Mintákról lévén szó, hadd kezdjem máris egy – önkényesen összeállított, mondhatni szubjektív – mintasor felvázolásával. 1998., London: négy depresszív és önpusztító nap után, amelyet az ágyban töltött, alkohollal, férfiakkal és önsajnálattal, Tracey Emin brit művész felkelt és végigpillantott a romokon, amit maga után hagyott, a vetetlen ággyal, szeméttel, üvegekkel. Akkor ott meglátta bennük a később My bed címre keresztelt installációját, amelyet azóta kétszer is bemutattak a Tate múzeumban, és bevonult a művészettörténet híres ready made-művei közé.

Majdnem 80 évvel korábban, 1925-ben, Franciaországban zajlik a következő jelenet: egy esős augusztusi délutánon Max Ernst szürrealista festő a tengerparti város, Pornic hoteljében rácsodálkozik a régi faparketta mintázatára. Az élmény olyan elementáris erővel hat rá, hogy azonnal lenyomatot vesz róla, a frottázs szinte gyermekien ösztönös technikájával: egy papírt helyez a padlóra, majd azt ceruzával átsatírozza, kimentve így a mintatöredékeket, amelyeket aztán Histoire Naturell című művészkönyvében publikál, egyedi, szürrealista ízű mintagyűjteményével nagy hatást téve kortársaira.

Enteriőrfotó Fotó © Resident Art / Lukács Gabi

A két kiemelt jelenet egy-egy töredék a művészettörténet két látszólag homlokegyenest eltérő irányából, a duchamp-i eredetű konceptualizmusból és az elvont mintákban témát találó absztrakcióból. Ebben a kettősségében, már-már összeférhetetlenségben, a figurativitás és az absztrakció érzékeny határpontján találja meg a maga festői mondanivalóját Tóth Anna Eszter.

Merthogy, és akkor itt van egy újabb dátum és egy újabb jelenet: 2014-ben, szülei házában, ébredés után Tóth Anna Eszter megpillantja a mosásra váró, árnyalatok szerint szétválogatott ruhák kupacait, és felismeri bennük a művészi témát: hiszen ezek kész műtárgyak! Hétköznapi környezetükből kiemelve és egy galériatérbe kitéve ezek tökéletes szobrok, háromdimenziós kollázsok lennének. Az élmény hatására megalkotja első, úgynevezett szennyes-szobrait: ezek alapját valódi ruhadarabok – talált tárgyak – képezik, melyek a speciális bevonó anyag hatására megkeményednek, és felületüket bevonja (befesti vagy ragasztja) a hozzájuk rendelt mintázattal.

Mindez alapján úgy tűnhet a felületes szemlélőnek, mintha a művek témája a házimunka, a női élet, a mindennapi női feladatok egyik hétköznapi megtestesítője, a szennyes, elhordott ruhák kupaca lenne. Ez a téma hordoz is egy ugyancsak izgalmas kettősséget: egyszerre taszít, undort kelt, provokál – és egyszerre érezzük személyes, bizalmas, meghitt témának is,

hiszen ezek az anyagok a testtel közvetlenül érintkeztek, szinte mágikus módon őrzik hordozójuk test-lenyomatát, test-melegét.

Persze valójában nem ez – a ruhák, a szennyes – a téma Tóth Anna Eszter műveiben, ez a talált látvány csak ürügy a valódi nagy téma, a minták felmutatására. Sőt, maguk a minták sem a végcélt jelentik. Hanem egy lehetőséget arra, hogy az alkotó megkeresse azt a határvonalat, ahol egy még figuratív témát már absztrakt látványként ábrázolhat, és ezt a határt alkotásról alkotásra, napról napra, újra és újra próbára teheti, megkérdőjelezheti, kivallathatja. „Absztrakt képeket fedezek fel nem absztrakt helyzetekben” – ezt Anna mondta egy korábbi interjújában.[1]

Tóth Anna Eszter: Yellow Paper Collage, 2022. Papír, kollázs, 50 x 70 cm. A művész jóvoltából.

Az objekteket követően elkészített festmények és kollázsok őszintén vallanak erről a gondolkodási folyamatról.  Életteli, kísérletező, folyton megújuló absztrakció ez, ami a mindennapok ismerős mintáit hordja egymás fölé – nadrágok, pólók, mindenféle textíliák dekorációit vegyesen a művészettörténet legnagyobb „mintázó” művészeitől vett idézetekkel: Yayoi Kusamától, Hantaï Simonon át Sol LeWittig. A választás csak látszólag ösztönös, a minták egymásra halmozása ugyanis jelentések egymásra halmozását is jelenti. Ezek a vibráló munkák motívumok százainak részleteit tartalmazzák – festve és ragasztva, gyakran egy-egy képen belül is vegyesen – a mintaadás, mintagyűjtés univerzális leltárát kínálva. Korántsem egyszerű vizuális játék ez, hanem nagyon komoly erőfeszítés a látvány értelmezésére és állandó újraértelmezésére, egyúttal a hagyományos értelemben vett táblakép és (egyáltalán kép) határainak újradefiniálására.

A kiállítási anyag szokatlanul komplex – az egykor benyomásként megélt vizuális jelenséget minden lehetséges irányból megvizsgálja, és kérdőre vonja Tóth Anna Eszter. A térből a sík felé tágította előbb a témát, majd a kollázstechnika révén szétbontotta elemeire, azért hogy végül életnagyságnál is nagyobb méretben újból megfesse a mintahalmokat – amiket én egyébként akaratlanul is valamiféle 21. századi totemoszlopoknak, térbeli jeleknek érzékelek. Időközben pedig elkészítette a mindannyiunk számára bosszantóan ismerős helyzetet felidéző magányos zokni objekteket is. A minták győzelméről pedig mi sem tanúskodik jobban, mint az a teljes teremnyi installáció, amin keresztül bejuthatunk ebbe a kiállítótérbe: ahol a falakon is eluralkodtak a minták, melyek egyébként az egyik festményről jöttek le – ezt majd mindenki keresse meg maga!

Zárásként hadd rögzítsek ismét egy – megérzésem szerint a jövőben fontosnak tartandó, művészettörténeti jelentőségű – pillanatot: 2022. szeptember 28, este 6 óra, Tóth Anna Eszter Patterns in Piles/ Minták halmokban című kiállítása megnyílik a Resident Art Galériában.

Megnyitófotó a művészről. Fotó © Resident Art / Lukács Gabi