bezár
 

zene

2021. 12. 23.
A szellemi muníció importja és exportja
Balogh Máté két ősbemutatója
Tartalom értékelése (9 vélemény alapján):
A szellemi muníció importja és exportja Még napjaink igen élénk, pandémiától fűtött kortárszenei életében is ritka eset, hogy egy szerzőnek két bemutatója legyen ugyanazon esten, ám azért előfordul. Balogh Máté komponista két bemutatója egy díjátadás alkalmával hangzott el. A díj is érdemel némi  szót. Frissen létrehozott költészeti elismerésről van szó, a Bertók László-díjról, mely egy magánkezdeményezés: a díjat Bertók Attila, a költő fia, és a Jelenkor folyóirat szerkesztősége alapította.

A tavaly elhunyt Bertók László az egyik legnagyobb magyar költő, mind versei nagyságát, mind pedig a hatását illetően. Ez a hatás nemcsak a mai költészetben követhető nyomon, Bertók gondolatainak szikársága, verseinek mély formaérzéke visszaköszön más műfajokban, így a zenében is. Verseiből készültek könnyed sanzonok, bonyolultabb dalok, és ím most egy kantáta is. A nevét kapó díjat első alkalommal adták át, Bertók László születésnapján, 2021 utolsó hónapjának 6. napján a pécsi Kodály Zoltán Központban Bősze Ádám zenetörténész moderáló közreműködésével. Parti Nagy Lajos lett az első díjazott.

A harmincas éveinek elején járó Balogh Máténak viszonylag nagy a szöveges oldalakon olvasható recepciója, mégis azt mondom,  így sem foglalkozunk kellően az ő művészetével. Kurtághoz, Ligetihez mérhető kvalitású alkotó. Szándékosan kerülöm vele kapcsolatban a tehetség szót: ő már nem az. Sokoldalúan képzett, kiforrott művész, aki folyamatosan meg tudja lepni hallgatóit. A díjátadón elhangzott két – Bertók László írásait felhasználó – zeneműve nemcsak emelt a pécsi díjátadó méltóságán, hanem unikálissá tette azt. Mindkét mű a Pannon Filharmonikusok számára készült.

Időrendi sorrend szerint először a narrátorra, szoprán szólóra, vegyeskarra és szimfonikus zenekarra komponált Hangyák indulója kantáta hangzott el. A címből következően tehát nem induló. Kantáta annyiból, hogy folyamatosan szól az ének, hol szólóban, hol kórusban, váltakozva a rendkívül határozottan megszólaló narráció beszédhangjával. Kantáta annyiból, hogy történetet dolgoz fel, és annyiból is, hogy ezt liturgiai ünnepélyességgel teszi. Ám nem a barokk kantáta zárt formáira kell itt gondolni. Balogh Máté a művét operaszerűen szakaszolja, a hat tétel szinte hat rövid felvonásnak tűnik. A operai vizuális élményt az ütőshangszerek sokaságának használata fokozza. Ám az így  szakaszolt tételek még egy interpretációs logikával felépített zenei folyamatot is elmesélnek. Ez a folyamat pedig az éneklés intenzitását, annak változásait mutatják meg. Az első tételben - ami valójában egy prológus -, többnyire suttogást, halk megszólalásokat lehet hallani, kontrasztáló perkusszív hangszínekkel, ahol a vonósok, és fúvósok is portatósan, rövid hangértékekkel, ütőshangszerszerűen szólalnak meg. A második tételben  énekbeszédet hallunk, a kórus tagjai itt egyéni teljesítményeket nyújtanak, mégpedig a teljes hangkészletükkel. Az énekesszólamok hallhatóan nincsenek szinkronban egymással, a zenemű mégsem esik szét, köszönhetően az odaadó kórusnak, illetve Vass András karmester munkájának. A harmadik tétel intermezzójában mutatkozik a címben ígért induló, legalábbis, ami a tétel tempóját illeti. A narrátor beszédét a nagydob támasztja meg, ami aztán a narrátor elhalkulása után a pergődobokkal vezeti a fúvóshangszerek nagyon erős menetét, melyek hosszú crescendóval és a trombiták megdöbbentő hatású prímhangközös unisonójával zárják le a tételt. A negyedik rész során hallatszik egy vokális kromatika, recitativo formájában. A fokozatosan fél hangközt lefelé lépkedő éneklés megnyugtatóan kiszámítható pontja a mű egészének. A rövid, mérsékelten gyors, de ritmikus ötödik tétel részleteiben kerül elő a komponista és természetszerűen Bertók László humora. A tétel némileg ellenpontozza az eddigi eseményeket. A narrátor az ütősszólamokal perelőn mutat be egy akár bulvárszínpadon is elférő látványos zenei szcenikát. A méltóságteljes hatodik tételben a kórus az eddigi suttogástól, énekbeszédtől, recitativótól eljut az éneklésig. Itt már dalol mindenki, hagyományos módon, kötött ritmusokban. A tétel szervezése az oratóriumokhoz hasonló: az összes hangszercsoport arányosan szót kap benne, ám a főszerep a mindig egy kérdést ismétlő szólóénekesé, amit az ősbemutatón Váradi Marianna énekelt, a kórusé – melynek karigazgatója ifj. Dobos László –, és a narrátoré. Különösen figyelmet igényel a zenemű záró hangjai, amiben a narrátor – Lázár Balázs – a szólista ismétlődő kérdéseire mintegy válaszolva, így vet véget a mű folyamának: „Ennyi volna csak.”

Az est szünetét követően hangzott el Balogh Máté mai második ősbemutatója: az Intrada. A címből kiindulva e mű lett volna a kezdődarab. Ám a díjátadó sajátos dramaturgiával készült, mely szerint az első rész egy megemlékezés Bertók Lászlóról. Így fellépett az esten a kicsit megérett, és Keresztény Béla halálával sajnálatosan megfogyatkozott Szélkiáltó együttes, melynek tagjai – Fenyvesi Béla, Lakner Tamás és Rozs Tamás – csillogó szemükkel, korukat meghazudtoló tiszta intonációval énekelték el Bertók László általuk megzenésített – sanzonná váló – verseit. A Hangyák indulója előtt Bera Márk színművész olvasta fel hosszan a költő összes ismert, és jó néhány kevéssé ismert versét. Magát a díjátadó ceremóniát a második részre tervezték az est rendezői.

Az Intrada Paul Peuerl egy műve nyomán készült, amit a pécsiek biztosan ismernek, mivel ez a zene szólal meg a pécsi Városháza tornyából nap mint nap. Az feltételezés szerint valamikor orgonára készített darabot Balogh Máté kisegyüttesre írta át. Nem szolgalelkű átiratról, vagy hangszerelésről van szó: a komponista hozzátette saját érveit, így korszerűsítve a reneszánsz hangzást. Beleírt egy énekszólamot, mely Bertók László Nyári nappalok című versére készült. A bemutató szólistája ismét Váradi Marianna volt.

A mutatottak fényében Balogh Máté valószínűleg felkészült operakomponista lehet. Talán megélem, hogy egy operáját is látni-hallani fogom. A most szóban forgó két bemutatójának legfőbb érdeme a lokalitás erejének felismerése. Hozzátéve, hogy Pécs kulturális jelentősége túlnő a város határain. Balogh Máthé pécsi kötődésű, konzervatóriumi éveit a városban töltötte a méltán híres Pécsi Iskola tanulójaként. Pécsi Iskolának nevezik a nemzetközi zenei színtéren azoknak a muzsikusoknak pályainduló helyét, akiket Győrffy István zenét is szerző művésztanár a pécsi Művészeti Szakközépiskolában tanított. A pécsi kulturális szcénában felismerték, hogy saját városuk erejét úgy tudják jobbítani, ha legalább annyi szellemi muníciót importálnak, mint amennyit exportálni szeretnének. Balogh Máté mindkét műve ezt a szemléletet hordozza. Itt bemutatott zenéje eklektikusnak hat, ami nem csoda a mai korszak neoekleszticikus törekvéseinek fényében. Balogh Máté sikeres módon  fejleszti tovább új zenei idiómákká a muzikális közhelyek megunt sorozatait. A fiatal szerző nem utánoz más műveket, de beszéli mások zenei nyelvét. Ismeri, és érti az egyéb korok kívánalmait, a különféle földrészek hangjait. Információit oly kiegyensúlyozottan dolgozza egységes formába, mely így különleges értékben tud felszínen maradni, növelve a pécsiek lokálpatriotikus büszkeségét, színesítve a hazai kortárszenéről manapság kialakult pozitív megítéléseket.

(Balogh Máté körkérdésünkre adott válasza itt olvasható: Zeneileg elszigetelt közösség már nincs)

nyomtat

Szerzők

-- Weber Kristóf --

Zeneszerző és muzikográfus vagyok. Különféle szöveges műfajokban írok, emellett a PTE Művészeti Karán oktatok. Hobbim az idiómák gyűjtése. Szoktam fotózni is.


További írások a rovatból

Jakob Bro/Joe Lovano: Once Around The Room – A tribute to Paul Motian
Főszerepben a cselló és a zongora

Más művészeti ágakról

Piros orr mesék - kötetbemutató
irodalom

Az Irodalmi Szemle legújabb lapszámbemutatójáról
Gerőcs Péter: Werkfilm, Kalligram, Budapest, 2022.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés