bezár
 

irodalom

2022. 10. 04.
Kirgiz teknős szeretnék lenni
Bemutatták Márton Evelin Farkashab című új regényét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Márton Evelin Farkashab című, negyedik regénye a Lector Kiadó gondozásában jelent meg idén. A könyvet Wirth Imre író, muzeológus mutatta be szeptember 28-án szerdán az Írók Boltjában. A beszélgetésen szó esett többek között indiánokról, kirgiz teknős-létről, idő-összerántásról és családi szinopszisokról is.

Wirth Imre azzal kezdte a beszélgetést, hogy elhelyezte Márton Evelin életművében a Farkashab című új kötetét. A résztvevők így megtudhatták, hogy a kolozsvári írónő 14 év alatt 2 novelláskötetet és 4 regényt írt. A Szalamandrák éjszakái című, legutóbbi regényét Wirth úgy jellemezte – a kritikai fogadtatás véleményét osztva –, mint „amivel berobbant az irodalmi életbe”. Márton két legutóbbi regényének közös az inspirációs forrása, ugyanis a szerző harminc év naplóbejegyzései és élményanyagát használta fel alapanyagként. 

Wirth archív naplóként definiálta a Farkashabot, felhívva a figyelmet arra, hogy a naplóbejegyzéseket keretező évszámok egybeesnek a szerző fontos életeseményeinek idejével. Ugyanakkor úgy látja, hogy Márton esetében különösen nehéz elválasztani a valóságot és a fikciót, amit jelen mű esetében tovább nehezít az életrajzra önkéntelenül ráolvasott időpontok valósága. Wirth kiemelte a fejezetcímekben megadott szövegrészletek vándormotívum-szerűségét, ami egyfajta kohéziós erőként át-átszövi a regényt, tágítva az értelmezési síkok horizontját, amire szükség is van, ugyanis az olvasó könnyen elveszhet a sok idegenül csengő fogalom, valamint helyszín között. 

Márton Evelin

A moderátor ezután arra volt kíváncsi, mennyire fosztotta ki az utolsó két regény a harminc évnyi naplóbejegyzések alkotta, hol cetlikre, hol füzetek lapjaira írt gondolattöredékekből táplálkozó élményanyagot, valamint egyáltalán „elfogyhat-e” ilyen évtizedeket átfogó inspirációs forrás. Márton válaszában kifejtette az írói akarat és elhatározások meghajlását az alkotások előtt, ugyanis már a Szalamandrák éjszakái után sem gondolta, hogy még írni fog erről. A Farkashab története 2023-ban ér véget, ilyen értelemben nyitva marad, ám az írónő nemleges választ adott, mikor Wirth a folytatás lehetőségére kérdezett rá.

Márton kihangsúlyozta a regénybeli fiktív élettörténet és a naplóbejegyzések közötti különbségeket, a Farkashabban inkább az évszámok és dátumok kombinációja bír szimbólum értékkel, mintsem a konkrét cselekmény. A számok bizonyos dolgokat jeleznek számára, például törvények megjelenését, határok megszabását, sokat változtak 2019 óta, a folyóiratbeli megjelenésekhez képest.

Közönség

Ennek kapcsán a regény szerkezeti felépítésére terelődött a szó, a moderátor elmondta, ez nem egy lineáris regény, hanem kamaszkori emlékek folyondárszerű összefonódásáról van szó, a narrátor egyszerre képvisel egy gyermeki és egy külső, felnőtt nézőpontot is. Ezek olyan szorosan fonódnak össze, hogy nehéz őket elválasztani, de a vége szempontjából fontos, hogy a történetek miért így gabalyodnak egymásba. Egyfajta folyamatos egyensúlyozás zajlik élettörténet és fiktív élettörténet között. Ezt tovább fokozza a regény szerkezete, ami az emlékezet valódi működéséhez igazodik, az asszociációk folyamatosak, visszarepítenek egy másik időszakba és fejezetről fejezetre viszik magukkal az olvasót. Három szinopszis vezeti be a nagyobb egységeket, mintha az elején a szerző tömören összefoglalta volna magának mindazt, amit később ki szeretne fejteni. Wirth dicsérte ezek elképesztő nyelvi gazdagságát és leleményét, melyekben töményen jelenik meg az írónőre jellemző kimeríthetetlen történetmesélés.

Márton Evelin

Márton ironikusan megjegyzi, hogy azért írta ezeket a szüzséket, hogyha valakinek nincs türelme és ideje végigolvasni a regényt, akkor elég legyen csak ezt. Erre állítólag személyes példa férje, Kovács István, akinek nevéhez fűződik a borító elkészítése is, így Wirth találóan családi szinopszisként emlegette a regény bevezetőjét jelentő írásokat. Márton a moderátort is azok közé a személyek közé sorolta, akiknek nagy szerepük volt a kötet létrejöttében, ugyanis egy olyan pillanatban érkezett biztatással, mikor az írónő abba akarta volna hagyni az írását. 2021-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban helyet kapott a „Rézbőrű volt az alkony” című kiállítás, amely a magyarországi indiánozást kutatta, (Baktay Ervin, Cseh Tamás) kurátora Wirth Imre volt, s keretein belül Az utolsó indiánkönyv címmel antológiát szerveztek, melybe Márton is írt.

Az indián-motívum meghatározó Márton személyes életében is, ugyanis dédapja azt mondta róla kislánykorában, hogy ő indiánnak született, amit akkor nem értett, ám idővel rájött, ez azt jelenti, hogy egy szabad ember. Ez azóta vissza-visszatérő elem alkotásaiban, s életét is végigkíséri. Kolozsváron született, de szüleit hamar egy Udvarhely melletti faluba helyezték át, majd hároméves korában újra visszaköltöztek szülővárosába. A faluban szabad életet élt, amit nem szabályoztak az intézményesített oktatás keretei: naphosszat csatangolhatott a kertben, nem érezte korlátozva magát. Kolozsvárra visszakerülve ez gyökeresen megváltozott: óvoda, szabályok, így folyton próbált kitörni saját másságának, idegenségének tapasztalásából. Ekkor akart kirgiz teknős lenni, amely a homokba rejtőzve tölti a telet, hogy valahogy túl tudja élni ezt az egészet. Azóta sokszor rá kellett ébrednie, hogy ez nem így működik, a hibernálás nem segít át semmin, nem ugyanazt fogjuk kapni ébredés után, mint amikor lefeküdtünk. Ennek ellenére a szerzőt saját bevallása szerint máig gyakran elfogja a vágy, hogy a kirgiz teknős létállapotába meneküljön.

Farkashab

Wirth a szöveg önreflexív tulajdonságát emelte ki, ahogy folyton figyeli önmagát, elébe megy a kérdéseknek, ezután kérésére és egyfajta demonstrálásként az írónő az Első szüzséből olvasott fel. A részletből kiderült, hogy milyen sűrítetten kezeli a szerző időt, továbbolvasva pedig egy beavatási szertartás részesei leszünk, lassan-lassan beavatódunk a mikrotörténetekbe, amik felépítik a könyv világát. 

Az irodalmi hagyományokhoz való kapcsolás minden beszélgetés kikerülhetetlen pontja, nem volt ez most se másképp: Wirth Karácsony Benő Napos oldal című művét és Bodor Ádámot említette, előbbit a regény felfoghatatlan derűje, utóbbit a játékosságot fokozó, olyan furcsa névadások kapcsán, mint Vízipók, vagy Csontkollekció. Ez Márton elmondása alapján arra a falura vezethető vissza, ahová gyerekkori vakációi óta máig gyakran visszajár, itt romák élnek, akiktől rengeteget tanult, például azt a találékonyságot, ahogy új nevet adnak a gyerekeknek a megkeresztelésük után, és azon emlegetik utána őket egész életükben.

Wirth Imre

A Farkashab nagyon derűs könyv, annak dacára, hogy az idegenségtől, a magánytól kezdve sok minden helyet kap benne, de áthatja egyfajta játékosság és szertelenség is. Az identitás és- határproblémákról is beszél, személyiség, nemiség határainak átlépéseiről, valamint megjelenik a női és nemzeti identitás is, ezek Wirth szerint kaotikusan és ámulatraméltóan, elfogadó módon mennek át egymásba és válnak szét ismét. 

A beszélgetés végén visszakanyarodtunk a regény kezdetét jelentő, szokatlan cím jelentésének taglalásához. A szó a német Wolfram szó fordítása, mely magyarul volfrám, vagyis a régi izzókban felhasznált fém neve, amely bizonyos vegyi eljárások során felhabzást okozó hatással bír. A cím különleges atmoszférateremtő erejét tovább fokozza az időkezelés is, a történetben minden egyszerre régmúlt és jelen, a zegzugos történeten egyszerre dereng át minden, nincs kitüntetett pozíció. A „mindent egyben” vágya működik végig a szövegben.

Búcsúzóul a szerző felolvasott még egy szövegrészletet, majd Wirth felolvasta a könyv lezárását, melynek utolsó sora még sokáig visszhangzott a fülemben:

"Ha újjászületek, ismét indán leszek, tuareg, kafar, két víz közötti, esendő gyarló, akárcsak most.”

Ezután az írónő dedikálásával zárult az esemény.

Farkashab

 

Fotók: Mariia Kashtanova

nyomtat

Szerzők

-- Tomcsányi Sára --


További írások a rovatból

Kötetlenül vendége Vados Anna volt a Kis Présházban
DH_BUDAPEST konferencia – 2022. 11. 23-25.
Bemutatták Kiss Dávid első verseskötetét
Bemutatták Németh Gábor Dávid: Lebegő arborétum (Prae Kiadó, 2022) című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés