bezár
 

színház

2020. 10. 14.
Olykor lefelé tart a felfele vezető út
Interjú Goda Gáborral a MINDEN (is) premier kapcsán
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A Goda Gábor vezette Artus 35. évi jubileumi premierjéhez érkezett október 9-én. További kilenc estén át lesz látható, kis nézőtérrel a MINDEN (is). Az Artus épületének tereiben zajló performansz a társulat egyik alaptémájával, az önellentmondással foglalkozik. Olyan kérdésekkel, minthogy létezik-e a vagy-vagy kényszerű állapota helyett az is-is egyensúlyi állapota. Hogyan jelennek meg az életünkben olyan lényegi fogalmak, mint például a minden, a semmi, az örökké, a soha és a csend. Goda Gáborral, az előadás rendezőjével beszélgettünk folyamatról, társulatról, mindenről (is).

„Ez az egész 2013-ban kezdődött, amikor felmentem a Wudang hegység egyik csúcsára, egy kolostorhoz… 22 ezer lépcső. Fizikai és szellemi kihívás. A hegy ösvényei és lépcsői azonban nem egyenesen felfelé tartottak. Néha lefelé is kellett menni. Ezt nehéz volt megemészteni. Ez volt a hegy első tanítása. Olykor lefelé kell menni, hogy felérjünk valami magasabb helyre. 

Szkéné színház

Aztán jött a második tanítás: hogyan élem meg az utat? Amikor lefelé vezet a lépcső, olyankor lefelé megyek vagy felfelé? Vagy-vagy? Hiszen miközben lefelé lépek, pontosan tudom, hogy felfelé megyek, a hegytetőre, a kolostorhoz. Egyszerre megyek le és fel is. Is-is.” – Goda Gábor 

PRAE.HU: Mit éreztél, mikor felértél a kolostorba?

Számomra nem annak volt jelentősége, hogy felértem, hanem magának az útnak. Annak a paradox ténynek az átélése, megtapasztalása, hogy amikor lefelé megyek, akkor is felfelé tartok.

PRAE.HU: Ez volt 2013-ban. Mióta tudod, hogy ezzel az élménnyel konkrétan foglalkozni szeretnél?

Ez az élmény – akár csak egy gesztus vagy egy hang szintjén – szinte rögtön megjelent a következő darabokban is. Elég gazdag tapasztalás ez ahhoz, hogy sokáig kitartson a hatása. Ráadásul nem minden fejtődik meg abban az adott pillanatban, van, ami csak évekkel később érik be. Az a tény, hogy ilyen sok lépcsőt meg kell járni, hogy fel kell jutni a hegyre, és az út egyszer csak elkezd lefelé haladni, az okozott egy belső felháborodást bennem. Hogy van egy cél, fel kell mennem, előttem van még több ezer lépcső, én meg most lefelé megyek? Most miért lefelé megyek, amikor felfelé kell mennem? És akkor állt össze bennem ennek a tanulsága, amikor már megjártuk az utat. Hogy mit tanít a hegy: ha magasabbra akarok menni, néha mélyre kell mennem, és nem kikerülhetőek ezek a mélyre szállások, lefelé menések, akkor sem, ha fölfelé akarok menni. Ez hozzátartozik. Valójában ugyanazt éltem meg, mint bármilyen alkotófolyamat közben, csak nyersebben, valóságosabban.

PRAE.HU: A MINDEN (is) előadásotokban is van vándorlás, azaz több térben is játszódnak a képek, jelenetek, és a nézők ezeket a tereket járják majd be. Van olyan szándékod, hogy ez a te saját élményed a 22 ezer lépcsővel valamilyen módon megjelenjen az előadásban?

Azon dolgoztunk, hogy az „amikor lemegyek, akkor is felmegyek” élményét megtapasztalhassa a néző. Ezenkívül minden térben más lesz a néző pozíciója. A másik nagyon fontos kérdése az előadásnak, hogyan tudunk többféleképpen ránézni a világra. Tudunk-e nézőpontot váltani és elfogadni a többi nézőpont igazságát. 

PRAE.HU: A társulatot és magát az Artust körüllengi egy belső szabadság, függetlenség, egy rendszeren kívüliség. Ez 1985 óta létezik. Milyen ezt belülről megélni, mennyire nehéz ezt megtartani?

Elhatározás kérdése. Nem nehéz megtartani, ez egy döntés. A 80-as években egy másik diktatúrában éltünk. Akkoriban is azt kerestem, hogy egy ilyen elnyomó világban hogyan tudok szabadon, egészségesen, gondolkodva, kommunikálva létezni. Nagy szavak a szabadság és a függetlenség. Ezeknek is megvan a maga tartománya. Ismerem a korlátaimat, a kereteimet, tudom, hogy meddig terjedek. Ezeken belül tudom kiteljesíteni a szabadságomat. Van, amikor én magam építek korlátokat, amelyek néha akadályoznak, de sokszor inkább megtartanak; van, amikor a természet épít korlátokat. Ha olyan korlátokkal találkozom, amelyek nem támaszok, hanem bilincsek, azokat igyekszem széttörni, vagy olyan irányba fordulni, ahol nincsenek ott ezek a korlátok. Az a függetlenség, amit mi, az Artus képviselünk, számunkra nem nehéz, hiszen természetünk szerint való. De tudjuk, hogy ára van. Nekem például a szabadság többet ér, mint a biztos megélhetés. Van, akinél ez másképp van. Az önfelvállalás és a környezetem iránti tolerancia összehangolása gyerekkorom óta fontos számomra, és továbbra is feladatomnak tartom, mert még mindig finomítható, építhető, teljesebbé tehető. 

PRAE.HU: Mi változott a társulatban, az alkotói folyamatban a kezdetek óta?

1985-ben – én akkor voltam 25 éves – azt mondtuk, hogy azt csinálunk, amit akarunk, nem állunk be a sorba. És csináltuk valahogy. Évtizedek alatt csiszolódott ki az a munkamódszer, amiben ugyanazt alkalmazzuk, mint ahogyan egyébként is gondolkodunk. Nemcsak a saját szabadságom jelenik meg benne, hanem a munkatársaim kreativitása, szabadsága is: a munkatársaim az alkotótársaimmá váltak. Nem vezetőnek, irányítónak tartom magam, hanem valakinek, akinek ebben a közösségben az a dolga, hogy összerendezze a közös alkotást. Az együttműködés az alkotómódszerünk alapja. Ha az emberek figyelnek egymásra és kreatívak, abból mindig lesz valami varázslat. Vannak könnyebb és nehezebb időszakok, de akár felfelé akár lefelé megy az a lépcső, mindig tudjuk, hogy valójában mindig felfelé megyünk.

PRAE.HU: Hogy álltok most? (A beszélgetésre október legelején került sor – a szerk.)

Most vannak a finomhangolások: az egyes képek kapcsolódásait keressük, ugyanakkor átgondoljuk, hogy a nézők befogadói attitűdjét hogyan segítsük. 

PRAE.HU: Össze tudnád foglalni egy mondatban az előadást?

Nem tudom, ezért nem is fogom. Egyik darabomat sem tudnám egy mondatban összefoglalni. Ha össze tudnám foglalni, akkor nem csinálnám meg. Akkor lehetne belőle egy gyönyörű és esszenciális mondat vagy vers, ami pedig úgy teljes, ahogy van.

MINDEN (IS)
Alkotó szereplők: Bakó Tamás, Izsák Szilvia, Mikó Dávid, Mózes Zoltán, Nagy Csilla, Szalay Henrietta
Zenészek: Goda Sára, György Andrea, Philipp György
Tér: Sebestény Ferenc, Goda Gábor
Zene: Philipp György
Az előadásban elhangoznak még Arvo Pärt, David Lang, Vivaldi, Wim Mertens művei.
Jelmez: Lőrincz Kriszta
Fény, alkotó munkatárs: Kocsis Gábor
Kreatív technika: Bodóczky Antal, Hajdu Gáspár, Papp Gábor
Produkciós vezető: Hodován Margit
Produkciós asszisztens: Fazekas Anna, Hodován Mária
Külön köszönet: Boros Anna Eszter, Lipka Péter, Lukács László, Nagy Géza, Mayer Zita
Rendező-koreográfus: Goda Gábor

Bemutató: 2020. október 9.
További előadások: https://artus.hu/2020/05/19/minden/
Artus Stúdió

Fotó: Schiller Kata

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Fodor Orsolya --

Negyedéves bábrendező hallgató vagyok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, előtte az ELTE BTK magyar szakán diplomáztam. Foglalkoztat a szakmám nézői szemmel is, ezért néha előfordul, hogy kritikát is írok.


További írások a rovatból

színház

Lápos és az akkumulátor Lápos és az akkumulátor
A Független Színház Falunap című előadásáról
színház

Mi ez a mutyuli a színpadon? Mi ez a mutyuli a színpadon?
Gombrowicz Yvonne című darabja a Maladype Színházban
színház

Megszületett a félig született egésze Megszületett a félig született egésze
Fekete Ádám Haloktatás, márványprotézissel című vízigót kosárlabda darabja

Más művészeti ágakról

irodalom

Két esemény margójára Két esemény margójára
A Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról
art&design

Az érintések láthatatlan története Az érintések láthatatlan története
Szántói Lilla taktilis érzékelésen alapuló kiállításáról
Énekesek, akik legendássá tették a rock’n’rollt


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés