A tudományfilozófusokat a Bakonyi Géza Alapítvány és a szegedi tanszék oktatói (Sándor Klára és Bencsik Orsolya) hívták meg, a beszélgetés pedig az Informatórium – A tudomány tudománya című ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő programsorozat részét képezte, amely 2021. október 20-a és november 25-e között hat alkalommal aktuális kérdések mentén tárgyalt tudományfilozófiai problémákat. A járványhelyzet és az előadók sűrű időbeosztása miatt a meghívott vendégek online vettek részt a beszélgetésen, a közönségük azonban az Informatórium előadóteremben hallgathatta meg őket.

A 21. század egyik legmeghatározóbb problémája a tudományok és az áltudományok különválasztása, a hasznos információ kiszűrése. Áltudománynak nevezhetjük az olyan gondolat-, eszme- és tézisrendszereket, melyek művelői, elgondolói azt tudományként határozzák meg, de ennek ellenére ezek nem felelnek meg a tudomány fogalmának, kritériumainak. Értelemszerűen ez a jelenség nagyon sok nehézséget és problémát tud generálni – különösen a digitális eszközök, az internet megjelenése óta.

Kutrovátz és Zemplén Láng Benedek történésszel, középkorszakértővel közösen 2008-ban jelentették meg a Typotex Kiadónál A tudomány határai című munkájukat, melyben átfogó elméleti kerettel és gazdag esettanulmányokon keresztül tárgyalják, miért probléma az áltudományok kérdése, és valójában miért nem lehet meghúzni a demarkációs vonalat tudomány és áltudomány között. A két meghívott előadó először tehát egykori közös munkájukról és könyvük felépítéséről értekeztek, sőt meséltek az életútjukról, a korábbi tudományos múltjukról is, arról, hogyan lettek tudományfilozófusok, mi vezette el őket ahhoz, hogy egyáltalán elkezdjenek tudománnyal foglalkozni. Kutrovátz jelenleg is egy olyan tudományos cikken dolgozik, melyben a szóban forgó kérdéskört tárgyalja.

Ezt követően rátértek az áltudományok vizsgálatára. Kutrovácz szerint az áltudomány nagyon nehezen definiálható fogalom, hiszen habár a 20. századtól kezdve léteznek ezzel foglalkozó diszciplínák, ezek eddig nem voltak túl eredményesek. Egy nagyon jó érvet hozott fel állításának alátámasztására. Sokan azt mondják, a tudományok kísérleteznek, matematizálnak az áltudományok azonban nem, így ezen kritériumok alapján az áltudományokat rögtön ki lehetne zárni. Viszont rengeteg példa van olyan tudományra (pl. a csillagászat), ahol nem kísérleteznek, mégis tudományról beszélhetünk, és úgyszintén sok példa van ennek az ellenkezőjére, amikor egy áltudományban jelen van a kísérletezés vagy épp a számítások.

Ezt követően a közönség arról hallhatott két különböző felfogást, hogy milyen viszonyban áll a publikum, azaz a laikusok társadalma a tudománnyal. A deficitmodell szerint az átlagemberek fejében információhiány van, és ezt úgy lehet orvosolni, ha nagy mennyiségű tudományt „tömnek” a fejünkbe. A kontextusmodell ezzel ellentétben azt mondja ki, hogy az embernek nem több tudományos tudásra van szüksége, hanem arra, hogy el tudja dönteni, milyen szakértőkhöz forduljon kérdéseivel. Előbbi a kész tudomány befogadására szólít fel, míg utóbbi „a készülő tudomány és a laikus környezet interakciójának igényét hirdeti”. Zemplén olyan alapkérdésekkel foglalkozott, mint például hogy bízhatunk-e a szakértőkben, vagy akár saját magunkban, ha ellentmondások jelentkeznek. A tudományfilozófus úgy gondolja, hogy ez egy sokkal relevánsabb kérdés, mert ez a valós és létező tudományterületek problémája. Arról is mesélt, hogy a könyvük megírásánál nagyon fontos tényező volt az állampolgári nézőpont.

A meghívott vendégek a torzulás problémájáról is beszélgettek, és hangsúlyozták, hogy az egyén attitűdje nagyban befolyásolja azt, melyik szakértőnek hisz, és ha valamilyen álláspont mellett leteszi a voksát, akkor az összes többi nézőpontot figyelmen kívül hagyja.

Kutrovácz úgy gondolja, hogy az emberek alapvetően szeretnek válogatni. Példának egy bolti vásárlós szituációt hozott fel, miszerint a laikusok úgy válogatnak a szakértők gondolatai és  állításai között, mint a vásárló a boltban. Kiemelte azonban, hogy van egy erős többség, akiknek egyezik a véleménye, és pont ez teszi kontrasztossá a kisebbséget. Zemplén ábrákkal támasztotta alá azt a gondolatmenetet, amit beszélgetőpartnere is felhozott, azt tudniillik, hogy a tudományos világban is jelen van a bizonytalanság. Majd azokról a konstruktív módszerekről beszélt, amikkel javítani lehetne a helyzeten.

A beszélgetés végén a hallgatóságból Hegyi Ádám, a szegedi tanszék oktatója mesélt arról, hogy mennyire fontos a hiteles tájékoztatás a könyvtári világban. Kutrovátz reflektált a felvetett gondolatokra, arra, hogy a laikusoknak mennyiben feladata visszaszorítani az áltudományokat és a hamis információkat. Arról is értekezett, hogy a könyvtárnak, mint intézménynek mennyire van ebben döntő szerepe. Összességében tehát egy nagyon tartalmas és érdekes beszélgetésnek lehettünk tanúi egy manapság nagyon releváns témában.