Karacs Andrea is a Kötetlenül című sorozat vendége lett volna, de közben megjelent a verseskötete, így a Kis présházban már egy könyvbemutatóra jöhettünk össze. A GPS című vers felolvasásával kezdődik az est, ezzel hangolódunk a beszélgetésre. Horváth Florencia, a beszélgetés moderátora az indulásra kíváncsi. Nem hagyományos a válasz, Andrea sportmenedzsmentet tanult, és a vízilabda adott neki ihletet, pontosabban a magyar csapat. Az  élsportolóknak is írt verset, akik elvitték magukkal az olimpiára, ez pedig óriási pozitív visszajelzés volt számára. Mindig egy konkrét sportesemény volt az apropója a versírásnak, majd mikor ritkultak az alkalmak, egy időre eltűnt a versírás is. Tíz év szünet után 2014-ben rákeresett, hol lehet szépírást tanulni. Ekkor talált rá Petőcz András írószemináriumára, amely egy igazi alkotóközösség volt, valódi szakmai segítséggel. Ekkor még csak a versírás volt a cél, a publikálás csak későbbi biztatásra érkezett.

Florencia arra is kíváncsi volt, hogyan lehet a nem-bölcsész szemléletet felhasználni az íráshoz. Karacs Andrea rendszerszemléletű ember, jelenleg könyvelőként dolgozik, ezért ahogy mondta, természetes, hogy a verseit Excel-táblában tartja. Ez valóban kuriózum, de végtelenül hasznos. Outsiderségét igyekszik azzal ellensúlyozni, hogy a saját reális, rendszerező munkájából meríti a verstémát, a nyelvet. Sajnos tőlem a könyvelői szakzsargon eléggé távol áll, így a poénok nagy részét nem igazán értettem.

Felmerült viszont a slam világa, ez a közeg is megérintette, gyakran vett részt slamversenyeken, a kötet nyitóverse is egy pszichológiai témájú slamversenyre készült. A közönségben is motoszkál a kérdés, Florencia is felteszi, hogy a slam akkor vers-e vagy sem, de a szerző számára ez a két műfaj átjárható, átírható egymásba. A beszélgetés során hivatkoznak egy robotos versre, ami nem hangzik el, így a közönség nem tudja ott helyben megállapítani, hogy az eredetileg versnek íródott, később slamként előadott, végül versként a kötetbe került dolog mégis micsoda. Utólag megtaláltam, itt hallgatható, s ezúton is várok minden megfejtést műfajokra érzékenyebb fülektől. Legyen akármi, nagyon szórakoztató volt, ahogy a többi vers is, ami elhangzott a bemutatón.

Az internet mint téma nem túl gyakori a kortárs költészetben, a kötetben mégis több helyütt felbukkan. Karacs Andrea szerint ennek a grafománia lehet az oka. Ezt az íráskényszert gyakran az online ismerkedésben élte ki, nem is társkeresésre használva a felületet, hanem írásra, levelezésre. Számomra ez újdonság, de állítólag sokan használják erre a társkeresőket.

Florencia szerint nem csak a társkereső nő jelenik meg hangsúlyosan a versekben, de az anya is, felmerül a kérdés, hogyan férnek meg egymás mellett? Karacs Andrea a saját életközepi válságából merít ehhez a témához, mivel egy időben egyszerre volt édesanya és társkereső szingli is, így ebben a skizofrén állapotban kellett újra megtalálnia magát, ahogyan sok más nőnek is. Ennek ellenére a kötetet úgy akarta megírni, hogy ne az ő versei és az ő kötete legyen. Ez a távolító gesztus a naplótól a korrajz felé, az egyénitől az általános felé lendít, ami szerintem is jóval izgalmasabb.

Persze távolító eszközként megjelenik a könyvelői szaknyelv, mint IT-ticketet nyitni (nem tudom, mit jelent ez, de a versek alapján nagyon-nagyon rosszat). Szerinte ebben a világban nagyon sok érzés van a rideg számok és folyamatok mögött, és a kollégák és szakmabeliek talán jobban tudnak kapcsolódni az irodalomhoz, ha a saját zsargonjukon keresztül szólal meg.

Az elhangzott versekben megjelenik az elemi gondoskodás, a közösség ereje vagy éppen hiánya. Ezek a közösségek a szerzőnek is fontosak, vannak versek, amelyek a JAK-táborban, a FISZ líraműhelyében, illetve Kukorelly Endre szemináriumán születtek. Maximálisan kihasználta a szerkesztői javaslatokat, azokból építkezett. Képversek is vannak a kötetben, de csak olyanok, amelyek illenek a tematikához. A kötetet Péczely Dóra szerkesztette, aki szerint az elsőkötetes is maximális tiszteletet és szerkesztői munkát igényel, ez a beszélgetés alapján egy precíz és figyelő szerkesztői kapcsolatnak tűnt.

A bemutató zárókérdése nem meglepő módon arra vonatkozott, hogy mi következik a megjelenés után. A válasz azonban szintén nem volt klasszikusan bölcsész-jellegű. Karacs Andrea nevetett, mikor részletezte, hogy ezután főleg hétköznapi tevékenységeket szeretne bepótolni, takarítani fog és varrótanfolyamra járni a gyerekeivel, mert a szerkesztői munka sok időt vitt el a hétköznapoktól. Természetesen irodalmi tervei is vannak, közöttük novella- és drámaírás is szerepel. A bemutatót szövegfelolvasással zárta. Ez a könyvbemutató remek alapozást adott a könyvhétnek, bensőséges és részletes betekintést nyerhettünk nem csak egy érdekes szerző, de egy érdekes és sokszínű személyiség életébe is.