bezár
 

irodalom

2022. 09. 21.
Elválaszt és összeköt
Elmesélhető múltról és megélhető jelenről Gabriela Adameşteanuval és Esther Kinskyvel a Dunafeszten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Esterházy Péter emlékének ajánlották az idei Dunafesztet a Három Hollóban szeptember 9-én. Az egésznapos rendezvény két beszélgetésére lestem be, Gabriela Adameşteanu román írónőt, valamint Esther Kinsky német írónőt hallgathattam meg.  

A víz, különösen a folyók mindig lenyűgözték az embert. Szimbólumrendszere szerteágazó, megjelenik határként, de össze is köt kultúrákat és népeket. A Dunával sincs ez másképp: mindig más-más arcát mutatja, és ez nem egy szerzőt megihletett már. A Három Hollóban előbb egy tőlünk keletebbre, majd egy nyugatabbra élő szerzőt faggattak arról, hogyan is hatott rájuk a Dunához kapcsolódó kulturális örökség.

Gabriela Adameşteanu szövegeiben fontos szerephez jut a román történelem, kiemelten a ’89-es romániai forradalom időszaka. Beszélgetésük apropója a szerző új könyve, a Trevi-kút megjelenése volt, a helyszínen Nagy Lajos tolmácsolt. Józsa Márta, a beszélgetés moderátora arra volt kíváncsi elsőként, Adameşteanunak mi fontosabb, maga a kommunizmus megírása, vagy a történetszál, a karakterek. A szerző szerint különös, hogy például a francia kritikusok főként könyveinek női szereplőit tartották érdekesek, az eltérő nemi szerepük és sajátos hátterük miatt. Az akkori élet nagyon beszabályozott volt, és ez a kontroll kiterjedt a nemi szerepekre, így a szexualitásra is. Nyugaton Románia világa a kommunizmus idejéből teljesen ismeretlen terep, elképzelhetetlennek tűnik az, hogy a hatalom beleszólt az alapvető emberi kapcsolatok működésébe is.

Dunafeszt - Gabriela Adameşteanu

Koszta Gabriella, az könyv fordítója kiemelte, Adameşteanu prózájának az a legnagyobb erénye, hogy nagyon élő módon szólal meg ezzel beemelve az irodalomba a közvetlen, locsi-fecsi nyelvet, amellyel leképezhető a különböző társadalmi rétegek beszédmódja. Ez különösen hasznos volt például a színházi adaptáció esetében, hiszen maga a szöveg már papíron is élt. A szerző elmondása szerint ösztönösen ír, nincs írástechnikai terve. A nyolcvanas évek számára meghatározó korszak volt, akkoriban még nem igazán tudta, minek is a tanúja, mi zajlik valójában a színfalak mögött. Ebben a talajvesztett állapotban úgy emlékszik, nem lehetett tisztán látni, homályban tartották az embereket. Volt egy szeglete a világnak, amelyre nem láttak rá. És máig vannak ezekben az emlékekben homályos foltok, amelyek nem derülnek ki sosem.

Ma bárki, aki a jelenkori Romániáról gondolkodik, eljut a ’89-es időszakig, mert még most is érződik a hatása úgy, hogy nem tudjuk, hogy mi is történt pontosan. Ebből következik, hogy Adameşteanu egy hitelét vesztett narrátort választott legújabb regényéhez, aki mindent megkérdőjelez, ironikus attitűddel keresi a lehetséges válaszformulákat. Talán emiatt is lehetett siker Romániában, mert ebben mindenki megtalálhatja a saját narratívájának igazolását.

Dunafeszt - Gabriela Adameşteanu

Józsa Márta arra volt kíváncsi, van-e változás a ’89 előtti és utáni attitűdjében, illetve hogyan jelenik meg a rendszerváltozás után a szabadság. Ez egy új élettapasztalat a Trevi-kút című regényben, ugyanis Romániában korábban is az utazás jelentette a szabadságot, viszont nehezen lehetett csak hozzájutni. Ami fontos változás, hogy nem csak az elutazás, hanem a kivándorlás is megjelenik, ugyanis rengeteg román vándorolt ki Olaszországba a közelmúltban. A szerzőt korábbi regényei miatt a kritika elkönyvelte a román kommunizmus írónőjének, és ebből nagyon nehéz volt kilépnie. Pedig inkább személyes indíttatásból dolgozta fel a korszakot, mintsem a történelem iránti érdeklődésből. Aktuálisan inkább a jelent szeretné vizsgálni a szövegeiben, mivel pillanatnyilag ez az, ami személyesen érinti.

Nem a kommunizmusról akart írni, hanem az időről és a benne élő emberekről. Viszont az emberek, akikről beszél, megragadtak az időben, és ez éppenséggel a román kommunizmus ideje, a szövegei mégsem a kommunizmusról akarnak szólni. A Trevi-kút az egyetlen könyve, amely túllép ezen az időszakon, de az is csak 2007-ig viszi a történetszálakat.

Ebből következett a kérdés, hogy mekkora időbeli távolság szükséges egy korszak vagy eseménysor megírásához? Adameşteanu mindig az aktuális jelent, az ő jelenidejét szeretné megírni, csak éppen ezek a jelenek mindig feltorlódnak. Most fejezi be például a legújabb regényét, amely a jelenre reflektál, de a jelenben megjelennek a múlt emlékei. A beszélgetés végén megköszönte, hogy olyan kérdéseket kapott, amelyeket máshol még nem volt alkalma megválaszolni. Hazai népszerűségét mutatja, hogy sokan dedikáltatták példányukat az írónővel.

Dunafeszt - Gabriela Adameşteanu

A második beszélgetés németül zajlott, Király Edit vendége Esther Kinsky német írónő volt. Esther Kinsky fordítóként indult, később kezdett prózát írni. Magyarország nem ismeretlen terep számára, egy ideig élt az országban, egy kis faluban a déli határ mentén, ez ihlette a magyarul is megjelent Banatsko és Üdülő című könyveit. Ugyan hat évet élt itt, máig nem tudja megnevezni, mi az, ami annyira megfogta. Úgy fogalmazott, máshogy élnek Magyarországon az emberek, sokkal szabadabban, mint mondjuk Lengyelországban. Nagyon kötődik a magyar filmekhez is, Fehér Györgyöt és Enyedi Ildikót emelte ki ezzel kapcsolatban. Király Edit arra volt kíváncsi, mennyire volt tudatos részéről, hogy a neve összekapcsolódjon az országgal. Mint kiderült, a prózaírást nem Magyarországon kezdte, csak az országhoz kapcsolódó könyvével talált kiadóra, ez működött. Szerinte fordítóként jobban és bátrabban lehet kísérletezni a nyelvvel, könnyebb váltani a nyelvi regiszterek között.

Legújabb kötete, a Rombo a regény megjelölést kapta, de Király Edit felhívja a figyelmet arra, hogy ez az áradó szövegfolyam igencsak messze áll a klasszikus regényfogalomtól. A szerző szerint leginkább országregényként lehetne definiálni, de csak azért, mert manapság regényekkel lehet listákra kerülni, részt venni az irodalmi párbeszédben. A folyók iránti lelkesedése inspirálta, figyelte a folyók haladását, nem csak a Dunáét, a Tiszáét ugyanúgy. Szerinte a Tisza ismeretlenebb, a Dunáról rengetegen írtak már, mert arra történelemhordozóként tekintünk.

Dunafeszt - Esther Kinsky

A könyvből olvasott rövid részlet után szóba került a félbalkán kifejezés is. Ez német kontextusban ironikus megkérdőjelezése a balkánnak, ami egy klisé a német nyelvben. Nem csak a mi nézőpontunkból klasszikusan balkáni országokra értik, hanem mindegyikre, amely Németországtól keletebbre található, tehát Magyarországra is. Igyekezett ezeket a kliséket összegyűjteni és a folyókra vonatkoztatni. A folyók határterületek, elválasztanak és összekötnek, megakasztják a kommunikációt, de hordozzák is az információt. Számára Belgrádnál lett érdekes a Duna, mivel ott kilép a romantizálás medréből, és inkább határfunkciót tölt be, izgalmas volt megtapasztalni mennyiben különböző a kultúra a folyó két partján.

A Dunafeszt tovább folytatódott, Silvester Lavrík szlovák íróval és egy Duna-antológia bemutatásával. Ezt azonban én már nem vártam, meg, de utamat úgy igazítottam, hogy átsétálhassak az Erzsébet hídon, és nézzem egy darabig, ahogy hömpölyög a folyó.

Dunafeszt - Esther Kinsky

Fotók: Mariia Kashtanova

 

 

 

nyomtat

Szerzők

-- Fehér Enikő --

1997, ír, olvas, rádiózik, háttérzajong. Meghalni ráér.


További írások a rovatból

Mán-Várhegyi Réka: Vázlat valami máshoz, Magvető Kiadó, Budapest, 2022.
Elmesélhető múltról és megélhető jelenről Gabriela Adameşteanuval és Esther Kinskyvel a Dunafeszten
Moskát Anita: A hazugság tézisei, Gabo, Budapest, 2022
Helyzetjel

Más művészeti ágakról

art&design

Tóth Anna Eszter Minták halmokban című kiállításáról
„A paradicsomot akkor ismerjük fel, amikor elveszítjük, a fészket akkor, ha kiesünk belőle.”
Többek között Orvos-Tóth Noémi, Nyáry Krisztián és Kadarkai Endre beszélgetnek az alkotókkal


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés