bezár
 

irodalom

2021. 02. 16.
A siker egyik titka a betiltás
Bulgakov Kutyaszívének története „Z”-től a Zemberekig
Tartalom értékelése (5 vélemény alapján):
A siker egyik titka a betiltás Mihail Bulgakov Kutyaszív című kisregénye egy házkutatással végződik. Amikor Bulgakov 1925-ös szatírájában megírta ezt az utolsó jelenetet, bármily zseniális volt, nem sejthette, hogy ez az esemény realizálódó motívumként milyen hosszú és sötét árnyékot vet műve jövőjére. A történetet már a szovjet korszak elég fordulatosra alakította, de magyarországi kalandjai méltó folytatást kanyarítottak hozzá.

Amikor egyetemistaként, talán 1974-ben először hallottam a Kutyaszívről, A Mester és Margarita már legális kultuszkönyvként rongyolódott értelmiségi körökben. A betiltott Kutyaszívről azt regélték, hogy e tiltott gyümölcs nyugati „tamizdat” kiadása a Magyar Tudományos Akadémiai könyvtárának „Z”, azaz „Zárolt” könyvei között fel is lelhető. Tudvalevő, hogy bármely orosz mű egészen addig nem jelenhetett meg, amíg a Szovjetunióban nem engedélyezték az ottani kiadást, és a „Z” jelzetű könyvek forrása alighanem a határon elkobzott, de csodával megmaradt példányok alkották, amelyeket Nyugatról próbált behozni az értelmiség. Beszerzési forrásaik nyugati barátok, kollégák, és a londoni St. Paul’s székesegyház mögötti kis bolt volt, ahol kelet-európai útlevélre 6 ingyen példányt adtak az arra érdemesített, nálunk betiltott könyvekből. Hogy a postán és bőröndben hazavándorolt könyvek közül mit koboztak el, tökéletesen esetlegesen dőlt el, mint annyi minden akkoriban. Biblia és vallásfilozófia ide jöhetett, a Szovjetunióba nem, Szolzsenyicin és Zinovjev (nem a bolsevik politikus, hanem Alekszandr, a megveszekedett szovjetellenes filozófus) pedig sehová.

A kobzás töretlen hagyománya kéz a kézben járt a házkutatáséval: a Kutyaszívet már kéziratban elkobozták a szerzőtől egy házkutatás alkalmával 1926-ban, és annak ellenére, hogy kiadására Bulgakovnak szerződése volt, betiltották.

Előzőleg az akkori moszkvai szokás szerint Bulgakov egy lakáson olvasta fel hat hét alatt elkészült írását, két alkalommal, 1926 januárjában. Az első felolvasáson negyvenöten voltak, köztük olyan híres emberek és kultúraimádó, szorgalmas értelmiségiek, akik naplót vezettek. Egyikük ezt jegyezte fel: „Ez az első olyan irodalmi mű, amely önmaga mer lenni. Itt az ideje, hogy számot vessünk azzal, ami történt.” (M. Snejder) A forradalmat újraértékelni óhajtó kultúrszomjas értelmiségen kívül az őket megfigyelő politikai rendőrség is képviseltette magát az estéken. A feljelentő, akinek neve nem maradt fent, feljelentésével alighanem nagyban hozzájárult a kézirat későbbi viharos sorsához. A jelentés, miután nagyjából ismerteti a mű tartalmát, így ír: „az egész dolog ellenségesen, a Szovjet rendszert megvető hangon van megírva… Bulgakov kifejezetten gyűlöli és megveti az egész Szovjet rendszert, tagadja minden vívmányát… Ezen kívül a könyv tele van szenvtelen, mintegy tudományos stílussal álcázott pornográf részletekkel…” A jelentés szerint a kisregény csak a kaján kispolgárok, könnyűvérű hölgyecskék és fajtalankodó vénemberek fantáziáját fogja izgatni, és hatására az írók szókimondóbban kezdenek majd írni, ezért az éber cenzúra mielőbb be kell tiltsa.

A szakmabeliek ugyan látták Bulgakov tehetségét, kételkedtek abban, hogy a cenzúra átengedi a művet. Az író visszakapta a javítgatott kéziratot azzal, hogy már nem is érdemes hozzányúlni, mert „fent” valami olyasmit mondtak róla, hogy egészében publikálhatatlan. A trilógia első két része (Ördögösdi, Végzetes tojások) végül a harmadik nélkül jelent meg. Az utolsó próbálkozásra ez volt a válasz: „Ez a jelenről írott éles pamflet semmi esetre sem jelenhet meg.” A véleményt Lev Kamenyev írta, akit később, 1936-ban az ún. első moszkvai perben végeztek ki. A végzetes tojások második kiadása után Bulgakov soha többet nem tudott prózai művet megjelentetni.

A Kutyaszív körüli hercehurcának hatására Bulgakov a színház felé fordult, azt remélhette, hogy a prózánál könnyebben és többet enged meg a frissen létrehozott cenzúrahivatal (Glavlit), amely általában a főpróbákra kiszállva kért változtatásokat. Más újonnan írott színpadi művei mellett a Kutyaszívvel is megpróbálkozott, 1926-ban szerződést kötött egy színpadi változatra a MHAT-tal.

A hatalom látványosan bizonyította, hogy éppen a Kutyaszívet találja veszélyesnek: 1926. május 7-én házkutatást tartottak az író lakásán. Elkobozták a Kutyaszív kéziratát, valamint az író naplóját (ez utóbbinak pikantériája az volt, hogy Bulgakov elég friss, második felesége nem tudott a napló létezéséről…). Gorkij archívumában maradt fent az a kérvény, amelyet Bulgakov a Népbiztosok Tanácsának Elnökéhez írt, és amelyben kéri, hogy az elkobzott „óriási személyes értéket jelentő kéziratokat” juttassák neki vissza. Gorkij és feleségének közbenjárására a kéziratok három és fél év múlva kerültek vissza az íróhoz. Így a kisregény több, helyenként eltérő változatban maradt fenn: az első az íróhoz visszakerült, javított kézirat, amelyet az író harmadik felesége adott le a Bulgakov-archívum részeként; a második a házkutatás előtt a moszkvai kiadóba leadott, és a harmadik pedig a színházba kölcsönadott példány. Ezeken szintén vannak javítások – részben Bulgakové, részben a szerkesztőké, akik egyre reménykedtek, hogy a publikálás érdekében finomítani tudnak a szövegen. A párizsi kiadás alapjául szolgáló negyedik példányt Bulgakov özvegye csempésztette ki, de nyilvános nyilatkozatban közzétette, hogy nem engedélyezi a kiadást – annak érdekében, hogy a lassacskán már engedélyezett egyéb Bulgakov-művek megjelenhessenek.

A Szovjetunión átvonult több mint négy évtized, egy írónemzedéket irtott ki a hatalom, meghalt az író, elsöpört több millió embert egy világháború, újabb értelmiségiek kerültek börtönbe és táborba, és némi kaotikus enyhülés után váratlanul, bár csonkítva, megjelent A Mester és Margarita folyóiratban, amikor a Kutyaszív még mindig veszélyesnek számított. Valerij Kukuj szverdlovszki mérnök 1968-ban elment egy lakásra, ahol egy szovjet költő legújabb verseiből olvasott fel (ez az orosz értelmiségi szokás a politikai változások ellenére makacsul tartotta magát). Az est résztvevőit a KGB kihallgatta, majd Kukuj lakásán házkutatást tartottak (ismétlődő motívum történetünkben). Kukuj lakásán a gépírásos iratok között megtalálták Bulgakov kisregényének szamizdat, azaz házilag sokszorosított szövegét is. Kukuj 1971-ben zajlott perében (amelyben államellenes tevékenységgel vádolták) a Bulgakov-mű „terjesztését” is vádpontként hozták fel ellene, és bűncselekménynek minősítették.

A betiltott mű

A betiltott mű harmadik kiadásának címlapja

Még nem fújdogáltak a gorbacsovi éra szelei sem, amikor 1980-ban felhívott Spiró György, aki akkoriban a Kaposvári Színház dramaturgja is volt, hogy Babarczy László rendezésében elő szeretnék adni a Kutyaszívet. Megszereztem kölcsön a betiltott művet – az YMCA-Press 1969-es harmadik párizsi kiadását. Nagy gyönyörűséggel elkezdtem fordítani. Éppen akkor szoptattam „elsőszülött” fiamat, és panellakásunk 4 négyzetméteres konyhájában dolgoztam éjjelente, hogy ne zavarja az írógép kopogása, és a nevetésem, mert még a második tisztázat gépelésekor is harsányan nevettem a már igazán ismerős saját szövegemen. Egy kisebb konyhai hokedlin ültem, egy magasabb másikra tettem az írógépet. Ennek abszurditását a regény lakáskérdésről szóló szellemes eszmefuttatásainak fordítása közben sem éreztem át, ám egy szép napon tanár kolléganőm meglátogatott és rám meredt: „Ahogy itt ülsz, magad vagy a megtestesült szocialista realizmus.” Sajnos, a kaposvári bemutatót nem engedélyezték (szép bulgakovi hagyomány), és a fordításom a Színházi Intézet archívumába került.

Katalizátor

A Katalizátor kiadása

Éppen megszületett hat évvel később a kisebb fiam, amikor az előző évben, 1985-ben alakult, de már ismert Katalizátor Iroda szamizdat kiadó megkeresett, hogy szeretnék kiadni a Kutyaszívet. Ennek roppant megörültem, bár egy kicsit tartottam is a dologtól, mert ismertem jó néhány olyan esetet, amikor értelmiségieket messze „bűneik” értékén felül büntettek ilyesmiért, hiszen ez volt a hatalomtól való félelem lényege – a kiszámíthatatlanság. Nekem személyesen nem volt nagyon sok vesztenivalóm, de apám elég prominens helyen dolgozott akkoriban (pénzügyminiszter volt), és neki nem akartam kellemetlenséget, igaz, ahhoz sem volt kedvem, hogy börtönben szoptassak. Így hát a kéziratot átadtam (mindenféle parkokban és villamosmegállókban találkozgattunk a kiadó képviselőjével), de kértem, hogy a nevemet ne írják alá. Ebből a püspöklila kiadásból ki tudja, merre lézenghetnek példányok, mindenesetre a Széchényi Könyvtárban jóval később egyik hallgatóm rábukkant egyre, és gondosan be is jelentette, hogy kicsoda a katalógusban fel nem tüntetett fordító.

Sokkal később derült ki számomra, amikor a PIM égisze alatt a szamizdat közép-európai történetéről szóló „Courage” projekt keretében feldolgozták ezt a sztorit is angolul, hogy a Katalizátor kiadónál történt házkutatás (ismétlődő motívum) éppen a Kutyaszív kiadása vagy lefülelése miatt történt. Az Arcanum adatbázisból 2020-ban bányásztam elő egy 1991-es interjút Modor Ádámmal, aki elmondta, hogy Érden, a Beszélő stencilgépén nyomtatták ki, rögtön Fejtő Ferenc műve után, és óriási siker lett (Kurír, 1991. április 13.)

A cikk megjelenését követően hívták fel a figyelmemet egy állambiztonsági iratra a témához, 1987 januári a jelentés. A Szovjetunióban csak 1987 júniusban jelent meg, szóval januárban még tiltott volt. Íme, a lazulás-puhulás időkövetése: még fél év kellett a rendszernek, hogy a 62 évvel korábbi művet kiengedje a palackból. Összehasonlítva A Mester és Margaritával, melynek 1940 vs. 1967, „csak” 27 év.

Az állambiztonsági irat 1987 januárjából

A vonatkozó állambiztonsági irat

Az enyhébb politikai szelek fuvallatára végre a Kutyaszív is megjelenhetett a Szovjetunióban, és az Európa Kiadó azonnal lecsapott rá. Szerencsére a fordítással megbízott kolléganő, Pap Éva nemcsak tájékozott volt ellenzéki körökben és hallott a fordításomról, de becsületes is: megkeresett, és így az én fordításom jelent meg (1988). Igaz, ez a szöveg kicsit különbözik a szamizdatostól, mert az akkori európás szerkesztő nem átallott olyan változtatásokat beletenni és benne hagyni, amelyekkel nem értettem egyet. Ezeket a részeket a harmadik kiadásban visszaalakíthattam (Pesti Szalon, 1996). Ekkor megjelent egy kalózkiadás is – a szentendrei Interpopulart kiadó közzétette kétszínű borítós, ponyvaminőségű sorozatában, amelynek füzetecskéi nyilvánvalóan a szabad préda elvét (elvtelenségét) követik, bár az alacsony árú „népkönyvtár” vagy „olcsó könyvtár” koncepció nem ördögtől való (Woland helyeselné). Ma már nem kapható, csak „csomagban”, például ilyen jó társaságban: A Kilimandzsáró hava + Kutyaszív + Ivan Gyeniszovics egy napja + Közöny. (Szerzőket nem tüntetnek fel.)

A regény népszerűsége mit sem csökkent, és hamarosan napvilágot látott a negyedik kiadás is, a General Press gondozásában. Ebben a kiadásban is javítottam, már figyelembe vettem a legújabb Bulgakov-sorozat módosított szövegét. Nem kis erőfeszítésembe tellett, hogy a Széchényi Könyvtár égisze alatt működő MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár) szerzői jogokra fittyet hányó stábját (amely se szó, se beszéd, se jogtisztelet, kicsapta az egész szöveget az internetre), rávegyem, hogy a javított szöveget tegye ki, és írja oda, hogy az engedélyemmel közlik. Le is vették volna, ha akarom, ajánlották, de nem akartam. Bulgakov szerzői jogait ugyan megsértették, de magyarul Woland sem tud, úgy látszik, és időközben szerencsésen lejártak. Ma is szabadon olvasható: https://mek.oszk.hu/00300/00341/00341.htm. Hiába: a sikert a betiltás elősegíti, de a siker jele mégis az illegális felhasználás, és ezt számos további színházi és kiadói felhasználás támasztja alá.

A Kutyaszív az Európa Zsebkönyvek sorozatbanAz ötödik, több helyen újra átdolgozott változat elkészítésekor nemcsak az Európa Kiadó által etalonnak választott ötkötetes Bulgakov-sorozat szövegével vetettem egybe szóról szóra, hanem átfésültem az egész magyar szöveget, hiszen az első magyar változat már huszonhét évvel korábban készült, és a fordító folyton „érik”. Javítottam, szépítgettem, pontosítottam. A hatodik kiadás a vele azonos korszakból származó Bulgakov-kispróza és egy színmű kíséretében az Alinea Kiadónál jelent meg, ebben is javítgattam tovább, míg a hetedik kiadás (szintén tovább javítva és gondosan szerkesztve) az Európa Zsebkönyvek sorozatba került bele.

Bulgakov kisregényére hamar fölfigyelt a magyar értelmiség, és egymást követték a feldolgozások. Először Gothár Péter rendezésében került színre a budapesti Katona József Színházban. A bemutató Alekszandr Cservinszkij színpadi változata alapján készült, amelynek fordítását Gothár Péter alaposan átrágta velem, és megtisztelt azzal, hogy kikérte véleményemet a próbák során. Így láttam természetesen a főpróbát, és ott voltam a bemutatón is, amit azért említek, mert a kettő befejezése között volt egy lényeges eltérés.

Gothár nem tartotta elégségesnek a női szereplők súlyát a darabban, és kis gegekkel dobta fel a sodró lendületű darabot. Egyik ilyen „újítása” volt, hogy kicsit konkretizálta azt a jelenetet, amikor az emberré átoperált kutya, Gömbös éjszaka részegen látogatást tesz Zina szobájában. És amikor a darab végén a szereplők a függöny elé jöttek meghajolni, Zina hasa jól láthatóan domborodott! Az üzenet frenetikus hatású: igaz, hogy a kutyát vissza lehetett operálni, de ember formájú vadállatként tett látogatása nem múlt el nyom nélkül… Ha ezt az üzenetet lefordítjuk a kisregény allegorikus értelmezésének fényében, amely szerint az operáció éppen olyan erőszakos beavatkozás a biológiai fejlődésbe, mint a forradalom a történelem menetébe, akkor az üzenet nem más, mint hogy… meglehet, társadalmi változás van és lesz, de az elmúlt 70 év, nálunk 40 év következményei itt lesznek velünk. Arról, hogy a rendszerváltás be fog következni, senkinek még csak elképzelése sem lehetett: 1987-et írtunk. Másnap, a bemutatón, jött a meglepetés. Azt hittem, rosszul látok. Zina kijött, meghajolt, és nem volt kispárna a hasán… Gothár Péter valamiért megváltoztatta a koncepciót, így a filozófiai figyelmeztetés csak egy estén, a főpróba nézői számára mutattatott föl.

Kiváló színészekkel kétrészes szovjet film is készült belőle még 1988-ban, Vlagyimir Bortko rendezésében, amely azonban csak a szatirikus szálat volt képes feldolgozni, a mögötte nem túl rejtve megfogalmazott súlyos társadalmi jóslatot nem, és a filozofikus értelmezés felé szinte el is zárta az utat. A magyar Kutyaszív később Zalaegerszegen is színpadra került, végül megérkezett oda, ahová először szánták, a Kaposvári Színházba, igaz, csak 2003-ban, már egy másik társulathoz.

Kamaradarabra jellemző vonásaival, pazar párbeszédeivel a Kutyaszív ideális alapanyag rádiójátékok számára is. Zoltán Gábor remekbeszabott rendezését 1988 és 1995 között a Magyar Rádió számos ismétlésben sugározta. Egy sajtóinterjú szerint Makk Károly foglalkozott a gondolattal, hogy megfilmesíti, Dobai Péter készítette volna a forgatókönyvet – nagy kár, hogy nem készült el.

A Kutyaszív könyvsiker lett, közismertségének lépten-nyomon tanúja vagyok. A népszerűség egyik fokmérője, hogy akik idézik vagy emlegetik, azoknak fogalmuk sincs arról, hogy ki fordította, én pedig ennek még örülni is tudok, mert ezek szerint magyar szövegként vonult be már a köztudatba. Csodálom, hogy ma nem játsszák, vagy nem ismétlik a rádiójátékot (nyilván a Magyar Rádió feneketlen és hermetikusan elzárt archívumában oszladozik), vagy akár nem tűzik műsorra a színházi felvételt online színházban. Egy új, markáns rendezésben nagyot szólna, mert őszinte sajnálatunkra a Kutyaszív továbbra sem avult el. Nem is kevés olyan figurát látunk magunk körül világszerte, akit a regénybéli professzor döntését követve szívesen visszaoperálnánk előző állapotába, lelkes igazságszerető egyetemistává, butuska epizódszínésszé vagy kezdő vállalkozóvá, de akár a rendszerváltást is visszaforgathatnánk a kezdetekhez.

Bulgakov kisregényének utolsó jelenetében az ominózus házkutatás során a nyomozó az eltűnt embert keresi, aki azonban már újra kutyává operáltan van jelen. „De hiszen még beszélt is!” – mondja a civilruhás. A professzor türelmesen kioktatja. „Beszélt? Ez még nem jelenti azt, hogy valaki ember.”

A műben emlegetett Moszszelprom plakát – a központja egy konstruktivista épület, ma is megvan.

A műben emlegetett Moszszelprom plakát – a központja egy konstruktivista épület, ma is megvan.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Hetényi Zsuzsa --


További írások a rovatból

irodalom

Mesterházy Balázs: Törecsek (részlet) Mesterházy Balázs: Törecsek (részlet)
Verses regényrészlet a Prae folyóirat Ragály-számából
Podcast-történet és ajánló a hazai, kulturális csatornákról
irodalom

Sár-és földszagú, égszínű versek Sár-és földszagú, égszínű versek
Kemenes Henriette: Odú, FISZ, 2020

Más művészeti ágakról

Visky Ábel: Mesék a zárkából
színház

Megcsinálják akkor is, ha csak maguknak játszanak Megcsinálják akkor is, ha csak maguknak játszanak
Beszélgetés Pászt Patríciával a lengyel és a magyar színházról
színház

Arcközelik a színpadon Arcközelik a színpadon
Garaczi László: Végre egy kis csönd - a K:ortárs sorozatában
Interjú Baráti Kristóffal pályakezdésről, menedzselésről, külföldi lehetőségekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés