Ersis neve vélhetőleg nem sokunk számára cseng ismerősen. A hajnali, fagyott harmat istennője, aki minden reggel ködfátyolba borítja a tavak felszínét. Ami igazán különleges Ersisben, az az, hogy a görög mítoszok sokezer éves karakterei közé csak napjainkban lépett be. George Gerontopoulos görög költő allegorikus versében született meg, és alakja szolgált alapul egy díjnyertes rövid dokumentumfilmhez (Ersis is her name, rendező: Giorgos Dimitropoulos, 2021.), amely az ember és a természet egykor harmonikus, mára sok fronton kompromittálódott viszonyára hívja fel a figyelmet. Ez a gesztus határozza meg alapvetően Koleszár Stella művészi gondolkodásmódját is: a jelenből megidézni az ókor mítoszteremtő igényét, és azt valamely kortárs ügyünket megvilágítandóként felhasználni.

Az alkotó Gaztett című egyéni kiállításán három nőalak áll a központban: Luxuria, Superbia és Mendancia. Az öntött üvegből készített figurák jelképes jelentések megtestesítői, ahogy erre árulkodó neveik is utalnak. A legkorábban, 2020-ban készített Luxuriát így a bujaság, gazdagság, bőség allegóriájának tekinthetjük, a 2022-es Superbiát a fenségesség, míg Mendenciát a hazugság vagy a megtévesztés nőalakjaként azonosíthatjuk. Mindhárman lehetnének ókori mítoszok többezer éves szereplői, de helyettük a művészi fantázia 21. századi termékei.

A legendák, hiedelmek és ezekhez kapcsolódó szimbolikus tartalmú jelenségek nem először vannak jelen Koleszár Stella munkásságában. Első egyéni tárlata 2021-ben szülővárosában, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban került bemutatásra Sellő akartam lenni címmel. Már itt feltűntek olyan egyéni motívumok – például a sellő mellett a vulkáni jelentésekben ugyancsak gazdag képe –, melyek az egyéni mítoszteremtés, a magánmitológia kialakítását célozták. Az ezekhez hasonló, történetfókuszú magánmitológia-építés mindig egyszerre személyes és univerzális. A Gaztett kiállításon körbejárva óhatatlanul is olyan érzése lehet a nézőnek, hogy nemcsak megtekinti a három istennő „képmását”, hanem azok keletkezéstörténetébe is betekintést kap. Ezt a narratív ívet erősíti a kiállított művek elrendezése: az üvegplasztikák olyan elrendezést kaptak, hogy egyértelműen kapcsolatba kerüljenek a falakon lógó papírkollázs alkotások némelyikével. Így – a részleteket már a néző képzeletére bízva, de – a Bozóttűz I., II. című képek magyarázzák Superbia alakját, mely az égés, a tűz hatására jöhetett létre, máris érthetővé téve az üvegfigura sárgás, vörösen izzó színeit, és a tűz általi megtisztulás révén elért isteni tökéletességét. A Folyondár kollázs képpárja hasonlóképpen illusztrálja Luxuria kékes, és a vizet hullámzóan nőies formáiban is idéző figuráját, a Mély gyökérzet című kép pedig a földhöz köti és tartalmilag magyarázza a hazugság allegorikus alakját, Mendanciát. A figurális kompozíciók erős színei, kifinomult formái egyszerre tanúskodnak a természetből merített inspirációról, és a 20. századi művészet ihletettségéről, mint például Hans Arp plasztikáinak szembetűnő hatásáról.

Koleszár Stella alkotóművészetének fő kérdése egy gondolati és egyúttal materiális adottság, méghozzá az, hogy az üveg alapvető tulajdonsága, az átlátszóság hogyan tudja támogatni a jelentésközvetítést – azaz a tartalmi transzparenciát. A témát elméleti oldalról is vizsgálta, 2019-es MOME-s szakdolgozatában[1] egy kortárs orosz üvegművész, Maria Koshenkova munkásságán keresztül igyekezett definiálni. Kétségtelen, hogy önmagában az üveg egy végtelenül tartalomgazdag anyag, hiszen átlátszósága, a rajta való keresztüllátás egyúttal betekintést enged önön belsejébe is. Ha olyan alkotó kezébe kerül az üveg, mint Koleszár Stella, aki a személyes és közös történetek eredetére kíváncsi, vagy kortárs mítoszokat igyekszik megteremteni, az üvegnek ez az önfeltárulkozó tulajdonsága rendkívüli lehetőségeket kínál, hiszen a mélyben nyugvó összefüggések, az emberi lélek rejtett titkainak a megmutatására szintén alkalmas.

Ugyanakkor az üveg mint fényvisszaverő, tükröződő felület, a megtévesztésnek is alapvető eszköze. Koleszár Stella ars poeticája szerint a síkbeli képalkotás és a térbeli plasztika közötti kölcsönhatásokat keresi. A Gaztett tárlaton ezt a törekvést pontosan végigkövethetjük: a kollázsok hiába síkmunkák, felhasznált, színes papírjainak, egymás alá-fölérendelt rétegeinek és az organikus kivágat adta ritmikus mintázatnak köszönhetően szinte térbeli hatást keltenek, néhol egészen üvegszerűek. Ugyanakkor a formába olvasztott, öntött üvegszobrok mindegyike eljátszik azzal az illuzórikus hatással, hogy bizonyos szögből a felületük egy-egy részén áttetszenek a falon lógó kollázsképek, így önmagukban visszavetítik, reflektálják a többi alkotást.

Az alkotások összekapcsolódása és hangsúlyos egymásra hatása tartalmilag is jól támogatja a kiállítás alapgondolatát, a bűnösséget. A bűn ilyen fénytörésben jól láthatóan közös tett – legyen szó társadalmi vagy privát emberi cselekedeteink következményéről –, mely folyamatosan tovább teremti önmagát.

A kiállításon a három figurán keresztül allegorikusan tematizálódó bűn sokkal inkább a bibliai bűnbeesés, annak elkerülhetetlensége révén mutatkozik meg, mint szándékos, rosszakarattal elkövetett aljas emberi cselekedet formájában. Koleszár Stella a bűnnel több alkotásában is foglalkozott, ilyen volt az Égbekiáltók című 2018-as üvegszobor-sorozata, ahol profilnézetű arcokkal fejezte ki a bűnhöz kapcsolható háromféle emberi lelkiállapotot: a harmóniából való kizökkenést, a bűn elkövetésének felismerését és a kétségbeesést, az ég felé kiáltó arccal. Jelenlegi sorozatában az arcról a testre helyeződik át a hangsúly (vegyük észre, hogy ezeknek a nőalakoknak csak teste van, fejük egyáltalán nincs), és még érzékletesebben tudja szimbolizálni a bűn test és lélek általi kettősségét.

Noha valójában nincs nevesítve, a kiállítást óhatatlanul belengi Éva alakja – meglehet, hogy a bűnbeesés egyes fázisait jelképező nőalakok, Luxuria, Superbia és Mendancia mind Éva személyiségének a darabjai. A bűnössé vált és a Paradicsomból kiűzetett ember története az üveg anyagában megfogalmazva különös tartalmi gazdagságra tesz szert. A Biblia szerint Isten az embert tökéletesre teremtette, és az eredendő bűn által fosztotta meg önmagát az ember ettől a hibátlanságtól. A bűn elkövetése után döbben rá Ádám és Éva önnön meztelenségére, és kezdik eltakarni, a külső világ elől védeni, óvni önmagukat, egyben szégyent érezni miatta. Az eltakarás gesztusa pedig rávilágít arra, hogy mindannyian sérülékenyek vagyunk – törékenyek, akár az üveg. Tovább árnyalják ezt a finom tartalmi utaláshálót a médium további tulajdonságai pedig tovább transzparenciájával (melyet értelmezhetünk a lélektan vagy az önismeret metaforájaként), vagy tükröződő, megtévesztése alkalmas felületi játékával.

Koleszár Stella téma- és eszközválasztása kivételes gondolati összhangban van egymással. Egyéni művészi útkeresését közös tapasztalattá is le tudjuk fordítani – időtlen nőalakjai pedig számos izgalmas kettősségre világítanak rá, legyen szó a modern és a mitikus, a mű és a természetes, a vad és a békés, vagy éppen a bűnös és az ártatlan kettős dimenzióról.

Fotók: Biró Dávid / Horizont Galéria