bezár
 

építészet

2021. 08. 29.
Az eltűnt idő nyomában
Tértelen hely projekt: A Blaha Lujza tér múltja és jelene négy fiatal szemével
Tartalom értékelése (5 vélemény alapján):
A Tértelen hely, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet Tanszék harmadéves BA hallgatóinak online térbe kényszerült diploma-projektje nemsokára kiállítás formájában is megtekinthető lesz. Noha 2021. szeptember 4-én lesz a megnyitó, a tíz közreműködő tehetség munkájából született kutatásalapú művészeti projekt apropóján Deák Majával, Horváth Mátyással, Láposi Zsófiával és Szentimrey Borbálával beszélgetettem az elidegenedésről, nosztalgiáról és Budapest egyik legforgalmasabb köztere, a Blaha Lujza tér sorsáról.

PRAE.HU: Miért a Blaha Lujza teret választottátok a kutatásotok témájául?

HM: A Blaha Lujza tér 100 éves évfordulójának alkalmából, az SZFE harmadéves színész hallgatóival kezdtünk el együtt dolgozni. Az lett volna az eredeti terv, hogy egy koprodukciót hozunk létre, mi egy kutatással egybekötött kiállítást, ők pedig egy színdarabot csinálnak.

PRAE.HU: Az SZFE-t nem említitek a weboldalon, ennek mi az oka? A járványnak vagy az egyetem működése körüli feszültségeknek van köze hozzá?

HM: Mindkettőnek köze van hozzá, igen. Egy ponton eltávolodtunk, abbahagytuk a kommunikációt, és csak a későbbiekben találtunk újra egymásra, de az ő színdarabjuk nem tudott megvalósulni, úgyhogy maradtunk mi.

PRAE.HU: Annak ellenére, hogy kutatásotok egyik fő szempontja az elidegenedés jelensége volt, számomra meglepően összetett, közvetlen élményt nyújtott a publikációk, az alkotások és a film együttes hatása. A forrásokat, amikből dolgoztatok, milyen módszer szerint gyűjtöttétek össze?

SZB: A kutatást viszonylag szabadon csináltuk mi öten, a szerzők. Mindenki egyénileg választott egy, a Blahához köthető épületet és a forrásanyagokat szintén magának gyűjtötte ki a szöveges és képi archívumokból, mert nem volt egy nagy, egységes gyűjtemény, ami által átfogó képet kaphattunk volna akár a Blaháról, akár az általunk kutatott épületekről.

DM: Alkotóként később kapcsolódtam be a projektbe. Matyi február környékén keresett meg, hogy lenne-e kedvem a közös munkához. Ekkor már a kutatás nagy része összeállt és én abból kiindulva dolgoztam tovább az alkotás részén.

PRAE.HU: Hogyan valósult meg a projekt az alkotók szemszögéből? Hogy lett tíz ember munkájából egy koherens egész?

HM: Öten szerzők, akik egyben a projekt kurátorai is voltunk, minden héten kétszer konzultáltunk és alakítottuk a kutatást, illetve egyeztettünk, hogy hol is tartunk a saját területünkön belül. Időközben mindannyian választottunk magunk mellé a kutatáshoz egy-egy művészt, akikkel függetlenül konzultáltunk, de közösen is megbeszéltük, hogyan haladnak az egyes folyamatok. Majával elég lazán dolgoztunk össze, nagyjából három alkalom elég is volt, hogy megszülessen a kész munka; először felvázoltam neki a kutatásomat, később pedig egyeztettük az ötleteinket, végül Maja egy kész koncepcióval állt elő.

DM: Amit azért együtt tovább finomítottunk. Ez volt az első olyan alkotási élményem, ahol egy már meglévő koncepcióba kapcsolódtam be. Matyinak már volt egy kialakult viszonyulása a témához, viszont nyitott volt arra, hogy ez formálódjon az alkotási folyamat során.

SZB: Nekünk is nagyon hasonló volt a munkafolyamatunk. Amikor felkértem Zsófit, elküldtem neki a kutatásom egy rövidített kivonatát, meg rengeteg képanyagot, és megkérdeztem, hogy van-e kedve ezzel foglalkozni, amire szerencsére igent mondott. Mi is körülbelül háromszor találkoztunk, ebből egyszer személyesen, és azt gondolom, hogy eléggé szabadon és kooperatívan alakítottuk ezt az egészet, hogy mi legyen a végén.

LZS: Igen, ez jó tapasztalat volt, hogy grafikusként nekem most Bori tulajdonképpen a megrendelőm volt, de közösen lehetett gondolkodni és nem csak az volt, hogy „akkor most csináld meg ezt!”.

PRAE.HU: Volt olyasmi, amit korábban nem tudtatok a Blaha Lujza térről, és a kutatás során jöttetek rá, vagy meglepett titeket ezzel kapcsolatban?

SZB: Az EMKE kutatása közben bukkantam rá archív fotókra Kossuth Lajos temetéséről, és az lenyűgöző volt. Ott ment el a temetési menet az épület előtt, egy óriási tömeg által kísérve. Ami egy kicsit még közelebb hozta hozzám a kutatott épületem történelmét, az Wassermann Mór, az EMKE második tulajdonosának halála volt. Meglepődtem azon, hogy szinte abba halt bele, hogy nem hosszabbították meg a bérleti jogát – csupán a zsidó származása miatt. Nem tudom megfogalmazni és talán különösen hangozhat, de nagyon jó érzés volt mindezekre a tényekre rábukkanni.

HM: Engem leginkább az döbbentett meg, hogy a Blaha Lujza tér helyzete körül egy nagyon élénk diskurzus bontakozott ki

a 60-as években. Rengeteg ötlet és reakció született azzal kapcsolatban, hogyan is kellene kinéznie a térnek és hogyan lehetne kitölteni azt az űrt, amit a Nemzeti Színház lebontása hagyott maga után. Például felvetődött egy ötlet, miszerint egy „Nemzeti Szalont” kellene építeni a megüresedett térre, amely az elképzelések szerint galériaként funkcionált volna.

DM: Megismerve a tér történetét és az emberek térhez való viszonyulását, az az érzésem támad, hogy muszáj lenne kezdeni valamit azzal az erővel, ami a Blahán összpontosul. Mégis a Nemzeti lebontása óta nem sikerült semmit se kezdeni ezzel a lehetőséggel. Félő, hogy ami most a Blahával történik nem fogja megtörni ezt a tendenciát.  Vajon ezek a félrecsúszások, amik miatt a Blaha Lujza tér ilyen hely lett, annak köszönhetők, hogy a Nemzeti Színház lebontása után az elidegenedés vált jellemzővé az emberek részéről a térrel szemben? Vagy annak, hogy nem fogant meg vagy nem valósult meg a megfelelő terv?

PRAE.HU: Ha már a városképről van szó, elkezdték felújítani a Blaha Lujza teret és lehetett látványterveket is látni. Befolyásolta a munkátokat, hogy újabb fordulóponthoz érkezik a Blaha sorsa?

DM: Igen, építészetileg direkt nem szerettem volna erre reflektálni. Egy időben és térben elvontabb dologban gondolkodtam, amely az elméleti keretre rímel: kíváncsi leszek, hogy a terv, amit most megvalósítanak választ ad-e az általunk feszegetett kérdésekre? Olyan szempontból biztosan hatni fog az átalakítás, hogy a tér funkciója önmagában nem csak az áthaladás lesz. A tervek szerint a parkoló helyén zöldterületet alakítanának ki, ezáltal megváltozhat az emberek megszokott attitűdje: kiszállni a kocsiból, majd újra beszállni. De ez nem elég ahhoz, hogy az emberek viszonyulása rögtön megváltozzon, hiszen akiknek van valamilyen emlékük erről a térről, azok általában nem pozitívan fogják felidézni.

PRAE.HU: A térhez fűződő viszonynál maradva, van olyan személyes kötődésetek ehhez a helyhez, ami befolyásolt benneteket a munkátok során?

SZB: Inkább az egész atmoszférája az, ami kapargatta mindnyájunk érdeklődését szerintem. A közös konzultációk alkalmával mindig előjött ez a szó, hogy EMKE, EMKE… Elkezdtem utánamenni, hogy tulajdonképpen mi volt az EMKE, miért nevezik EMKE aluljárónak a metró aluljárót, engem ez mozgatott, de ezen kívül emlékem vagy valamilyen meghatározó momentum, ami a térhez kötődne, olyan nincsen. Számomra is inkább áthaladópont a Blaha Lujza tér.

LZS: Nekem kicsit negatívak az emlékeim. Dunaharasztin lakom, és tizenöt éves koromig nem is jártam túl gyakran Budapestre. A Blaháról mindig azt hallja az ember, hogy milyen rossz hely, milyen emberek vannak ott. Amikor elkezdtem bejárni a tanulmányaim miatt, akkor volt, hogy féltem is, de most már abszolút nincsenek ilyen érzéseim – viszont ez az, ami eszembe jut róla.

HM: Az egész projekt koncepciója, hogy milyen viszonyban lehetünk a térrel, az szerintem rám is teljes mértékben igaz: nem tudok semmiféle kötődési pontot találni. Én a kutatásomban Marc Augé nem-helyekről alkotott elmélete felől közelítettem meg a Blahát, szerintem ez rezonál leginkább a térrel való kapcsolódás hiányával és a múlt nélküliségével.

Az EMKE kávéház

PRAE.HU: Azt hihetnénk, hogy egy ilyen mértékű munkához szükség lehet a kötődésre, mégis a téma közben magában rejti a választ, azaz, hogy nem is alakulhat ki ez a kapcsolódás. Mintha egy szürke zóna, egy vakfolt lenne a látókörünkben a Blaha, ahol kevesen érzik igazán otthon magukat, a mi generációnk számára pedig idegen az az utóérzet, amiről a megmaradt emlékek, elsősorban az általatok vizsgált épületek tanúskodnak.

SZB: Vicces, hogy ezt a szürke zóna kifejezést említed, mert bár végül nem ez a megközelítés győzött meg minket, mégis majdnem ez lett a projektünk címe, tehát te sem jársz rossz úton, megfogtad a lényeget.

DM: Vakfolt, mert nem találjuk meg a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek felmerülnek a téma kapcsán. Azt nem mondanám semmiképpen, hogy ez egy szürke zóna, mert nagyon összetett érzésekkel és kapcsolódásokkal állnak az emberek a Blaha Lujza térhez, amit sokszor a negatívum, az undor vagy „a semmi” jellemez. Mégis nagyon fontos, ha valamiben a semmiségét látjuk; minden nap áthaladsz rajta, egyáltalán nem nézel körbe, hogy mi is vesz körül, mi van a környezetedben. Az emberekben egyszerre találhatók meg ezek a negatív alapérzések, a tér megkerülhetetlensége, a mindennapos áthaladás viszonya, illetve az elidegenedés. Engem valójában ez az ellentmondás érdekel, mert sok helyzetben kiéleződik, mégsem kezdünk a benne rejlő potenciállal semmit, hogy megértsük a hely történetét, ahogy például a többiek tették, pedig csak ebből kiindulva lehet valamin változtatni.

Van még egy nagyon fontos szempont, amire te is utalsz: vannak azok a hajléktalan emberek vagy ott bandázó fiatalok, akik számára ez nem egy nem-hely, hanem egy hely, ahol az életük eseményei zajlanak. Így három részre is oszthatjuk ezt a spektrumot: vannak a korábbi generációk, vagyunk mi és vannak, akik nap mint nap megélik a helyet. Tehát nincs egyenlőségjel a tapasztalataink között, de egyik sem fontosabb, mint a másik.

PRAE.HU: Befolyásolt titeket valamennyire a nosztalgia, amit a személyes beszámolók és az archív fotók magukban hordoznak?

SZB: A mi közös munkánkat Zsófival mindenképp befolyásolta, mind az én tanulmányomat, mind Zsófi grafikáját. Ezt a nosztalgikus érzést próbáltuk megfogni, kvázi emléket állítani az EMKE-nek, ugyanakkor az egész projekt szempontjából fontosnak tartottuk, hogy ne a „régen minden jobb volt!” narratíva kerekedjen az egészből.

HM: Szerintem a projektünk nem a nosztalgiára helyezi a fókuszt. Persze mindenfajta múltba tekintésben van nosztalgia, így a mi esetünkben is, ami egy retrospektív kutatás. A nosztalgiát sokkal inkább a múltba vágyásként definiálnám, és a projektünkben éppen nem a visszavágyás vagy a visszatérés van jelen, hanem az, hogy a Blaha Lujza tér múltja és története egyáltalán nincs szem előtt. A tér és az épületei nem rendelkeznek emlékezeti funkcióval, az elhanyagoltság hatását keltik és nem jelenik meg bennük a tér múltja. Nosztalgikus elemek például a projektfilmben találhatók meg, amikor az emberek arról beszélnek, hogyan kapcsolódik a múltjuk a térhez, de maga az egész folyamat inkább az elveszett történelemnek a visszaadása.

DM: A nosztalgiára asszociálni, ahogy a kérdésed teszi, az első lépés. Ha valaminek a mindennapokban hiányzik a történelme, és egy ilyen munkafolyamat során pótolni tudjuk azt, akkor természetes, hogy az ember elsőre a nosztalgián keresztül tud kapcsolódni hozzá. De amint mélyebbre ásunk, rengeteg, a nosztalgiánál sokkal árnyaltabb, komplexebb kérdés merülhet fel, amely ebbe az irányba indíthatja el a nézőket és az olvasókat.

A Blaha Lujza tér mint nem-hely

PRAE.HU: Visszatekintve, a kutatás befejeztével hogyan ragadnátok meg a Blaha Lujza tér lényegét? Itt akár a jelenlegi felújítások végeredményének felülvizsgálatára is gondolok a tér funkciója szempontjából.

SZB: Mindezek után nekem mégis a nosztalgia felől kavarognak a gondolataim, mert számomra ez az elveszett értékről szól. A nosztalgiáról egyébként rengeteget beszélgettünk, vitatkoztunk, és tényleg törekedtünk arra, hogy minél tárgyilagosabbak legyenek a kutatások, de ez óhatatlanul áthatja az egészet.

LZS: Szerintem, ami a Blaha Lujza teret akkoriban meghatározta, az az a kulturális közeg, ami ott volt jelen. Ezen az új térkő és az átrendezés nem fog változtatni. Amíg nincs ott valamilyen kulturális változás, addig nem tud megváltozni, egy hely marad, ahol az emberek ezt a légkört fenntarthatják.

HM: A legerősebb konklúzió, ami kialakult bennem a kutatás után, hogy nagyon sok szándék irányult arra, hogy a Blaha Lujza téren változtassanak, viszont mindegyik korán elhalt. Azt érzem, hogy a tér jelen állapotát, jelen megítélését démonizáció övezi, veszélyes, lepukkant helyként tekintenek rá és hasonlóan gondolkodnak az ott élő és megforduló hajléktalanokról is. Noha ez egy sokkal komplexebb, rendszerszintű probléma, ami túlmutat a projekt keretén, mégis ez a démonizáció sokban köszönhető annak is, hogy a tér átalakításai alkalmával ezt a kérdést nem kezelték megfelelően. Például az, hogy eltávolították a padokat a térről az életvitelszerű közterületen való tartózkodás ellen irányuló intézkedés volt. Ez a probléma elkendőzése, de nem egy valós megoldás a helyzetre, ráadásul ez az intézkedés a téren való időtöltést is nagyban befolyásolja. Lehet, hogy a most zajló felújítás egy népszerű köztérré alakítja majd a Blaha Lujza teret, de van egy dzsentrifikációs vetülete is, ami nincs tematizálva.

DM: Szempontok nélkül vizsgálni a teret puszta köztérként igazából nem ad átfogó képet sem a jelenben, sem a jövőben. Ha azon gondolkodunk, hogy az építészeti terv, amit a Blaha Lujza térre kiírtak, az ezekre a szempontokra, amiket Matyi felvázolt, ad-e választ, nos szerintem nem. Ezek a helyek olyan gócpontjai a városnak, amikhez az emberek viszonyulnak valahogy, például az említett nosztalgia felől. Amint valamin keresztül tudnak mélyebben kapcsolódni a helyhez, megnyílik az út. Számomra az a lenyomata a közös munkának, hogy a múltat nem tudjuk megváltoztatni, viszont megérteni és megismerni már igen, ami szükséges ahhoz, hogy a jelenben és a jövőben cselekedhessünk.

PRAE.HU: És az emléktábla kikerül a volt EMKE falára?

SZB: Ez bonyolult, mert amit tervezünk, az nem egy hagyományos emléktábla, hiszen más-más nézőpontból teljesen mást mutat a felülete. Kezdésnek mindenképpen megcsináljuk a lentikuláris nyomatot, de az egész tábla későbbi sorsát és magának az installálásának mikéntjét éppen most fogjuk átbeszélni. Nem tudom, hogy a főváros vagy a kerület mennyire örülne egy ilyen „kacsintós” táblának, amit tervezünk, de mindenképpen lekérjük az engedélyeket.

PRAE.HU: Milyen programokkal készültök a megnyitóra? Folytatjátok a közös munkát?

DM: A kiállítást egy kerekasztal-beszélgetéssel nyitjuk meg az Aurórában, majd Ujj Zsuzsi és Darvas Kristóf után a Microdosemike zenél.

HM: Valójában a Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmával lett volna a megnyitó, de előbbre hozták a Blaha Lujza tér felújítását és ez a szeptemberi esemény helyettesíti az eredetit. Tehát ezt tekinthetjük a zárópillanatának.

A Tértelen hely projekt publikációi és alkotásai ezen az oldalon érhetők el.

A főoldal képen a Blaha Lujza tér látható. Forrás: Fortepán/Szabó Ferencné. A négyzetes kép az EMKE Kávéházat mutatja 1910-körül. Budapest Anno, Az EMKE kávéház az 1900-as évek elején. A fejlécben és a Facebookon Deák Maja Áthaladás című sorozatának részletei láthatók, képek a művész jóvoltából.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Novotny Gergely --


További írások a rovatból

építészet

Látkép-betekintő Látkép-betekintő
Kis szelet a Látkép 2021 - Művészettörténeti Fesztiválból
építészet

Tér-erő-tér Tér-erő-tér
Claus Käpplinger (szerk.): Spaces of Intensity. 3h architects. Birkhäuser, 2020
építészet

A fényűzés rabjai A fényűzés rabjai
Visszatekintés a Cristóbal Balenciaga Museoa történetére az épület megnyitásának 10. évfordulója alkalmából
építészet

A Magyar Zene Háza nyerte el a „Világ Legjobb Zenei Célú Fejlesztése” díjat
Az amerikai Music Cities Awards a legjobbnak minősítette a készülő épületet

Más művészeti ágakról

gyerek

Áspis, kerekes Áspis, kerekes
Ölbeli játékok, gyerekirodalom és mozgásfejlődés
Markó Béla az SZTE-BTK-n
gyerek

Szuperhős ógörög köntösben Szuperhős ógörög köntösben
Tasnádi István: Helló, Héraklész!, Pagony, 2021


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés