasonlóan közel ülnek a színészekhez, a színészek mellettük lépnek be a színpadra, hagyják azt el, hozzá-hozzáérve véletlenül a nézőkhöz a hely szűkössége miatt. Mivel a közönség is hasonlóan lép a játéktérbe, mint a színészek, a határvonalak izgalmasan mosódnak el, mintha a közönség is a vendégség része lenne. Arról nem is beszélve, hogy a szereplők is először a kaputelefonon jelentkeznek be, hogy színésztársuk engedje be őket, hasonló szavakkal, amint ahogy a közönséget engedték be az épületbe.

A szöveg (Varga Lóránt) a fizikai határvonalak elmosódásával harmóniában arról szól a lehető legtermészetesebb, legelegánsabb, leghétköznapibb fordulatokkal, ami amúgy is körülveszi a közönséget: politika és gazdaság összefonódása, művészet, gyerekvállalás, szülő elvesztése, végeredményben pedig az élet értelme. A kérdés onnan indul ki, hogy mi van akkor, ha egyik reggel arra ébredünk, hogy nem tudjuk megindokolni, miért is keljünk ki az ágyból. Erre a véresen komoly kérdésre aztán könnyedén adható válasz azzal, hogy azért érdemes felkelni, mert lehet profitábilis üzleti terveket szövögetni, mert lehet arra törekedni, hogy látszódjunk, mert lehet gyermeket vállalni. Persze mindez nem ad választ a kérdésre, hanem vagy csak elodázza a kérdéssel való szembenézést, vagy pedig időlegesen elfeledteti azt. Ahogy a beszélgetés előrehalad, minden válaszról és válaszadóról kiderül, hogy tényleg inkább elfeledik ezt a kérdést, minthogy szembenézzenek azzal a nyolc évvel ezelőtti eseménnyel, amelyik mindegyikük életét így-úgy kisiklatta, átírta. Amikor lehull a lepel, hirtelen a szereplőknek megadatik a katartikus pillanat a szembenézésre a múlttal, a számvetésre, hogy aztán ez a pillanat is elmúljon, és túléljék a múlt, a jelen és a jövő traumáját.

A szöveg, a téma persze maradhatna sekélyes is, ha nem a mágikus színészi játék jelenítené meg a karaktereken keresztül. Ahogy a múlt traumái csak lassan bontakoznak ki, és a karakterek is lassan értik meg, mire is megy ki a vendégség, ugyanúgy a közönség is az értetlenségből indul. Amikor belépünk a térbe, és helyünket keressük, Patika, vagy ahogy ő szereti, de nem nagyon tudják így nevezni a többiek: Patrícia (Döbrösi Laura) már a kanapén ül, és néz maga elé, mint egy szárnyaszegett madárka, amelyik akár Hitchcock egyik filmjében is szerepelhetne. Hosszan, szemrebbenés nélkül várja, hogy leüljünk, miközben valójában a meghívott három barátjára is vár, akik lassan megérkeznek. Minden érkező egy világot képvisel, de nem absztrakt értelemben, hanem nagyon is emberien, kedves emberséggel, amely világlátásnak a mélyén emberi tragédiák húzódnak, és mentik meg őket a moralitásjátékok elvontságától.

Először Éva, Vica (Tenki Dalma) érkezik meg, aki jelenlétének minden pillanatával egyfajta természetes kedvességet, meleg elfogadást képvisel, mindenki „Szívem”, „Csillagom”, „Édesem” az ő világában, aki anyaként a gyermekvállalásban teljesedett ki. Furcsa azonban, hogy soha férjről, párról nem beszél, és a gyereke születéséről is csak úgy tud nyilatkozni, hogy egyszer csak „lett”. Másodikként lép be Patika szobájába Honda (Tóth Károly), aki a NER-lovagok világlátásával az élet értelmét az örömök, elsősorban a pénzzel megszerezhető örömökben látja. Harmadikként pedig Nóra (Bakonyi Alexa) robban be, a művész, aki az ágyon és férfiakon keresztül jutott el az elismertségig, a kérlelhetetlen szarkazmus képviselőjeként. Ahogy az este, a vendégség percei múlnak, lassan derül ki a múlt traumája, hull le a lepel, derülnek ki a világokat életben tartó motivációk.

A színészek mágiája abban keresendő, ahogy elképesztő természetességgel játsszák szerepeiket: úgy vannak jelen, mintha tényleg egy régi kollégiumi találkozó részesei lennénk, mintha nem vennék őket körül nézők. A természetességet azon mérem, hogy azon túl, hogy elképesztő fegyelmezettséggel játszanak a hátuk mögött, mellettük elhelyezkedő közönségnek, az előadás közben azon tudunk merengeni, hogy a színház mégiscsak egy kukucskáláson alapuló helyzet. Itt azonban nem a negyedik falon keresztül nézzük őket, hanem benne vagyunk a világukban. Benne van a levegőben a kitettség, a közelség, hogy még az illatukat is érezhetjük, hogy néha már mondani szeretnénk, hogy hahó, itt vagyunk, ezt már nem kellene megosztani, itt kukucskálunk, hallgatózunk, légyszi, ne tárulkozzatok fel. Ez a kitettség érhető tetten Tenki Dalma könnyeiben, Döbrösi Laura rezzenéstelen arcában, amikor a legkínosabb észrevételeket teszi a mélydepresszió és talán egy kis autizmus egyvelegében, amikor mosolya is inkább társadalmi konvenció, mint érzelemkifejezés. Ezt látjuk Bakonyi Alexa végtelen cinizmusában, Tóth Károly magabiztos és frusztrált macsóságában. Olyannyira mágikusan teszik a színészek a dolgukat, hogy néha nagy a kísértés kilépni a közönség szerepéből és bekapcsolódni a beszélgetésbe.

Ez az izgalmas természetesség, ez az alig érzékelhető határvonal színészek és nézők között azon is alapul, ahogy a rendező dolgozott. Ebben az előadásban nyilvánvaló, hogy a rendező nem hivalkodik a jelenlétével, hanem miközben patikamérlegen dolgozza ki a színpadképet, színpadi mozgást, beállításokat és hangsúlyokat, maga belesimul az előadásba, hogy a színészeire, az elmosódó határvonalakra terelje a figyelmet. Nincs semmi hatásvadász elem, semmi fény-, hanghatás, hivalkodó mozdulat, hanem a természetesség kerül a színpadra. Enélkül az alázatos, de azért markáns rendezői tevékenység nélkül az előadás nehezen érhette volna el a szűnni nem akaró tapsot.

Mert a szűnni nem akaró taps zárja az előadást a Hold utca 21-ben, ahol is bepillanthatunk Patika vendégségébe. A vendégségbe, ahova nemcsak a színházi illúzió világának szereplői, hanem a közönség is meghívást kapott. A meghívás mellé járt egyéb is: jó szöveg, kitűnő színészi alakítás, pompás és alázatos rendezés. Tehát amíg lehet, pötyögjük be a 66-os hívószámot a Hold utca 21-es szám alatti kaputelefonba, amíg még tarthatók előadások, amíg még közel kerülhetünk a hús-vér színészekhez, amíg együtt lélegezhetünk velük, és boncolgathatjuk az élet értelmét, pontosabban azt, hogy miért is érdemes reggel felkelni az ágyból..

 

Varga Lóránt: Egykutya. Szereplők: Döbrösi Laura (Patrícia), Bakonyi Alexa (Nóra), Tenki Dalma (Éva), Tóth Károly (Honda). Rendező: A társulat. Bemutató: 2020. március 2. HPS Kultszalon. Képek: PopUp 

Egykutya. A plakát

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Almási Zsolt --


További írások a rovatból

színház

Hommage à Róna Viktor Hommage à Róna Viktor
„Herceg a vasfüggöny mögött”
színház

Vendégségben Patikánál Vendégségben Patikánál
4. emelet, 66-os csengő
színház

Karantén-Szentivánéj: korlátozott pezsgés és szerepkavalkád Karantén-Szentivánéj: korlátozott pezsgés és szerepkavalkád
Shakespeare Szentivánéji álma a londoni Bridge Theatre előadásában és a National Theatre közvetítésében
színház

Ordító sokaság Ordító sokaság
Színház a karanténból: Jane Eyre színházban és neten 2 in 1

Más művészeti ágakról

Interjú Jancsó Dávid vágóval karrierválasztásról, a vágó megítéléséről és a tudatosság szerepéről
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A zenéért és a közönségért A zenéért és a közönségért
Interjú Oláh Vilmos Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, koncertmesterrel sikerről és korunk zenei piacának követelményeiről
art&design

Hommage à Róna Viktor Hommage à Róna Viktor
„Herceg a vasfüggöny mögött”
Andrew Rossi: Az igazság nyomában: Félretájékoztatás és az álhírek ára


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés