bezár
 

irodalom

2020. 11. 16.
A lélek meghosszabbítása
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről, Magvető, 2020
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A lélek meghosszabbítása Ljudmila Ulickaja Booker-díjas szerző legújabb művében, a Magvető gondozásában megjelent A lélek testéről címet viselő kötetben a nőiség, a testbe írt sors és a halál közelségének alapélménye értelmeződik újjá a novellák sokszínű soraiban. Összeolvasva őket egy egészen átfogó „nő-történelmet” kapunk, melyben ük-, déd- vagy nagyanyáink mellett mi is helyünkre lelhetünk.

A kötet két novellaciklusra bomlik. Az első a Barátnők címet viseli, mely a hangadó Nekem nem kellenek mások című versen túl négy szöveget számol. A novellák másik csoportja A lélek testéről című ciklus alá rendeződik, amit előszó helyett az Egyetlen leckéből sem okultál című vers vezet fel.

Az első novellaciklus érzelmi és gondolati ritmikáját a Nekem nem kellenek mások… című vers alapozza meg, mely egy globális, szinte már-már miszticizált női sorsközösség létét igazolja vissza.

A vers egy szétszakíthatatlan és végtelenített körtánc, amely a nőiség rituális egységét és a testbe és lélekbe írt sorsöröklést mutatja fel.

A testben és lélekben tárolt hagyomány vagy mintázat az egész köteten átívelő kérdés, melyhez a halál és a női lét különböző létfilozófiai dilemmái kapcsolódnak.

A novellafüzér első szövege, a Sárkány és Főnix gyász- vagy elmúlás-novella, mely Zafira és Muszja szerelmének utolsó pillanatit dolgozza fel. A novellát megelőző Barátnők című vers és az egész ciklus – Zafira és Muszja szerelmi kapcsolatának a kontextusában – a női viszonyok univerzális formáinak lefedésére tesz kísérletet. A történet mentén körbejárhatjuk azt a kérdéspárt, hogy a szerelem mit ad és mit vesz el a haláltól, vagy, hogy hogyan értelmezhető ez az emberi kötelék a halál közelségében. Mindez szorosan kapcsolja össze a történetet az Alisza halált vesz című soron következő elbeszéléssel, melyben az ember akarata és autonómiája íródik felül a sors, pontosabban egy női sorsminta hatására. A címszereplő Alisza saját halálának a döntőbírájává szeretne válni. Önkontrollját egy élete hajnalán fellobbanó szerelem sem töri meg. Az önuralom és a személyes szabadság iránti vágya akkor válik elérhetetlenné, amikor a sorsa – a szöveg világán túlmutatóan – összefonódik egy kislányéval, aki által végérvényesen anyává válik, feladva ezzel az eddig harcosan védett eszméit. Így a történet egy paradox példázattá válik, ami azt mutatja meg, hogy miként mondhat le az egyén a saját haláláról más ember életéért.

Az Alisza halált vesz és a ciklus másik novellája, a Külföldi nő című történet is erősen felidézheti Milan Kundera egy-egy regényét. Az előbbiben (Shakespeare-t is számításba véve) a Búcsúkeringő halálfeletti döntéshozatalának egy parafrázisát olvashatjuk ki.

A Külföldi nő esetében pedig A lét elviselhetetlen könnyűségének Terezáját pillanthatjuk meg, mivel, bár más módon, de a novella felteszi a közel 40 éve megválaszolatlan kunderai kérdést: felülírhatóak-e azok a testünkbe vésett kódok, amiket (női) sorselődeinknek köszönhetünk?  Tereza szavaival élve: valóban mi magunk vagyunk „édesanyánk testének a meghosszabbítása?”

Az Áldottak mind, kik… című novella a ciklus zárószövege, mely a kötet keresztmetszetén elhelyezkedve az érzelmi katarzis tetőpontjának is tekinthető. A novellában szereplő anya és gyermekei között húzódó érzelmi háromszög a kötet egyik legszívszorítóbb darabja. A történet a magányosságon való önkéntes és önkéntelen osztozás és a női sorsközösség, az anyaság és gyermekiség viszonyaival játszik. Teret engedve a remetelét lelki rajzolatainak, melyeknek különös árnyalatot ad a gyermekvállalás ténye. Hiszen az elvonulás és a világtól való tényleges elszakadás axiómája a gyermek, amely örök archívum és kapocs az identitás és a valóság között. Ezzel szemben a novella anya-hőse saját döntésével lányait is önmaga sorsára ítélteti, beléjük írva az egyedüllétnek és a kötődés hiányának szinte levetkőzhetetlen nyomait. A novella végén elhangzó ima női szakrális közösségjelleget idéz. Szövege belső diskurzus, fantom párbeszéd a halott anya és az élő gyermekei között. Így az ima azáltal, hogy fordításként szerepel, közvetítő eszközzé, médiummá válik az elnémuló holt és az éppen a megbocsátásban és a felismerésben újjászülető diskurzusok között.

Ez a novella a kötet fő csomópontjaként is értelmezhető, amelyben mind a nőiség, mind a halál misztikumának kérdése összeér a rítus és a szöveg médiumának köszönhetően.

A kötet második novellaciklusát az előzőhöz képest sokkal szűkszavúbb, szinte már néma, és egy árnyalattal drasztikusabb ábrázolásmódú novellák jellemzik. A ciklusnyitó Egyetlen leckéből sem okultál… szöveget követően a Tetemek, tetemek, hol lehet a lelketek… című novellát olvashatjuk. A kezdő mű halál- és testábrázolása a modern világ hátborzongató élet- és természetidegen képeit mutatja fel egy húsfeldolgozó üzem tereiben. A történet a kötet kontextusában az (emberi) élet kiüresedése és a halál elgépiesedése iránt érzett borzadást adja vissza. A novellában ezen felül Enyedi Ildikó 2017-ben Oscar-díjra is jelölt A testről és lélekről című filmére is találhatunk intertextuális utalásokat. Az Aqua allegoria című novella szintén erőteljes intertextuális utalásokkal él. Az elhagyottságában almamollyá váló Szonya története a metamorfózis irodalmi hagyományának a sorába illeszkedik. Az átalakulását végigkísérve eleinte egy egészen lassú és ártalmatlannak tűnő folyamatot látunk, amely előrehaladva egy váratlan és megrázó kiüresedéshez vezet, melynek fő iránya az emberi világhoz való tartozás teljes felszámolása. A ciklus harmadik, Kettesben címet viselő novellájában egy férfi test jelenik meg egy női élet(erő) archívumaként. Az emlékezőként szolgáló testen egy erotikus szerelmi összeolvadás nyomait olvashatjuk, mely örök dokumentuma egy fiatalságát és egészségét vesztett női szubjektum múltjának. A kötet soron következő szövege, az Ember, hegyi tájban című novella egy anya-fia történet, mely az eddigiektől eltérően férfi életutat kísér végig, az elkötelezett fényképész, Tolik áll a középpontjában. A novella a természet és az ember közötti megmagyarázhatatlan vonzerő és elcsúszás rögzítője. A tájképben végleg elvesző szubjektum a természet és az emberi világ áthidalhatatlan testi akadályait teszi semmisé az elmúlás pillanatában. A novella bár férfi főszereplővel bír, így megtöri az előzetes női dominanciát, mégis az elmúlástörténetek sorába illeszkedik, azzal, ahogyan a halálnak egy újabb formáját, elképzelését jeleníti meg. A Vava címet viselő novella egy több generációt kiszolgáló, családi „ereklyeként” működő plüssállat története, mely a szöveg zárásában nem csak a hagyomány, hanem a „családi-lélek” hordozójává is emelkedik. Az Autopszia című szöveg egy boncmester életének pillanataival indul, melynek bemutatása át-áthajlik egy félelmetes, zord és tárgyiasított beszédmódba, melyben a test tényleges útmutató vagy térkép egy holt szubjektum történetének megkonstruálásához. A mű másik pólusát az angyallá emelkedő meggyilkolt zenész fiú és az édesanyja története adja. A két életút összefonódásában többek között megláthatjuk a szférák közötti átjárás és az archívumként kezelt test problematikáit. A ciklus és egyben a kötet zárónovellájának, a Szerpentinnek a női hőse párhuzamba hozható a már általam említett Áldottak mind, kik… című történet anya figurájával. Mindketten a teremtés iránti fékezhetetlen vágyuk bázisaként, az anyaszerepet mellőzve, a kultúra és a tudás tereinek a kijelölését, bejárását és felülírását választották. A Szerpentin főhősnője a tudatát fokozatosan bekebelező „fehér foltok” ellen vív reménytelen harcot, ahogy szép lassan a nyelvére, az emberi kapcsolataira és a valóságának az egészére köd borul. A betegsége tüneteként a szubjektumban növekvő üresség, bár a külső világ ellensége, a novella zárásában a végtelen tudás állapota, melyben a könyvtáros-lelkű Nagyezsda Georgijevna megnyugvásra lel.

A kötet novellái figyelmesen olvasva egy univerzális kép mozaikjait adják ki. Így együttesen egy olyan rajzolat felmutatására képesek, melyben a női sorsközösség, az elmúlás vagy a test és a lélek viszonyai újabb és újabb színezeteket kapnak.

Kép: a borító részlete

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Tóth Ramóna Mirtill --

1999-ben született Budapesten. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem magyar szakán tanul, kultúratudomány és művelődéstörténet szakirányon. Publikációi a prae.hu, az f21.hu és a Nincs.online felületein jelennek meg. A Nincs online folyóirat alapítótagja és szerkesztője.


További írások a rovatból

irodalom

„A fonat lesz az, amit én regénynek képzelek” „A fonat lesz az, amit én regénynek képzelek”
Beszélgetés Tompa Andreával a Költő a nappaliban eseményén
Erdős Virág: Hősöm, Magvető kiadó, 2020
irodalom

A szerelmi líra reformja A szerelmi líra reformja
Oravecz Imre: 1972. szeptember, Magvető Kiadó, 2020

Más művészeti ágakról

A 9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál programjából
art&design

Permanens válságkezelés Permanens válságkezelés
Interjú Valkó Margittal, a Kisterem Galéria tulajdonosával és vezetőjével legutóbbi kiállításukról
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Elindult a Külföldön Sikeres Magyar Művészek projekt weboldala Elindult a Külföldön Sikeres Magyar Művészek projekt weboldala
www.ksmm.hu


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés