bezár
 

film

2022. 07. 25.
Nem bánik olyan embertelenül a nézővel
Adam McKay: Ne nézz fel!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Adam McKay szatírájáról már szinte mindenki, minden formában elmondta a véleményét. A filmcselekményt hajtó bolygógyilkos üstököst a legtöbben a közelgő klímakatasztrófa allegóriájaként értelmezték, ám a közelmúltban kialakult krízisek új aktualitást adhatnak a filmnek, amely a rendező szerint sem feltétlenül annyira a konkrét fenyegetésről, mintsem inkább arról szól, hogyan is kezeljük a fenyegetettséget mi, emberek. 

Gigászi méretű, a földi élet eltörlésével fenyegető üstökös száguld bolygónk felé. Míg a világ vezetői húzzák az időt, a tech-lobbinak fejet hajtó, telhetetlen amerikai elnök, Janie Orlean (Meryl Streep) és kormánya pedig a potenciális üzleti lehetőségek kiaknázására koncentrál, a bolygógyilkos felfedezői, Kate Dibiasky és Dr. Randall Mindy (Jennifer Lawrence és Leonardo DiCaprio) eszeveszetten igyekeznek felrázni és cselekvésre késztetni az emberiséget. Ám annak nagy része képtelen szembenézni a világvége lehetőségével – szkeptikusan áll a „kérdéshez” (nincs is üstökös, vagy ha van is, biztosan nem olyan, nem akkora, nem az, aminek mondják), kétségbeesésbe süllyed, vagy tanult tehetetlensége, jelentéktelenség-érzése köti gúzsba – így pedig elszalasztja az utolsó lehetőséget is, hogy megmentse magát a pusztulástól.

A Ne nézz fel! valóban bővelkedik olyan elemekben, melyek a nézőt az éghajlatváltozás-olvasat felé terelik – ilyen például a környezetvédők jól ismert szlogenjeinek felvillantása („Nincs B-bolygó”, „Ne hallgassunk – hallgassunk a tudományra”), vagy az emberiség észhez térítéséért hiába küzdő tudósok ábrázolása (kiknek alakjában aktivisták és a tudományos közösség tagjai egyaránt magukra ismertek) – de a filmet körülvevő sajtóvisszhang is erősíti ezt a képet. Adam McKay rendező-író a premier óta maga is többször nyilatkozott úgy, hogy a közelgő klíma-apokalipszisről akart filmet készíteni; de a New York Times is az egyik első nagyszabású, klímaváltozásról szóló produkcióként hivatkozott a Ne nézz fel!-re. Érdemes viszont szem előtt tartani, hogy minden kimondott és kimondatlan rendezői-írói intenció ellenére ez csak egyetlen értelmezés a sok közül; és nem is feltétlenül a legjobb.

Rob Morgan - Ne nézz fel! (Mafab)

Kifejezetten kétséges például az élet kiirtásával fenyegető égitest mint klímaváltozás-allegória hitelessége és működőképessége. Míg a Dibiasky-üstökös esetében van a rádöbbenésnek egy konkrét, jól elkülöníthető mozzanata (amikor az szabad szemmel is láthatóvá válik az égen), az éghajlati katasztrófának, emberi léptékkel szinte követhetetlen idő- és térbeli kiterjedése miatt, nem lesz egyetlen ilyen pillanata. Szintén problematikus, hogy a klímaváltozással szemben az üstökös relatíve tiszta és „demokratikus” pusztító: az általa okozott, villámgyorsan lezajló kihalási esemény élesen szembenáll a környezet, valamint a tőle függő emberiség lassú haldoklásával. Így a film, melyben a világ Amerikán kívüli részei véletlenszerű, szórványos „élet a Földön” jelenetekben tűnnek csak fel, könnyedén figyelmen kívül hagyhatja, hogy az éghajlati válságtól a bolygó sérülékeny közösségei már régóta szenvednek, már most is saját világvégéjükben élnek. A leglényegesebb különbség azonban mégiscsak az, hogy a klímaválság jóval nehezebben körülhatárolható fenyegetéséhez és temporalitásához képest az üstökös által az emberiség egy sokkal megfoghatóbb és közeli lejáratú katasztrófával szembesül, és mégsem tud azzal mit kezdeni; ezáltal viszont Adam McKay talán még a valóságosnál is kiábrándítóbb képet fest rólunk. A filmben szereplő bolygógyilkosból ugyanis pontosan az a sokrétűség, az a hálózatosság, az a komplexitás hiányzik, amely a környezeti válságot tulajdonképpen felfoghatatlan hiperobjektummá – Timothy Morton definíciójában „olyan térben és időben szétoszló entitás, amelyet csupán részeiben tudunk befogadni, egészében nem” [1] – teszi, így pedig érthető módon vált ki összetett emberi reakciókat. A klímaváltozásra adott, vagy épp nem adott válaszok kialakulásában – a klímaszorongástól a bénultságon, tagadáson át a cinizmusig és az érdektelenségig – sokféle, bonyolult folyamat és jelenség játszanak közre; egyaránt felelős lehet értük evolúciós örökségnek tekinthető rövid távú gondolkodásunk és az azt még inkább felerősítő neoliberális késő kapitalizmus.

(Port.hu)

Ugyan klímaváltozás-parabolaként nem működik annyira jól, a Ne nézz fel! erőssége viszont, hogy lassú folyamatok kulminációjaként beérő krízisek átlagos emberi percepcióját életszerűen megragadja és leképezi. Ha a film értelmezési keretét nem szűkítjük a fenyegető  éghajlati katasztrófára, akkor mondanivalója könnyen rekontextualizálhatóvá válik – így pedig a világpusztító kométa szinte akármelyik aktuális válsághelyzetet szimbolizálhatja, legyen szó akár a koronavírusról, az Ukrajna elleni orosz támadásról vagy az USA legfelsőbb bíróságának közelmúltbeli (terhességmegszakítást, fegyvertartást, környezetvédelmet érintő) döntéseiről. Akárcsak McKay lassan, de biztosan közeledő, fiktív üstökösének becsapódása, az ilyen krízisek bekövetkezése minden figyelmeztető jel ellenére rendre felkészületlenül éri társadalmainkat – a film szerint pedig nem csak azért, mert hosszú idő során történő kibontakozásukat a rövid távú problémákra specializálódott emberi elme képtelen megfelelőképpen észlelni, hanem azért is, mert úgy tűnik, hogy akkor sem tudjuk igazán feldolgozni őket, amikor már ténylegesen megmutatkoztak. A Ne nézz fel! arra is felhívja a figyelmet, hogy a válságokat megelőző tünetek egyre kevésbé olvashatók számunkra: a szétszóródó, de összefüggő jelek rendszere emberi léptékkel kibogozhatatlannak tűnik. Ezt a problémát tovább súlyosbítja a médiatudatosság hiánya, valamint az információáramlás esetlegessége, melyekre a film szintén éles szemmel reflektál: onnantól kezdve, hogy az üstököst felfedező asztrológusok, Dibiasky és Mindy megkongatják a vészharangot a népszerű Napi szaft talk-showban, az általuk tényként tálalt információkból elszabadult, egyre inkább irányíthatatlanná váló sztori lesz. A félrevezetés és elterelés rétegei között eligazodni képtelen, hivatalos narratívákban rég nem bízó felhasználó-fogyasztók pedig ide-oda sodródnak az egymással is versengő, főként közösségimédia-platformokon terjedő konspirációs teóriák és mininarratívák között – hol maguk is csatlakoznak a bolygó megmentéséért folytatott kampányhoz, hol pedig abban is kételkednek, hogy az üstökös egyáltalán létezik.

(Port.hu)

Katasztrófafilmtől üdítően szokatlanul a feszültség ezúttal tehát nem is annyira a közelgő világvégéből fakad, hanem abból, hogy az emberiség nem hajlandó azt tudomásul venni. De miközben a Ne nézz fel! egyszerre igyekszik kíméletlenül tükrözni társadalmaink polarizáltságát, a médiában burjánzó dezinformációs tendenciákat, a tudomány- és szakértőszkepticizmust, a bármilyen témát vagy tényt relativizálni képes hangok és pozíciók térnyerését, azt nem enged(het)i meg magának, hogy túl megterhelő vagy komoly legyen. Csakúgy, mint Jack (Tyler Perry) és Brie (Cate Blanchett), a talk-show házigazdái, akik irritáló humorizálással próbálják elvenni a legszörnyűbb hírek élét is, McKay is kénytelen volt lágyítani a filmje által bevitt ütéseket, hogy ezzel is biztosítsa a forgalmazó Netflixet: filmjét nem fogja elsüllyeszteni a saját súlya. Többek között a film tragikus végének oldását szolgálja a vége főcím és a stáblista közé beékelt, két extra zárójelenet is, melyek, még ha fricskaszerűen is, de azért megnyugtatnak afelől, hogy nem pusztult ki teljesen az emberiség. Ezzel a lépéssel pedig a Ne nézz fel! is megismétli azt az üzenetet, amely valamennyi katasztrófafilmben és disztópiában felsejlik, legyen az bármilyen kiábrándító és sötét: a teljes kihalási esemény, önmagunk megsemmisülése valójában elképzelhetetlen. Ahogy a posztapokaliptikus filmeknek és regényeknek is kell, hogy legyen elbeszélője, úgy a világ megmaradása a Ne nézz fel!-ben is csak az elmesélhetőség függvényében, az emberi narrátor megléte mellett értelmezhető. Ezt példázza Orlean elnök a Föld megmentésére vonatkozó felszólítása is, mely rámutat a bolygó és az emberiség általunk elképzelt (egyébként környezetvédelmi retorikában is gyakran megjelenő) összeforrására – holott, mint azt tudjuk, utóbbi pusztulása közel sem feltétlenül jelent egyet az előbbiével.

(Mafab)

Míg a mindent és mindenkit – az áltudományoktól, a tudománymosástól, a neoliberalizmuson és a kapitalizmuson át a szélsőséges mozgalmak előretöréséig – kritizáló és kifigurázó cselekményelemek többnyire valóban szórakoztatók, a film erősségei mégiscsak akkor mutatkoznak meg igazán, amikor a figyelem inkább befelé, a szereplők kapcsolatai és lelki világa felé fordul. A Ne nézz fel! árnyaltan jeleníti meg az elkerülhetetlen vég felett érzett gyász stádiumait (tagadás, düh, alkudozás, depresszió és elfogadás), melyek bármely krízissel, többek között a klímakrízissel való szembesülésnek is fontos dimenzióját képezhetik – gondoljunk csak például a klímagyász fogalmára. Sőt, még arra is érzékenyen rámutat, hogy a feldolgozás útja közel sem lineáris és egyértelmű, hiszen a szakaszok nem feltétlenül (ilyen sorrendben) követik egymást, egyesek kimaradhatnak, felcserélődhetnek és ismétlődhetnek is: Dr. Mindy és Dibiasky hol depresszióba süllyedve törődnek bele sorsukba, hol újra reményre lelve kezdenek el kapálózni; a világ érdektelensége által kiváltott frusztrációjuk pedig bármelyikünk számára ismerős és könnyen átérezhető lehet.

(Port.hu)

Minden kíméletlensége ellenére, a Ne nézz fel! nem bánik annyira embertelenül a nézővel: jó érzékkel egyensúlyoz a feszültségkeltés és a megkönnyebbülést hozó clown-jelenetek, az emberi gyarlóság és a (sors)közösség, a kapcsolódás megtartó erejének ábrázolása között. Épp emiatt a kettősség miatt tud, minden melléfogása és mulasztása ellenére is, fontos és értékes filmmé válni: egyfelől fájó pontossággal, átélhetően képezi le jelenünk sokszor nevetségesen torz valóságát – és a maga szintén abszurd módján próbálja feldolgozni, hogy mégis mi a fene folyik itt. Másfelől, ahogyan azt legszebb jelenetében, a főszereplők békés világvégeváró utolsó vacsorája során is megmutatja, a szomorúság és a groteszk humor tulajdonképpen jól megférnek egymás mellett.

 

[1] xtro realm: extrodaesia – Enciklopédia egy emberközpontúságot meghaladó világhoz (Budapest, 2019), 33.

 

Ne nézz fel! (Don’t Look Up) – színes, szinkronizált amerikai vígjáték-katasztrófafilm, 138 perc, 2021. Rendezte: Adam McKay. Írta: Adam McKay, David Sirota. Operatőr: Linus Sandgren. Zene: Nicholas Britell. Szereplők: Leonardo DiCaprio, Jennifer Lawrence, Meryl Streep, Cate Blanchett, Rob Morgan, Jonah Hill, Mark Rylance, Tyler Perry, Timothée Chalamet, Ron Perlman. Forgalmazó: Netflix. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

 

Képek forrása: Netflix/Mafab/Port.hu

nyomtat

Szerzők

-- Novák Zsófia --


További írások a rovatból

Ugrin Julianna és Vizkelety Márton: A döntés
Nemes Anna Beauty of the Beast című dokumentumfilmje a 19. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon
Beszámoló a 10. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválról

Más művészeti ágakról

A Kokas-féle komplex művészetpedagógiai foglalkozás
Desiré Central Station 2022 – No Filter
art&design

Gondolatok a Geometric Environments című kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés