bezár
 

irodalom

2020. 12. 04.
Miért beszélünk még mindig erről?, avagy nők az irodalmi térben
(Élmény)beszámoló a tizenhatodik Szépírók Fesztiváljáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén – minden nehezítő körülmény ellenére – tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Szépírók Fesztiválját, ezúttal online térben. Emiatt a Fesztivál két nap helyett négy órára szűkült, kiesve saját műfaji keretei közül is, ezért lett a címe: XVI. Szépíró Fesztivál / Konferencia / Emlékezés. A Fesztivál egyik fő programja valóban egy konferencia, amely mintha emlékállítás lenne Kéri Piroskának is, a Szépírók Társaságának alelnökének, aki idén tavasszal hunyt el. Emlékére ősszel díjat is alapítottak, melyet az irodalomszervezésben kiemelkedő egyének kaphatnak meg, valamint a Fesztivál is egy negyedórás videóval zárult, melyben kollégái, barátai és pályatársai emlékeztek rá.

A Fesztivál szervezése egy másik, a Társaság működésében bekövetkezett változásra is reflektált: idén ősszel állt fel a Női Érdekvédelmi Munkacsoport. A Fesztivál ezért teljességgel a nők reprezentációs lehetőségeiről, a szexuális és hatalmi visszaélésekről, valamint a nők irodalompolitikai helyzetéről szólt. Szkárosi Endre, a Szépírók Társaságának elnöke, felvezetésében többek között Kiss Noémit emelte ki mint az egyik spiritus rectrisse-t - „ezt sajnos nem mondhatom”, javította ki magát felvezetőjében –, mindenesetre mint spiritus rectort, azaz mint az egyik értelmi szerzőt és a munkacsoport vezetőjét. Munkáját emellett Hidas Judit és Tóth Kinga segíti, utóbbi moderálta a Fesztivál első felét. Mindez „természetszerűleg létrehozta” azt a nyolcvan fős fórumot is – folytatta Szkárosi –, melynek a női érdekvédelem és jogegyenlőség elérése a célja. Ez a fórum: a SZÍN, amely az ország első olyan érdekvédelmi szervezete, amely a női jogérvényesítéssel foglalkozik az irodalomban. A SZÍN szervezte azt a Fesztivál felét (a négyből két órát) kitévő konferenciát is, amelyben a női alkotók díjazottságáról Hidas Judit szépíró, szerkesztő és irodalomszervező és Horváth Györgyi tartott egy-egy előadást, aki irodalomtörténettel és kultúrakutatással foglalkozik.

Mégis leginkább együtt érdemes beszélni róluk, hiszen a téma egyezéséből adódóan – női alkotók díjazottsága – a két előadás teljességgel egymáshoz idomult, több ponton fedve egymást. Természetesen egy online ppt-vetítés nem az a terep, amely minden szempontból kedvez az előadónak (és közönségének), mégis elmondható, hogy mindkét előadás témáját tekintve meglehetősen informatív, határozott érdeklődést – és a témának nagyon is szükséges figyelmet – felkeltő volt. Hidas Judit az elmúlt tizenöt évre visszamenőleg tizenhárom díjat vizsgált, olyanokat, mint az Aegon-, a Libri-, a József Attila-, az Artisjus- és a Mészöly-díjak, előadásában pedig a kutatási eredményeit prezentálta. Az összesítés szerint – mindenki figyelje meg, hogy számára mennyire meghökkentően – a vizsgált 449 díjból 365-öt kapott férfi és 84-et nő. Ez 82-18%-os eloszlási arányt jelent a férfi alkotók javára. Horváth Györgyi kizárólag a Baumgarten-díjat (amit 1949 óta József Attila-díjként ismerünk) vizsgálta alapítása, 1929 óta 2009-ig, egy díjban felölelve a magyar irodalmi díjazás elmúlt nyolcvan évét. A kutatásból az derült ki, hogy bár a kezdeti (1929-1949) időszak 7%-os női aránya a hetvenes évekig folyamatosan emelkedett, 2009-ig, negyven (!) év alatt az elért érték folyamatosan 14% százalék környékén stagnált.

Díj

Összes díjazott száma

Női díjazottak száma

Nők százalékos aránya

Baumgarten-díj és –jutalom
(1929-49) 

177

14

7.90%

József Attila-díj

(Petőfi Irodalmi Múzeum On-line Adattára)

1950-59

167

16

9.58%

1960-69

89

9

10.11%

1970-79

119

17

14.29%

1980-89

101

12

11.88%

1990-99

98

14

14.29%

2000-09

127

18

14.17%

Kossuth-díj (2002-2009)
(csak irodalmi díjazottak) 

 

21

 

3

 

14.29%

(forrás: Horváth Györgyi - Női irodalom és / kontra Gender Studies: az autoritás / szerzőség gender-specifikus rétegei a kortárs magyar irodalomkritikában)

Hidas Judit, aki tovább vizsgálta a József Attila-díjat 2005-től máig sem mutatott ki jelentős változást, 17% százalék a női díjazottak aránya az elmúlt tizenöt évben. Bár az újabb alapítású díjaknál jóval jobb a helyzet, a Libri-díj például öt éve működik, ebből kétszer férfi és háromszor lett nő díjazott, ugyanígy a Margó (34%), a Déry- (34%) és Sziveri-díj (30%) is emelik a 18%-os átlagot, az átlag attól még igen alacsony, az olyan díjaknál pedig, mint a Füst Milán-, a Zelk Zoltán-, a Mészöly- és az Üveggolyó-díj, ez az arány stabilan 6-8%. Nem sokkal, de jobb arányokat mutat mindkét előadásban az elit kiadóknál a női írók eloszlása – Magvető, Európa, Kalligram, Jelenkor, Scolar –, ez egységesen 28% körül van, azaz a kiadók alkotótáborának közel egyharmadát női szerzők képzik. Arra azonban jelen pillanatban nincs Magyarországon átfogó felmérés, hogy a piacon általában megjelenő könyvek között milyen a férfi-nő eloszlás, hiszen, mint megjegyezték, már az elit kiadókhoz sem könnyű eljutni.

Egy ilyen kutatásnak, és egyáltalán az irodalmi aktivitás mérésének nehézségére mutatott rá Szkárosi Endre egy hozzászólásában. Szerinte – amennyiben elfogadjuk, hogy a díjazás a végpont –, nagyon fontos feltenni azt a kérdést is, hogy egy kiadó vajon hány szerző művét utasítja el. Mindemellett lényeges szempont az is – amit többen többször kiemeltek –, hogy az elit kiadók már eleve nagyon szűk és szűrt szerzői réteget foglalkoztatnak. Ez azt jelenti, hogy bármiféle ilyen jellegű kutatás esetében a női alkotók jelentősebb hányada – ahol értelemszerűen a problémák jelentősebb hányada is jelentkezne, távol az elit kiadók biztonságosabb berkeitől – egy nehezen kutatható „peremvidékre” szorulva lenne csak fellelhető. Éppen ezért nehéz feltérképezni azokat a diszkriminatív szűrőfolyamatokat, amelyek a szakma egészét érintik: megfogni, hogy az „irodalmi versenyfutásban” hol vannak a legmarkánsabb buktatók.

Egy másik aspektusa az előtérben és „kánonban” levés és ismeretlenség problémájának – emelte ki hozzászólásában Nagy Gabriella szépíró, irodalomszervező, a Litera irodalmi portál főszerkesztője –  a díjazások kapcsán az, hogy egy kiosztásról ítélő kuratóriumi zsűritag is csak azt olvassa és arra figyel, ami saját horizontjába esik. Képzeljük el ezt így: egy pályázatra 60-100 könyv érkezik. Ennyi könyvet feszített tempóban, még egy igen széles látókörű (ritkán van ilyen) kuratórium sem tud elolvasni. Mi alapján tájékozódik tehát egy kurátor? Saját legjobb tudása és lehetősége szerint. Azt azonban nem lehet elvárni tőle, hogy mindeközben „kutatómunkát” is végezzen – fűzte hozzá Nagy Gabriella. A feltérképezés és az alkotók térképre helyezése így elsődlegesen a szerkesztők, kiadók, valamint a különböző megjelentető médiumok feladata.

Mindez visszavezet ahhoz, hogy a női alkotók alulreprezentáltságának és egyenlőtlenségének problémáját rendszerszinten kell látni. Ez egy visszatérő gondolat volt a Fesztivál folyamán, mely megjelent Szkárosi hozzászólásában, több oldalról tematizálódott a kerekasztal-beszélgetés során is, valamint Horváth Györgyi előadásának induló hipotéziseként is, miszerint a díjak aránytalan eloszlását egy átfogó szociokulturális beágyazottságban és az egész irodalmi intézmény kontextusában kell látni. Hogy mindez regionális, azaz a szlovákiai magyar irodalomban is létező jelenség, arra Németh Zoltán irodalomtörténész és szépíró hozott példákat egy igen száraz, mindössze felsoroló hozzászólásban.

Az alulreprezentáltság és jogegyenlőség rendszerszintű problematizálásának – ez résztvevői oldalról mindig igen hálásan hatott – állandó velejárója volt a megoldási javaslatok tétele is. Horváth Györgyi előadásának végén felvázolta azokat a támpontokat, melyek mentén nagyjából minden további válasz is megfogalmazódott. Mindez arra engedett következtetni, hogy többnyire nem csak egyetértés van a résztvevők között, hanem mindannyian tőlük független, esetlegesen már bevált támpontokat fontosnak tartják. Ilyen az önreflexió elvégzése, férfi és női oldalról egyaránt, mely talán minden hasonló esetben az első lépés is: kicsit tágabban értve a probléma tudatosítása és tettenérése. Kiemelkedő szerepe lehet még a nemileg kiegyensúlyozott döntőbíróságok felállításának, valamint egyáltalán, azon túl, hogy a női szépírók teret kapjanak, szükség van arra is, hogy a kritikusok és szerkesztők, vagyis az irodalom „reprezentánsai” között is jóval arányosabb legyen a nemek közti eloszlás.

Hasonlóan a megoldási lehetőségekről beszélt Balogh Endre, a prae.hu főszerkesztője, a József Attila Kör volt elnöke is. Egy, a kerekasztal beszélgetésig ritkán hallott személyes hangot megütve arról mesélt, hogy mióta komolyan dolgozik egy kiadó felépítésén (Prae Kiadó – a szerk.), kitüntetett figyelemmel kíséri, és nyitottabban áll a kiadóhoz érkező női kéziratokhoz, azért, mert így „legalább saját területén előtérbe tudja hozni a női alkotókat, vagyis [képes] pozitívan diszkriminálni őket”. A pozitív diszkrimináció kifejezést hallva – valószínűleg igen rossz felhangot megütve – mint megoldás sok kétséget idézett elő bennem és könnyen elképzelhető, hogy a Fesztivál közönségének több tagjában is. Ez számomra csak a kerekasztal-beszélgetés során tisztázódott, melynek során Simon Márton az Erzsébetváros irodalmi ösztöndíj programjának koordinátoraként közvetlenül címezte meg a pozitív diszkrimináció kérdését: az ösztöndíj öt díjazottjának minimum kettőt női alkotónak kell kapnia. Szerinte ez egy „provokatív lépés, mert a pozitív diszkrimináció is diszkrimináció és bélyegezhető [az ember] szexista barom állatnak”. Mind hozzászólásának, mind érvelésének nyíltsága olyan személyes hangvételt ütött meg, melynek hiánya végig érezhető volt a Fesztivál hangvételében. Simon Márton hozzátette, hogy a megoldást a zsűri szakmai megalapozottságában látja, melynek döntésének így a nemiség egyáltalán nem végcélja, hanem pusztán egy indulási irány egy olyan úton, amit kizárólag szakmai szempontok kísérnek.

Pillanatkép a kerekasztal-beszélgetésből
(forrás:youtube.com)

Van még egy momentum, amit egészen idáig nem tudtam ide emelni – magam sem tudván, hogyan fogjam meg a témát, mely már önmagában beszédes –, ez pedig Deres Kornélia költő, színháztörténész, szerkesztő hozzászólása, mely a nők elleni erőszakot, visszaéléseket és a zaklatást tematizálta az irodalmi térben. Ez az igen súlyos és valóságos probléma, bár helyenként hangot kapott a konferencia során, mégis kizárólag itt, valamint a kerekasztal-beszélgetés végén – egy egyre lendületesebbé váló szakaszban (pontosabban: várva várt, alakuló vitában) – tematizálódott ennyire explicit módon. Mindezért a zaklatás mint megkerülhetetlen jelenség, a probléma minden súlyával mint egy láthatatlan bárd lógott végig a beszélők feje fölött, hogy lecsapja a statisztikák és túlontúl koncepcionális felvetések távoli nyúlványait. Mindennek okát – amiért talán az előbbi, nem túl szerencsés kép is született – Deres Kornélia is megnevezte: a zaklatás, a visszaélés, az erőszak olyan jelenségei az irodalmi térnek, melyeket amennyire szükséges, a beszédben való gyakorlat és szókincs hiányában nehéz tárgyalni, ezért sokan egy az egyben elfordulnak tőlük. Ezért igen szerencsésen bármiféle kikezdhetetlen tragikum elmélyítése helyett pozitív példákról és személyes szerepvállalásáról kezdett beszélni. Kiemelte, hogy az elmúlt években a JAK és a FISZ táboraiban mentálhigiéniás csoportok és beszélgetések során mindig helyett kapott a zaklatás témája, valamint, hogy a Független Előadó-művészeti Szövetség 2018 óta működteti a Biztonságos terek honlapot, mely átfogó megoldási javaslatokat kínál mind a bántalmazottaknak, mind az intézményeknek. Itt felhívta a figyelmet az intézmények felelősségét a megfelelő protokollok és egy etikai kódex felállítására, mely valójában két irányban védi mind a bántalmazót, mind a felelős intézményt. Az intézményi szerepvállaláson túl mindennek alapja a jogtudatosság, az önvédelem, valamint a helyes edukáció, mely nem csak a bántalmazóra és a bántalmazottra fókuszál, hanem a „csendes megfigyelés” megszüntetésére is.

A kerekasztal-beszélgetést a díjpolitikáról Bárány Tibor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa moderálta, mely beszélgetés alatt főként a díjak odaítélésében történő személyes felelősségről, a szakmai szempontok tisztaságának kérdésességéről, továbbá – szorosabban kapcsolódva a női egyenjogúság és érdekérvényesítés kérdéséhez – az ösztöndíj-rendszerek diszkriminatív voltáról. Mindezek mellett – élesen és szinte szükségszerűen elkülönülve a többi témától – a bántalmazásról is szó esett. A bemutatkozó körben minden résztvevő személyes vonatkozásait vázolta fel. Bazsányi Sándor első felszólalóként az önreflexió fontosságára hívta fel a figyelmet, melyet ösztöndíjak megítélésében mint kuratóriumi tag tapasztalt önmagán. Kiemelte, hogy saját élményei alapján nagyon gyakran nem a nemiség a döntő, hanem a baráti, kollegiális és egyéb csoportelfogultságok. Emellett saját esztétikai ideológiájának a háttérbe szorítását is lényegi mozzanatnak nevezte meg – mely téma (az esztétikai nézőpont, mely akár negatív vagy teljességgel kizáró hatással is lehet a női érdekérvényesítésbe azáltal, hogy nem gondol „irodalmi” problémaként rá) meglepően kevés alkalommal került eddig elő. Kizárólag Balogh Endre hozzászólásában, illetve Horváth Györgyi előadásában kapott helyet, amikor arról beszélt, hogy a díjazott női alkotók műveiben számottevő gyakorisággal férfi perspektívákból vannak elmondva a történetek. Valuska László a Margó-díj szakmai kuratóriumának tagjaként arra világított rá, hogy az irodalmi percepció – mely magában foglalja az esztétikai szemléletet – egy olyan férfiszemszögként is felfogható, melyet önmaga alakított ki az elmúlt évszázadban.  Így a női alkotók elismeréspolitikája ugyanannyira vagy sokkal inkább tekinthető „férfi kérdésnek” is, vagyis, hogy az esztétikai szempont és a probléma rendszerszintben való látása elválaszthatatlan a gender kérdéstől. Margócsy István a díjkiosztások „szociális szempontját” emelte be, mely – nem titok – azt jelenti, hogy egy pénzzel járó díj kiosztásában (hogy azt kinek ítélik és életének mely szakaszában) igenis fontos szerepet játszik az illető szociális helyzete. Mindez – tette hozzá – nem is probléma egy ennyire alulfinanszírozott területen, mint az irodalom. A szociális kérdést Tóth Kinga hozzászólása bővítette igen szélessé. Egyrészről felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldi ösztöndíjak esetében egy gyerekes anyánál saját gyermeke – és a hozzá kapcsolódó ellátási szükséglet – szinte soha nem faktor, vagy ha mégis, akkor a díj kiosztásától határozottan eltántorító tényező. Ez a kisgyerekes férfiak esetében nem jelent problémát, pedig az ösztöndíjazások kifejezetten nem családbarát módon vannak kialakítva, ami megnyilvánul  például abban, hogy a család kizárólag látogatóba érkezhet az ösztöndíjat elnyert emberhez. Másrészről kiemelte azt is, hogy  túlságosan kevés hangsúly helyeződik az irodalmi életben tevékenykedő, ismert bántalmazókra. Erre a hozzászólásra több válasz érkezett, zömében eltérő fókuszban. Mégis érzékelhető volt, hogy a zaklatás témája egy olyan lényegi pont, mely kevéssé volt érintett a Fesztivál során ahhoz képest, hogy mennyi „morális hevületet” takart – ahogy Szkárosi Endre fejezte ki magát a beszélgetés zárószavában.

Az időhiányból fakadóan a kerekasztal-beszélgetés igen gyorsan rövidre lett zárva, ahogy az egész Fesztivál is, talán túlságosan is elhivatottan  konkludálva azzal, hogy Kiss Noémi, a SZÍN képviseletében javaslatot tett arról, hogy a Szépírók Társasága és a FISZ között egyesség szülessen arról, hogy női alkotók milyen arányban részesüljenek életműdíjakban, melyet Antal Nikolett, a FISZ társelnöke lelkesen fogadott. Az esemény a Kéri Piroska emlékére összeállított videó levetítésével zárult, mely egy tervezett megemlékezés-sorozat első része, amit majd – a szervezők szándékai szerint –, személyesen is látogatható alkalmak követnek. 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Máté --


További írások a rovatból

irodalom

Az identitástörténet válsága Az identitástörténet válsága
Grecsó Krisztián: Magamról többet, Magvető Kiadó, 2020
irodalom

Az ember tényleges motivációi Az ember tényleges motivációi
Interjú Kondor Vilmossal az első regényéről, a műfaj magyarországi helyzetéről, a megnyílt külföldi csatornákról
Beszélgetéssorozat a 2019-es Móricz-ösztöndíjasokkal
irodalom

Élőnek tűnő, döglött rombuszhal Élőnek tűnő, döglött rombuszhal
Linda Boström Knausgard, Isten hozott Amerikában, Jaffa Kiadó, 2020.

Más művészeti ágakról

színház

Nem hűtlen ő, csak próbál kiigazodni Nem hűtlen ő, csak próbál kiigazodni
A Csapodárok című darabról
art&design

Anarchia, raktárkoncert, graffiti Anarchia, raktárkoncert, graffiti
Orbán Viktor és Soros György dr. Máriás műtermében
építészet

Kincset érő kerámia Kincset érő kerámia
A Zsolnayak építészeti öröksége Budapesten
art&design

Vágyálmok és pogány életörömök Vágyálmok és pogány életörömök
Nimfa-mánia. Szinyei Merse Pál mitologikus festményei


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés