bezár
 

irodalom

2021. 05. 11.
Helyzetjel - Örgryte
Saját történelem
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A göteborgiak büszkék Örgrytére. Azért szeretnek ott lakni, mert közel van a városközponthoz és a természethez is. A városrész neve a nagyjából ezer évvel ezelőtti feljegyzésekben bukkan fel először. A régi időkben a helyneveket sokszor a környék földrajzi jellegzetességei után adták. Ezért a legvalószínűbb az, hogy a szóösszetétel, ör-gryte azt jelenti, homokkő.

Az ör vizes homokos, kavicsos terület elnevezése a régi svédben, a gryt, amit a vikingidőkben még grjotnak írtak, pedig azt jelenti, kő. Egy másik magyarázat szerint a mai lyuk, rókaodú jelentésű gryt a környéken található jégkorszaki földbevájt kis mélyedésekre utal, s innen a név.

Mindenesetre Örgryte gazdag. Gazdag történelme, vallástörténete van, és gazdag emberek lakják. Úgy is mondhatnánk, Göteborg Rózsadombja, olyan negyed, ahol a város legimpozánsabb villái találhatóak. Két hatalmas temploma is van, a középkori Régi Templom és az Újtemplom, a világhírű északnémet barokk orgonájával. És jó svéd szokás szerint a templomkert egyúttal a temető is, így a templomokat mindenütt sírok veszik körül. És a templomkerteket további sírok övezik. A környéken sok a parkerdő és a temető: a lundeni Újtemető – pont szemben a katolikus iskolával, a Danska út elején a Keleti Temető, az Överåsparken – ahol jónéhány fa törzsét átöleltem az őszön.

Nos, a spontán kertvárosi hangulat mögött komoly várostervezés áll. Az angolpark Skóciában kószáló vikingekkel kezdődött. A dán Camus keresztje a mai napig látható Kelet-Skóciában, az Angus-járási Monikiénél. Egy kis halmon áll évszázadok hosszú sora óta, mohával, ezüstös zuzmóval bevonva. A sírkő a Panmure-kastély erdeinek fái között rejtőzik, mintha védelemre szorulna, takarásra, pedig majdnem két méter magas. A vöröshomokkő kereszt az egyik oldalon a keresztre feszítést ábrázolja, a másik oldalon a dicsőséges Jézus Krisztust. Lent, a megfeszített Krisztus alatt a megkopott kövön kirajzolódik a Nyilas képe, a kentaur egy aspektusa, ami a Szent Bestiárium szerint a lélek test feletti győzelmét jelképezi. A kő hátulján az áldásadó Jézus: fejét hatalmas glória övezi, egyik kezében könyvet tart, a másikat áldásra emeli. Mindkét oldalán angyalok térdepelnek odaadóan, lejjebb a négy evangélista, kezükben az evangéliummal.

A hagyomány úgy tartja, hogy egy bizonyos Camus, a hódító dánok vezetője vereséget szenvedett a piktektől, halálos sebet szerzett, és a kereszt az ő sírhelyét jelöli. A Panmure-család feljegyzéseiben az áll, hogy a sírt 1589-ben feltárták, és amit benne találtak, „egy gigantikus magasságú férfi csontjai voltak, koponyája beszakítva”. Ám a kereszt jelképeit még senkinek nem sikerült megfejtenie. Ki tudja hát, kinek a csontjait találták meg? A vadkacsák, fütyülő récék csapatai, a negyven vad hattyú az Északi-tavon? William, Panmure első bárója?

Az Överåsparken, vagy másnéven Angolpark eredetileg a skót származású Dickson-család kastélyához tartozó kert volt. Egzotikus gyümölcsfákkal ültették tele, még üvegház is épült. Az Överås-kastély tulajdonosainak a története visszavezet Angus-járásba, Camus, a hódító dánok vezetőjének síremlékéhez. Hogy megértsük, miért olyan fontos körbejárni ezt az egész dán-skót-svéd kérdést itt Göteborgban, be kell látni, hogy Göteborgban nem lehet a dán-skót-svéd kérdés nélkül semmit sem megérteni. Göteborg a délre lenyúló Norvégia és az északra felkúszó Dánia szorításában létezett sokáig. Én pedig az Överås-kastély furcsa történetének bűvöletében.

. . .

Nos, a Svéd Nemzeti Múzeumban található Rembrantnak egy híres festménye, a Julius Civilis összeesküvés. Julius Civilis vezetésével a Batáviaiak szövetkeztek a római hódítók ellen. A kép középpontjában Bobinus Chatti feje látható. A legenda szerint Rembrandtnak egy zománckép szolgált modellül, egy kép, amely egy kardmarkolaton díszlett korábban, Bobinus fiának a kardján. Rembrandt egy barátjától, a westerbinningi Sir Alexander Dicksontól kapta – aki maga Bobinus Chatti leszármazottja volt.

Rembrandt festménye

Rembrandt festménye

Bobinus egy germán törzs vezére volt, a Chattiké (Macskák). A Macskák a mai Hessenben, vagy ahogy akkor hívták, Turingiában éltek. És bár a Julius Civilis összeesküvés sikeres volt, Bobinus Chatti, aki nem akart a rómaiaknak szolgálni, kiválasztotta törzsének néhány jeles tagját, és ’76-ban szedte sátorfáját, és Észak-Skóciáig meg sem állt. Caithnessben (Chattiness) telepedtek le. Skócia kívül esett a római fennhatóság alól, míg Nagy-Brittania nagy része római provincia volt. Bobinus, aki betolakodónak, idegennek, bevándorlónak számított Észak-Skóciában, hamar beilleszkedett, olyannyira, hogy a pikt király lányát elvette feleségül.

Skócia viszonylag hamar áttért a kereszténységre. A VII. és IX. században gyakorta keveredtek konfliktusba a vikingekkel. Elsőnek Norvégiából érkeztek hódító-fosztogató céllal vikingek, de fokozatosan megtelepedtek és kereskedelmet folytattak. Később a dán király, Villásszakállú Svend idején két dán csapatot is Skóciába vezényeltek annak meghódítása céljából. Villásszakállú Svend Dánia, Norvégia és Anglia királya volt, apja, Kékfogú Harald családjával együtt megkeresztelkedett, és Svend a keresztény Ottó nevet kapta. A Skócia ellen küldött csapatokat egy Camus nevű parancsnok vezette, aki 1010 körül próbált partra szállni Firth of Fourthnál.

A skótok királya, Második Malcolm szörnyen kétségbe volt esve, az összecsapások során nem szerepelt jól a skótok összevont csapata. A barry-i csatában a Keith (Chatti) család fejének, Robertnek sikerült megölnie a dán hőst, Camust. De a harcokban Robert is halálos sebet kapott. Mielőtt az örök harcmezőkre távozott volna, Malcolm három ujját Camus vérébe mártotta, s az ujjait végighúzta Robert homlokán és pajzsán.

– Igaz Keith vagy. Légy te és minden fiad Skócia nagymarsalljai.

Amikor ez elhangzott, felébredtem. Még láttam a skótok királyának sisakját, halványan, ködbe veszőn. Boldogság öntött el és meleg vér - erre ébredtem. Végül is megdicsőültem, nem? De legalább is túl sokat olvasgattam a városi könyvtárban Örgrytéről meg a Dicksonokról, akik ennek a Robert nevű vikinggyőzőnek a leszármazottjai voltak. 

. . .

Az első hetem lassan telt az új albérletben. Egész nap az iskolában, este pedig abban a városi könyvtárban csücsültem, ami a korábbi lakhelyemhez tökéletesen közel feküdt, a mostanihoz azonban kétszer is át kellett szállnom a busszal. Az sem vígasztalt, hogy álmomban nagymarsall lettem, és a filantróp, nagylelkű leszármazottjaim alapították az első nyilvános könyvtárat – annak az ősét, ahol éppen ültem – Göteborgban.

Az egyik este már alig láttam a sok olvasástól, amikor hazafelé tartottam. A buszon pára sűrűsödött és emberszag. A Centralennél sokan szálltak fel, mint mindig, és ugyan nem nyomakodtak, de látszott, hogy elcsigázottan igyekeznek hazafelé a munkából. Nem szokás ugyanis tolakodni.

A körforgalomnál jeleztem, és ahogy a busz befordult, láttam, a mi megállónkban már csak én szállok le. Elég késő volt, olyan tizenegy körül. A gimnázium hatalmas épülete koromsötéten uralkodott a környéken, csak a vészkijárat lámpái égtek. Az utcában elég sok fa állt, az utcai lámpákat eltűntették a fák kusza lombjai. Sárgás-barnásan vibráltak az őszi levelek. Amit nem szerettem, hogy ősszel minden nyálkás lett. Úgyhogy a lábam alá kellett nézzek, nehogy megbotoljak egy-egy kiálló gyökérben, vagy elcsússzak az avaron.

A gimnázium után a katolikus óvoda, utána a püspök háza, majd a parkoló jött. És éppen ilyen sorrendben lett egyre sötétebb – a püspöknél még égett a lámpa a verandán. Aztán még egy ház, és a szomszédunknál semmi fény, de nálunk sem. A bejárati ajtóhoz közeledve szerencsére a kinti lámpa felgyulladt, legalább azt láttam, hova dugom be a kulcsot. De bent már nem találtam a villanykapcsolót. Az ember pár nap után nem emlékezhet az összes nyavalyás kapcsoló elhelyezkedésére! Elég volt megjegyeznem, mi hol van azon az emeleten, ahol én laktam, meg a konyhában. Bár pár dolog még ennyi idő után sem akaródzott működni. Apró kellemetlenségek, mint hogy nem mindig volt melegvíz a fürdőszobában, és nem bírtam a logikáját megfejteni: mikor van és mikor nincs. Aztán kanalat se találtam a konyhafiókban, kést, villát igen, de kanalat nem. És az előszobai villanykapcsolót sem. Ezért ki kellett a bejárati ajtót nyitnom, hogy a kinti villany félhomályában megtaláljam a kapcsolót. Aztán már gyerekjáték volt a lépcsőházban tájékozódni. Csak, úgy látszik, sokat csöröghettem, mert ahogy mentem fel a lépcsőn, egyszer csak azt hallottam, valaki svédül kiabál:

– Ki az? Ki van ott?

Válaszoltam, majd susmogást hallottam, aztán ugyanaz a hang még egyszer megkérdezte, mintha nem is válaszoltam volna:

– Ki az?

Aztán csak azt éreztem, valami hatalmas és hirtelen légnyomás beborítja az egész fejemet, és elsötétül előttem minden. Valahogy így érezhetett Camus kapitány, amikor a koponyáját beszakították.

Visszakerültem a csatatérre. Láttam Második Malcolmot. Kissé arrébb tőlem ott hevert a dánok Camus-je. Vacogtam, és angyalokat láttam, mintha már Camus is röpködött volna, vagy a negyven hattyú az Északi-tavon. Minden bizonnyal látomásom volt. Csak azt hallottam, hogy a király bejelenti, a mieink győztek. Aztán ahelyett, hogy az időben visszamenve újra átéltem volna az életem során velem történteket – mint minden rendes haldokló –, az időben előrefelé szálltam. Láttam a skót királyokat, és a Keith nagymarsallokat, akiknek időnként nagyobb hatalmuk volt, mint a királynak. Láttam utódom, Robert Keithet, aki birtokainkat kiterjesztette, és a nagy népi hőst, „Dick” Keithet is, akinek a gyermekei kapták először a Dickson nevet. Láttam az aberdeeni egyetem alapítóját, George Marsallt, a püspököket és espereseket, kiket mind a mi családunk adott Skóciának.

Valahogy aztán Svédországba is megérkeztünk.

Persze sok időnek el kellett telnie. A múltat vagy jövőt megszépíti az emlékezet. A várakozás, a bizonytalanság, a szegénység, az utazás nehézségei, az idegen emberek és szokások, az ismeretlen nyelv, a furcsa időjárás – mind-mind az ellen szólt, hogy az ember elhagyja a hazáját.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szeles Judit --

Csengerben született 1969-ben. Író, költő. 2003-tól Svédországban él. Kötetei: Ilyen svéd (2015), Szextáns (2018).


További írások a rovatból

irodalom

Mesterséges intelligencia és digitális örökség Mesterséges intelligencia és digitális örökség
A Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium (DH-LAB) bemutatkozó online konferenciájáról
irodalom

Kellemetlenségek Kellemetlenségek
Juhász Tibor: Amire telik, Scolar Kiadó, Bp., 2021. 72p.
Annie Ernaux: Lánytörténet - Magvető, 2020

Más művészeti ágakról

art&design

Kereszt a világ végén Kereszt a világ végén
Keresztes Zoltán oroszországi fényképeiről
art&design

Transzparencia Transzparencia
Majoros Áron Zsolt „Influence/Hatás” című kiállításáról
art&design

Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat
Interjú Schwéger Zsófia festőművésszel külföldi felsőoktatásban szerzett tapasztalatokról, kapcsolati háló építéséről és az időbeosztás fontosságáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés