bezár
 

irodalom

2022. 03. 09.
Háború(k) árnyékában
Műút könyvek bemutatója a Keletben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két, nemrég megjelent könyvét is bemutatta a Műút folyóirat március 7-én este a Kelet Kávézóban. Zelei Dávidnak a 20-21. századi spanyol-amerikai irodalomról szóló esszéi és kritikái (Post)Boom címmel jelentek meg, erről mesélt a szerző, Károlyi Csaba és Urbán Bálint társaságában. Az este második felében Nagy Hilda kérdezte Hegedüs Verát Ostoba című könyvéről. Ott jártunk.

Vásári Melinda, a Műút kritikarovat-vezetőjének és a könyvsorozat szerkesztőjének rövid felvezetőjét követően a figyelem azonnal Zelei Dávidra és a (Post)Boom című könyvre irányult, Károlyi Csaba részéről első sorban annak borítójára: Nagy-Balogh Györgyi grafikáján éppen Roberto Bolaño üti ki egy jobbhoroggal Gabriel García Marquezt. (Urbán Bálint közbevetése szerint sokan gondolták, hogy a borítón megrajzolt ütőhelyzetben valójában maga Zelei látható, ezt a félreértést azonban ezen a ponton sikerült is eloszlatni.) Károlyi első kérdése az volt, hogy pillanatnyilag hogyan áll az ábrázolt meccs. Zelei a válaszában nagyjából döntetlenre hozta ki az állást, attól függően, hogy kit kérdeznek. A kelet-európai jelenidő és a mostani kiadói érdeklődés szempontjából Bolaño a nyerő, ugyanakkor a múltat vizsgálva nem árt szembesülni a ténnyel, hogy a szocializmus idején a Száz év magányból nagyjából minden magyar háztartásban állt egy példány. A könyv borítóterve egyébként már vagy tíz éve megszületett Zelei fejében, az apropóját pedig többek között az a megtörtént incidens is adta, hogy Marquezt a hetvenes években egyszer jogos szerelemféltésből valóban képen verte Mario Vargas Llosa. Ráadásul Marquez volt annyira vakmerő – mondhatni szellemes – , hogy az eset után még fotót is készíttetett magáról, amelyen egyébként roppant lelkesen vigyorog.

zd

Na de miért éppen a spanyol-amerikai irodalom, tette fel a kérdést Károlyi Csaba utalva ezzel Zelei igen széles körű kritikai és esszéírói tevékenységére. A válasz a konceptkötet-elképzelésben keresendő: Zelei ennek a területnek az irodalomtörténeti áttekintését kívánta nyújtani, időben a (marquez-i) boom-tól a post-boomig. Egyébként az interakció még az általa összeválogatott szerzők esetében sem feltétlenül erős, a műfaj európai hivatkozása, a mágikus realizmus inkább csak egy márkavédjegy, amit kétségkívül remekül terjesztett el a világban a barcelonai kiadó. Ebben segítségére volt, hogy abban az időben még viszonylag közeliként élt Európában a kubai rakétaválság veszélye, Marquezt pedig e lokalizációból kifolyólag kényelmesen találhatta meg magának az európai baloldal. Arról nem is beszélve, hogy ami európai szemmel mágikus realizmusnak hat, az a keletkezési helyen sok esetben egyszerűen csak realista. (ilyen például a már említett Vargas Llosa, aki Zelei szerint egyenesen sültrealista.)

Egyebek mellett szó esett még a spanyol-amerikai irodalom eddigi magyarországi népszerűségéről és visszhangjáról is. A jelenleg erős hatással bíró szerzők közül Marquez és Bolaño mellett Borges is szóba került, aki ugyan a boom előtti szerző, jelen helyzetben mégis ide sorolandó. Itt Zelei az Urbán Bálint szerint abszolút rá jellemző bon mot-jelleggel jegyezte meg, hogy a borítón látható bunyóba tulajdonképpen Borges is beszállhatna, bár elég cinkes lenne egy vak emberrel bokszolni. Negyedikként Juan Carloz Onetti neve került elő, akit a szerző úgy jellemzett, hogy tíz oldal után nagyon depressziós lesz tőle az olvasó. Illetve szóba került még a Bán Zoltán Andrással közösen (újra)felfedezett Nagyítás, Julio Cortazár könyve – amit a szocializmus idején nagyjából hasonló példányszámban szórtak, mint a Száz év magányt –, bár az ebben olvasható doppelgenger-történetekről már ők sem tudták megmondani, hogy pontosan kikre hogyan hatottak itthon. Nagyon nyomokban Nemes Z. Máriónál és Bartók Imrénél éreznek spanyol-amerikai hatást, de ott is inkább csak alkalomszerűen.

zd2

A beszélgetést nem tudta nem beárnyékolni az orosz-ukrán konfliktus híre sem: Zelei (ezúttal minden humort mellőzve) azzal zárta a beszélgetést, hogy nagyon szeretne egy példányt eljuttatni a könyvből annak a kárpátaljai barátjának, akit jelenleg bármelyik pillanatban besorozhatnak.

Az este második felében Nagy Hilda kérdezte Hegedüs Verát az Ostoba című, 2021-ben megjelent regényről, amely utóbbi már visszhangra talált a hazai irodalmi életben: a kulter.hu a tavalyi év legfontosabb megjelenései közé válogatta, ahol egyúttal Melhardt Gergő írt róla egy rövidebb recenziót. A beszélgetés során Hegedüs mesélt a könyv keletkezéstörténetéről: a szerző egy kétéves hamburgi vendégmunkás időszak végén, két hónapnyi fizetett szabadság alatt kezdte el írni az Ostobát, baráti jó tanácsra, mely szerint csinálja azt, amihez a legjobban ért. Viszonylag intuitív módon alakult kompozíciós elvvé, hogy a fejezetcímek ABC-sorrendben kövessék egymást, ez pedig magával hozott egy nem kronologikus elbeszélésmódot is. Ennek kapcsán szó esett arról, hogy a cselekmény valós történelmi térbe és időbe helyezése kevésbé jelentős szempontja a könyvnek, ennél jóval fontosabb az elbeszélő figurája és hangja: egy női hangot hallunk és egy női figurát láthatunk különböző szituációkban, háborús és békeidőkben egyaránt. A társadalmi berendezkedésben mindenkinek hasznosnak kell lennie, szereplőnk viszont kvázi őrült, akit ma úgy címkéznének, hogy neurodivergens, mégsem ez a lényeg, hanem hogy egy eldobható, elhanyagolható ember, ebből a szempontból pedig valóban nevezhető ostobának. Az elhangzottakat igazolta a meglehetősen szuggesztívnek ható, élőben elhangzott részlet is, amelyet a szerző saját kérésére Nagy Hilda olvasott fel.

nh

A szöveg súlyos mondatai után eleve nem volt könnyű megszólalni, különösen arra a kérdésre felelni, hogy a könyv fiktív háborúi után milyen érzés volt szembesülni a jelenleg a szomszédban tomboló valós harcokkal. Leginkább nehéz, hangzik el a tömör válasz. A női elbeszélő kapcsán óhatatlanul felmerült a traumairodalom kérdése, annál is inkább, merthogy a már említett recenzióban Melhardt Gergő A szolgálólány meséjéhez hasonlította az Ostobát. Nagy Hilda szerint ugyanakkor ez a szöveg nem a traumákra van kihegyezve, ezzel pedig a szerző is erősen egyetértett, hozzátéve, hogy eleve nem is igazán kedveli Atwood írásait. Az ő alkotói nyelve inkább Agota Kristof és Herta Müller világában keresendő, amely annak ellenére, hogy szintén női szerzők írják, valahogy mégis férfiasabbnak hat. Ez pedig akkor is így van, ha jelen este keretei szűkösek arra, hogy a jelenlévők megfejtsék, van-e egyáltalán férfi-és nőirodalom.

nh1

A kötet különleges abból a szempontból is, hogy nem szerepelnek benne nevek. Hegedüs szerint a névadás problémás dolog, szerzőként teljesen tipikus problémát jelent, hogy a nevek jól hangzóak legyenek, és közben mégse túlságosan mesterkéltek. Az elbeszélői egyes szám első személy ellenben soha nem volt kérdés, ahogyan az is viszonylag hamar kiderült, hogy ez a prózanyelv a nagy kezdőbetűk használatát is ledobja magáról. Bár Melhardt recenziójában az utóbbi volt az egyetlen indokolatlannak érzett elem, Nagy Hilda értelmezésében nagyon szép megjelenítése annak a folyamatos határon levésnek és idegenségnek, amely az elbeszélő főszereplőnek is sajátja.

Zárásként a tervezett folytatásról is kérdezte Nagy Hilda a szerzőt. Hegedüs a későbbiekben szeretne elmenni egy kicsit zsáner-irányba, például a sci-fi felé, ugyanakkor ehhez szerinte kell egy objektívebb tudás, ezért egyelőre csak próbálgatja, mennyire áll neki jól a műfaj.

Fotó: Oláh Gergely Máté

nyomtat

Szerzők

-- Stermeczky Zsolt Gábor --


További írások a rovatból

Átadták a JAK-szekrénykönyvtárt
Szabó Márton István: Betonszféra, Scolar kiadó, Budapest, 2022.
Szarka Károly: Az én hibám című könyvéről

Más művészeti ágakról

Varázslat egy nyáréjszakán a Tháliában
Park Chan-wook: A titokzatos nő
gyerek

A Ciceró Könyvstúdió pályázata
Andrej Losak Szétrombolt kapcsolatok című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés